383. Pest, 1848 augusztus 12. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a népeket egymás ellen kijátszó ellenséges felhívásokról.
383.
Pest, 1848 augusztus 12.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a népeket egymás ellen kijátszó ellenséges felhívásokról.
Pest, 1848 augusztus 12.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a népeket egymás ellen kijátszó ellenséges felhívásokról.
PEST, AUGUSTUS 12-ÉN.
– Bajos volna elsorolni mind azon proclamatiókat, mellyeket néhány szláv bujtogató főnök a horvát, slavon és illyrek nevében, Európának, nem mondjuk népeihez, de velök egyérdekűeknek képzelt népfajokhoz bocsátnak egymásután. És ezek mindenikén, mint veres fonal húzódik végig azon eszme, mintha a magyar a horvátokat nemzetiségöktől megfosztani igyekeznék, és hogy tehát csupán természeti jogaik védelmére fognak fegyvert ellenünk. Magából az ezen proclamatiókban feltűnő egyirányú írásmodorból kitetszik a kéz, melly az egészet vezérli. Szózatot bocsátottak már Austria minden népeihez, ügyöket tisztára festeni igyekezvén, és a Szózat úton útfélen, Bécsben és a tartományokban ezer meg ezer példányokban osztogattatik, Krajna és Korontországok* telvék emissariusokkal, kik kávéházakban és más nyilvános helyeken adogatják szét azokat, de úgy látszik, a korontokra nem nagy hatást gyakoroltak, ellenben a krajnaiak és stajerek megkapták a mézes madzagot; sőt Bécs népességének egy részét is már hálójokba kenték, innen származnak a bécsi lapok egy részének örökös piszkálódásai a magyarok ellen. Bocsáttattak szózatok a határőrvidékiekhez, sőt az Olaszországban táborozókhoz is, hogy igyekezzenek a magyar járom alól szabadulni, s elhagyva a csatatért, visszajőni kedves testvéreiknek ótalmára.
Korontország = Karinthia, Korontán (karantán) a karinthiai szlovének neve.
Most a „Slovenszki Jug”* czímű zágrábi lap közli a Szerbiában lakó testvéreikhez intézett fölhívást, melly hason mása a Rajasics levelében* közlött istentelen hazudságoknak és rágalmaknak, ebben is mind nekünk rovatnak föl azon kegyetlenségek, mellyeket pedig a szerb lázadók követnek el minden nyomon, ebben is szent oltáraik megfertőzteteséről vádolják a magyarokat, szóval pártütésöket vallás köpenyébe kívánják burkolni, hogy annál vakmerőbben fanatisálhassák a butaságban vadálattá fajulható népet, s hogy annál inkább sükerüljön Európa nemzeteinek antipathiáját felkölteni ellenünk. Panaszkodnak, hogy pénzszűkében vannak, holott bizony már elég pénztárt kiraboltak, és felszólítják a szerb tartománybelieket, hogy küldjenek nekik segítséget.
A Slavenski Jug a horvát baloldal lapja volt. Szemben állott a Jellacsics-féle osztrákbarát irányzattal, de szemben állott a magyar kormánnyal is.
Rajačić augusztus 1-én Hrabovszky főhadparancsnokhoz intézett levelére utal. A levelet Hrabovszky és Bechtold cáfolatával kivonatban közli Thim J. i. m. II. 390. sz.
Ugyana mondott lap közli a magyarországi minden szerbekhez, egy másik* pedig a horvát slavonokhoz intézett felszólításokat; mellyekben* már fenebb hangon szólanak s úgy terjesztik elő panaszaikat, mint a szerb vajdaságból* származottakat, de a mellyeket a három királyság országgyűlése* magáéivá tett.*
Az eredetiben: másikat.
Az eredetiben: mellyben.
A szerbek május 13–15-i karlócai gyűlése mondta ki a szerb vajdaság megalakulását. Magába foglalta a Szerémséget a határőrvidékkel és a csajkás zászlóaljjal, a Bánságot a határőrvidékkel és a kikindai kerülettel. Thim J.: i. m. I. 94. l.
Horvátország, Szlavónia és Dalmácia.
E szemtelen hazudságot megczáfolja e lapok 37. számában olvasható czikk Dalmatiából. (Kossuth jegyzete.)
És hivatkoznak vitézségre, mellyet a horvát nép történetileg képes fölmutatni, és kérdik, akartok-e tovább is rabszolgái maradni egy ázsiai népnek, s nem fogják mondani egykor az unokák: átkozottak legyenek apáink és anyáink, emészszék meg férgek testeiket, a föld vesse ki csontjaikat; soha ne nyugodjanak békével hamvaik, mert ők valának okai, hogy egy átkozott ázsiai népfajnak rabszolgáivá kell lennünk.
Azért tehát, midőn a szabadság órája ütött, fegyvert ragadjon mindenki, fegyverrel a Drávához, és onnan Budára, így szerzendjük vissza régi dicsőségünket.
A szózat végszavai ismét: „fegyverre! Budára, rajta tehát ellenök! ellenök! ellenök!”
Zágrábból jul. 22-ről ismét egy szózat bocsáttatott ki, a horvátok és slavonok nevében, a magyar nyugati (úgy látszik a szövegből Moson, Sopron és Vas) vármegyékben lakó németekhez. Már itt nyíltan tudtokra adják kedves szomszédaiknak, hogy ők a véres koczkát elvetni, s határaikra lépni szándékoznak; és pedig, úgy mondják ők, nem szilaj indulatból kezdik a háborút, hanem, mert a magyar büszkeséget és nyelvzsarnokságot tovább tűrniök lehetetlen. Párhuzamot vonnak a német és magyar ministerium között, „amaz, úgy mond, mégis csak részrehajlatlan lehetett a magyar-horvát ügyben, ámbár sokat kelle küzdeni, a magyar országgyűlés nyelv- és nemzetiség fanatismusának setét hatalmával, a magyar kormány pedig, ha csupa angyal természetűekből állana is, részrehajlatlan nem lehet irányunkban, mert a magyar csak úgy szereti a szabadságot, mint Miklós czár, vagy a török pasák,* agák,* és spáhik,* csupán saját személyére, legfeljebb nemzetére akarja azt kiterjeszteni. De most a magyar ministeriumban nem is illy angyal természetűek ülnek, hanem ollyanok, kik buzgó irtói: vérünknek és törzsünknek.”
A pasa török tisztviselő, aki egész tartomány (ejalet) élén állott.
Az aga török gyalogsági tiszt.
A spahi török hűbérbirtokos.
Azonban mind ezek, s a következő mondatok is csupa úgynevezett locus communisok, most jő a java.
A horvát nép nevében írt német szózat olly értelemben van ezen megyebeli németekhez intézve, mint kiknek elődeik is nagy részint horvátok valának.
Szavai ezek:
Azonfelül, kedves szomszédaink, nagy rész közöletek horvát vér, falvaitok nagyobb részéről még tudni, mikor lettek németekké, sőt vannak köztetek sokan, kiknek atyái még horvátul szólottak, midőn a fiak vérök és őseik nyelvétől elidegenedtek.
Nos, kérdjük, mi lett tehát belőlük, talán erőszakkal magyaríták őket? oh nem! ők németek lettek; de azért szenvedd magyar a rágalmat, hogy te erőhatalommal is rá tolod nyelvedet a más ajkúakra; uram, bocsásd meg nekik, mert maguk sem tudják, mit zagyválnak össze, csak hogy a reactio titkos czéljainak kivitelében vak eszközök lehessenek.
Mi hivatkozánk históriai adatokra, midőn alkalmunk, módunk vala a magyar nyelvet meghonosítni a kapcsolt országokban, és mi nem tevők, tevék ellenben a német kormányok, mellyek lassanként behozák oda, kivált a határőrökhöz, a német nyelvnek uralmát: de azért magyar! te vagy a bűnös, miért akarod zsarnok módon elnyomni a horvátokat.
És te magyar! az említettem proclamatio szerint javíthatlan is vagy már, a szabadság szelleme nem fog téged más hangutatra bírhatni a nem magyar népek iránt. Te már fáradságot sem veszesz magadnak eltitkolni azon törekvésedet, hogy a horvátokat kivetkeztesd nemzetiségökből.
Illyen az egész szózaton végig vonuló okoskodás, mindenütt szélmalmokkal harczolnak a bujtogatók; képzelt sanyargattatásaikban följajdulnak, s azt mondják, hogy ők szent ügyért harczolnak ellenünk, s e harcz – mondják – minden nem magyar nemzetiségeknek javára szolgáland.
És a világért, de csak egy mákszemnyi czikkecskéből sem hagynák ki az Olaszországban harczoló határőreik vitézségét* kiemelni, és ki nem hagyják loyalitást színlelni az uralkodó ház iránt, mellyet szerintök akkor is – a kísértetek nagy órájában – midőn az olasz fegyvert fog ellene, a magyar válni akar (?) tőle, sőt még az osztrák is egy új uralkodó után vágyódik, egyedül a szláv, különösen pedig az illyr szláv képes fentartani. (??)
Az Észak-Olaszországban harcoló császári csapatokban 30–35 ezer horvát határőr volt.
E szép szavak mellett a nép vérzik, és a bujtogatók kárörömmel tekintenek vágyaik teljesülésére, mert hisz ők csak azt akarják, hogy a népek ne testvéresülhessenek, s azért izgatják a horvátot s a németet a magyar ellen, sőt magokat a németeket egymás ellen. A magas bujtogatóknak mindig sikerült egy két elszánt embert találni, sötét czéljaik eszközeül; így volt egykor a vad Hora-Kloska támadása,* így van jelenleg Jelasich, Rajasics, Gáj és társainak pártütése.
Horia és Cloşca 1784-ben az erdélyi Érchegység román népének antifeudális harcát vezette.
De reméljük, a nép nemsokára átlátand a rovására készített titkos cselszövények hálózatán, s fölnyitván szemei, el fog borzadni, hogy a Messiásul imádott emberek nem mások, mint öldöklő angyalok és Antikrisztusok valának. – Sz. F.
Kossuth Hírlapja, 1848. augusztus 15. (39.
szám) 175. l.
szám) 175. l.
A cikk végén Sz. F. kezdőbetűk olvashatók. Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában 1848-ban. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. b–575.)
Az utoljára ismertetett proklamácjó részletes kivonata, aminek alapján a cikknek erről szóló része készült, Stuller F. írásával megtalálható: O. Lt. Kossuth-gy. II. R.
