390. Debrecen, 1849 március 17. Nyáry Pál levele Csányinak a magyar ügy esélyeiről és a Csányi által felvetett kérdésekről.

Teljes szövegű keresés

390.
Debrecen, 1849 március 17.
Nyáry Pál levele Csányinak a magyar ügy esélyeiről és a Csányi által felvetett kérdésekről.
Édes Barátom!
Néhány nap előtt postán értesítettelek Dembinszky lemondása körülményeiről, s nézetedet kértem a fővezérség iránt. Most ezen már túl vagyunk: Vetter neveztetett fővezérré, s Kossuthtal együtt elutazott a táborhoz. Adja Isten, hogy a magyar ügy győzelmét a vezérek közti egyenetlenkedés ne hátráltassa, mert csak erről, lehet szó; a győzelem kivívása, előttem legalább, többé nem pium desiderium. S ezt nem annyira a magyar vitézség, mint egyenesen a magyar nép moralis ereje egyrészről, másrészről elleneink ostobasága s durva erőszakoskodása fogja megszerezni. – Gondold csak: épen most érkezett kezünkbe Windischgrätz új placatja, melly röviden oda megyen ki: hogy a német sereg ezután requisitióból fog élni. Elfoglaltatik az úgynevezett rebellisek értéke, de nem fog kíméltetni az indifferenseké sem, sőtt másoké sem, azon különbséggel, miszerint ezen utóbbiak nyugtatványt kapnak, s kármentesítést azon esetben, ha a rebellisekéből nem telik, a megyék, illetőleg az ország által. – Ezen rendelet aranybánya a mi részünkre, mert többé nem lehet sem ostoba, sem rossz magyar, ki át ne látna a szitán, s a nemzeti párthoz ne csatlakoznék nem hazafiságból, de érdekből.
Mint bizonyost állítják, hogy az angol követ már elhagyta Bécset. Nagyszerű világesemények küszöbén állunk; a sors kezünkbe adja a kulcsot Európa egyik nevezetes nemzetévé válhatni, csak kissé okosabban tudjuk felhasználni a körülményeket javunkra, mint mult évben, s ne hitessük el magunkkal, mint taval, hogy e körülményeket magunk készítettük.
Folyó hó 14-ről költ leveledre* válaszul:
Csányi márc. 14-i levele OHB 1849: 3409. sz. alatt van iktatva, az iratok között nincs.
Berde Mózsa melléd segédül rendeltetett.
A szatmári élelmezés tárgyábani intézkedésed helyben hagyatott; ámbár tegnap nyert jelentés szerint, mit veled legközelebb közlendek, az árverés kissé furcsa modorban történt.
A székelypénztár felállítása iránt nem vagyunk veled egy véleménybe azért, mert mi mindent, mi Erdélyre vonatkozik, a te kezedbe kívánunk concentrálni. A külön pénzkezelés megégette szánkat, tristissimos habemus exemplos mint a jó diák mondja, Berzenczey és mások. A pénzt, mi ezután is csak hozzád küldjük, s te állíts fel fiókpénztárt ott, ahol jónak látod.
A Bem colonisationalis tervét mi sem helyeseljük, de nem tartanánk jónak őt határozatilag eltiltani. Kossuth által fogjuk confidentialiter felvilágosítattatni az öreget,* a már most nem csak osztrolenkai, hanem szebeni hőst; adná Isten, hogy ezen utóbbi ne csak vitézségi czíme legyen. – Isten veled, csókol
V. ö. Nyáry előző szám alatti, Kossuthhoz írt levelének erre vonatkozó részével.
Debrecen, mart. 17/1849.
hű barátod
Nyáry Pál
S. k. eredeti. O. Lt. Csányi-iratok 1278. rakt. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem