a) Kossuth beszéde kerületi ülésben a válaszfelirat tárgyában érkezett főrendi válaszizenettel kapcsolatban.
a) Kossuth beszéde kerületi ülésben a válaszfelirat tárgyában érkezett főrendi válaszizenettel kapcsolatban.
Előző nap megérkezett a főrendek válasza a királyi propozíciókra adandó felelet tárgyában;* a javasolt változtatások a felírást teljesen kivetkőztették volna eredeti jellegéből s a sérelmek felsorolásának mellőzése puszta köszönetté változtatta volna a rendek által óhajtott határozott bírálatot. A kérdés fölött a vitát Kossuth nyitotta meg:
A főrendi válaszizenetet l. Iratok, 45. s köv. l.
Engedjék meg a RR, hogy mielőtt e válaszizenetre megmondanám véleményemet, helyzetünk constatirozása végett visszamenjek az országgyűlést megelőző időre. A kir. előterjesztések nem bizonyitnak mást, mint azt, hogy a közvélemény, a közszükségletekből fejlődvén ki, istennek olyan mutatóujja, mellyre akarva, nem akarva, a hatalom is ügyelni kénytelen. Ez már a második országgyűlés, hol olly tárgyak tüzettek ki a kir. előadásokban, mellyeket a nemzet közvéleménye kijelölt;* de igen nagy fallacia volna azért azt hinni, hogy mivel már a kormányhatalom és a nemzeti közvélemény közt a tárgyak kijelölésére, a kérdések kitüzésére nézve összhangzás van, már a kérdések megoldásánál állunk. Ez még csak annyi volt, mint a nemzet és hatalom azt mondták volt: „fussunk”, de azt, hogy hova, merre, milly irányban? még nem volt elhatározva. A pozsonyi teremből a magyar alkotmányos élet historiai depositáriusai Buda felé, a hatalom ellenben Bécs felé vették az irányt. Egyik sem engedett; sőt azon perczben még természeténél fogva nem engedhetett, s az országgyűlés a fenforgó nagy kérdésben, az iránynak, szikláján törött meg.* Ez a mult országgyűlés historiájának philosophiája. Igen szükkörü, korlátolt felfogás, a ki azt hiszi, hogy a mult országgyűlésnek más kiemenetele lehetséges volt.* Nem volt azon kimenetel emberek hibája, sem egyik, sem másik részről. Annak ugy kellett lenni, a dolgok kényszerüségénél fogva. Az egy olly stádium volt, mellyen a magyarországi haladásnak okvetlenül át kellett lépni. Ha akkor nem történt volna, most történnék mulhatatlanul. – Már most mi volt ezen stádium átlépésével tisztában? Azon positiv meggyőződés mindkét részről, hogy a tárgyak kijelölésébeni megegyezés még nem megegyezés az irányban; hogy tehát most a csatának nem a tárgyak kijelölése körül, hanem az irány decretálása körül kell okvetlenül forognia, mert csak miután ez ki lesz szabva, akkor következhetik a részletek körüli munkasikernek harmadik stádiuma. Alkotmányos irány, vagy nem – ez a csatatér a mult országgyűlés végpercze óta.
Az előző, 1843/44.-i országgyűlésre a kormány által kitűzött reformjavaslatokat l. az országgyűlés Írásai-ban, 5. s köv. l. E javaslatok egyrésze az ellenzék által is követelt reformokat akart megvalósítani. (Hiteltörvény, az igazságszolgáltatás reformja, folyószabályozás, közlekedés fejlesztése stb.)
A Kossuth által gyakran emlegetett nagy különbség tehát az volt, hogy az ellenzék alkotmányos úton valódi reformot akart, a kormány pedig önkényesen, de látszatreformokkal akarta kifogni a szelet az ellenzék vitorlájából. Az ellenzéki irány győzelme tehát nem pusztán reformokat eredményezett volna, hanem magával vonta volna az abszolutisztikus kormányrendszer felszámolását és a polgári átalakulás alkotmányos úton való keresztülvitelét is.
A kormány, amikor látta, hogy nincs szilárd többség a kezében s az ellenzék által kezdeményezett reformokat parlamenti úton nem tudja megbuktatni, idő előtt bezárta az országgyűlést.
Igen, de kik közt folyik a csata? Az ellenzék s a magyar kormány tagjai, vagy a magyar pártok között, mellyeknek mindenike, még Csongrád követe is,* magát alkotmányosnak, és bizonnyal jóhiszemmel vallja annak? Nem, t[ekintetes] RR! a csata folyik a bécsi kormányrendszer absolutisticus s a magyar nemzet alkotmányos iránya között. – Csak ne mystificaljuk magunkat – istenért, csak ezt ne! Nem iraték meg egy szava a k[irályi] előadásoknak, nem fog megiratni egy szava a resolutioknak, melly végelemzésben a birodalmi kormánytanács sanctioján nem ment volna keresztül.* Ezen befolyást, melly minden magyar ügyeket is bureaucratiájában centralisálja, nyilt homlokkal lehetetlen tagadni. – Én minden élő magyarnak, a magyar közvéleménynek lelkiismeretére hivatkozom, lehet e kormányunkat függetlennek mondani? – Már most a mult országgyűlésre kell visszatérnem. Az ellenzék nagy többségben volt, a reformok alkotmányos irányban indultak. A bécsi kormányrendszer ez iránytól természetszerüen idegenkedett; de ha resolutiokra kerül a dolog, lehetetlen volt volna azon szint megtartani, hogy az alkotmányos kifejlődésnek nem ellensége. Igy magyarázható csak azon abnormis tapasztalás, hogy a főrendek táblájánál, hol néhány egyén akarata a nemzet akaratát megakadályozhatja, a kormányon kívűl keletkezett kormánypárt, melly megakadályozá, hogy a kormány felhivására tárgyalt kérdések a kormány elébe nem is juthattak. Az ország tudja, minő bámulattal fogadtatott ezen abnormis jelent, mellynek czélja igen tisztán kitünt a városi felügyelőknél,* a főispáni hatóság korlátozásának mellőzésén* s más egyebeken; mindez nem a kormánytól, hanem a kormányon kívűl, a kormány ellen keletkezett kormánypárttól jött. Kulcsát elmondom: midőn ugy látszott, hogy a dolgok kényszerüségében fekvő erő, egy más kérdésben még ezen akadályon is keresztül tör, midőn ugy látszott, hogyha még egy-két hétig tart az országgyűlés, a hitelbanknak,* fiumei vasutnak* s tán országos pénztárnak is alkotmányos irányából lehetetlen lesz kibujni, az országgyűlést minden ürügy nélkül oszlatták szét. Én nem akarom azon egyéneket vádolni, kik eszközül használtattak, én akarom hinni, hogy jóhiszemben cselekedtenek; azt gondolták, ők csak a conservativismust képviselik, s pedig nem azt képviselék, hanem az alkotmányos irány consolidatióját buktatták meg.
Babarczy Antal, a kormánypárt egyik vezéralakja.
Az országgyűlés és a király a kancellárián keresztül érintkeztek egymással s a királyi határozatok a kancelláriában készültek, azonban valóban keresztülment minden határozat a nagy többségében idegen államkonferencia (Staatskonferenz) véleményezésén is, a végső döntést pedig a kamarilla hozta meg.
A városok reformja szerepelt a királyi propozíciókban is, amikor azonban a kormány látta, hogy a rendek által javaslatba hozott liberális városi reform a kormány minden befolyását megszünteti a városokra, a főrendi tábla konzervatív többségén keresztül elérte, hogy a kormány felügyeleti joga kérdésén az egész reform elbukott. A kormány által kezdeményezett reformokat tehát valóban a kormánypárti főrendek buktatták meg.
A főispánoknak különösen az országgyűlési követválasztások során elkövetett visszaélései késztették a rendeket arra, hogy törvényjavaslatot nyujtsanak be a főispáni hatáskör korlátozásáról. A javaslatot a kormány a főrendi tábla segítségével természetesen megbuktatta.
A hitelintézet felállítását is javasolták a királyi propoziciók, a rendek ezirányú javaslatát azonban mégis elbuktatta a kormány, mert az nem biztosított neki elég befolyást az intézet vezetésére, hanem az ellenőrzés jogát az országgyűlésnek tartotta fenn.
A vukovár–fiumei vasút megépítésének ügye ez országgyűlés utolsó napjaiban szerepelt a napirenden, a főrendek halogatása – Kossuth szerint Széchenyi késleltető taktikája – miatt azonban érdemleges döntés nem született. (V. ö. előbb, 353. l., 19. jegyzet.)
És a bécsi kormányrendszer egy meggyőződéssel gazdagult, azzal t. i., hogy reformokra hivta fel az országgyűlést a nélkül, hogy irányát többséggel biztositotta volna. – Ezen meggyőződésnek esett áldozatul a volt kormány. De a reform szó ki volt mondva, ettől, ha ki van mondva, nincs többé visszalépés. Többséget kellet tehát teremteni, többséget minden áron. E szóban fekszik a lefolyt három év historiája. A sajtó monopolisálásától kezdve – az administratori rendszeren keresztül, egészen a párt-alakitásig Budán.* S a jelszó mindenütt a „reform” volt és a rend és a kormány erejének gyarapitása. Nem akarom kétségbe vonni, hogy a magyar kormány talán mást nem is akart, mint amit e szavak mondanak. De egyet elfelejtett, azt t. i., hogy ha többséget csinálnia csakugyan sikerülend, e többség nem neki fog szolgálni. E czél pedig mindaddig, míg ama befolyást gyakorló rendszer anticonstitutionális természetű, szinte nem lehet más, mint anticonstitutionális, mert miként minden földi test a föld felé gravitál, ugy gravitál minden hatalom a természetszerü egység felé. Ez az, a mit elfelejtettek. Confundálták a tárgykijelölést az iránnyal, azt gondolták: midőn a kormány reformot mond, mindent kimondott, s bizton odavethetik magokat karjaik közé; s nem vették figyelembe, hogy mihelyt többsége lesz a kormányunknak, az irányt majd neki is mások szabják meg, és megyünk Bécs s nem Buda felé. Az országgyűlést megelőző kormányi eljárásnak typusa tehát többségszerzés volt minden áron. E czélból hozatott be az administratorok, vagyis Kreis-Hauptmann-ok rendszere, e czélból alakult az országban párt, bevallott elvekkel, azon szándokkal, hogy többséggé fogja magát kinőni a kormány számára, melly illyen; e párt programmot csinált, s e programmot aláirták országos főméltóságok, kiknek, minthogy praesidiumra is hivatvák, a pártok felett kellene állani, s pártba keveredni sem illik, sem szabad. Áll a párt továbbá néhány főispánból, kik szivesen elvéve az 5–6 ezer ftnyi uj fizetést, s nyugtatványozván azt a német liquidations-Bogenen, teljes készséggel nyujták kezöket; áll administratorokból, kik rá is szavaznak, hogy ők nem sérelmek;* áll kormányhivatalnokokból, kik politicai credo gyanánt álliták fel, hogy pártolják magok magokat. Illyen e párt és a reform szótól elkapatva, a nemzetnek töredéke magyaros nyilt készséggel veté magát a kormány karjaiba, nem kérdé, merre és hova? mert hisz a kormány reformál. Megfelejtkezett, hogy e szónak „reform” két ember szájában két különböző értelme van, hogy lehet reformálni alkotmányos és alkotmányellenes uton, s hogy ez utóbbi nem reform, hanem destructio. És midőn az ellenzék más oldalról, egy szeplőtlen historiai nevü család ivadékának férfias, erélyes vezérlete alatt,* – kit a historia ezért az alkotmány megtartói közé fog sorozni – compact testületté alakulván, magát az emlitett többségszerzési cseleknek egy eleven protestatio gyanánt utjába veté, valóban nem lett volna csoda, ha ingerült lélekkel fordult volna a kormány felé, s első szava is a méltó indignatio hangja lett volna. És én, tagja az oppositionak, megvallom, erre keblemben sok ösztönt érzék, de számotvetve kötelességemmel, pietással közeliték e helyhez, mint isten itélőszékéhez, lenyugtatám a méltó bosszankodás ingerültségét, mert a nép érdeke állott előttem, mellyet sikerre juttatni legszentebb kötelesség, s véve a kir. előadásokat, olly válaszfeliratot inditványoztam, mellyben igenis van erő, de melly erejét épen a mérsékletben, a csillapult határozottságban keresé. A RR elfogadák ez inditványt, s loyalisabb téren oppositio nem állott soha, mert noha 3 éven át provocálva volt, nem izent harczot a kormánynak. A RR fegyvereiket kezökben tartva, de ki nem huzva, nem fenyegetve, de mindenre készen, nem riasztó ránczokba szedett homlokkal, de férfias méltósággal elhatározva nyujták egy kézben a kardot s olajágat, s nem hátra, de előre nézve ajánlottak választást.
1846 november 12.-én alakult meg hivatalosan a konzervatív párt, s a Budán, Széchen Antal gróf elnökletével tartott értekezlet 14.-én kiadta a párt programmját.
A konzervatív programmot bevezető beszédében Széchen Antal gróf nyilatkozott úgy, hogy a konzervatívok nem tekintik sérelemnek az adminisztrátori rendszert. (Horváth M.: Huszonöt év… 3. kiad. 3. k. 188. l.)
Batthyány Lajos gróf.
Ez volt állásunk, mellyet válaszfeliratunkkal elfoglaltunk. Engedjék a RR, hogy annak philosophiáját röviden reassummáljam. Czélunk vala, nem lépni a meddő gravaminális térre, nem emlegetni egyes sérelmeket, hanem magasb parlamentaris állásra emelkedve kimutatni az irányt, mellyet követve reformálni akarunk. A reform szüksége iránt kormány és nemzet tisztába jött, de egyik Bécs, másik Buda felé tart, s itt capacitációnak helye nincs, miként a delejtü, természetes erőnek engedve, éjszak felé fordul; mi tehát megmondók, hogy akarunk reformálni igenis, de semmiesetre nem megyünk Bécs felé; emlitettük az akadályokat, mellyek a reformnak utjába állanak, nem kértük egyes sérelmek orvoslását, hanem constatiroztuk az irányt, mellynek biztosítása nélkül alkotmányosság nincs, nem lehet. – Ime itt a főRR válasza t[ekintetes] KK és RR! s én azt meg nem foghatom. Ez a RR kiindulási pontját, felírási javaslatunk egész philosophiáját teljesen ignorálja, s az 1790: 13. elcsépelt sorozati terrénumára lépve,* arról beszél, hány sérelmet kelljen vagy ne kelljen felterjeszteni. Ez egészen más tér, mint a mienk, s illy politicával reformálni lehetetlen. Ugyan mi lenne a feliratból, ha belőle mind az kimaradna, mit a főRR kihagyni akarnak, s csak az maradna benn, mit meghagyni akarnak? a felirat illyetén alakjában, azon, a franczia Charivari-ban* megjelenő nagyfejü s kislábu figurákra emlékeztetne, mellyekre nevetés nélkül nem nézhetni. A feliratnak hálából s köszönetből álló ereje roppant nagy fej s min áll e nagy fej? – azon kis toll-lábon, mellyet a feliratban meghagyott alkotmányos elvek képeznek. Ám küldjük fel ezen elképtelenitett iratot, ha olly censurát akarunk magunkra vonni, hogy soha illoyálisabb irat nem készült. A RR ugyanis a reformnak irányát akarták constatirozni, a főRR pedig most is azon réven akarnak indulni, mellyen eddig járt a nemzet, hogy t. i. egyes sérelmekről beszéljünk. De ha sérelmekről beszélünk, azokat nem lehet csak illy könnyeden pertractálni. A főRRnek nem tetszett az ellenzék loyális mérsékletének parlamentaris terére lépni, hanem a gravaminális tárgyalás spanyolfalai mögé retirálnak.* S igy e kérdésre nézve a két tábla közt tractátusnak többé helye nincs; egymásra nem nézhetnek, mert arczaik kétfelé állanak. Én már előre megmondtam, hogy olly feliratot ohajtok válaszul a kir. előadásokra, melly minden más felirattól különbözzék;* míg ezekben törvények initiáltatván, sérelmek orvoslása kéretvén, alkunak s kérésnek van helye, e feliratban semmi illyes nem foglaltatik; itt mi ítéletet mondtunk ki az ország állapota s a kormány eljárása felett, és ha a nemzet képviselőinek többsége ezen ítéletet egyszer kimondta, abba a főRR nem szólhatnak belé, s e kijelentést meg nem történtté nem tehetik. – Ám lássák a főRR, ha tetszett nekik gátat képezni a trón és a nemzet bizalmas közelitése közt, ám számoljanak önmagokkal, majd számoland velök a kérlelhetetlen história is. De nekem lelkem fáj, hogy a nemzet képviselőinek e loyalitása nem méltányoltatott, lelkemnek fáj, hogy a független lelkü magyar aristocratia hiában emelte mellettünk szavát olly dicsőséges eréllyel, melly előtt én, ki a privilégiumoknak barátja nem vagyok, mély tisztelettel hajtok fejet,* s nyiltan kimondom, hogy, ha a nép érdekeinek szintolly nagylelkü gyámolai lesznek, mint minő hősies bajnokai az alkotmánynak s menykövei az absolutisticus tendentiáknak, e jobblét után sovárgó hon szeretettel és bizalommal ismerendi őket sorsa hőn kedvelt vezéreinek. D ők hiában szólottak, a főRR többsége nem hajlott szavaikra, és pedig csupán az administratorok miatt. Hát ezek olly sanctuariumok-e? hát azt vélik a főRR, hogy ez által megóvták őket a censurától? és lehetett e gyöngédebb censura, mint a válaszfeliratban, mellyben csak annyi volt kimondva, minél kevesebbet már mondani nem lehetett, ha csak a tényeket hallgatással legalisálni nem akartuk. Mi tért akartunk nyitni a kormánynak, hogy jelentse ki megnyugtatásunkra alkotmányos uton haladni akaró szándokát, a főRR ezt nem akarják, hanem minket gravaminális térre szoritanak; ám legyen, felveszem a keztyüt.
A tc., amely többek között azt mondja, hogy „a királyi javaslatok kellő módon lett tárgyalása után az ország karainak és rendeinek igazságos sérelmei minden országgyűlésen orvosoltassanak”, végtelen vitáknak lett okozójává a korábbi országgyűléseken. A kir. propozíciók korábban nem reformokat tartalmaztak, hanem adót és katonát kértek, s a rendek keményen harcoltak azért, hogy az ország legfontosabb sérelmei előbb tárgyaltassanak le s csak azután kerüljön napirendre az adó- és ujoncmegajánlás.
Párisi szatirikus lap, 1832-ben indult.
A főrendek ugyanis azt kívánták, hogy a sérelmek maradjanak ki a feliratból s országgyűlési letárgyalásuk után külön feliratban kerüljenek az uralkodó elé. (V. ö. Iratok, 46. l.)
November 22-i beszédében, e kötet 311. s köv. l.
A főrendi táblán az ellenzéki mágnások élükön Batthyány Lajossal és Teleki Lászlóval, derekasan kiálltak az alsótábla javaslata mellett.
Az most már a kérdés, mit kell tenni? – Először megmondom, mit nem lehet, nem szabad tennünk. Olly felírást, mellyben panaszok ne legyenek, pusztán köszönő felírást felküldenünk nem lehet; erre nézve már diaetale conclusum van, mert a FőRR is beleegyeztek, hogy sérelmek jőjjenek a feliratba;* ezen diaetale donclusumnak, alkotmányos gyakorlat szerint, természete az, hogy annak maximumán alul, valami kevesebbre vissza nem léphetünk, a miből azonban nem következik, hogy magát ezen maximumot is elfogadjuk, melly p. o. jelen esetben semmi egyéb, mint azon elv kimondása s elismerése, hogy az első feliratba sérelmek is jöhessenek. Mi nem akaránk törvényalkotásra, alkudozásra szolgálható materiálékat adni a feliratban; gravaminális téren ollynemű adress, mint mi akartuk, nem lehet; én tehát ezennel kijelentem, hogy semmi válasz felirat felküldésére nem szavazok többé. Ez nem lehet tractátus dolga, itt a főrendekkeli kiegyezés reménye fenn nem forog; mi ítéletet mondtunk ki, s ez ki lévén mondva, megmarad; itéletünket ki nem mondottá isten sem teheti. Ám lássa a kormány, hogyan intézendi lépteit; – velünk-e, vagy az administratorokkal.
A főrendek izenete azon esetre, ha a rendek nem fogadnák el a sérelmek mellőzését célzó kívánságukat, hozzájárul a már letárgyalt sérelmek megemlítéséhez. (V. ö. Iratok, 46. l.)
De midőn mondom, hogy válaszfeliratra nem szavazok, itt meg nem állapodom, hanem felveszem a keztyüt, melyet a FőRR lábunk elébe dobtak, a gravaminális tárgyalás keztyüjét. Tetszett nekik minket a sérelmi térre szoritani, – ha most a reformkérdések e miatt háttérbe szorittatnak, a felelet-terhet ők fogják viselni. Én tehát inditványozom: mondják ki a RR határozatilag, hogy 1. a két tábla iránya egészen kétfele menvén, mi kimondott itéletünknél megmaradunk, s meglátjuk, a kormány mellyik irány szerint intézendi lépteit. 2. Hogy a sérelmeket azonnal tárgyalni fogjuk, mihelyt a most napirenden levő tárgyon átesünk. – Én minden egyes tárgyra nézve, mellyet felírási javaslatunkban csak irány szempontjából s hálakijelentéssel kapcsolatban akartunk megemliteni, érdemleges pertractátiót kivánok, orvoslatot sürgetek, vádat emelek a kormány ellen, biztositékokat követelek, s törvényeket initiálok; inditványt teszek az iránt, hogy az 1790: 10. életbe léptessék,* vádat emelek a Részek vissza nem kapcsolása s a váltó- és vallástörvénynek a határőrvidéken ki nem hirdetése miatt, sorban felmelegitem az előleges és egyéb sérelmeket, a horvát ügyben kiküldött választmányt* munkálatának mielőbbi beadására kérem utasittatni, az administratori rendszerre nézve külön kerületi választmányt kivánok kiküldetni, melly minden ide tartozó adatokat összeszedvén, olly képet állitson azokból össze, mellyből tisztán lássa a nemzet, ezen rendszert akarja-e pártolni vagy azon irányt, mellyet mi követünk;* végre az évenkénti országgyűlésre azonnal törvényt fogok initiálni.* – Ime e térre vittek bennünket a FőRR, ha nem tetszett nekik azon loyalis állás, mellyet elfoglalánk, övék lesz az érdem, hogy most e térre lépünk, s mi e térre fogunk lépni, de a nélkül, hogy ő felsége iránti hódolatunk csorbát szenvedjen. A fejedelemnek meg fogjuk mondani minden egyes alkalommal hálánkat; midőn majd, Trencsén követének bejelentett inditványa szerint, a magyar nyelv dolgában felírást teendünk,* kijelentjük köszönetünket azért, hogy a m[agyar] nyelvet trónra emelé; midőn a nádoremlék iránt felirandunk,* megmondjuk egyszersmind hálaérzetünket István főherczegnek a nádori hivatalban lett megerősítése miatt; a k[irályi] előadások egyes pontjaira nézve szinte kifejezzük köszönetünket, de nem ugy mint a FőRR, kik az összes propositiókat akarják megköszöni, nem pedig az azokban mutatkozó haladási reformirányt; ne gondolják elleneink, hogyha a válaszfelirat fel nem megy, mi compromittálva leszünk, s a dynastiának azt sughatja valaki, hogy nem vagyunk hüségesek és háládatosak; mi be fogjuk ezt bizonyitani minden egyes tárgynál.
V. ö. előbb, 117. l., 3. jegyzet.
A választmánynak Kossuth is tagja volt, munkálatának vázlatát l. e kötetben, 139. szám alatt.
A választmánynak Kossuth által készített munkálatát l. e kötetben, 141. szám alatt.
A felsorolt kérdések képezték a rendi feliratjavaslat sérelmeinek anyagát; v. ö. előbb, 331. s köv. l.
Trencsén követe, Kubicza saját kijelentése szerint (Pesti Hírlap dec. 30.) a honosítási vita megkezdése előtt jelentette be, hogy indítványt készül tenni a magyar nyelv és nemzetiség tárgyában.
A rendek a nov. 16.-i kerületi ülésben fogadták el az elhúnyt József nádor emlékének megörökítéséről szóló indítványt. A határozatot a nov. 16.-i országos ülés is magáévá tette. (A főrendekhez e tárgyban intézett izenetet l. Iratok, 39. l., a főrendek válaszát uo. 47. l.)
Pesti Hírlap, dec. 24.
