91. Pozsony, 1847 december 14. A kerületi ülés folytatja a honosítási törvényjavaslat vitáját: Kossuth újabb felszólalásai.
91.
Pozsony, 1847 december 14.
A kerületi ülés folytatja a honosítási törvényjavaslat vitáját: Kossuth újabb felszólalásai.
Pozsony, 1847 december 14.
A kerületi ülés folytatja a honosítási törvényjavaslat vitáját: Kossuth újabb felszólalásai.
Az ülés kezdetén a rendek visszatértek a már letárgyalt pontra s többen továbbra is sürgették a magyar nyelvtudás megkövetelését a honosítandóktól Kossuth ujból kénytelen volt felszólalni:
Ujra figyelmezteti a rendeket, hogy a világ összes törvényhozásában nincs arra példa, hogy a nemzeti nyelv tudása a honpolgárság megadásának feltétele lenne; hanem a polgári jogok gyakorlatának olly formái s módjai szabatnak, mellyek a nemzeti nyelvek tudására kényszeritik mindazokat, kik e jogokkal élni akarnak. Épen ezen utóbbi elvnél fogva természetesnek találja, hogy az eskü csak magyarul tétessék le.*
Asztalos ugyanis azzal érvelt a magyar nyelvtudás kötelezővé tétele mellett, hogy a honosítandók különben még a magyarnyelvű esküt sem fogják tudni letenni.
Végre sikerült továbbmenni; az 5. §. 2. pontja 5 évi állandó ittlakást kívánt meg attól a honosítandótól, aki „jeles találmányok behozatala, vagy gyárak és nagyobb iparműhelyek felállítása által kitűnő szolgálatot tett”. – Ehhez a ponthoz ismét hozzászólt Kossuth:
A gyáripar iránt, mellynek hiánya hazánk szegénységének egyik főoka, előszeretettel viseltetvén, nem szeretne a törvényben olly föltételeket iktattatni, mellyek a gyáriparra gátolva hassanak. Nálunk a gyáripart minden módon ápolni kell, s a külföldről beédesgetni. Ha nálunk a külnemzetek consulokkal birnának, s a consuli épületen lobogó nemzeti zászlók biztositanák az idegent minden méltatlanság ellen, akkor nem volna szükség illyféle alliciens körülményekre, mert a tapasztalás bizonyitja, hogy a gyáros és kereskedő, ha ott leng a consulatus épületén nemzeti lobogója, akár a kannibálok közé is elmegy letelepedni. De nálunk ez nem levén, mindent el kell követni, hogy a gyárosokat beédesgessük, ezért szóló a szerkezeti 5 évet is sokallja. Fontosabb e dolog, mint sokan vélik, Magyarország 24 millió ftnyi értékü pamutszövetet fogyaszt el évenként, s ennyit fizet Austriának,* fizetvén a pamutszövet mázsáját 114 ft-tal drágábban, mint azt az angoloktól vehetné, míg más részről az angol nem talál már piaczot roppant mennyiségű gyártmányának, és igazságtalan háborut kezd China ellen, csakhogy pamutgyáriparának uj piaczot nyithasson.* Azt mondják talán némellyek, hogy hiszen ugy is állithat gyárt a külföldi, ha csak megtelepedik, s szinte polgári jogokkal nem bir is, de ismét a tapasztalás bizonyitja, hogy igy nincs kedvök bejőni, mert itt nemcsak levegőt szini akar, hanem jogokat is élvezni s becsületben részesülni. Gyárászatot a gyárosoknak adandó különös kedvezmény nélkül teremteni nem lehet. Szóló tehát szükségesnek tartja azt most, a mi talán 25 év mulva nem lesz szükséges s az 5 év leszállitását inditványozza, ugy azonban, hogy ha a gyárnok hazánkból ismét kimegy, polgári jogát bizonyos évek mulva ismét veszitse el, mert olly gyárnok neki sem kell, ki csak azért jött ide, hogy hazánkból a pénzt kihordja.
V. ö. Kossuth védegyleti előadásával (1846 aug. 20.) a Magyar Szózatok c. kötetben, 119. l.
Kossuth világos ítélőképességgel ismeri fel az u. n. ópium-háború (1839–42) igazi okát. A gyarmatosító angol hatalom az angol ópium-kereskedők üldöztetését hozta fel ürügyül a háború megindítására; Kína végül kénytelen volt 21 millió dollár kártérítést fizetni és megnyitotta kikötőit az angol áruk előtt.
A Kossuth után szólók azonban ragaszkodnak az öt évhez, mert részben elnémetesedéstől, részben elszegényedéstől féltik az országot. Kossuth ezeknek is válaszol:
A legszigorubb megszoritásokra is kész, hogy a magyar földbirtok idegen kezekbe jutástól megóvassék s azért óhajtja, hogy, kivévén a jobbágytelkeket s a gyárokra szükséges telepet, senki ne birjon földbirtok szerzési joggal, ki a hazában nem született, épen ugy, mint törvényhozási joggal nem bir, de valamint e részben a legnagyobb szigoruságra is kész, ugy más részről akként kivánná intézni a dolgot, hogy a nemzeti jóllétnek ártalom ne okoztassék, s azért ujólag kéri a gyárosokra nézve kívánt 5 évnek leszállitását. Ezen engedményt azonban a mesteremberekre nézve nem kivánja értetni, mert jó mesteremberekben már nem szükölködünk, s még kevésbé szükölködnénk, ha a mostoha czéhrendszer nem volna: Párisban 140 magyar mesterember van, az ottani mühelyek diszei, kik legszivesebben visszajőnének hazájukba, s mostani jövedelmük felével is megelégednének, csak a hazai levegőt szihatnák, de a czéhrendszer-okozta nehézségek miatt haza nem jöhetnek.*
A párisi magyar iparosokról Táncsics Mihály hozhatott tudósítást Kossuthnak; Táncsics ugyanis 1846-ban Párisban járt és érintkezésben állt velük. Az 1848 márc. 15.-i felvonuláson, amikor párisi magyarok az ideglenes kormányt üdvözölték, 300 párisi magyar vett részt. (A felvonulás leírását l. a Pesti Hírlap márc. 29.-i számában és Dobsa L.: Az 1848. évi francia forradalom c. művének 54. s köv. lapjain.)
Az 5 év ennek ellenére is megmaradt. A 7. §-sal kapcsolatban vita támadt akörül, hogy a törvényhozásnak joga lesz-e a honosított külföldit egyszersmind a törvényhozás tagjává is tenni. Kossuth véleménye az alábbi volt:
Azt mondani a törvényhozásnak, hogy ezt vagy amazt ne tegye, semmire sem vezet, a jövő törvényhozás mindent meg fog tenni, a mi neki tetszik, s annak parancsolni nem lehet. Hogy azonban a törvényhozás általi honositásnak ne legyen egyenes következése a törvényhozói képesség, erre reááll, s a §. végét kihagyatni kivánja.
A §-t Kossuth hozzászólása értelmében módosították és ezen a napon egészen a törvényjavaslat 10. §-áig jutottak el.
Pesti Hírlap, dec. 23. sz.
