111. Debrecen, 1849 május 4. Kossuth levele Görgeyhez: sürgeti, hogy mielőbb foglalja el a hadügyminiszteri széket.
111.
Debrecen, 1849 május 4.
Kossuth levele Görgeyhez: sürgeti, hogy mielőbb foglalja el a hadügyminiszteri széket.
Debrecen, 1849 május 4.
Kossuth levele Görgeyhez: sürgeti, hogy mielőbb foglalja el a hadügyminiszteri széket.
Görgey ápr. 27-én hosszabb jelentésben számolt be az előző napi komáromi ütközetről.* Az ütközet részleteinek ismertetése után seregszervezési kérdésekről írt: figyelmeztette Kossuthot, hogy nemcsak a meglevő hadosztályokat kell kiegészíteni, hanem újakat is kell létesíteni, új tisztek keresésénél pedig a régi sorzászlóaljakra, de különösen a legrégibb honvédzászlóaljakra kell tekintettel lenni, »melyekben jelenleg a legjobb és legderekabb, de kivált uj seregek alakitására legalkalmasabb férfiak találhatók«. Küönös gonddal kell lenni a zászlóaljparancsnokok kiválasztására, nehogy később alkalmatlanoknak bizonyuljanak. A lovasságnál elég lesz a meglevő alakulatokat feltölteni, az mindig a tartalékosztályokból történik, újoncot ne küldjenek egyenest a harcban álló sereghez. A tüzérséggel meg volt elégedve, különös javítanivalót nem tud. Közölte még, hogy a zsákmányolt fegyverekkel kicseréltette az alakulatok rossz fegyvereit, Komáromban fegyverjavító műhelyt rendez be ugyancsak Komáromot kívánja megtenni a bevonuló újoncok főgyűjtőhelyének stb. Kossuth a levélre részeltesen válaszolt:
Az előző napi rövidebb jelentést a Közlöny máj. 1-i száma közölte. Ebből a részletes jelentésből pedig a Közlöny máj. 5-i száma közölte Kossuth rövid bevezetésével a győzelmes csatára vonatkozó részeket. Egyébként a jelentést »a tábornok ur meghagyásából« Bayer ezredes és Molnár Ferdinánd alezredes irták alá, a sajtónak átadott szövegen ezt az aláírást Kossuth sajátkezűleg javította »Görgey tábornok«-ra.
Az ápril 26-kai győzelmes csatáról 401. sz. alatt kelt hivatalos jelentését, vitéz hadseregünk ujabb dicsőségének fényes tanujelét a legnagyobb örömmel s elismeréssel és köszönettel fogadtam.
Tökéletesen osztozom mindazon nézetekben, miket Tábornok Úr a vittéz hadsereg kiegészitése – a tisztek alkalmazása körül a régiebb sor és első honvéd zászlóaljakrai méltó tekintet, a zászlóalj parancsnokok megválasztása körüli óvatosság s a huszázrezredek teljes számra egészitése iránt emlitett 401. sz. levélben felhozott.
És semmit sem óhajtok inkább, mikint ép ezen elvek szerint gyorsan és erélyesen keresztül vive látni azon tetemes ujonczozás kiállitását, mellynek legalább 50.000 főben rögtönös kiszedése iránt már intézkedtem.
De hogy ez valósággal azon elvek szerint keresztül vive legyen, ennek garanciáját csak abban találom fel, ha Tábornok Ur a hadügyminiszterséget – mellyre a nemzet által reám ruházott hatóságnál fogva felszólitottam – nemcsak elvállalja, hanem valósággal által is veszi.
Igen sajnálom, hogy ez iránti számosb felszólitásomra* még nem vettem Tábornok Ur nyilatkozatát, minek következése az is, hogy a hadügyminiszter iránt a nemzetnek jelentést nem tehetvén,* ezen késedelem köznyugtalanságot okoz s engem azon anticonstitutionalis kényszerüségbe helyez, hogy magam vagyok kénytelen ezen ügyekkel közvetlenül foglalkozni, holott én mint az ország kormányzója az alkotmányos élet kelléke szerint csak ministerek által s azoknak ellenjegyzése mellett kormányozhatok, mióta az olly nehézkes s a felelősség elvét collegiálitásánál fogva kizáró honvédelmi bizottmány helyébe a ministeriális kormányzat lépett.
Vö. Kossuth ápr. 16-i és ápr. 18-i leveleivel, 3. és 13. sz. alatt. 15. és 27, l.
A máj. 2-i közleményre céloz Kossuth, l. előbb, 102. sz. alatt, 181. s köv. l.
Senki nállamnál ugyan jobban nem méltányolhatja Tábornok Ur személyes jelenlétének a hadifőparancsnokság, s győzelmes hadseregeink vezérlete körüli szükségét és fontosságát.
És nem is akarnám, hogy vezéri pálczáját a ministeri tárczával hamarébb felcserélje, mint a hadimunkálatoknak, hogy ugy mondjam egy nevezetes felvonása személyes vezérlete alatt berekesztetik.
De ugy vélekedem, hogy miután a nemzet hálájában s a história emlékezetében amint dicsőséges, ugy örökre nevezetes hadjáratában az ellenséget a Tiszáról az ország nyugati határaihoz menekvésre kényszeritette, erejében megtörte, 6 ütközetben megverte, Komáromot a nemzetnek megmentette, seregeinket a Dunán átvezette, s a megtört ellenséget mindenütt futásnak kényszeritette, ha mindezekhez Bujának visszavételét hozzácsatolandja – hazánk védelme a harczterén olly karba lesz helyezve, hogy a legközelebbi időkre nézve a hadügyministerség a sereg parancsnokságnál sokkal fontosabbá válik
Fontosabbá pedig azért, mert a megszalasztott, szétvert, lehangolt és megkevesitett ellenség folytonos üldözése körül egy ideig alkalmasint inkább az ország különböző részeibeni hadseregek kellő elosztása, s az ország biztositásának szempontjából teendő általános intézkedések lesznek azok, mellyek Tábornok Ur magas hazaszeretetének s vezéri tapintatának a legfontosabb feladatul szolgálandnak – mig dispositióinak végrehajtása épen személyes jelenlétét jó alvezérek választása mellett annyira igénybe nem veendi.
Mert én korán sem hiszen ugyan szabadságharcunkat vége felé közelegni: de arról meg vagyok győződve, hogy mentünk már annyira, miszerint az ellenség ha meghóditásunk eszméjével fel nem hágy, ugyszólván ujra kénytelen kezdeni a háborut, – s azt tudom, hogy ezt azon erővel, melyet most még hazánkban bir, siker reményével nem teheti.
Hanem vagy saját tehetségével uj erőt kell teremtenie, vagy orosz segitséghez fog nyulni, mindkettőhöz pedig idő kell.
Annálfogva tudom azt, hogy mindkét esetben, az ország véderejének növelése, rendezése helyes elosztása, és az ujabb invásiók lehetetlenitése körüli intézkedés, – egy időre, valamint az országra nézve legfontosabb s határozóbb, ugy Tábornok Úr magas tehetségeinek is legmegfelelőbb.
Azt gondolom tehát, minél inkább hivatva van Tábornok Ur honunk megvédésében a legfontosabb helyen állani, annál inkább sietnie kell a hadügyministeri tárczát, mint ez idő szerint legfontosabbat kezeibe venni.
Lehet, hogy egy pár hónap alatt ismét a hadvezérlet leend fontosabb a ministeri tárczánál s én és a haza – mint mindig, ugy ekkor is – Tábornok Urat kétségtelenül a legfontosabb hely elfoglalására hivandja fel.
De most ezidőszerint a ministerség a fontosabb – itt kell készülni a tuladunai hadsereg, Bem, Dembinszki, Perczel seregei s az erdélyi seregek mozdulatai irányzatának elannyira, hogy egy időre a fővezérséget a különböző seregek destinációjának megszabása körül látom inkább, mint a csatatéren forogni. Innen kell a honvéderő megkettőztetését – mellyet Tábornok Ur is a legszükségesebbnek mond, intézni, rendezni, osztályozni – innen függ azon elvek életbeléptetése, mikben Tábornok Ur annyi fontosságot helyez stb. s éppen azért most a haza körülményei Tábornok Urat a miniszteri tárcza élére kivánják.
Annál fogva kérem Tábornok Urat, vegye be mihamarébb Budát – s amint azt bevette, siessen a ministeri tárczát átvenni.*
Azzal a sokat vitatott kérdéssel kapcsolatban, hogy Buda visszafoglalására Görgey Kossuthtól milyen utasitást kapott, maga Kossuth Iratainak II. kötetében 1880-ban – Angliában tartott előadásaihoz fűzött megjegyzései során a következő nyilatkozatot teszi: Kossuth az isaszeghi csata után Gödöllőn a hadmüködés irányát akként szabta meg, hogy nem Pest s nem Budának Pest felőli ostroma – mely Pestet sok szenvedésnek tenné ki, – hanem Komáromnak ostrom alóli felszabaditása vétessék czélul, a miben minden vezér – Görgey is – egyetértett s midőn e czél a váczi és nagy-sallói győzelmek által már-már biztositva volt. Kossuth, ki szerencsétlenségre akkoron nem lehetett jelen a hadseregnél, Görgeynek ily értelmü utasitást küldött: »Komárom felszabaditása után minő irányban kellend önnek müködnie? – az attól függ, hogy minő irányban fog az ellenség visszavonulni. A merre az ellenség megyen, önnek is arra kell menni, üzve, üldözve, kergetve őt szakadatlanul. A főváros visszafoglalása ügyünkre kétségtelenül nagy befolyást gyakorolna a diplomatiánál is. Buda birtoka tehát reánk nézve igen fontos dolog, de annak bevétele czél legyen-e azonnal vagy győzelmeink végső actusa? – az a körülményektől függ. Legfőbb tekintetnek annak kell lenni, hogy a harcznak politikai-strategiai eredményre biztosittassék. Ha a megvert ellenség (a mi nem hihető) Buda alá vonulna vissza, akkor önnek, kétségtelenül egész erejével szintugy Buda alá kellend mennie, de ha (a mi valószinübb) az ellenség Austria felé vonulna vissza, akkor ön Buda alá csak egy blocada-corps-ot küldend. (Aulich hadteste, sőt Kmetty osztálya is elég lesz.) Ön maga pedig mindenesetre a hátráló ellenséget veendi üzőbe.« (Kossuth: Irataim az emigráczióból. II. köt. Bp. 1881. 278. l.)
Buda bevétele után ott a hadvezérletet más is elviheti addig, mig az ellenség nagyobb erőt gyüjt ellenünk. – Elvihette volna Damjanics – ha nekem ugy, mint a hazának kimondhatlan siralmára azon szerencsétlenség nem éri. Elviheti Bem, elviheti Vetter. – Lehet, hogy a sereget meg is kellend osztani. De a ministerséget Tábornok Uron kivül más helyesen nem viheti.
De nem lehet ezt még csak helyettesiteni sem. Mészáros folytathatta ideiglenesen a ministeriumot – mert ő minister és természetes, hogy az maradhat, mig utódjának a tárczát át nem adja. – De más Önt nem helyettesitheti, mert az aláiráshoz minister kell, nekem egy rendeletem, egy kinevezésem sem érvényes, ha minister nem contrasignája – ministeri kormányzat elve azt mulhatlanul igy kivánja.*
Vö. a máj. 2-án nyilvánosságra hozott kormányzati elvekkel, 102. sz. alatt. 183. l.
Azért ismételve kérem Tábornok Urat, siessen Buda bevételével és vegye át ministeri állásának magas és fontos gondjait; mindenesetre pedig haladéktalanul nyilatkozzék, mert én a hadügyministeri tárczát betöltetlen tovább nem hagyhatom az ország nagy kára és személyemnek nagy compromissioja nélkül.
S. k. ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 6467.
Mellette az ismertetett, Bayer ezredes és Molnár Ferdinánd alezredes által aláírt jelentés.
