317. [Budapest], 1848 július 20. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar külpolitika önállósításáról.
317.
[Budapest], 1848 július 20.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar külpolitika önállósításáról.
[Budapest], 1848 július 20.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar külpolitika önállósításáról.
KÜLÜGYEINKRŐL.
Elég egy pillantást vetni az 1848: III. t. cz. szövegére,* hogy azonnal világosan lássuk, mikép az önálló magyar kormányzás épülete azon törvény által nincs bevégezve*.
Az idézett tc. a független magyar felelős minisztérium alakításáról szól.
Kétségtelenül nincs, – mi ismerjük a többérti küzdelmek történeteit, ismerjük a fájdalmat csonkasága felett, de ismerjük az akkori lehetetlenséget is, mellyről elég legyen annyit mondani: hogy az alternatíva így állott: vagy elfogadni a törvényt, a mint van a törvényt, melly óriási küzdelmekkel növeltethetett csak ennyire is, vagy mindent így bizonytalan polgári háború koczkájára vetni, a sikernek kilátása nélkül (Kossuth Hírlapja) Szerk.
E törvénynek 13. §-a* előbb utóbb összeütközéseket idézend elő Austria közt és közöttünk.* Mire nézve a haza érdekében jónak találom kérni, hogy azt most, midőn tért nyerénk, siessünk kijavítani.
Az idézett § kimondja: „A miniszterek egyike folyvást Ő Felségének személye körül lesz s mindazon viszonyokba, mellyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviseli.”
Minden bizonnyal. (K. H.) Szerk.
Ne rengessük magunkat csak hiedelmekbe: külügyünk van, de külügyministeriumunk nincs.
Külügyünk van, mert vannak országunknak érdekei, van élete; ennek van barátja, van ellensége; szóval van dísze, biztossága és veszedelme, mellyért külföld irányában állanunk illik és kell. –
De külügyministeriumunk törvény szerint nincs.
Hogy, hogy! Hát herczeg Eszterházy Pál?
Nem minister.
Hát mi?
Mit is mondjak:
Ő a 21-ik § szerint az érsek, püspök, zászlósok kinevezését, a kegyelmezés jogának gyakorlatát, a nemesség, czím s rendeknek osztását a mellette lévő álladalmi tanácsnokokkal kezeli, de nem mint minister, mert e kezelésnek gyümölcse, ha azután közre jő, a 7. § szerint az illető felelős magyar minister ellenjegyzése mellett jő közre.
Ő a 8-ik § szerint ő felségének hadügyi határozatait, miknek kezeléséhez nota bene semmi köze, ellenjegyzi.
Ő a 13-ik § szerint a külügyekre nézve:
Mit is mondjak?
Minden ministerünk egység, egész valami, ki felelőssége alatt cselekszik.
Hg. Ezterházy Pál fractio, ki nem cselekszik, hanem csak „befoly” törvény értelmében mindazon viszonyokba, mellyeket tulajdonképen más valaki intéz. És ennyi, hatása törvény szerint tovább nem terjed.
Szegény magyarok! Hár már ha eljött a kor, és kelle tisztulnunk, nem tudánk tisztulni a rosz gyámság alól, épen érdekre nézve, melly lehet életérdek?
Nem hasonló-e birodalmunk álomjáróhoz, ki bír némelly egészséges belmozgalmakkal, de külvédérzékei nem hatnak.
Nem hatnak most sem, miután királyunk hatalma nádorunkkal együtt itthon van, velünk.*
A nádor mint királyi helytartó Magyarországon királyi hatalmat gyakorolt.
Ministeriumunk és a korona nem egyedüli kormánya országunknak, még van törvény szerint kívölök más hatalom, melly birodalmunk hajóját oktalan jó szándékával vagy aluszékonyságával zátonyra viheti, sziklához ütheti a nélkül, hogy kérdezhetnők: Ember, mit tevél?
E hatalom kelet ügyének, honnan a vész közvetlen minket ér, kezelésében képtelenségét világosan tanúsítja.
Mert keleten még mindig ott ülnek az orosz zsoldbani külügyészek, ott ülnek az apró Metternichek, miután a nagyot elűzték.*
A márciusi forradalom előtti rendszer emberei megmaradtak a külügyi szolgálatban.
Ezek természet szerint Eszterházy Pálnak is emberei, a viszonyoknál fogva, mellyekbe „befoly”, s mellyekben az országot felelőssége mellett képviseli. – Ágenseink, kiket ministeriumunk alkalmazni el nem mulaszt, ezek mellett nem bírnak diplomaticai állással;* – ez állást még a nemzetnek ki kell vívnia.
Arra utal, hogy Magyarországot is az osztrák külügyi hálózat képviseli. A magyar kormány önállóan küld ugyan külföldi megbízottakat, de ezeket nem ismerik el a külföldi országok Magyarország diplomáciai képviselőnek.
Így élünk hát szüntelen bizalomra kényszerítve, olly külorganumok iránt, kik iránt bizalommal nem bírunk, nem bírhatunk: kényszeríttetve törvény által, mellyből a mennyi betűje, ugyanannyi félszegség kandikál.
Így menetünk mi, mások által, hova? Bár, látjuk, hogy nem a dicsőség templomához fel, de veszélyes mélység felé le, mégsem rázhatjuk le e másokat nyakunkról, mert idegenek, s mert gallérunkhoz férczeli őket a törvény, mellynek végrehajtásáért ministerünk felelős.
Nemzet-képviselők, minister urak! Ez ügy, ha külügy: szégyen és veszedelem, veszedelem és koldusbot, rosszabb, mint háború, lassú csatavesztés, folyó kudarcz.
De már ha a törvény hiányos, homályos és rossz, lássuk legalább mikép testesül:
Mikép foly be ministerünk a viszonyokba, mellyek e hazát az örökös tartományokkal közösen vagy nem közösen, érdeklik? Határozólag vagy csak figyelmeztetőleg, szavazólag, vagy tán – isten bocsáss – szenvedőleg, vagy, mi még rosszabb, kérőleg?
Hisz tudjuk, hogy külföldön nincsenek külügyészeink. Más kezével dolgozunk, és mégis felelős külügyministerünk. Sehonnan sem vesz közvetlen tudósítást,* az is akkor közöltetik vele, mi és mikor más valakinek tetszik, és mégis ő a felelős
Ez nem áll. (K. H.) Szerk.
S e szép gazdálkodásnak tárgya mi vagyunk, a haza.
Nekünk ma holnap szét kellend néznünk az egész világon. Tudjuk, hogy Austriát férfiainak képtelensége, ha nem életben, de szabadságaiban fenyegeti.
A német császári trón rá nézve gyarló garantia, mellynek hatása jövőbeni csak, s attól függő, valljon a népszerűség rá adandja-e áldását, vagy nem? E garantiára nézve Austriának, történeti tanulsága van, abból okulhatunk.
Nekünk ma holnap érdekünkben leend megnyitni politicánkat azon hatalom ellenében, melly természetes ellenségünk: erre vannak előzményeink, lesz készültségünk is.
Történhetik e részben valami? megindul, megindulhat a magyar külügyészkedés? vagy ennek jövendője a végnélküli szenvedőlegesség? Életünk menetelés, hova az önkény s az események akarják.
Mi szeretnők felkerestetni természetes barátainkat, az országokat, miket geographiai s politicai helyzet tesz illyenné: a svédet, a törököt, az aldunai nemzettöredékeket, és velök lassanként gyakorlatba szeretnök hozni a természetes barátság olly egyszerű tanát. Ezeket az események rohama egyenként tönkre teheti iszonyú kárunkra: és mi süketek hallgatandunk, vakok nem látandunk, bénák nem cselekvendünk, mert a törvény tesz bennünket béna-süket-vakokká.
Nem, nem! Ez így nem maradhat!
Az ország nem fogja megszenvedni, hogy a királyon és a magyar ministeriumon kívül még más kormánya legyen, kit nem bizodalmunk emel, s nem bizalmatlanságunk dönt. Ki tetteiért nem képviseletünknek számol, nem a közvéleménynek, melly a képviselet háta mögött őrködik.
Hozassék törvény pótlólag az 1848: III. tcz. 13. §-ához, miszerint a külügyminister tartozzék e törvényczikknek szavait, külországi olly állomásokon, miket a honvédelem eszméje természetesen kijelel, a szerint testesíteni, miszerint a külügyministernek ez állomásokon külügyészei
„Folyvást ő felsége követének személye körül lesznek, s mindazon viszonyokba, mellyek e hazát az örökös tartományokkal közösen, vagy különösen érdeklik, befolyván, azokban az ország független ministeriumát felelősség mellett képviselik”.*
Kevés. – Egység, egyetértés, ha lehet – de önálló súly minden esetre. A (K. H.) szerk.
Ezekre nézve a 16. § értelmében az ügykezelés módját a ministerium maga határozandja meg.
Így lesz külügyministerünk, lesz külügyészi karunk, lesz amannak független tárczája, mellyből kérdőre vonatván kellő feleletét documentálhatja. Így oldva lesz egy fájdalmas csomó, mikor még oldható, s a haza e nagy fontosságú védintézkedésre örömmel adandja garasait.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 20. (17. szám)
71. l.
71. l.
A cikk aláírás nélkül jelent meg, Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában 1848-ban. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. b. –575).
Az 1848: III. tc. itt említett kiegészítésére nem kerülhetett sor, de a kormány ezekben az időkben komoly erőfeszítéseket tett önálló külpolitikai kapcsolatok létesítésére. Ilyenre adott lehetőséget Szalay László frankfurti megbízatása. Július 19-én új utasítást küldtek neki. Ennek alapján János főherceg, német uradalmi kormányzó augusztus 26-án Szalayt mint a magyar kormány megbízottjait fogadta. Tárgyalások indultak a magyar és a francia kormány között. Hajnal I.: i. m. 107. s köv. l.
