273. Budapest, 1849 június 7.* Kossuth válasza Szemere leveleire:* visszautasítja állítólagos hiúságára vonatkozó vádjait és gyan…
273.
Budapest, 1849 június 7.*
Kossuth válasza Szemere leveleire:* visszautasítja állítólagos hiúságára vonatkozó vádjait és gyanúsításait.
Budapest, 1849 június 7.*
Kossuth válasza Szemere leveleire:* visszautasítja állítólagos hiúságára vonatkozó vádjait és gyanúsításait.
A levél keltezetlen, a benne foglaltak alapján azonban ez a keltezés valószínű.
Szemere levelei nem ismeretesek, tartalmukra azonban a válaszból lehetett következtetni.
Édes Bertám!
Ha el nem tanultam volna a bajok között a vidorságból, Isten bizony jóizűt nevetnék tegnapi s mai barátságos leveled felett, – és vidorság nélkül is csudálkozom a következőkön:
1. Mennyire nem ismersz.
2. Hogy érsz reá – állásodnál fogva hivatva velem együtt alapját tenni Magyarhon republicanus organismusának, – olly allotriákkal is foglalatoskodni, mellyek nekem, épen mert szivből-lélekből republicanus vagyok s ennek lenni olly természetesnek látom, mint azt, hogy levegőt szinunk kell, ha éljünk – még csak eszembe sem tudnak ötleni.
3. Hogy miket számitasz Te a republicanismus contestatiói közzé.
Nem ismersz. Mert külöbnen tudnád, hogy nekem az ugynevezett magas állás kín; – hogy ez nekem rabszolgaság, hogy megfoszt az élet legegyszerűbb örömeitől, annyira, hogy még csak az utczára sem merek menni, mert ha kimegyek, ollyanná leszek mind a medve, kit bámulva kisér az utcagyermek. – Tudnád, hogy mihelyt rés nyilik kormányzóból paraszttá lennem, nincs a Nemzetnek, nincs az Istennek magának annyi hatalma, hogy engem egy perczig meg tudjam tartani helyemen – s azért nekem nagyon különösnek látszik, hogy legyen ember nem nálunk, de széles e világon, ki nekem nyilt homlokkal ollyé értelemben mondhasson valamit, mintha ő tisztább, becsületesebb republicanus volna mint én.
Tegnap azt irád: »vigyázz! vigyázz« – mire? magamra? Jaj édes Bertám! aki ugy mint én, magára nézve semmit nem akar, nem óhajt, nem czéloz; mint a magánélet legrejtettebb nyugalmát, annál nincs tárgy a vigyázatra magára nézve. Mert ha valaki azt gondolja, hogy én állásom megtartására vigyázni fogok, nevetségesen csalatkozik: mert nekem elég tudnom, hogy van, vagy lesz valaki, aki helyemre akar lépni, nem csak vigyázni nem fogok, de sőt magam fogok kezére játszani, hogy helyembe lépjen, de ugy, hogy a szabadságot ne veszélyezze. – Mert nekem egy ambitióm van: a realis szabadság, mindnyájunk számára.
Ma meg azt irod, mikint nem akarod, hogy nem tudom kik házi gyengeségeket (!!) politicai czélokra felhasználjanak, és hogy nőm gyengéi (!!) nekem ártsanak. – Tehát nekem ártsanak!! Jaj édes barátom! nem tudod hogy nekem – ad personam – nem lehet ártani? mert egyetlen privát vágyam lévén – a hatalomtól menekedni mi hamarább, azt amit te ártásnak nevezel – a megbuktatást – én életem hő vágyai közé számitom. – Az illyes tekintetek tehát, épen mert becsületes republicanus vagyok, nekem eszembe sem tudnak jutni, s csaknem megütközöm hogy mának eszébe juthatnak.
Hanem egyre szives barátsággal kérlek. Családi életem sanctuariumát ne keverjétek a politicai viharok profanismusába. – Én mindent odaadok a hazának, ezen sanctuariumot nem. S ha a politicai életnek azon átka van, hogy a családi élet nyugalmát se hagyja érintetlenül, s az is pletykák kinpadjára vonatik – ugy én a mindenható Istenre esküszöm, nem várom az eleresztést, hanem megszököm a hivataltól, ha lánczokkal csatoltok is le.
És ugyan mi körül forog a dolog?
1. Felakadtál a pesti bejövetelen – családi szinűnek mondád. Én keblem tisztaságában nem értem e szót; s kérdelek: arangieroztam én e fogadtatást? Tettem egy lépést reá, hogy legyen? – És mert a nép mámorban volt, nekem szóllasz szemrehányólag családi ünnepélyről! – Különös! – pesthez közelegve felszóllitottam a ministeriumot, szálljunk le együtt a kocsirl – leszálltunk – küldöttség fogadott s kisért egy kocsihoz; én a legmesterkéltebb hiu affectatiónak tartanám, ha azt mondom vala: »Kérem én republicanus vagyok, nem ülök szekeretekbe« – s megvallom nem tartom republicanismusnak, hogy Te, mint hallom, üresen hagynád elmenni a kocsit – mellyet urunk a nép, számodra oda állitott. – És hitem az, hogy az igazi tiszta természetesen republicanismus sajátságihoz tartozik illy allotriákat észre sem venni.
2. Csudálatosan előkerül a páholy fontos ügye.
Buda bevétele előtt több hetekkel Ráday* azt kérdezé: mit csináljon a páhollyal? felelém: bibort, aranyat szedessen le, s tétesse egyszerűvé. Ennyit mindenesetre. Az ország majd utóbb meghatározandja: akarja e, hogy a kormányzat főnöke külsőleg repraesentáljon vagy nem? ha igen, szüksége lesz reá. Kiveszi bérbe, hogy fogadhasson benne követeket, külföldieket etc. – Ha nem: ki fog kellene másnak adni, vagy »fremden loget« kell belőle csinálni, hol székszámra fizet, aki bemegy.
A Nemzeti Színház főigazgatója, Ráday Gedeon a színészek nagyrészével együtt Debreczenbe ment a kormánnyal; távollétében a császári uralom alatt Erdélyi János vezette a színházat, amely tartott ugyan előadásokat, de a politikától rettegő kormányzat nyomása alatt állandó anyagi bajokkal küzdött. Pest felszabadítása után Ráday újból átvette a színház vezetését, júl. 5-étől viszont Szigligeti Ede lett a Nemzeti Színház ideiglenes vezetője.
Elkövetkezett a dotatio. Én azt akarám, ne kényszerítessem házat tartani, s repraesentáli, adjanak 20,000 ft fizetést, s ne kivnájanak semmi diszt. Elleneztétek mindnyájan, kormány és országgyülés. Nyakamra toltátok a nagy fizetést, s vele a nagy kint.*
A képviselőház máj. 30-i ülésében Palóczy László javaslatára 200 000 ezüst forintban állapította meg a kormányzói fizetést, »a minisztériumot oda utasítván, hogy a kormányzóelnöknek budapesteni lakáról a nemzet méltóságához illőleg gondoskodjék«. (Közlöny, máj. 31.)
Nőm – kit te gyöngékről vádolsz igazságtalanul – könnyezve átkozta e kint, melly őt az ország béres vendéglőjevé lenni kárhoztatja – és naponkint könyörög, hogy az Isten teljesitse már a falusi visszavonulás iránti óhajtásainkat. – Hajlamot nem érez fényleni, s férfi dolgokba avatkozni, s tudja, hogy ha volna illy hajlama, én azt nem tűrném, tudja, hogy ismerve az olly családi viszonyról minő az enyim, fogalommal sem biró pletykavilág természetét, én házasságunk első perczétől hozzászoktatám őt, mint előbb anyámat, testvéreimet közdolgokba nem csak nem avatkozni, de azokról tőlem semmit nem is hallani.
Én valóban már szeretném tudni, hogy és mikint kell élni, hogy családi életem sanctuariuma érintetlenül maradjon?
Mi törtéjék hát a páholy fontos ügyével? Én esztendők óta nem voltam szinházban; mert ha odamegyek, nem akarok bábként figurálni, hanem egy percz nyugalmat, szórakozást akarok családom körében élvezni, nőm, anyám, testvérem társaságában, gyermekemet térdemen tartva, barátaimmal, kik bevetődnek, társalogva. Erre a szokott páholyok kicsinyek – tehát nem jártam színházba. Mert magam családom néklül nem találok benne élvezetet – én pedig nézni, és nem szerepelni megyek, ha megyek a szinházba.
Azért azt nem fogom tenni, hogy családom külön páholyba járjon, én meg hivatalosan kegyeskedjem, mint diplomaticai personange még a szinházban is.
Hanem mert azt parancsolja a nemzet, hogy repraesentáljak, s e végett 200,000 ft fizetést kénszeritett reám akaratom ellen, egy dupla páholyt akarok kibérelni s magam költségén, egyszerűen kibútorozni, hol megférjek, s nyitva tarthassam az ajtót mindenki számára, ki meg akar látogatni.
Ha mig illy dolgok körül is lehet republicanismusról szó – ez a republicanus egyszerűség, nem az, hogy designált helyünk legyen nekem s nektek – családom meg külön unatkozzék tőlem.
Ki akartam venni a Casino-páholyt, de Ráday azt mondá, szerződése van. Tehát ki akartam bérleni a másik nagy páholyt. De ha a magyar publicum igy érti a republicanismust, hogy a kormányzó annyira scláv legyen, hogy még a szinházba is ott üljön, ahol másnak tetszik, nem ott, ahol pénze után magának tetszik, eb legyen a kormányzó, én ugy segéljen nem leszek.*
E vita következményeként Kossuth jún. 9-i első színházlátogatása alkalmával nem vette igénybe a számára előkészített nádori páholyt, hanem családjával együtt bérelt páholyból nézte végig a Hunyadi László előadását. Az előadás után a színház ének- és zenekara hazakísérte Kossuthot és szállása előtt »marsokkal és kórusokkal« sokáig ünnepelte. (Vö. Pukánszkyné Kádár J.: A Nemzeti Színház százéves története. Bp. 1940. I. köt. 83. l.)
Kérlek hát, pertractáljátok a ministeri tanácsban a a kormányzó külső magaviselete convenientiait, – mellyeknek csak figyelembe kerülését is én mint becsületes republicanus, igen antirepublicanus dolognak tartom, s ha belátástok szerint ugy látandjátok, hogy a kormányzónak még privát életében is, nem tudom minő s kikből álló estélyek pletykáihoz kell óhajtott republicanus fesztelenségét szabni, – örülni fogok a becsületes alkalmon a kellemetlen hivatalos szolgaságot, fesztelen privát szabadsággal felcserélhetni. Mig kárhoztatva vagyok hivatalt viselni, egyetlen egyre kérlek édes jó Bertám, arra: családi életemet ne bántsátok, mert ez igen érzékenyen fáj – s e szent szót, család, ne keverjétek a profanus szóba: hivatal.
Ha egyetérdendesz – meg fogom izenni Rádaynak, hirdessen bérletet az üres páholyokra, köztök a volt nádori, dupla páholyra is. Vagy én, vagy más kiveszi – s aki kiveszi, használni fogja, a mint neki tetszik.
Jó estét.
barátod
Kossuth
S. k. eredeti O. Lt. Szemere Bertalan iratai 1303.rakt. sz. 536–537. l.
