a) Értesítés az intézkedésről Teleki Sándornak:

Teljes szövegű keresés

a) Értesítés az intézkedésről Teleki Sándornak:
Gróf úrat honpolgári kötelesség érzete s hasznos szolgálatai a seregnél tartván,* az első alkapitány Hosszú László pedig hivataláról lemondván, Kővár kormány nélkül maradt.
Teleki Sándor kővárvidéki főkapitányt és kormánybiztost Bem Erdélybe érkezése után rögtön maga mellé vette: őrnaggyá nevezte ki és megtette serege intendásává. Teleki ebben a munkakörben csakhamar nélkülözhetetlenné tette magát az erdélyi seregnél. (V. ö. Teleki Sándor: Emlékeim. Bp. é. n. II. k. 29. s köv. l.)
Ezen állapotnak csakhamar veszélyes következményei mutatkoztak – mikről hitelesen értesíttetvén a kormány, tekintve Kővárnak magának, de különösen az által igen öregbedett fontosságát – hogy Nagybányához – hol jelenleg az álladalomnak roppant vagyona van* – rögtöni intézkedést, tartánk szükségesnek arra nézve, hogy e vidéken a rend és béke fentartassék.
Kimaradt az állítmány, vsz. közel van.
És azért a hivataláról leköszönt első alkapitányt Gróf úr főkapitányságának épségben hagyatása mellett ideiglenesen főkapitánnyá nevezvén ki, utasítottuk, s illetőleg felhatalmaztuk, hogy mind azon intézkedéseket, miket a fenebb említett czélra vezetőnek tartand, megtegye s megtétesse – s miután többen a tisztviselők közül a kitörésre hajlandó oláh elem szitogatásával gyanusítatnak – a gyanu valósulása esetében a hatósági kormányt olly egyénekre bizza – kiknek mind hazafiúi becsületességében, mind képességében bízhatunk.
Mikről midőn Gróf urat ezennel szükséges tudomás végett értesíteném, egyszersmind bizalom teljesen felhívom, hogy Kővárban ismeretes hazafiúi lelkességével, s azon tekintéllyel, mellyel az ottani nép előtt bír, a távolból is hatni szíveskedjék.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 1283.
Mellette értesítés fogalmazványa Kővár vidéke közönségéhez Hosszu kinevezéséről azzal, hogy legyen mindenben Hosszu segítségére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem