b) A beszéd alapjául szolgáló Kossuth-fogalmazvány.
b)
A beszéd alapjául szolgáló Kossuth-fogalmazvány.
A beszéd alapjául szolgáló Kossuth-fogalmazvány.
Kossuth e beszédének az alábbi fogalmazvány szolgált alapul:
És most* végezetül engedjék Te[kinte]tes RR hogy helyzetünk constatirozására s inditványom szempontjára visszatérjek, mielőtt a t[ekintetes] RR inditványom felett, s mondhatom ez országgyűlés pályája felett határoznának.
Kossuthnak ez a fogalmazványa megállapíthatólag nem dec. 15.-ére készült, hanem minden bizonnyal záróbeszédnek szánta a nov. 22.-én megkezdett és több napon át tartó vitában, mielőtt a szavazásra került volna a sor. Bizonyíték erre a fenti első bekezdés, amelyben indítványára utal, holott itt, dec. 15.-én ő nyitja meg a vitát s semmiféle indítványt nem tett még. Nem történik utalás az egész fogalmazványban a főrendek válaszára, holott a fenti, dec. 15.-i beszéd teljesen ekörül forog. Történik ellenben utalás követtársának, Szentkirályinak előző napi felszólalására (Szentkirályi nov. 23.-án mondott hosszabb beszédet a feliratjavaslattal kapcsolatban), Baranya követének nov. 22.-én elhangzott állításaira, az elkészítendő első feliratról beszél stb. Ez a fogalmazvány tehát nov. 24. körül készült, a több napig tartó vitát azonban Kossuth taktikai okokból már nem akarta elnyujtani, s ezért rögtönzött rövid beszéddel zárta le (v. ö. előbb, 73. sz.), a fogalmazványt pedig dec. 15.-i beszédéhez használta fel. Azt azonban nehéz lenne megállapítani, hogy mennyit változtatott maga, és mennyit hagyott ki a cenzura.
Én egykor azon helyzetben valék, hogy a közvéleménynek egyik hatékony organumát kezelhetém.* Az irány, mellyet azon organum követett, a nemzet szükségeiből vala meritve, és volt meritve azon érzelemből, s azon meggyőződésből, melly ezrek meg ezrek lelkében itt öntudatos kifejlődésben, másutt ön magával még számot nem vetett sejtelemképen élt, de élt ezrek meg ezrek lelkében. – Ezen közvélemény (érstük meg jól: nem öszhangzó véleményt mondok – hanem azt, mit más nyelven „opinion publique”-nak, „öffentliche Meynung”-nak neveznek), ezen közvélemény hangja volt azon organum, mellyet kezelék; nem teremtett az időt, hanem volt az időnek óramutatója; nem volt ok, hanem volt okozat. De ép azért, mivel a viszonyok kényszerüségének okozata, mivel az időnek óra mutatója volt, mertem állitani, hogy az ott kijelölt kérdések megfejtése körül kell a nemzet közéletének a legközelebbi időkben öszpontosulnia. A rövidlátók, a kisszerü felfogás rabjai vakmerő kérkedésnek vették, mi az idők hatalmának jóslata volt, s mit a következmény tökéletesen igazolt. A törvényhatóságoknak az 1843-ki országgyűlésre adott utasitásai mind azon tárgyak körül forogtak, s magok a kir. előterjesztések is azokra szoritkoztak.
Kossuth 1841 januártól 1844 június végéig a Pesti Hírlapot szerkesztette.
Mit jelentett ez t[ekintetes] RR! semmi mást, mint azt hogy a közvélemény a közszükségekből fejlődvén ki, Istennek ollyan mutató ujja, mellyre akarva nem akarva ügyelni a hatalom is kénytelen.
De nagyon szük értelmü ember volt volna, a ki innen már azt vonta volna ki, hogy tehát mivel már a hatalom s a közvélemény közt a tárgy kijelölésben összhangzás van, a kérdések megoldásánál állunk. Ez még csak annyi volt, mintha nemzet és hatalom azt mondták volna „fussunk” – de az, hogy hová? merre? milly irányban? még nem volt elhatározva. – A posonyi teremből a magyar alkotmányos élet historiai depositáriussai Buda felé, a hatalom ellenben Bécs felé vették az irányt. Egyik sem engedett, sőt azon perczben még természeténél fogva nem engedhetett; s az országgyűlés a fenforgó nagy kérdésnek, az iránynak szikláján eredménytelen törött meg. Ez a mult országgyűlés historiájának philosophiája. Igen szük körü korlátolt felfogás, a ki azt hiszi, hogy a mult országgyűlésnek másféle kimenetele lehetséges volt. Nem volt azon kimenetel emberek hibája sem egyik, sem másik részről. Annak ugy kellett lenni a dolgok kényszerüségénél fogva. Az egy olly stadium volt, mellyen a magyarországi haladásnka okvetlenül át kellett lépni. Ha akkor nem történt volna, most történnék mulhatlanul.
Már most mi volt ezen stádium átlépésével tisztában? Azon positiv meggyőződés mind két részről, hogy a tárgyak kijelölésébeni megegyezés, még nem megegyezés az irányban. Hogy tehát most a csatának már nem a tárgyak kijelölése körül, hanem az irány decretálása körül kell okvetlenül forognia, mert csak miután ez ki lesz szabva, akkor következhetik a részletek körüli munkasikernek harmadik stádiuma. Ha a második stádiumon, az irány meghatározásán szerencsésen tul leszünk, ha a törvényhozás haladási munkájában arczal definitive Budának fordul, ha nem érzendi magát annak kitéve, hogy minden perczben vállánál fogják meg, s Bécs felé akarják forditani, akkor ne féljenek a t[ekintetes] RR. a nemzet nem leszen igényeiben tul csigázott; megelégszik kisebb állomásokkal is, – ha nem mehet Gönyüig, elmegy Öttevényig, mihelyt tudja, hogy a Marsch-route Buda felé tart. Ezért hibás Baranya érdemes követének szempontja, ki azt mondá, a kormány az által, hogy csak most ált a haladás élire, rögtönzésektől, s gyökeres fenforgatásoktól óvott meg.* Boldog Isten, hisz az ütközet philosophiája nem a körül forgott, hogy mennyit? hanem a körül, hogy merre? Ez pedig alkut nem ismer, természetszerüen nem ismerhet; ollyan az, mint a delejtü, melyet semmi alkuval sem lehet kényszeriteni, hogy nyugottnak, vagy keletnek mutasson. Ez fekszik, bár öntudatlanul, bár nem akarva a másik párt programmjának azon szavaiban: hogy ő velünk, az ellenzékkel nem transigál.* Consitutionalis irány vagy nem – ez a csatatér a mult országgyűlés végperczei óta.
Somssich ezt november 22.-i beszédének elején mondta; ez az utalás is bizonyíték, hogy Kossuth fogalmazványa a nov. 22.-e utáni napokban keletkezett.
Az 1846 nov. 14.-én kiadott konzervatív pártprogrammban. (5. pont. L. Horváth M.: Huszonöt év… III. k. 193. l.)
Igen, de ki közt folyik a csata? az oppositio és a magyar kormány tagjai? vagy a magyar pártok között, mellyeknek mindenike – még Csongrád követe is magát constitutionalisnak vallja, és bizonyosan jó hiszemmel annak vallja? – Nem t[ekintete]s RR, a csata folyik a Bécsi kormány rendszer absolutisticus s a magyar nemzet alkotmányos iránya között. Sok ember csak öntudatlan eszköz a historia kezében.
Csak ne mystificáljuk magunkat, – Istenért csak ezt ne. Nem iraték meg egy szava a kir. propositióknak, nem fog megiratni egy szava a Resolutioknak, melly végelemzésben a birodalmi kormány tanács sanctióján ne ment volna keresztül. Ezen idegenszerű befolyást, melly minden magyar ügyeket is megcsontosodott bureaucratiájában centralisálja, nyilt homlokkal lehetetlen tagadni. Én minden élő magyarnak lelkiismeretére hivatkozom, ama benső bíróra, mellynek itélete megkérlelhetlen. Fontoljuk meg, hogy helyzetünk leplezetlen felismerésétől édes hazánk jövendője függ.
Már most a mult országgyűlésre kell visza térnem. Az ellenzék nagy többségben volt s a reformok alkotmányos irányban indultak. A bécsi kormány rendszer ez iránytól természetszerüen idegenkedett; de ha Resolutiokra kerül a dolog, lehetetlen volt volna azon szint megtartania, hogy az alkotmányos kifejlődésnek nem ellensége. Tehát mások kezeivel óhajtá a gesztenyét a parásból kiszedni. Igy magyarázható csak azon abnormis tapasztalás, hogy a főRR táblájánál, hol néhány egyén akaratja a nemzet akaratját megakadályozhatja, a kormányon kívűl keletkezett kormány párt, melly megakadályozá, hogy a kormány felhivására tárgyalt kérdések a kormány elibé nem is juthattak. Az ország tudja, minő bámulattal fogadtatott ezen abnormis jelenet, mellynek czélja igen tisztán kitünt a városi felügyelőknél, a főispányi hatóság korlátozásának mellőzésén s más egyebeken; – mindez nem a kormánytól, hanem a kormányon kívűl a kormány ellen keletkezett kormány párttól jött. Kulcsát elmondám; s midőn ugy látszott, hogy a dolgok kényszerüségében fekvő erő egy más kérdésben még ezen akadályon is keresztül tör, midőn ugy látszott, hogy ha még egy két hétig tart az országgyűlés, a hitelbanknak, fiumei vasutnak s tán az Országos pénztárnak is constitutionalis irányából lehetetlen lesz kibuni, az országgyűlést elannyira minden ürügy nélkül oszlatták szét, hogy a dolog valóságos botrány volt. Én nem akarom azon egyéneket vádolni, kik itt eszközül használtattak, én akarom hinni, hogy conservativ hajlamuk zsákmányoltatott ki, s jó hiszemben cselekedtenek; – azt gondolták, ők csak a conservativismust képviselik, s pedig nem ezt képviselték, hanem az alkotmányos irány consolidatióját buktatták meg.
És a Bécsi kormány rendszer egy meggyőződéssel gazdagult. Azzal tudniillik hogy reformokra hivta fel az országgyűlést, a nélkül hogy irányát többséggel biztositotta volna. Ezen meggyőződésének esett áldozatul a volt kormány. De a reform szó ki volt mondva s ettől, ha ki van mondva, nincs többé visszalépés, kiadatott tehát a magyar kormánynak az ordre, hogy többséget kell teremtenie, többséget minden áron. – E szóban fekszik a lefolyt három év historiája. – A sajtó monopolisálásától kezdve, az administratori rendszeren keresztül, egészen a párt alakitásig Budán, mellynek ezer botrányaira most nem ereszkedem. És a szó mindenütt a reform volt és a rend és a kormány erejének gyarapitása. – És akadt sok ember, ki e szép szavak maszlagát mohón elnyelé. Nem akarom kétségbe vonni, hogy a magyar kormány talán mást nem is akart, mint a mit e szavak mondanak. De egyet elfelejtett. Azt hogy ha e szavakkal többséget csinálnia csakugyan sikerülend, ő reá magára is majd más czélt parancsoland a Bécsi kormány, s épen ezért parancsoland, mert többsége van. E czél pedig mindaddig, míg ama befolyást gyakorló rendszer anticonstitutionalis természetü, nem lehet más, mint anticonstitutionalis irány. Mert hiában! mikint minden földi test a föld felé gravitál, ugy gravitál minden hatalom a természeteszerü egység felé. Ez az, a mit kormány, ez az mit a kormány többségszerző fallaciájának ujonczai elfelejtettek. Confundálták a tárgy kijelölést az iránnyal, azt gondolták: midőn a kormány reformot mond, mindent ki mondott, s bizton oda vethetik magokat karjai köz; s nem vették figyelembe, hogy mihelyt többsége lesz a kormánynak, az irányt majd a kormánynak is mások szabják meg, és Bécs és nem Buda felé.
Jót akarván kormányunkról feltenni, azt hiszem, hogy ezen fallaciából már maga is kiábrándult. Kiábrándult akkor, midőn a tevékenység ösztönétől indittatva, száz meg száz ívnyi operatumokat készitett, miket aztán a német kormány szépen ad acta reponált.* Kiábrándult akkor, midőn magát kényszeritve látta a propositionalis csatolmányokba az absolutisticus irányt, az alkotmányos élet szabad fejlődését megkötő irányt mindenütt bele irni.
A konzervatív párt vezető alakjai – elsősorban Apponyi – az előző országgyűlés bezárása óta számos memorandumban dolgozták ki nézeteiket a szükséges reformokról az elkövetkező országgyűlés feladatairól. E törekvéseknek eredménye volt az is, hogy a kormány – most először – nemcsak konkrét reformprogrammot, de kész törvényjavaslatokat is terjesztett az országgyűlés elé.
De a párt, mellyhez tartozom – az ellenzék – ez ország alkotmányos léte megőrzésének historiai depositariussa, szemügyön tartá a dolgok természetes fekvését. És most itt vagyunk t[ekintetes] RR szemközt egymással, teljes táborban mérve erőnket. Válasz felirati határozatunk nem csak a jelen országgyűlés iránya felett, hanem a haladás iránya felett határoz. Biztositsuk az alkotmányos irányt tek. RR! s arra nézve, hogy mennyit menjünk ez irányban, én hiszem – békésen majd megalkuszunk. De az irányt biztosítanunk kell.
A dolog már most igy áll; ha mi első felírásunkban halgatással mellőzzük azt, hogy a lefolyt három évben – mellynek typusa a kormány részérőli többség csinálás volt – ha mondom halgatással mellőzzük, hogy a nemzet alkotmányos befolyása mellőzésének és a kormány hatalom egyoldalu terjeszkedésének irányát tapasztaltuk, ha mellőzzük ennek példájául emliteni azt, ami ezen egész törekvésnek emeltyüjét képezé: az ugy nevezett uj rendszert; constatirozva van, hogy a manouevre sikerült; s azt gondolják a t[ekintetes] RR, nyert ez által a magyar kormány? dehogy nyert, sőt inkább minden önerőt, minden alkotmányos talapot elvesztett, olly planum inclinatumra lépett, mellyen az ember, mint Milton a pokol hidjáról mondja, állapodás nélkül siklik lefelé. S ekkor nem ő fog többségével törvényt szabni ez országgyűlésen, hanem neki fognak szabni, épen mert többsége van. Oh! a mit tegnap követ társam mondott: „Sie haben die Mehrheit, setzen Sie es durch” ez nagy pontosságu komoly igazság.* – Igen de a Baranyai inditvány pártolói nemes önérzettel mondják: „a Kormány ezt nem fogja tenni, inkább lelép, s mi sem hagyjuk magunkat akár merre vakon vezettetni.” – Elhiszem, – de kérdem, mit nyert vele a haza? lesz akkor siker? vagy legalább decretálva lesz a reformok alkotmányos iránya?
Szentkirályi nov. 23.-án beszélt, tehát Kossuth ezt a fogalmazványt 24.-én készítette. Az idézett mondás a Pesti Hírlap összevont közlésében nem szerepel.
Ellenben ha mi nyilatkozunk mikint inditványozám, a kormány e nyilatkozattal kezében, azon Bécsi kormány elibe lép, mellynek befolyása alatt áll, és azt mondja: ime én megtettem mindent hogy többséget csináljak, tettem többet, mint a mennyit tennem szabad volt volna, de hiában, a magyar nem adja fel az alkotmányos irányt semmi áron. Már most Uraim felkötöttük a kolompot – a dynastiát nem compromittálhatjuk – reformálnunk kell alkotmányos irányban, én majd kezemben tartom a gyeplőt, hogy a diaeta messze ne menjen, – a resolutiok kezünkben vannak,* de mennünk kell, anticonstitutionalis irányban pedig nem mehetünk – hiában! nincs többségem.
Az országgyűlés által felterjesztett törvényjavaslatok feletti döntés (resolutio) a királytól függött, de a kormánypárt természetesen könnyen el tudta érni, hogy azokra a törvényjavaslatokra, amelyek megszavazását az országgyűlésen nem tudta megakadályozni az udvarnál resolutiót eszközöljön ki.
Ugyan kérem az érdemes követ urakat, nem érzik, minő erő van ebben? – ha a kormánynak szándoka valósággal jó, mikint ők hirdetik? – Ezen erőt csak mi vagyunk képesek s csak igy nyujtani, kormány többség nem, sőt minél nagyobb többsége volna, annál gyöngébben állana jó szándékának kivitelében. – Mi oda ajánljuk karjainkat a kormánynak ezen erőt megadni, mi ajánlkozunk vállainkra venni a német kormánnyali ütközés egész odiositását – miért akarnak ebben akadályozni?
Ha mégis ezen oppositio – mellyhez tartozni dicsőségemnek vallom ollyan volna mint az angol vagy franczia melly opponál mindennek, minden áron, mert maga akar*
Itt – a lap közepén – megszakad a fogalmazvány.
Kossuth sk. fogalmazványa, Kossuth-Archiv 509. fasc. 328–29. l.
