166. Debrecen, 1849 május 14. Az országgyűlés ünnepi ülése a kormányzó és a minisztérium eskütétele alkalmából. Kossuth beszéde.
166.
Debrecen, 1849 május 14.
Az országgyűlés ünnepi ülése a kormányzó és a minisztérium eskütétele alkalmából.
Kossuth beszéde.
Debrecen, 1849 május 14.
Az országgyűlés ünnepi ülése a kormányzó és a minisztérium eskütétele alkalmából.
Kossuth beszéde.
Vegyes ülés a reform nagytemplomban, május 14-kén d. e. 11 órakor. Elnökök: B. Perényi Zsigmond és Almási Pál.
Elnök Almási Pál: Tisztelt nemzeti gyülés! Azon csapások alatt, mikkel szegény hazánkat a hitszegő árulás sujtotta, egy volt, ami maradt megtörhetlenül, sőt uj életre virradt: e nemzet szabadságérzete.
A nemzet akarta, nemzetnek csak akarnia kell, hogy szabad legyen s akarata testté lőn azon hős hadseregben, mellynek zászlói a diadal, szabadság, s a magyar név dicsőségeért küzdöttenek. – A nemzet akarta, hogy idegen érdekek bitorlása helyett önmaga legyen a mindenhatóság, melly előtt meghajoljon minden a hazában, hogy a népfelség szent uralma legyen azon egyház, mellynek ivei alatt honoljon a szabadság. – S akarata testté lőn azon nyilatkozatban, melly ápril 19-én uj korszakot nyitott független hazánk európai életének.
A nemzetgyülés átvette a nemzettől a reá ruházott felségi jogokat, s Magyarhon ügyeinek élére kormányzóelnökül azon férfiut állítá, kinek neve egybeforrt szabadságharcznak szent érzetével, Kossuth Lajost. (Hosszas, lelkes éljenzés.) És ő a nemzetgyülés akaratából ma teendi le, mint Magyarhon első hivatalnoka, a nemzet kezeibe a hűség esküjét, a szabdság, nemzetiség és törvény iránt.
Nekem, a souverain nemzetgyűlés egyik elnökének jutott a szerencse, hogy Kossuth Lajos kormányzó urat ez ünnepélyes tettre felszólitsam.
Kossuth Lajos, Magyarhon kormányzója, az esküt Almási Pál által előmondott következő szavakban tette le:
»Én, Kossuth Lajos, a nemzetgyülés által választott kormányzóelnök, esküszöm a nemzet függetlenségi nyilatkozatának minden következményeiben fenntartására s engedelmességre a nemzetgyűlés törvényei s határozatai iránt. Isten engem ugy segéljen!«* (Szünni nem akaró éljenzés.) Ezután imigy szólott a
Az esküszöveg körüli vitákra és végleges kialakulására l. a 79. l. 2. jegyzetét.
Kormányzóelnök: Uraim! az eskü, mellyet letettem, a nemzet felsége elvét ünnepélyesen szentesité.
Önök az esküvel, mellyet előmbe szabtanak, Istent hivták fel bizonyságul, hogy hazánkban minden hatalom csak a nemzettől eredhet, és hogy nincs, és nem is lehet hatalom, melly a nemzetnek felelősséggel nem tartoznék.
Legyünk örökké egyesek és egyetértők ezen elvnek fenntartásában.
Legyen távol örökké e nemzettől a szerencsétlenség, hogy akár megrettenésből, akár szeretetből vagy ragaszkodásból ezen elvet legkisebb részben is feláldozná.
Egy nemzetnek nem halandó ember, de maga a mindenható Isten sem adhat olly jótéteményt, melly megérdemelné, hogy érte árul szabadságát adja.
A népfelség alapján kivül pedig nincsen szabadság.
Én Önöknek, Uraim, engedelmességet esküvém a törvények és határozatok iránt, miket a nemzettől vett hatalmuknál fogva alkotandanak.
De ezen engedelmességet Isten szine előtt letett esküm első pontja szerint maguk részéről is azon kötelességhez kötötték, hogy alkotandó törvényeik és határozataik csak a nemzet függetlenségének és szabadságának biztositására leendenek irányozva. (Helyeslés.)
Önök hazafiusága zálogul szolgál, hogy esküm két szakasza egymással ütközésbe soha sem jövend, a vésznek és kisértetnek bármelly napjait is bocsássa ránk a gondviselés.
Önök hazafiusága zálogul szolgál, hogy törvényeinek engedelmeskedve a nemzet függetlenségét tartandom fenn, és valósitandom.
Ha valaha e kettős kötelességem ellentétbe jöhetne, fogadást teszek Önöknek, Uraim, hogy önként teszem le kezeikbe a hatalmat, mellyet reám ruháztak, miszerint magánpolgár gyanánt közmunkássává szegődjem a nemzet függetlenségi épüetének.
Önök rettenthetlen hazafiuságára támaszkodva fogadom, hogy ha majd – vagy mert a haza megmentésének munkája be lesz fejezve, vagy mert Önök hamarébb is ugy parancsolandják – visszatérendek a magán polgári élet egyszerüségébe, mellyre hő áhitattal vágyódom: a visszaélés vagy hatalomvágy szenyje nélkül adandom vissza kezeikbe a hatóságot, mellynek felelősségét gyenge, de hű vállaimra fektették. (Éljenzés.)
Minister Urak! a nemzet parancsánál fogva tegyék le kezeimbe az esküt, mellyet a nemzetgyülés jegyzője elejökbe mondand.
Szemere Bertalan, minisztertanács-elnök és belügyminister.
Gr. Batthyány Kázmér külügyminister,
Vukovics Sebő, igazságügyminister,
Horváth Mihály, püspök, közoktatásügyminister,
Duschek Ferencz, pénzügyminister
Gorove István, a képviselőház jegyzője által előmondott szavak után következőleg tevék le az esküt egyszerre: »Én (mindegyik minister saját nevét mondván és hivatala czimét) esküszöm: a nemzet függetlenségi nyilatkozatának minden következményeiben fenntartására s engedelmességre a nemzetgyülés törvényei s határozatai iránt és hogy azoknak foganatot szerzendek. Isten engem ugy segéljen!« (Tartós éljenzés.)
Kossuth Lajos kormányzó: Éljen a Haza! (Éljenzés.)
Elnök: Az ülésnek vége.
Közlöny, május 16.
