107. Pest, 1837 január 17. Lovassy István negyedik, Kossuth fogalmazta beadványa a királyi Táblához: sürgeti fia ügyének mielőbbi…
107.
Pest, 1837 január 17.
Lovassy István negyedik, Kossuth fogalmazta beadványa a királyi Táblához: sürgeti fia ügyének mielőbbi ítélet alá bocsátását.
Pest, 1837 január 17.
Lovassy István negyedik, Kossuth fogalmazta beadványa a királyi Táblához: sürgeti fia ügyének mielőbbi ítélet alá bocsátását.
Tekintetes Királyi Törvényes Tábla!
Nyolczadik hónapja már, hogy fiamat s unokaöcsémet a katonai börtön szomorú falai sorvasztják, s ha a lélekre hatásban egy életkorral vetekedő illy hosszas idő nem volt képes két ifjúnak az alig kóstolt élet örömei s szabadság iránt nemcsak fogékony, de természeti ösztönnél fogva esedező lelkeiket leverni, s a kétségbeesés határára vinni, valóban ezen férfias erkölcsi erő nyilatkozása mindenkit ártatlanságuk feletti meggyőződésre kényszerít, mert olly nyugalmat, olly lelki súlyegyent, mint millyet minden szigorúság mellett is bizonyítának, csak törvényességének, csak ártatlanságának erős érzete szülhet a gyarló emberben. Engedelmet, Tekintetes Főtörvényszék! Engedelmet, ha szavamat mellettök újra felemelem, hiszen én is csak ember, csak ember és atya vagyok, kinek kínait minden órapercz nevelvén, mi csuda, ha a hónapokról hónapokra csalódott remény a nyugtalanság fő fokára, hág, s ha a Királyi Fiscusnak fiam s unokaöcsém pereik bírói eldöntésök iránti biztogatási ekkoráig sem teljesülvén, a már-már kétség örvényébe süllyedő atya, Isten s emberekhez kiált segedelemért.
Nem ismétlem én a múlt september s december hónapokban a Tekintetes Királyi Táblához benyújtott esedezéseim* tartalmát; nem szólok már a nemzeti üggyé vált sérelmekről, mellyeknek alkotmányengedte útoni orvoslások a törvényhatóságoknak s a nemzet törvényhozó képviselőinek körökre tartozik, hallgatok a vádaknak alaptalanságáról, miután azoknak általános elismerésök sem következtethet törvényeink értelmökbeni felségsértést, s azokat illy tetemes bűnné csak az fogná keresztelhetni, ki minden árért felségsértést erőködik ártatlan ellen is teremteni; nem szólok – mondom – mondezekről, remélvén, hogy két rendbeli esedező kinyilatkozásim a Tekintetes Királyi Tábla kegyes figyelmére méltatvák, s a pör felvételekor érdemlett bírói tekintetbe fognak vétetni; s nem kételkedvén, hogyha bár tetemes sérelmeink feletti panaszaink orvoslást nem nyerhettek is, törvényesen igazságos felkiáltásaink mégis több keblekben rokon visszhangra találtak.
L. előbb, 88. és 99. sz. alatt, 492. kk. és 527. kk.
Jelen alázatos folyamodásomnak tehát fő tárgya azon már sokszor ismételt buzgó kérelem, hogy fiam s unokaöcsém pöreik már valahára bírói vizsgálat alá vétessenek. Tekintetes Főtörvényszék! Meglehet, szerénytelenségre is fogják tán némellyek magyarázni az atyának s alkotmányos polgárnak igazsága eleven érzetén alapuló őszinte kinyilatkozásit, s kínosan égető fájdalmainak kiömléseit; de az igazságos bíró előtt megigazolják őt kettős kötelességének parancsai, mert sem az atyai, sem a polgári neveket nem érdemlené, ki fia lételét s nemzeti jogait lelkén nem hordva, hamis szeméremből, vagy alacsony kegyelemvadászásból elmulasztaná, mit tennie hatalmában, sőt kötelességében állott.
Keseredett szívvel bepanaszlottam már a Tekintetes Királyi Táblának, miképp biztatott a királyi ügyek főigazgatója már 4 hónapok előtt azzal, hogy miatta a pörök minden pillanatban bírói vizsgálat alá jöhetvén, rövid időn csakugyan el fognak dönteni, és mégis a boldogtalan foglyok mind ekkoráig ítéleten kívül szenvedik a kemény rabságot. De kinek, vagy mi körülménynek tulajdoníthassam hát a pörök illynemű letartóztatását? Mert a tekintetes eljáró bíróság, ha ítélete alá bocsáttattak volna, bizonyosan eldönti vala azokat; a hivatalbeli kéretlen pártoló* pedig, kinek lelkén különben sem fekszik védenczeinek felmentésök, s ki a titok leple alatt a közvélemény ellen magát bátorságosítva véli, 24 óra alatt könnyen készíthete olly munkát, mellyet mi úgysem használtatván, a perből kirekeszteni kértünk, annak kényelmessége miatt tehát valóban égrekiáltó igazságtalanság lenne tovább is ítéleten kívül börtönözni az ártatlanokat. Kénytelen vagyok tehát a törvénytelenség okát a Királyi Fiscusban keresni, s ha gyanúm alaptalan lenne, (mit nem gondolok,) gondosan őrzött s szeretett titkának köszönje; mert ő talán az, ki fontosnak vélt, csaknem egyedüli tanújáról, Lapsánszkyról a lárvát levonatni látván,* s a bűntársnak keresztelt rágalmazó delator bizonyságtételének a Tekintetes Bíróság általi elvettetésétől félvén, gyenge erősítményit országszerte keresett tanúkkal kívánta pótolni. De illy erőszakolva akarni a polgárokat felségsértési bűnbe keverni, talán csak azért akarni, hogy a törvénytelen lépések némi színt nyerjenek, s a helytelen tettek palástoltassanak, annál borzasztóbb mód, mentől inkább kötelessége a Királyi Fiscusnak a törvény engedte szigorúságot csak akkor venni eszközlésbe, midőn a vád valóságát világos adatokkal képes bizonyítani. S miután az alaptalan letartóztatásból eredő sérelmet ítéleten kívüli minden órapercz rabság súlyosbítja, s miután az 1715: 7. czikkely is* az előző letartóztatást csak azon lényeges feltételhez kötve engedhette meg, hogy a bírói elmarasztaló, vagy felmentő ítélet mihamar elkövetkezzék: az igazságnak illynemű feltartóztatása, magán a törvény lelkén ejtett újabb s naponta öregbülő sérelem.
Spányi András ügyvéd, akit a Fiscus az ifjak és az apa akarata és tiltakozása ellenére rendelt ki védőügyvédnek. (Vö. a 538. o. 4. jegyzetével.)
Ekkor már országosan el volt terjedve az a vélemény, hogy Lapsánszky a kormány ügynöke volt az ifjak között, s hogy letartóztatásával a Fiscus csak a közvéleményt akarta félrevezetni.
Vö. a 49. o. 2. jegyzetével.
Tekintetes Főtörvényszék! Hogy a titok rejtelmei akaratom ellenére is gyanúkra vezettek, igen természetes; de hogy gyanúm illy keserűn valósuljon, s eképp teljesedjék, csak borzadással tapasztalhatom. Mert hogy a Romulus törvénye szerint az alvilág furiáinak áldozandó mocskos delator* csak azért keresztelődjék bűntárssá, hogy hamis bizonyságtétele áldozattá érlelhesse az ártatlanságot, sőt hogy ígéretek által még lelkek vásárlása is megpróbáltassék: illy dolgokat hinni csakugyan borzadástól visszarettenünk. Elnémulok Tekintetes Királyi Tábla, s nem nyelvem, de gondolatim is megállnak e lélekrázó eset világosságra jöttén; mert ha a törvénykezésekben Fejedelmemnek felséges személyét képező polgár illy útra léphet, lehuny a nemzeti nyugalom, s az erkölcs s igazság sírba szállanak, a törvények szentsége, az alkotmányos szabadság s polgári boldogság képzetei fáradt lelkemben összeomlanak, és a kínos kétségbeesésétől csak nemzetem s annak Istene örök igazságába vetett erős hitem s bizodalmam menthetnek meg. A lángokban szeretném adni az ·/· és ·//· alatti nyomozást,* hogy ezeknek emléke is emésztessék meg. De nem! Elibe terjesztem azt a Tekintetes Királyi Táblának, és elibe fogom az egész nemzetnek terjeszteni, hadd bírjon e tanúvallomásokban a jelen és utókor egy borzasztó emléket. Mert nemcsak azt bizonyítják ezek, hogy az elfogatását eleve tudó, dolgait elrendező s álorczás (de általa jól ismert) poroszlóinak kaput nyitó elkárhozott lelkű Lapsánszky, – Lapsánszky a valóságos delator, ki alkalmasint agent provocateur szerepet is játszott a gondatlan ifjak barátságos társalgási körében, hanem azt is, hogy az erkölcsöt kísértő Fiscus lelkek vásárlására ígéretekkel lépett fel, tudván, miként kevés buzgó szív fohászkodik mi atyánkhoz a mennyekbe, hogy kísértetbe nem vivén, szabadítsa meg a gonosztól. És ezen egy eset, ezen egy eset is Tekintetes Királyi Tábla, (mert az erkölcstelenséget tovább nyomozni nem óhajtom) úgy hiszem teljes jogot ad, s felhatalmaz arra, hogy ha a rágalmazó gaz feladón kívül van még tanúja a vádló Fiscusnak, azt is Isten, világ, nemzetem s Fejedelmem előtt lelkét eladott hamis bizonyságnak nyilatkoztassam. Bocsánatot Tekintetes Főtörvényszék! kegyes bocsánatot, ha az elkeseredés illy fájdalomszülte szavakat ad ajkaimra; de ember illymire elkészülve nem lehetvén, a méltatlan bánásból eredő keservet maga az idő is alig emésztheti meg. Azonban lehetetlen az irtózás közepette is boldogtalan fiam és öcsém ártatlanságán s a nemzetet átfutó magas erkölcsi érzeten büszkélkedve fel nem kiáltanom: hogy az a vádló Királyi Fiscus, ki a bűnkelepczét eképp készítette, délnek, éjszaknak, keletnek, nyugotnak felhajhászván az egész országot, s illy erkölcskísértő módon vadászván a tanúkat a rettegtetésnek, a lélekvásárlásnak minden eszközeivel, csak két emberre akadt, kiknek vallomásait avagy csak arra is érdemesnek gondolá, hogy a szegény foglyokkal szembesíttessenek; s e kettő Tarnay, s a későn kerített Párniczky, s ezek is milly emberek,* s ezek is mi nyomorult szószátyárságokat vallottak!! – Egyébiránt:
Talán Romulusnak arra a törvényére utal a szöveg, amely tiltotta, hogy a patronus és kliense kölcsönösen vádat emeljenek egymás ellen. (Dion. Hal. II. 13.)
A két nyomozási jegyzőkönyv közül az elsőben Winter Sándor pesti szabómester felesége és leányai vallották, hogy a náluk lakó Lapsánszky előre tudott arról, hogy elfogják, az időpontot is tudta, s előre felkészült rá, kifizette a lakbért és azt mondta házigazdáinak, hogy hosszabb időre el kell utaznia. A másik jegyzőkönyv Lukács Lajos jurátus vallomását tartalmazta arról, hogy Gombos Bertalan királyi ügyész őt arra akarta rávenni, hogy terhelő tanúként szerepeljen az ifjak pörében, hamis vallomást tegyen, s ennek fejében azzal kecsegtette, hogy állást kap a bécsi Kamaránál. (A két jegyzőkönyvet l. Vörös Antal másolókönyvében id. helyen, II. köt. 104. kk.)
Tarnay László Csanád megye követeinek volt az irnoka az országgyűlésen. Az országgyűlés végén együtt lakott Lovassyval, s azt vallotta, hogy a Lovassynál tartott összejövetelek során sokat szidalmazták a kormánypárti követeket és magát a kormányt is, különösen a jobbágytörvények elutasítása miatt. (Vallomását l. OL, M. Kanc. eln. 1836: 1432. sz. II. melléklet.) – Párniczky Mihály Árva megyei ügyvéd kihallgatása csak a királyi Tábla dec. 15-i rendkívüli ülésén történt meg. Vallomása szerint Lovassy szamárnak, uralkodásra alkalmatlannak mondta Ferdinánd királyt, s hosszú vallomása minden részletében terhelő volt az ifjakra. (Párniczky vallomását l. OL, M. Kanc. eln. 1836: 1765. sz. alatt.)
A törvénytelen lépés árnyékozatát nem is oszlathatja el más, mint a hibának elismerése, s mielébbi sikeres orvoslása. S hogy a tévedésnek, (melly minden emberrel köz,) világ előtti őszinte megvallása, még az uralkodónak is legfelségesebb vonásai közé tartozik, minden, ki dicső emlékezetű VI-dik Károlynak, szinte egy századdal ezelőtt hasonló alaptalan vád esetében kelt, s ·///· alatt idecsatolt, valóban fejedelmi kegyes rendelését figyelemmel olvassa, megvallani kénytelen. Nem átallotta az igazságos Fejedelem alattvalóinak katonahatalommali elfogatásukat törvénytelennek nyilván elismerni, s ebbeli lépését csak az akkori kétes és zavaros idők kívánatival s haladékot nem javalhatott szükséggel mentegetvén, akkor ismerni el, midőn a felségsértési vétkeket még királyi kény nevezte commissiók ítélték, s mikor még a rendes törvényszékekhez törvény által utasítva nem voltak. S még ekkor is őszintén megvallá a Fejedelem, hogy azon egyes esetekből soha következtetés nem vonathatik, s ugyan azért az ártatlanokat azonnal szabadságukba helyheztetni parancsolván, sértett becsületöknek helyreállításáról gondoskodva, az alacsony rágalmazót s feladót pedig a törvények értelmében fenyíttetni rendelve, fejedelmi elismerését s nyílt vallomását még a közhírlapok által is mindenkivel tudatni kívánta.* És veszített-e ezekkel a nemzet tiszteletében? Veszített-e a historiának kérlelhetetlen ítélőszéke előtt? Korántsem, sőt e dicső tette tartósb fényt árasztott az igazságszerető uralkodónak trónjára s koronájára, mint millyet nemzetek hódítási árasztani képesek lehettek.
Az eset az 1730-as években történt. A Fiscus néhány erdélyi főurat és nemest elfogatott azzal a hamis váddal, hogy az illetők tiltott levelezést folytattak II. Rákóczy Ferenc fiával, Rákóczy Józseffel. III. Károly 1738. dec. 3-án kiadott fenti tartalmú rendelkezésével szolgáltatott elégtételt az elfogottaknak (A rendelkezés másolatát l. Lovassy István beadványa mellett, OL, Nádori lt., Exhibita ad politiam… spectantia, 1837: 25. sz. alatt.)
Mik legyenek különben a vád pontjai? Nyilván tudva van a Tekintetes Királyi Tábla előtt, de december hónap 8-án beadott alázatosan esedező nyilatkozásomban is érdekeltem már azokat,* s e részben szükségtelen több megjegyzést tennem annál, hogy a vád a foglyok elébe terjesztett kérdőpontok foglalatján túl nem terjedhet, mert ha a Királyi Fiscus még olly bűnnel is kívánná a vádlottakat terhelni, melly iránt azok ki sem kérdeztettek, a nemzeti neheztelést gerjesztett pör valóban véráldozatot szomjazó üldözéssé alakulna, mit azonban míveltebb Európánk 19-ik századának polgáráról, bármi állású s lekötelezettségű legyen is az, feltennem nem lehet, feltenni nem akarok, nem tudok. Úgyde mindazon tudva levő vádak alkalmazhatók-e a törvény által kijelelt felségsértési bűnökre? S valjon a Királyi Fiscus önkényétől függhet-e az elhibázott nézetét, tévedést, vagy éppen semmit is illy tetemes vétekké keresztelhetni? Ha ez így volna, meg nem szűnhető rettegések között kellene a polgároknak éjjel-nappal lenniök, nem tudhatván, mellyik cselekedetet, nyilatkozást vagy talán gyanítható gondolatot fog a Királyi Fiscusnak tetszeni felségsértéssé bélyegezni, s talán csak azért bélyegezni, hogy nem igen szívelt személyöknek letartóztatásával valaki bosszújának áldozhasson.
L. előbb, 527. kk.
Igaz ugyan, hogy vádlevelében azzal terheli fiamat a Királyi Fiscus, hogy contra salutem et dignitatem Regiae Majestatis atque in perniciem totius Regni et subversionem constitutionum ejus ac formae Regiminis nefario ausu conspiravit;* azonban a kérdőpontokban foglalt vádaknak átalányos elismeréséből is lehet-e bármi erőszakolt okoskodással összeesküvést következtetni? Maga a vádló Fiscus is actiójának igen tág kitételét bizonyítandó, hozza-e fel meghatározottan a tettleges öszveesküvésnek csak egyetlen esetét is? Emlékezik-e csak egy szóval is arról, hogy kik, mikor, miképp és czéljok kivitelére mi eszközöket használandók esküdtek légyen össze? Illymit nem bizonyít, de nem is bizonyíthat, mert illy cselekedet iránt magokat a vádlottakat sem kérdezé ki. Alkotmányos elveken alapuló, különben is nem sértő, de még cselekedetre sem czélzó s kiejtésök után elhangzó puszta szavakból pedig illy roppant bűnt következtetni, s emiatt ítélet előtt már büntetni, hatalombeli vétkes visszaélés, mint azt éjszaknak hatalmas autocrátorja, Katalin czárné* a büntető törvénykönyvet szerkesztő választmányhoz intézett, valódilag fejedelmi utasításába is mondja, hogy t.i. az isteni s emberi felségsértési bűn kérdésében vétkesen hibázik, ki puszta szavakból s beszédekből bűnt következtet. A valódi nagy lélek megveti az ócsárló beszédet, mellyet büntetni csak gyengeséget érző, s személyét találva látó hiú szokott, mert mondja bárki Xerxesnek,* hogy a hadak kormányzásához nem értő újoncz, s mondja ugyanazt Nagy Sándornak,* az első büntetni fogja az igazat szólót, midőn a második mosolyogva veti meg a rágalmazót. Nagyobb következésekkel terhes gyakorta egy komoly hallgatás, mint bármennyi beszédek!!
Vö. az 531. o. 12. jegyzetével.
Katalin orosz cárnő (1762–1794) reformterveinek megvalósítása során 1766-ban hívta össze azt a bizottságot, amelynek a feladata az új törvénykönyv elkészítése lett volna. A bizottság nem fejezte be munkáját, az általa feldolgozott anyagot azonban Katalin felhasználta későbbi igazságszolgáltatási reformjaihoz.
Xerxes perzsa király (i. e. 485–465), a Görögország elleni balsikerű hadi vállalkozásairól nevezetes.
Nagy Sándor (i. e. 365–323), Macedónia királya, a perzsa birodalom megdöntésével szinte az egész akkor ismert Ázsiát magába foglaló világbirodalmat létesített.
A lelkes czárnénak fejedelmi nyilatkozása akaratom ellenére is még egy körülmény megemlítésére késztet, miszerint t. i. a múlt hónapban kerített egyes tanú fiamat olly meggondolatlanul alacsony szónak kiejtésével vádolja,* millyet csak durva érzésű s mosdatlan száj míveletlen ember mondhatna, s mellyet különben fiam nemcsak szokott egyenességgel kereken tagadott, de maga a rágalmazó is, noha kávéházban számos ifjak jelenlétében mondottnak állítá, csak egy tanúval sem volt képes bizonyítani. Miután egyébiránt összeesküvés kávéházban csakugyan nem is készülhet, szeretem hinni, hogy azt a vallomásokat hitelesítő küldöttség papirosra nem is tevé, mert csekély ítéletem szerint nagyobb tiszteletlenséget nyilvánítana Fejedelme iránt az, ki az olly durva szót hirdetné s maradandólag leírná, mint annak meggondolatlan éretlenségbőli egyszeri kiejtése bizonyíthat. E részben tehát bővebb fejtegetésekbe ereszkednem szerénytelenség levén, Fejedelmem iránti buzgó hódolatom hallgatást parancsol, jól tudván, miként Felséges személye sokkal magasabb állású, mintsem magát az alacsony rágalmon túltévén, azt ne mondaná Theodosiussal: „Si maledictum adversus principem ex levitate processerit, id contemnendum, si ex insania, id miseratione dignissimum, si denique ab injuria, id remittendum est.”*
Párniczky id. vallomásában szerepelt az a vád, hogy Lovassy László a többiek előtt szamárnak nevezte Ferdinánd királyt. (Vö. OL, M. Kanc. eln. 1836: 1765. sz.)
Az idézet Montesquieu: D l’esprit des lois c. műve 12. könyvének 12. fejezetéből van átvéve; a védők gyakran idézték azokban a pörökben, amelyekben szóval történt felségsértés volt a vád tárgya. A latin eredeti a Corpus Juris Civillis IX. könyvének VII. címében olvasható.
Ami végre unokaöcsémtől szóval kérdett azon vádat illeti, „hogy a közvéleményt Fejedelmekre is kiterjedőnek s mindenkit érdeme szerint sújtónak mondotta”, bátor vagyok csak röviden megemlíteni, miként a természet által erkölcsi érzelmekkel megáldott ember a közvélemény nyilatkozását egykedvűleg nem vehetvén, annak súlya alól soha kivéve nem volt, nincs és nem is lesz. S miután az évrajzok bizonyítási szerint valóban trónokat is döntött, (különben ritkán tévedő) közvélemény nyilatkozását csak kötelességét nem ismerő, s nem teljesítő részrehajló, vagy magáról sokat álmodó hiú ember rettegheti, erős hiedelemmel állítom, hogy igazságot szerető Fejedelmemet kormányzott népeinek s a világnak felséges személyérőli véleménye érdekli; s ennélfogva arról kell meggyőződve lennem, hogy ha a Királyi Fiscus őtet a közvéleményt félőnek, vagy magát azon túltenni kívánónak állítná, olly felségsértést követne el dicső személye ellen, millyet fiamra s unokaöcsémre nézve bizonyítani csakugyan nem képes.
Ezeket a múlt december 8-tól kifejtett körülményekre csak röviden s pótlólag kívánván érinteni, alázatosan esedezem, méltóztassék a Tekintetes Királyi Tábla benyújtott, s ezzel (mellyet szinte a pörhöz csatoltatni alázatosan kérek) már három rendbeli kinyilatkozásimnak méltó bírói figyelembe vételök mellett, boldogtalan fiam s unokaöcsém pöreit valahára kegyesen eldönteni; s méltóztassék a lelárvázott alacsony delator hamis bizonyságtételét félrevetve, ítélet által megigazulandó ártatlan fiam s unokaöcsém mielőbbi kibocsáttatásukat elrendelni, s elrablani czélzott becsületöket ártatlanságuk elismerésével visszaajándékozni. Mert amennyire retteg a törvény engedékeny palástja alatt szabadság kényelmeivel élő bűnös a terhelő ítélettől, olly szívszakadva, olly buzgó óhajtások között várja az ártatlanul szenvedőnek lelke igazságos bírájának elhatározó szavát, melly könnyeit letörülve, rokoninak, barátinak s polgártársainak karjaik közé visszavezesse. S amennyire hajthatatlan bírói kötelesség a bűnnek törvény értelmébeni büntetése, úgy annak dicső hivattatása, de az emberiség iránti szent tisztje is parancsolja, hogy az ártatlannak ne csak szabadságát, hanem akár a hatalom önkénye által, akár tévedésből sértett erkölcsi s polgári lételét, és így becsületét is, (melly semmi kincshez s vagyonhoz nem hasonlítható,) haladék nélkül adja vissza, s valóban ennek tehetése olly díszes, olly jutalmazó része is a bírói független hivatalnak, melly semmi világi fény s adomány által nem pótolható.
Én tehát Tekintetes Főtörvényszék, azon boldogító erős hittel, hogy alázatos s igazságos kérésem megtagadva el nem hangzik, remegve esedezek a vigasztaló s kevés napok múlva kimondandó ítélet eleibe, melly olly Fejedelemnek nevében fog hirdettetni, ki még ott is, hol bűn bizonyíttatnék, mi ugyan a jelen esetben nem bizonyíttatik, megemlékeznék Róma dicső uralkodójának, Mark Aurelnak ama mondására: „Non enim unquam placet in Imperatore vindicta sui doloris, quae justior fuerit, acrior videtur, – quare filiis Avidii Cassii et genero et uxori veniam dabitis, …vivant securi, scientes se sub Marco vivere, …sint liberi, ac per ora omnium ubique populorum circumferant meae, circumferant vestrae pietatis exemplum.”* – Mély tisztelettel maradván Pesten januarius 17-kén 1837. a Tekintetes Királyi Ítélő Táblának alázatos szolgája Lovassy István.*
A fenti idézet a Scriptores Historiae Agustae gyűjtemény egyik szerzőjének, Vulcacius Gallicanusnak Avidius Cassiusról írt életrajzából való, 12. cap. (A H. Peter-féle Teubner-kiadásban megjelent szöveg alapján az idézet elírásait helyesbítettük.)
Lovassy Istvánnak ezt a folyamodását Fejér István védőügyvéd mellékelte replikájához, a perbe való beiktatása azonban nem történt meg. A kir. Tábla végre 1837. febr. 1-én átadta a periratokat Lovassy Lászlónak. Az iratok tanulmányozása után Lovassy kijelentette, hogy nem kíván semmi új anyagot beiktatni, ellenben írásos deklarációt kíván átnyújtani a kir. Táblának, s továbbra sem kíván élni a kijelölt védőügyvéd segítségével. (Vö. OL, M. Kanc. eln. 1836: 1432. sz.)
Egykorú másolat Vörös Antal kezétől. MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4850/15. sz. Másolat. Kossuth perének iratai. II. köt. 90–93. o. (Vörös Antal id. másolatai.)
Ez a beadvány nincs meg Kossuth eredeti fogalmazásában. Mégis tőle származónak kell tekintenünk, mind stiláris sajátosságai alapján, mind azért, mert Vörös Antal is ilyenként sorolta be gyűjteményébe. A közlés szövegét Vörös Antal korábbi, az eredetivel teljesen egykorú másolatára alapoztuk.
