97. Pozsony, 1847 december 18. Kossuth hozzászólásai a magyar nyelv és nemzetiség tárgyában benyujtott indítványhoz.
97.
Pozsony, 1847 december 18.
Kossuth hozzászólásai a magyar nyelv és nemzetiség tárgyában benyujtott indítványhoz.
Pozsony, 1847 december 18.
Kossuth hozzászólásai a magyar nyelv és nemzetiség tárgyában benyujtott indítványhoz.
Miután a válaszfelirat körüli vita befejeződött, Trencsén követe, Kubicza Pál benyujtotta korábban beigért indítványát a magyar nyelv és nemzetiség tárgyában.* Az indítvány vitája kapcsán Kossuth is felszólalt:
Az indítványt közli a Pesti Hírlap dec. 30.-i száma.
A honositást mellőzve, szükségesnek tart egy dolgot elintézni, s ez az: hogy a nov. 12-iki események* feletti hálaérzetünket – miután az a rendek által megkisértett uton nem sikerülhetett – valami uton kifejezzük. Örvend szóló a tegnapi határozat hozatalának, de más részről megragadni kivánja az alkalmat azon lehető balvélemény megszüntetésére, mikép azon határozat által a RR csak ellökni kivánták volna magoktól az utat ezen hála kinyilatkoztatására. Szóló mindezeket a szőnyegen levő inditvány által látja elérhetőnek,* ugyanazért azt minden pontjában pártolja. A mi már ezen inditvány körüli eljárást illeti, e tekintetben az 1843/4-ik évi országgyűlési munkálatok tájékozni segítenek,* mert láthatjuk azokból, mi már e részben törvény által megadatott, ugyszinte azt is, hogy nincs-e még e tekintetben hátra valami kivánnivalónk, s ha van, kérjük azt a nov. 12-iki események feletti örömünk őszinte kijelentése mellett, mert azon eseményekben szóló minden e részbeni kivánatainknak előleges sanctionálását szemléli. Sajnos tapasztalja más részről azt is, hogy az e részben eddig alkotott törvények sem teljesittettek; igy például a magyar nyelvről maig sem mondhatni, hogy általános közoktatási nyelv volna; s erre nézve, néhány egyén individualitása határoz, mert ha valamelly öreg tanitó nem tud magyarul, a helyett, hogy az ilyeneknek nyugalombahelyezése eszközöltetnék, a magyar nyelv szoríttatik le a közoktatás teréről a törvények sérelmével. – Az 1840: 6. t. czikk 9. §-ában a magyar nyelv a katonai véghelyekre is kiterjesztetik. Hogy mi történt e részben, annak kimutatására előidézi azon expeditióját, mellyet, mint a vukovár-fiumei vasút-társaság képviselője, ezen helyen vidékszemle végett tett, s mellyben Buccari követe társa volt, midőn, bár mindketten eléggé igazolták azt, hogy jó járatban vannak, szóló egy helytartótanácsi rendelettel, úti társa rendes utlevéllel, ennek ellenére mégis mint gyanus egyének 24 óráig letartóztatának, mivel azon vidék őrtisztje magyarul nem tudván, a magyar nyelven irott helytartótanácsi rendeletet és utlevelet figyelemre sem méltatta.* Ugyanennek kimutatására idéz még másik esetet is, miszerint Péterváradon tul a magyar utlevél el sem fogadtatik, s nem ritkán, kik a Száván a magyar tengerpart felé árukat visznek, a magyar utlevél miatt feltartóztatnak. Szóló az illy eljárást a nyelv körül botrányosnak s a törvények ellen elkövetett sérelemnek tartja, s ilyennek tekinti a kormánynak a magyar nyelvmivelő társaságok megszüntetése iránti törekvéseit is.* – A felírásban tehát a hála nyilvánitása mellett, ezen sérelmes tényeket is megemliteni s a még fennlevő teljesületlen ohajtásokat is elsorolni kivánja. Mellyek legyenek ezen ohajtások? a mult országgyűlésen e tárgyban kelt felírásoknak a megalkotott törvénnyeli összevetéséből kiviláglik.* Kérdés tehát csak az volna: hogy speciális törvényjavaslatot terjesszünk-e fel, vagy pedig általánosságban szerkesztessék az, hozzáragasztva a kivételeket, mint történt a mult országgyűlésen is? Szóló általánosságban kivánna maradni, s az el nem ért specialistások megemlitését motivumul felhasználni. Kivánja, hogy a felírásban olly események emlitessenek, mellyek felől az élet is tanuságot tesz, s ilyennek tekinti azt, miszerint Temesmegyében a kamarai hivatalnál a magyar nyelv használata felső parancs által eltiltatott, mire nézve Temes követeit felvilágositás adására felszólitja;* illyen továbbá az is, miszerint a kamarai administratiónál a hivatalnokoknak csak egy harmadrésze magyar, kétharmadrésze külföldi, s leginkább ezek vannak a jobb hivatalokban, a magyarok pedig többnyire olly állásban kinlódnak, melly azon testületnek csak gyalázatára válik. – Ha a kamarai beligazgatásnál a magyar nyelv alkalmaztatnék, szóló azt hiszi, hogy azon számos külföldiek, kik jelenleg a jövedelmezőbb állomásokat foglalják el, kissé megritkulnának, s a magyaroknak is jutna egy kis jobb hivatal. – A küljelekre szinte sokat tart, s kivánja, hogy a császári szin a nemzetinek adjon helyet, különben is, ugymond, a szineknek ezen metamorphosisa egy udvari mosónőtől származott, kinek rokonai közé egy aradi kamarai hivatalnok házasodván, hogy az uralkodóház iránti hű ragaszkodását annál inkább kimutassa, a nemzeti szint feketére és sárgára mázoltatta, melly tette a kamara elnöke által helyeseltetett, s érette jutalmul adományt, nemességet s meglehetős pénzösszeget kapott, s ezen példa nem tévesztette el hatását, mert három hónap alatt a nemzeti szin mindenütt feketévé és sárgává változott! – Reméli azonban szóló, hogy az illynemü inclavátióhoz a kormány nem fog többé ragaszkodni. – Reassumálva nézeteit: szóló a trencséni inditványban előadottakra pártolván, azokat egy felírásban általánosan kivánja elsorolni, s egyszersmind ezen felírásban a nov. 12-iki eseményekért ő fölsége iránt hálánkat, a kir. ház tagjai iránt pedig azon rokonszenvért, mellyel nyelvünk iránt ujabban az egész uralkodóház viseltetik, méltánylásunkat s örömünket nyilvánitsuk; ezekután a létező törvények iránti sérelmeket constatirozva, ezek megemlitésén kívűl, még hátralevő ohajtásainkat is elsoroljuk.
Hogy t. i. az uralkodó magyar nyelven nyitotta meg az országgyűlést.
A nyelvkérdésben a királyhoz intézendő felirat ugyanis jó alkalmat szolgáltatna a hálanyilatkozatra.
Az 1843/44.-i országgyűlés a horvát követek elkeseredett ellenállásával és az udvar gáncsoskodásaival szemben kiharcolta az 1844: 2. tc.-ket, amely kimondta a magyar nyelv kizárólagos használatát az országgyűlés tárgyalásaiban, a király és az országgyűlés érintkezésében, a kormányszékek és törvényszékek ügyvitelében, az ország határán belőli iskolákban stb.
Kossuht két ízben – 1845 októberében és 1846 tavaszán – járt Fiuméban a vukovár–fiumei vasút ügyében; az említett incidens második útja alkalmával történt.
V. ö. előbb, 147. l., 14. jegyzet.
A feliratok s a tárgyban kelt izenetváltások közölve vannak az országgyűlés Írásai-ban.
A felszólításra a temes-megyei követ hallgatása miatt Joannovich temesvári követ válaszolt és igazolta Kossuth állítását.
A felszólalók általában az indítvány mellett nyilatkoztak, azonban felmerült az a kérdés, hogy nem lenne-e jobb mégis a megkezdett honosítási törvényjavaslatot befejezni, mielőtt új tárgyat vesznek fel? A vitát végül Kossuth döntötte el:
Nem gondolta, hogy a tárgy felvétele ellen annyi ellenvetés legyen, mert azt hiszi, miszerint ez már félszázad óta eléggé megvitattatott, s reá minden követ készen van, s ezen tárgynak más tárgyak feletti praeferentiáját sem lehet tagadni. – Ha azonban a rendek a honositás felvételét kivánják, szinte beleegyezik. – Ennélfogva az inditvány részletes tárgyalását most mellőzve, egy felírás szerkesztésével a jegyző bizassék meg, melly felírás a tábla elébe terjesztetvén, alkalma lesz kinek-kinek hozzászólni.
„Ezek szerint a trencséni indítványnak részletes tárgyalása elhalasztatván, mielőtt a honositási törvényjavaslatra a rendek áttértek volna, Jagasics S. Esztergom k[övete] felszólítá a rendeket, b. Baldácsy Antal országgyűlésre meg nem hivatása tárgyában a szokott felírás megtételére.”
Kossuth e tárgyra vonatkozólag sérelmet lát abban is, miszerint az erdélyországi mágnások Magyarország gyűlésére meg nem hivatnak, s a felírásban ezt is kijelenteni kivánja.
„Babarczy A. Pest követe ez előadását helyesli, de kivánatát jelenleg még időelőttinek tartja, mert ezen kérdés – véleménye szerint – az országgyűlés kiegészitéséhez tartozik. Hogy tehát e részben lépést tenni lehessen, a verificationalis választmány* jelentését be kell várni, s ezt óhajtja azon tekintetből is, hogy a tábla már magát kiegészíthesse.
Korábban az országgyűlésen megjelenésre jogosultak a személynök előtt igazolták a jogukat. Az 1847 novemberében összeült országgyűlés ezt nem tartotta kielégítőnek és egy bizottságot küldött ki annak az elbírálására, hogy a követek megbízólevelei rendben vannak-e, illetőleg megjelent-e mindenki, akinek ez kötelessége lett volna. A bizottság névsorát l. Iratok, 41. l.
Ezen előadás következtében az elnök jelenté, miszerint a verificationalis választmány épen most adá be jelentését, melly jelentés azonnal felolvastatván, kinyomatni rendeltetett.”
Pesti Hírlap, dec. 30.
