b) 1833 szeptember 4 Országos ülés. Tárgy: [I.] Az úrbéri V. t. c. 1. §-a: Az urbarium behozatala elötti kötések érvénye. [II.] A…
b)
1833 szeptember 4
Országos ülés.
Tárgy: [I.] Az úrbéri V. t. c. 1. §-a: Az urbarium behozatala elötti kötések érvénye. [II.] A 2. §.: Az örökváltság.
1833 szeptember 4
Országos ülés.
Tárgy: [I.] Az úrbéri V. t. c. 1. §-a: Az urbarium behozatala elötti kötések érvénye. [II.] A 2. §.: Az örökváltság.
September 4-én a CII-ik ülés a KK és RRnél.
[I.] Következett az V-ik t. cz. az urbéri kötésekről. I. §. Azon régi kötések, mellyek az urbéri rendszabás behozatala idejét felül múlják, ennekutánna sem vétethetnek kérdésbe.*
Iratok, I. k. 296. l.
BEZERÉDY: Nem gondolja hogy ezen szerkeztetés a törvény czéljának teljesen megfeleljen. Az urbariom behozatalát előzve sok helyütt fenn álló szertartás, nem csak irott szerződésen, privilegiumon, de szokáson is épülhet, és szokás által folytatódhatik, a biztositó törvénynek tehát erre is világosan ki kell terjedni. Ha már a régi békés szokás mindenüt tiszteletet érdemel, s hazánkban kivált méltó erővel bir, ezen erőt a hazafiak azon osztályátol meg tagadni épen nem lehet, melly a törvénykezésben nem forog, a birtok czimjeit, erőségét nem igen visgálja, és a békés haszonvétel mellett jólélekkel megnyugszik. És ha hatalmas nemzetségeknek, ha vármegyéknek irományaik – hol nem is hibázott a gondviselés, ama szerencsétlen, erőszakkal teljes századok alatt mellyeket hazánk átélt, – elvesztenek, el lehet gondolni, mi történt azon községek okleveleikkel, mellyeknek sem váraik, sem levéltáraik, sem irást örző tisztségeik nem valának. Ezeket a minden óvakodás nélkül folytatott régi szokásban feltartani mind az igazság, mind a nemzeti közérdek kivánják, kivánják hogy meg ne csorbitassék azon állapot, mellyben a közre nézve is hasznos előlépések történtek, melly már eddig is sok jót fejtett ki, s még többnek magvát foglalja magában. Kivánja tehát a szerkeztetést oly értelemben módositani, hogy az urbariomot megelőző szerződések akár irásban foglalva, akár csak szokásban állanak fen, kérdés alá ne vétethessenek.*
Javaslatának pontos szövege: Hogy a régi bánás mód s állapot mely az urbarium be hozatalának üdejét felül mulja s melly az urbéri rendszabástól külömbözőleg szerződésnél, vagy csak kérdést nem szenvedő szertartás s gyakorlatnál fogva létez... ennek utánna sem vétethetik kérdésbe. (Jegyzőkönyv, IV. k. 80. l.)
A PERSONALIS ellenkezik. – Az urbariom béhozatala után nem lehet eset az egész hazában, hogy az ilyes szokás kérdés alatt nem forgott, el nem intéztetett, s az urbéri tabelában fel nem jegyeztetett volna.*
Mária Terézia urbéri rendeletének végrehajtása során. Az ekkor készített úrbéri tabellákat, megyék és helységek szerint rendezve, az Országos Levéltár őrzi.
BEZERÉDY: Bár ritkák legyenek is azon esetek, mellyekben az urbariom béhozatala nem probáltatott volna, vannak még is esetek, hol a próbatétel a fenforgó kérdést világosságba nem hozta vagy csak papiroson, s oly állapotban maradt a dolog, melly a szokást biztositó törvényt feleslegessé nem teszi. Maradok tehát inditványom mellett annyival inkáb, hogy abbol sérelem senkire sem következhet, ellenben sok igazságtalanságnak eleje vétethetik. – A PERSONALIS tud ugyan esetet a Primatialis joszágokban, hogy az urbariom nem exequáltatott, de ott felsőbb resolutio által történt intézkedés.
BORCSICZKY: Ugy vélekedik hogy a szerződés lehet irott, lehet nem irott, de azért mind a kettő szerződés, – s azt a Personalis észrevételeit mellőzve sem lehet fel bontani – ily értelemben tehát, mert bizonynyal igy kell azt érteni, a szerkeztetést elfogadja.
DUBRAVICZKY: Szem előtt tartván hogy vannak hazánkban oly községek, mellyek századok óta birnak tetemes szabadságokkal, s oklevelök nincs, mellyeket ő régi szabadságokbol nem kivetkeztetni, sőt azokban biztositani kivánja, – pártolja a Tolnai inditványt.
NAGY PÁL hasonlóan, – igaz ugyan nem volt hely hol az urbariom behozatni ne próbáltatott, s a 9 kérdő pontokra a jobbágyok ki ne kérdeztettek volna.* De tud oly helyet, hol vasra verték az embereket, s igy hozták be, minden ellenzés mellet az urbariumot. Ezen kénszeritett bánásmód sok régi szerződéseket felforgathatott. Minden esetre pedig vannak nevezetes szabadságok, és jóvoltok birtokával élő községek, mellyek irott privilegiumokat nem mutathatnak, – ily karban van (a mint hallotta, de bizonyosan nem tudja) századok óta Kecskeméth. – De bár miként légyen is ez, valamint a RR magokra nézve két féle törvényt allegálnak: irottat, és szokásbelit, a viszonyos igazság a jobbágyokra nézve is hasonlót kiván, s miután a IV-ik t. cz. 2-ik §-ban a kilenczed váltság iránt (a mi nem egyéb mint részletes szerződés) abban állapodtak meg hogy a ki urbariom előtti tractamentumábol kivettetett, abba magát viszahelyeztethesse,* – úgy itt is legalább hasonlót kell tenni, ha hogy a Tolnai inditvány el nem fogadtatnék.
A második kérdőpont vonatkozott a régi szerződésekre: ahol nincs urbárium, praestationes colonicales a rusticis exiguntur, ne iuxta initos aetenus contractus vel vero iuxta receptum usum; a quo tempore seu receptus eiusmodi usus seu vero initi idcirco contractus initium sumpserunt et recepti sunt? an non item ante modernos contractus seu urbaria alia praefuerint et qualia, quandove modernus obligationum usus incaeperit? (Pauly: Constitutio rei urbarialis, 406. l.)
V. ö. e kötet 106. l. A határozat a földesurak érdekeit szolgálta.
A PERSONALIS ezt még kevésbé fogadhatja el. – Elő terjeszti az urbariom behozatalának practica fekvését, mint kérdeztettek ki a jobbágyok, mint küldetett feleletjök a Felséghöz, mint következék erre; az előbbi szokást feltartó, vagy ha keményeb volt mint az urbariom, eztet végre hajtani parancsoló regulatió. A Sopronyi inditvány mind ezen resolutiókat egy csapással levágná. Hol lágyab volt az előbbi tractamentum, azt a kormány felforgatni nem engedte, hol ellenben terhesebb volt, ott az urbariom substitualtatott, – példát adnak erre a primatialis jószágok.* A Sopronyi inditvány szerint jusa támadna a földes úrnak felforgatni az urbariomnál kedvezőb tractamentumot. – Kecskeméth várossa ezen cathegoriába nem tartozik, annak (mennyire ösmeri a Person[alis]) szabaságai, kiváltságai, tractamentuma, privilegiumokon, itéleteken, regulatiokon alapulnak, – Pest vármegye követe, ki ezekben vóltakép járatos, bővebben szólhat e részben – mire DUBRAVICZKY teljes ösméreténél, tapasztalásánál, s hivatalos béfolyásánál fogva szükségesnek találta Kecskeméth várossa biztoságára megjegyezni, hogy az, a szóban forgó állapotok cathegoriájába egyátallában nem tartozik, s hogy azon városnak jóvoltai erős alapokon nyugosznak, s voltakép biztositva vannak.
A Jegyzőkönyvből hiányzik a personális előbbi és mostani felszólalásának az érseki birtokokra vonatkozó része.
FEKETE állitja, hogy vannak oly esetek, mint mellyeket a Tolnai követ meg emlitett volt. – A 9 kérdő pontokra kikérdezett jobbágyok álliták hogy van örökös szerződési tractamentumjok, az úr tagadta, – végre ha reá állott is, csak azon szokott óvással állott reá: salvis juribus dominalibus. Már ha itt a régi szokás meg nem erősítetik, biró elébe kerül a dolog – irott szerződés nincs – el fog dőlni. – PPERSON[ALIS]: Vannak oly esetek, midőn resolutiók által ideiglenes kötések örökösitettek, de ez egészen különbözik az urbariom behozatalakor kérdésben forgott contractualitástol.
SOMSICH Tolnát pártolja* – igy GR. ANDRÁSSY is. Mindent két kézzel kész fogadni, mi a nemzeti charactert erősiti, peddig ennek szebb vonását nem ösmeri, mint az adott szónak pecsét nélküli megtartását. Ezen nézetet SZ. PÁLY egészen magáévá teszi, s a szerződések erejét általában nem az időhöz, hanem belső mivoltjokhoz méri.
Hivatkozik arra hogy ma is „vannak helységek, mellyekbe az urbéri tractamentum bé nem hozatott és a nélkül, hogy vagy csak contractus is volna, csupán az usus szerént az urbariumtól egészen különböző tractamentum divatozik”. (Jegyzőkönyv, IV. k. 84. l.)
NICZKY (Vas): Azon hiedelemben van, hogy rendes manipulatio mellett az ilyes esetek sem a kormánynak, sem a törvényhatóságnak figyelmét el nem mellőzhették, az urbariom behozatala alkalmával ott irántok szó volt, s ha csak terhesebb nem volt a szerződés resultatuma, vagy különös viszaélések nem jöttek közbe, mellyeket megszüntetni a kormánynak kötelessége, kétség kivül fel nem forgattattak. Igaza van a Trencsényi követnek, hogy irás nélkül is lehet szerződés, itt azonban egyes eseteket különösen alapjaúl venni a törvénynek, annyit tenne mint a bölcsen elintézett zavarokat ismét felidézni. – A redactióra voxolván, el nem halgathatja, hogy a Sopronyi követ egy borzasztó dolgot emlitett, mint ha t. i. az urbariom némely helyütt erőszakkal, vasra veretéssel hozatott volna be. Ő ezt megyéje részéről el nem ösmeri, s felteszi követ urrol, hogy csak maga megyéjéről szóllott. – ROHONCZY és JUSTH hasonló elháritó kijelentést tesznek, mind ketten a redactióra voxolnak, ROHONCZY azt adván hozzá, hogy a szokást általánosan megerősiteni annyit tenne, mint viszaéléseket megerősiteni, az urat megrontani, a jobbágy sorsát veszedelmeztetni. BALOGH a vasra verés kénszeritését se maga, se más megyéjére nem akarja alkalmaztani, de tökéleletesen hiszi, mert az ily cselekvés mód azon század czimerét viseli. – VAY a Sopron állitását maga megyéjére nem veszi, nem is hiszi, hogy oly borzasztó kénszeritések történhettek volna, de nem is akarja elődeink hamvait háborgatni. – Mire NAGY: Ha Zabolchnak követe nem hiszi: nem tehetek róla, a hit Isten adománya, de a Banderialéban majd meg fog győződni, hogy urbariomra szoritott sok helység van az országban, melly annak előtte bizonyos szabadságok mellett banderialis kötelességeket teljesitett.* – GR. ANDRÁSSY pedig azt feleli: hogy épen akkor háborgatjuk őseink hamvait, ha adott szavaikat felforgatjuk, nyugasztaljuk ellenben, ha szentnek tartjuk a mit ők fogadtak.
Nagy Pál szavai, hogy a nemesi felkelés kérdésének tárgyalásánál visszatér az ügyre, arra mutatnak, hogy az esztergomi érsek nemeseit, praedialistáit próbálták erővel kényszeríteni az urbárium elfogadására.
BEZERÉDY: Látván hogy a RR többnyire oly értelmet adnak a szerkeztetésnek, hogy a kötések neve alatt nem csak az irott szerződések értetnek, – a dolog nyilvánosabb volta tekintetéből, kéri hogy azon értelemnek világosabb kifejezésében megegyezzenek.
PALÓCZY támogatja: mentől továbra menyünk visza évrajzainkba, úgy tapasztaljuk, hogy töbnyire szó szentségén épültek szerződéseink, – az 1729-ki törvény is csak a compromissum és perennalis fassio eseteiben kivánja meg mulhatatlanúl az irott szerződést.*
Az 1729: 30. tc. felsorolva azon pereket, amelyek a királyi táblához nem fellebbezhetők, rendeli a választott bíróság ítéletére bízott ügyekkel kapcsolatban: Compromissum scripto semper conficiendum erit. (5. §.)
A Bezerédy inditványa mint szükség feletti elmellőztetett. A BORSICZKY és GR. ANDRÁSSY kivánsága ellenben, hogy ex fraude et dolo, az urbariom előtti kötések is felbonthatók legyenek ugy a BALOGHYé (Honth) hogy a 3-ik §-ban* kijelelt invalidabilitás esetei ezen szerződésekre is kiterjesztessenek, – félre vettetett.
A törvényjavaslat ugyanezen (V.) articulusának 3. §-ra az örökös szerződések felbontásáról szól.
TÖRÖK a szerkeztetés végét homályosnak látja, mert az csak annyit látszatik mondani, hogy valamint eddig kérdésbe nem vétettek, úgy ennek utánna sem vétethetnek a régi kötések. Megyéjében pedig van egy cameralis község, melly szerződésbeli tractamentumábol az urbariom béhozatalával kiüttetett. Azonban annak örökösségét szokott uton követelte,* de egyebet 12 esztendei lágyabb bánás módnál nem nyerhetett,* amit el nem fogadott, nehogy szerződése örökösségét veszedelmeztesse. Kivánná tehát a §-ust úgy bővitni, hogy az urbariom béhozatala idejét felül múló régi kötések erejöket megtartják.
Per útján.
„Perét a vármegyén meg is nyerte, de csak annyit lehetett még is részére ki eszközölni, hogy tizenkét esztendőnként kötendő contractusra relegáltatott” (Jegyzőkönyv, IV. k. 87. l.)
Ezen aggodalomban RAVAZDY is osztozik, megyéjében húsznál több eset van, hogy az urbariomot 40–50 évekkel is felül múló szerződések ellenére, részint úrbéri rendbeszedés útján, részint resolutiók által terhesebb kötés elfogadására kénszeritettek a községek, kivánná tehát világosan kitétetni, hogy ahol igy megszorittattak a régi szerződések, szabad legyen azoknak helyre állitását, a maga utján követelni. Ezen inditvány is el mellőztetvén,
[II.] olvastatott a 2-ik §. „Jövendőre pedig megengedtetik a jobbágyoknak: hogy a törvény által ki szabott mód helyett csupán tartozásaikra, szolgálataikra, és adózásaikra nézve külön külön örökös kötéseket tehessenek; sőtt ezeknek erejénél fogva a földes úr és jobbágy közti szabad egyezéssel meghatározandó bizonyos általános summa fizetésével földes uri tartozásaikat, szolgálataikat, és adózásaikat (az uri törvényhatóság sértetlen hagyatván) tökélletesen, és örök időre megválthatják. Azonban a királyi adományba származott úri haszonvételek ezen örökös urbéri kötéseknek tárgyai nem lehetnek, és ha valamikép azokba foglaltattak, az ezek iránt egyezett földes úr örököseinek keresete mellett, törvény utján viszaszerezhetők lesznek”.*
Iratok, I. k. 296. l.
Az országos szerkeztetésben az általános summa lefizetésével eszközlendő kiváltság – immunitatio – nem foglaltatott, hanem csak a szolgálatok módja iránti egyezés szabadsága.*
Modificationes, 11. l.
SZENTIVÁNYI: Nem csak ezt, de eltörölvén egyszersmind az incapacitást,* minden nemtelennek általánosan megengedtetni kivánja, hogy bár melly nemesi birtokot, majorságot, vagy curialitást átvehessen, szerezhessen, s örökösen birhasson. Inditványat a RR pártfogásába azon hozá tétellel ajánlja, hogy az törvényeinkbe egy átalján nem ütközik, melly végre Sz. István 2-ik könyve 5., 6., 35.* Kálmán 1-ő k[önyve] 19., 21. fejezetjeire.* – az Aranybulla 17., 19. czikelyeire.* 1-ő Lajos 5. cz[ikkelyére]* s az 1543: 36. czikelyre* hivatkozik.
Incapacitas possessorii.
Az idézett cikkek a magántulajdonnal való szabad rendelkezésről szólnak.
Az előbbi pont szerint a régi colonusok, ha máshol nincs földjük, térjenek vissza saját földjükre, a második szerint a vásárolt birtok senkitől sem vehető el.
Az első szerint jogos szolgálatával szerzett birtokától senki sem fosztható meg, a másik a várjobbágyok és vendégek régi szabadságát biztosítja.
Az 1351. évi decretum 5. cikke mentesíti a lucrum camerae fizetésétől a falusi bírákat és azon servienseket, akik saját birtokukon tartózkodnak.
Ez elrendeli, hogy a közrendű emberek (plebae conditionis homines) akiknek kezén nemesi prédiumok vannak, az egytelkes nemesek módjára viseljék a terheket.
BORCSICZKY: Ugy hiszi hogy a curialitások iránt örökös szerződések kötésének szabadságával eddig is birtak a jobbágyok, mert honnan eredtek volna különben a szabados községek? Ideje immár megadni a népnek, a mit rajtunk kivül az egész mivelt Europa meg adott. Anglia az indiai rabszolgáknak is tulajdoni just engedett,* s mi közép Europában akarjuk e oly osztályát a népnek feltartani, a melly magának tulajdont nem szerezhet. 8 századok óta ontották véröket hazánkért jobbágy polgártársaink, s ennek jutalmául vele Europában csak a Muszka jobbágy van hasonló állapotban. A nemesi birtok birhatásának – capacitásnak – publico politicus kérdését más hová tartozónak véli, itt azonban az urbarialis ellátás körében, nem csak a jobbágyi tartozások, és szolgálatok, hanem a curialis regalis jusok iránt is örökös szerződések kötésének szabadságát megengedtetni kivánja.
Valószínűleg a „nyugatindiai” jamaikai példára gondol. (V. ö. 125. l. 3. jegyzet.)
DEÁK: Negyven három év előtt, midőn az ősi alkotmányt végromlással fenyegető súlyos idők elmultak, s a nemzeti képviselők ujra ösze gyültenek: hogy polgári szabadságunk vérző sebeit orvosolják, az 1790-ki országgyülésnek megnyitásakor szép lelkesedéssel mondotta azt béköszöntő beszédében az akkori Personalis:* hogy az ország többi lakosinak illendő, és mértékletes szabadsága, s a törvényt szerző hatalomhoz ragaszkodó bizodalma, törvényeink főalkotmányában gyökerezett bátorságnak egy különös oltalma!! Figyelmetessé tett ez által a jeles férfiú minden jó hazafit azon legbiztosb utra, amellyen nemzeti függetlenségünk megerősitése leginkább eszközölhető s az ország virágzó nagysága talán egykor létesülhető, ne vessük meg tehát figyelmeztető tanácsát, mert valóban ideje már, hogy a hazában lakó 8 millio nemtelennek illendő és mértékletes szabadságárol is legalább egy részben gondoskodjunk. Nincs ezen szabadságnak nagyobb akadálya hazánkban, nincs a nemzeti müvelődés lehető virágzásának emésztőbb férge, mint belső elrendelkezésünknek azon része, melly szerint nálunk nemtelen ember semmi fekvő birtokot, mint valóságos, állandó és bizonyos tulajdont nem birhat; utasitásom által meghatalmazva kérem tehát a T[ekintetes] Karokat, pedig az igazságnak, és hazánk köz javának nevében kérem, méltóztassanak ezen hibás, és annyi kárt okozó rendelkezést eltörülni. Nem tartom szükségesnek hoszasan fejtegetni: hogy a birhatási jus minden embernek vele született, sérthetetlen természeti jusa. Tudom én: hogy a polgári társaságban sok természeti jusok csorbúlást szenvednek, mert a statusnak czéljai korlátozást kivánnak, de hogy valamelly országban 400 ezer ember minden jusokkal birjon, 8 milliónak pedig, melly a hazát szinte vérével, s életével védi, még csak birhatási jusa se legyen, azt a statusnak igazságos czéljai szükségessé nem teszik, mert ha a polgári társaság azért állott öszve hogy minden egyes embernek személy, s vagyonbeli bátorsága biztositassék, ezen czélnak sértése nélkül a társaság legnagyobb részétől még a birhatási just is megtagadni csak ugyan nem lehet. – Spártának helotái, Romának mancipiumai rabszolgák valának, tőlük az igazságtalan erőszak elvette még a személyes szabadságot is, de ha őket uraik szabadon bocsájtották, s ekkor valamelly birtokot kaptak, vagy szereztek, valóságos tulajdonossai valának szerzeményeiknek, s abban őket törvény sértés nélkül senki sem háborgathatta. A magyar nemtelen jobbágyot ellenben még földes urának kegyelme sem emelheti visza természeti jusaiba, mert a fekvő nemesi birtoktól akár melly nemes ember által megfosztathatik, pedig azt vitatjuk, és én is azt vitatom, hogy a magyar jobbágy nem rabszolga. Kérdést lehetne támasztanom az eránt: hogy mellyik világos törvény fosztja meg egyenesen a nemteleneket a birhatási justol, és valóban nem igen könnyü lenne világos törvényt előmutatni, mert András Bullájának 26-ik* és az 1715-ki 23. t. cz.-ek* mellyekre leginkább hivatkoznak e tárgyban itélő székeink, csak az idegenekről szóllanak, de nem feszegetem ezt, mert előre látom azon feleletet: hogy a törvényeket igy magyarázta, igy terjesztette ki a szinte törvényt szabó hatalmas szokás és hogy ezen szokás a hajdan kornak szellemében támadott, s az óság bélyegét viselvén homlokán, tiszteletet parancsol. – De a hajdan korban a magyar nemesség egyedül maga teljesitette mindazt, a mit teljesiteni legszebb, legszentebb kötelessége egy nemzetnek, a haza védelmét, és a belső csendesség fentartását, türhetőbb sőt nemesebb vala tehát azon büszkesége, hogy ön vérével szerzett, és egyedül védett jusait, másokkal megosztani nem akarta. Körülállásaink azonban vétkünk nélkül a század lelkével együt sokat változtak az óta és most valjon kinek folyik legtöbb vére Magyar ország védelmeért? kinek vállain fekszik a köz terhek legsúlyosabb része? bizonyosan azon 8 millió embernek, ki még fekvő tulajdont sem birhatván csak lakosa inkább a hazának, mint polgárja. – (Éljen! – egy szózat felülről a karzatrol; száz esztendéig!!) Azt fogja talán valaki mondani hogy a magyar jobbágynak sorsa épen nem rosz, mert szép telket bir csekély adózásokért, melytől földes ura sem foszthatja meg soha. – De a magyar jobbágy már születése óta arra látszik kárhoztatva lenni hogy törvényes értelemben független soha ne lehessen, mert fekvő tulajdont nem birhat, sőt még a jobbágy telket sem szabad neki mint független tulajdont a földes uri hatalomnak megszüntetésével megszerezni. – Pedig nem értjük e minnyájan az iszonyú különbséget, mely a jólét, és törvényes függetlenség között van? találkoznék e közöttünk, ki a materialis legjobb létet, melyhez jobbágyi függés van kapcsolva, inkább választaná, mint törvényes függetlenség mellett a középszerüséget? Ezen törvényes függetlenség nélkül nincs valóságas polgári szabadság, pedig csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyujtani. Ha illyenek ön érzéseink, miért nem akarjuk elhinni, hogy másnak kebelét is szinte hasonlók melegithetik, vagy ha elhisszük, miért késünk utat nyitni másoknak is a legszebb boldogságra, kivált midőn ez áldozatunkba nem kerül. – (Kéri tehát ismételve a RRket hogy vagy a birhatási just, vagy ha ezen kérdés Trenchin szerint a juridicumra halasztatnék, legalább a jobbágy telek tulajdonának soluta jurisdictione dominali megvásárolhatását megengedjék.) – Legszebb engedmény lesz ez, mellyet adózóinknak adhatunk, mert a legnemesebb czél, a törvényes függetlenség lesz általa munkás jobbágyainknak kitüzve, nevelni fogja a nemzeti szorgalmat, felébreszti sokak kebelében az emberiség magasabb érzését, ösztönt ad a kimivelődésre, s ez által hazánk boldogsága fog nevekedni a nélkül hogy valakinek igaz jusai sérelmet szenvednének. Ugyan is nem sértetik általa polgári szabadságunk, mert a szabadság másokkal megosztva nem fogy, sőt erősödik, és annál biztosabban áll, minél többen lehetnek részesei. Nem sértetik szerkeztetésünk aristocratiai része is, mert hiszen Velenczének fő nemesei határtalan aristocratiai hatalommal uralkodtanak, a birhatási jusbol még sem zártak ki másokat is. Nem is teszünk kárt a mostan fenálló nemzetségeknek, mert hiszen az eladás parancsolva nem lesz, a pazarlók eddig is leltek módot birtokaik elvesztegetésére, s ugyan nem pazarlóknak inséggel küzdő onokáik nem sok vigasztalást leltek eddig is abban hogy őseik szép javait nem ők ugyan, de nem is valamely nemtelen pór ember, hanem más fényes nemzetségek birják. Továbbá a tulajdonosi jusnak szentsége sem szenved legkisebb sérelmet, mert az eladásra kénszeritve senki nem lesz, az alkuk önkénytől és szabad egyezéstől függenek s az elidegenités nemes vevőnél mint nemtelennél egyforma tekintetek alá fog tartozni, sőt inkáb a magyar nemes kétségtelen birtokának szabad eladhatását felette nehezitvén, magát a valóságos tulajdont is épen az korlátolja, hogy a vevők száma csak a privilegizált statusra van szoritva, s az ország lakosinak igen nagy része még vevő sem lehet, a mit meg szüntetvén, a nemesi fekvő javaknak értéke és ára is fölötte nevekedik, mert nevezetesen szaporodik azoknak száma, kiknek venni szabad lesz, és venni akarnak. Legfontosabb ellenvetés lenne talán az, hogy az idegen nyelvü és nemzetü vevők által nemzetiségünk veszélyeztethetik, de hiszen én csak hazánk lakosiról szóllok, s azoknak, ha jusokkal birni akarnak, a nemzeti nyelv tudását, és tanulását kötelességökbe kivánom tétetni, – a mire úgy hiszem egyébként is törekedik a törvényhozó hatalom. Végre azt talán senki nem fogja vitatni hogy ezen engedménynek megadása még most igen korán volna, mert hiszen 1790-ben meg tették őseink az első lépést, midőn a jobbágyok szabad költözését törvény által megállapitották,* ettől a birhatás jusáig csak egy lépés van, 43 esztendő pedig csak ugyan elég idő arra, hogy ezen lépést megtegyük, mert ugyan mikor fog nemzetünk virágzó nagyságra emelkedni, ha előre haladásunkban minden egy lépésnél 40 esztendőkig késünk.*
Ürményi József. Beszédét olv. az 1790/1-i országgyűlés Jegyzései, 5. l.
Possesiones extra regnum non conferantur az ily módon eladományozott vagy eladott birtokokat pedig az országlakosoknak kell adni, hogy visszaváltsák.
A törvénycikk azon indigenáktól, akik a taksát nem fizették meg, megvonja a birtoklási jogot és kimondja, hogy a kezükben lévő zálogbirtokot a zálogösszeg, örökös birtokot pedig azon összeg letételével, amelynek hat százalékát teszi ki az urbarialis jövedelem, bármely magyar ember visszaszerezheti.
1791: 35. tc.
V. ö. Kónyi: Deák Ferenc beszédei, I. k. 33. s köv. l.
A helyszüke nem engedvén a majdnem délutáni 4 óráig tartott ülésnek terjedékeny közlését, s néhány beszédek az egész dolgot egyébiránt is ki meritvén, csak azokat kivánom közleni, mellyek a kérdést mind két oldalrol illő világosságba helyheztetik.
ROHONCZY: Nehéznek ösmeri helyheztetését, midőn 500 ezer ember jusait kéntelen 8 millio ember ellen védeni, – annál nehezebnek pedig, mert az ellen részen oly hatalmas szónok áll, mint a zalai követ, aki ha meghivaték, képes lett volna Róma dicsőségét feltartani, midőn az veszélyben forgott volt, – kéntelen azonban tusakodni vele. Nem ad ő semmit Sz. István, s egyéb régi törvényekre, mellyek a század hoszú során minden erejökből kivetkeztettek, s gyakorlatban nincsenek. Ő a birtok birhatlanságát az ősiség feltartásával látja öszeköttetve, ennek eltörlésével szenved az aristocratia, ezzel pedig kormány rendszerünk felforgattatik. Nemest illeti a haza védelme, – igaz: de ennek módja ugy a portalis, mint a személyes felkelés s abban találnánk e nagy oltalmat külső ellenség ellen, ha elaljasodik, eladósodik a szegény nemesség, a melly eddig oly dicsőséggel tartotta fel a hazát. Ha az emberiség jusairol szóllunk, s ezekhez akarjuk intézetinket mérsékleni, úgy tegyük be törvénykönyvünket, s ne nézzük hogy mik, és hogyan vagyunk. A törvényhozásnak azonban ezen tekintetekre is ügyelni kell. Hazánkban 4 rend képzi a törvényhozást, ezen rendszer alkotmányunk alapja, ha mi másoknak is egyenlő jusokat adunk, meg gyengitjük ama négy oszlopot, s ekkor vége lesz alkotmányunknak, vége őseink által szerzett szép szabadságunknak. – Sok helyes okai vannak a birtok birhatása korlátlan ki nem terjesztésének, igy el vannak tiltva a k[irályi] városok, igy az egyházi corporatiók minden vételektől,* s miért? ezt magyarázza az 1542: 33-ik törvény.* – Ő a birtok birhatásának ellene mond.
A Jegyzőkönyv (IV. k. 98. l.) szerint az 1635: 68, és 1715: 16. tc.-re hivatkozott.
A törvénycikk bevezetése szerint a királyi városok több nemest megöltek, hogy javaikat adományul kérjék, ez azonban a szentkorona nyilvánvaló sérelmére van, mivel az efféle birtokok, magszakadás nem következhetvén be, többé nem kerülnek vissza a fiscushoz.
SZLUCHA: Ha végzésbe menne a megválthatás, a jobbágy azon telkeknek, mellynek eddig csak használlója volt, tulajdonossa lenne, tulajdonos pedig törvényeink szerint csak a nemes lehet. Ezt továbbra is fentartani kivánja, mert nem akarja hogy egy pazarló egy egész nemzetséget semmivé tegyen, s a puszta földes uri névnél egyebet örökségbe ne hagyjon, mellyből az sem a felkelési, sem a segedelmezési terheket nem viselhetné. Nem akar rést nyitni, hogy a magvaszakadás félben lévő jobbágyai váltságára reá állván, mellesleges örököseit kijátzhassa, nem is akarja magát a jobbágyot tetemes megváltási fizetésekkel oly karba juttatni, hogy a köz terheket teljesitni képes ne legyen.*
Megemlítette még, hogy az elszegényedett örökös nem tudna többé úriszéket tartani; ebből az következne, „hogy a jobbágyok magokra hagyatva lévén, a leg nagyobb egyenetlenségeknek és végső pusztulásnak lennének ki tévé”. (Jegyzőkönyv, IV. k. 94, l.)
POGÁNY: Számot vetvén magával, nem tenne e több kárt, mint hasznot az incapacitás eltörlése, ugy találja: hogy igen is több kárt tenne. Hogy nem ez gátolja föld népünk virágzását, egy tekintet minden privilegiumokkal fel ruházott nemes társainkra elég;* s ő meg van győződve, hogy ha egyetlen egy szóval az egész népet adományos nemeseké tennénk is, ez által sorsokon nem segitenénk. A kereskedési munka körében kell a nemzeti bővölködést apasztó bajoknak orvoslását keresni.
Ezek közül „hányakat látunk... a nélkül, hogy restséggel vagy korhelységgel vádoltathatnának sok adózóknál sokkal szegényebb állapotba helyheztetve”. (Ua. IV. k. 95. l.)
GR. LA MOTTE: Nemcsak a curialitásnak, de még a jobbágy teleknek megváltását sem fogja voxával megengedni. A nemesnek törvényeink szerint csak a legnagyobb szükség esetében szabad javait el idegeniteni, ha itt megengedjük, hogy jobbágyait általános váltságbér mellett minden tartozás alól örökre felmenthesse, hány gondtalan pazarlóra akadunk, ki az aristocratiának ezen véd törvényét kijátszá s minő arányban állana az igazság mérő serpenyőjében? oly just adni a jobbágynak, mellyel mi magunk sem birunk? mert ő szerezhetne magának örökös tulajdont, a nemes pedig kivévén a törvény által kijelelt eseteket, nem szerezhet. És nem csak a nemesi rend feltartásával, de a fiscus jusával is ellenkeznék ezen uj engedély. Mondották ugyan annak támogatásául hogy a függetlenség boldogság, – igaz, de ha ezt ily általánosan fel állitjuk ugy a természet statusában élő ember legboldogabb, mert legfüggetleneb. Ezen függetlenség azonban nem fér ösze a társaságos élet rendeltetésével, s itt a jus, a szabadság korlátozva jó. – Nincs a jobbágy előt a tulajdon szerezhetésének módja bevágva, szerezhet azt a királyi városokban, szerezhet a privilegiált községekben, sőt minap alkotott törvényünk szerint megszerezheti 4 jobbágy telek haszonvételét is. Fel akarja ő tartani sértetlenül azon polgári alkotmányt, mellynek szárnyai alatt e századok óta a nemes oly boldog, hogy senki sincs nállánál a világon boldogabb, de a paraszt is sokkal boldogabb ennek oltalma alatt mint máshon. Ezen constitutiot sohasem kivánja bármi korszellemes constitutioval is felcserélni, nem is irigyli azon ingékony szabadságot, mellynek következésében Franczia országban 1790 óta már 14-szer változott a polgári alkotmány szerkezete, s most is temérdek nationál gárdát kiván a köz bátorság feltartása, a mi mindennek, a kinek csak egy kis vagyona van, védhetetlen terhes, s mind ezen teher mellett sem fekhet le azon bizonyossággal, hogy felköltekor személyét, vagyonát bátorságban találja. Nálunk 24 hajdu, s néhány szolgabiró képes a közbátorságot feltartani, s ezen csekély vigyázat mellet 800 évek óta bizton nyugoszunk. Ama korszellemes constitutióknak nem volt más czélzása, mint az: hogy a birtoktalanok, a vagyonosokat semmivé tegyék, támadtak Jacobinus Clubok, mellyek halálra, confiscatiora itélték a gazdagot, minden vétke nélkül, csak azért: mivel gazdag volt. – Ezek voltak az aristocratia meggyengitésének, ezek az úgy nevezett polgári egyenlőségnek szomorú következései. Leg ujabb biztonságát adja ennek Helvetia, alig gyengitették meg az Aristocratiát, már polgári háború dühösködik kebelében* Nem irigyli ő mind ezeket, s feltartani kivánja constitutiónkat – mert annál a világon jobbat nem ismér.
Svájcban a már korábban is meglévő liberális áramlatok az 1830-i párizsi forradalom hatására erősödtek meg; a népakarat a kantonok többségében demokratikus alkotmányt hozott létre, s a kantonok egységét szorosabbra fűzni kívánó demokratikus mozgalom éppen 1832 végén keveredett nyilt harcba a konzervatív-arisztokratikus szellemű kantonokkal.
NOVÁK: Mielőtt voxát előterjesztené, kéntelennek vallá magát megjegyezni, hogy a kik hazánkban a nemtelen honfiaknak is elvalahára nemesi jószágbirhatási tehetséget akarnak engedni, azokra koránt sem alkalmaztatható az, mintha ők Jacobinus Clubokat és revolutionalis mozgásokat szándékoznának az országban megfészkelni. Távol van ez küldőitől is, mert midőn ők a nemesi jószág birhatási just közönségessé kivánták tenni, nem clubb, nem revolutio nézete vezérlette őket, hanem azon tiszta meggyőződés, hogy a mit a Gömöri követ annyira legjobbnak vitatott, még azt ők legjobbnak épen nem vélték. Beláthatták t. i. hogy addig egy statusnak sincs biztos, és maradandó állása, mig oly polgári institutiókon épül létele, mellyeknek fentartása csak a nemzet egy kisded részének, de nem az egész nemzeti testnek áll érdekében. Gátja ezen állás a józan szabadságnak, és szorgalmi előhaladásnak is, mellyet egyedül a polgári, és főkép földbirhatási jusok kiterjesztése által gondoltak sikeresen elhárithatónak. Ideje is talán már, hogy az ország földmives osztálya is, ne csupán ökrét, lovát, és holmi a 3. rész 30-ik czimjében kijelelt ingó bingókat tekinthessen sajátjának,* hanem magának már egyszer földet is szerezhessen, és szorgalma után háboritatlan földbirhatásra is lehessen kinézése. – A Zalai követ lelkes elő adásával a tárgyat vóltakép fel deritve látván, elegendőnek tartja voxát adni, hogy a 937-ik Curialis decisioban gyökerezett Actio ex incapacitaté possessorii* itt és e helyen örökre megszüntessék, annyival is inkább, mivel az 1630: 30.* és 1715: 23.* czikelyek, mellyekben ezen kereset leginkább gyökerezni látszatik, kiváltkép csak a külsőket tárgyazzák, és a valóságos honfiakra eddig sem igen lehettek volna alkalmazhatók; kivánja azt is, hogy a jobbágyok ne csak uri tartozásaikat örök időkre megválthassák, hanem hogy a királyi adománybol származott uri haszonvételek, és állományi telkek is, az örökös urbéri kötéseknek tárgyai lehessenek, és többé visza se szereztethessenek, – azzal fejezvén be előadását hogy miután minden nemzeti szabad lételnek fő garantiája abban áll, hogy a nemzet egyes tagjai is tulajdont birhassanak, itt azonban ezen engedély, jóllehet 800 éveken túl áll fen az ország, most kezd még csak szóba vétetni, valóban csupán az isteni gondviselés különös és megfoghatatlan müvének tekintheti, hogy Magyar ország még is ennyi századakon keresztül az egész nemzetre kiterjeszkedett földbirhatási jus nélkül fenálhatott, sőt gyakran önállásában virágozhatott is!
A Hármaskönyv III. 30. szerint a jobbágy „super rebus suis mobilibus libere testari potest”.
Az 1738-i döntvényt „Ad aquisitionem bonorum ex incapacitate possessoris” l. Planum tabulare sive decisiones curiales per excelsam deputationem… colectae et in ordinem redactae anno 1769, Pozsony, 1900. 193. s köv. l. Az ügy előzményeire v. ö. Wenzel G.: Visszapillantás az előbbi magyar királyi curianak 1724–1796-i müködésére. (Ért. a társadalmi tudományok köréből. III. k. 8. sz.) Budapest, 1875. 13. s köv. l.
A törvénycikk szerint a külföldiek, mégha címeres nemeslevelet nyertek is, ezzel még nem lettek magyarokká, s így birtokot nem vásárolhatnak, amennyiben pedig szereztek, azokat a honfiak visszaválthatják tőlük.
V. ö. a 41. jegyzettel.
A PERSONALIS megjegyzi hogy a Gömöri követnek okoskodása előterjesztésében czélja bizonnyal más véleményen lévők sértése nem vala. – Egyébiránt figyelmezteti a Rendeket, hogy urbarialis tárgyban munkálkodnak, intézzék el az urbarialis viszonyokat, de a constitutionalis jusok fejtegetésébe tán ne ereszkednének. A Proprietás megadása minden jobbágyi kapcsolatot megszüntet, a földes úr megszünik földes úr lenni, s vele megszünik az urbarialis viszony is, pedig itt nem ennek megszüntetéséről, hanem elrendeléséről lehet szó. A Capacitás kérdése egyébiránt is nem sok jobbágyokat, hanem többnyire idegeneket boldogitana.* Fel szóllitja a RRket ujabban is, hogy a constitutionalis kérdéseket mellőzzék el. – Mire viszont
Az adózó nép ugyanis „vagyontalansága és pénztelensége miatt azzal nem élhetne”. (Jegyzőkönyv, IV. k. 101. l.)
NOVÁK: Sokkal jobban tiszteli Gömörnek érdemes követét, mint sem sértő indulatot rólla fel is tehetne. De a mennyiben állitásai a vele egy véleményben nem lévőket, a mondott részről érdekelni csak ugyan látszottak, azt hogy ezekre olyas nem alkalmazható, méltán mondhatta s ismételve mondja is.
BEZERÉDY: Hogy szabad legyen a jobbágynak urbéri állományát földes urával teendő szabad alku szerint valóságos teljes tulajdon jusal megvennie, és ezzel kilépvén az urbéri öszeköttetésből jószágát mint szabad tulajdonosnak birnia, – ezt én azon igazságok közé számitom, mellyeket kifejteni, próbálni nem is kell. És nehéz volna valóban meg fogni, hogy és miért ne lehessen képes a jobbágy azon földet, mellyet mint jó, hasznos polgár mivel és javit, mellynek gyümölcsével a hazát élteti, mellyet vérével védelmez, igaz adás vevés által tulajdonává tenni, – s ezen tiszteletre méltó ember, az adófizető földmives t. i. ki teljes megerőltetett tehetségével segiti a hazát a tökéletesedés pályáján felsőbb felsőbb lépcsőkre emelkedni, csak magát a urbarialis helyheztetésből ne emelhesse ki? Én legalább nem tudom meg fogni, hogy ezt mely igazság, melly érdek ellenzené, sőt nem tudom megfogni, akár köz akár privát tekintet alatt melly igazság, melly érdek ugyan azt hatalmasan ne kivánná. Mondották ugyan hogy ezen tárgy nem az urbéri viszonokroli rendelkezések közé tartozik, de ha ezeknek eredetekről, keletkezésekről szó vala, nincs e rendében el nem mellőzni, mi mód szünhetnek is meg azon viszonyok, és mi mód oldhatják fel a felek egymás sérelme nélkül a köztök lévő kötelékeket. Sőt épen az urbariom biztositása kivánja a földes úr sérelmétől mentt törvényes módot nyujtani a jobbágynak hogy urbéri helyheztetéséböl kiléphessen, ha szabad tulajdon szerzésére, mind vágyat mind tehetséget érezvén magában, azzal már meg nem elégszik. Vagy gondoljuk e hogy akár melly erő képes elfojtani azon hatalmas ösztönt, mellyet a tulajdonra nézve maga a természet adott az embernek? és nem hiszük e hogy ha a gőzmachinának érczei a benn kifejlődö erőt meg nem birják, s a mester ventilt nyitni kéntelen, nem hiszük e hogy ama vágynak, mellyet a tulajdon ösztöne annyi millió emberben kifejt, és feszit, utat nyitni szükség, mellyen hatalmas erejét sérelem nélkül gyakorolhassa, melly máskép nem kedvező módon fog kitörni? Mondották azt is hogy a szóban forgó intézet alkotmányunkkal, s az aristocratiával meg nem fér, én pedig abban mind a kettőnek biztositását találom. Erősben fog alkotmányunk állani, ha bástaúl 10 millió embernek massája szolgál, ha gyökereit 10 millio ember sziveibe bocsájtja, és éltető erőt szi azokbol, és annyi irigy helyett annyi sorsost, annyi védet szerez magának. De nem akarok hoszabb okoskodásal élni e dologban, szemeink előtt lévő valóságos példát tekintsünk. Anglia megadta a népnek jusait, midőn még ideje volt, Franczia ország ezt nem tette. Mi volt az aristocratiának sorsa, igen is értelmes a tanitás, ne zárkozzunk előle. Továbbá hazánkra nézve különösen a több követek által felhozott törvények megmutatják az utat, mellyen járnunk kell. Mondották ugyan hogy azon régi törvényekre nem kellett ügyelni, pedig azon régi törvények között az Aranybulla is emlitetett, és erre még is jó lenne ügyelnünk. De viszont azt kérdem: hát csak a 16-ik és 17-ik század törvényeire fogunk e ügyelni? és szép alakban lészen hazánk, igérhet e magának bodogságot, előmenetelt, ha ama két századoknak szelleme, és törvényei lesznek vezéreink? És ha bár más régi törvényeinket el is mellőzze valaki, ama pactum fundamentale, mellyet Árpáddal a hazát megszállott apáink kötöttek hogy a mit közös erővel szerzendenek, abbul minnyájan részesüljenek, figyelmünket még is csak megérdemli, és constitutiónkkal nem ellenkezhet. A népek vándorlásában tartományok szerzése volt ama köz erőnek czélja, most a nemzeti mivelődést, s előmenetelt, a köz és privát gyarapodást, melly a tulajdon szerzést is magában foglalja, vevé tárgyaúl, s mindez ama régi elvnek alkalmaztatását szinte kivánja. Bizonyosak is lehetünk hogy a mint hajdan a haza java igazán köz érdekké tétetvén a köz erő azt ki is vivta, és elfoglalták atyáink a szép hazát, és megtartották magokat benne, úgy most is hazánk virágzását, a nemzeti boldogságot constitutiónknak, és nemzeti létünknek minden ellenkező akadályok ellen biztos fenállását el fogjuk érni, ha mindazoknak, kiknek közös öszefogó ereje eszközölheti csak azt, jótékonyságábol részt is engedünk. Amint hajdan nem csalt, úgy most sem fog csalni ezen elv. De ellenkező okok ellenkező következéseket is szüllnek. Vagy a magyar nemes birtokára nézve vólna veszedelmes a törvény, mellyet többekkel javallok? nézzünk körül, ha rendszerünk a régi törzsökös magyarok birtokát neveli e? Kárhoztatjuk a monopoliumot, és méltán, mert a föld birtokra nézve is, melly a nemzetnek (erején kivül) legnagyobb, majdnem egyetlen capitalissa, nagyon rosz következéseket szült a monopolium. Egynehány nagy nemzetség, egynehány pénzváltó, pénz kereskedő, ezek tevék tulajdonukká a földbirtok monopoliumát országunkban, ezek birják azt de facto kirekesztőleg, nem a magyar nemesség. Ne is csaljuk magunkat, csak nagyban kell a dolgot tekinteni, nem egy két kisebb acquisitort, nem egy pár száz sessiót, egy pár ezer hold földet, és nézzük mily karban van a magyar nemesség hasonlatosság nélküli legszámosb része systemánk mellett? azon úgy mondott szegény nemesség, mellyben oly sok erő oly sok jó, s nagynak elemei léteznek, s mintegy nemzeti örökségül szálván izről izre, várják az életbe hozó időszakot. Nagy része alig talál az ősei vérével szerzett földön annyi helyet, hová pergamentjeit eltehesse. Más moralis tekintet alatt állapotját festeni, itt sem helye, sem szándékom; de azt mondom: törvényhozásunk, és kormányunk fő tartozásai között áll, orvosolni ama nemesség állapotját, mellyet rendszabásaik tettek olyanná. Hogy ártana tehát a javallott törvény a nemességnek? holott nem hibázok ha mondom: közel húsz millió hold föld jönne adás vevés alá, és nem dominiumok, mellyekre csak az emlitett banquiék, s egypár dúzs nemzetség, kiknek igen is kedvező a mostani rendszer, tarthat számot, hanem oly részekben, mellyekhez a szegényebb iparkodás is hozáfér.*
Bezerédy beszédének szövege egyezik a Jegyzőkönyvben közölttel. Itt azonban Kossuth közléséből kimaradt a következő rész: „És nem nevelné e ezen törvény igen nagyban a nemzeti capitálist? midőn olly nagy massza földnek betsét s árát, melly eddig csak felényire divatozott, tellyes haszon vételbe, forgásba hozná, nem nevelné e, nem ébresztené e az ipart, nem öntene e uj lelkesedést mind magokra, mind a hazára nézve azokban, kik ezen uton tulajdont szerzendenek vagy annak szerzésére csak képeseknek is fogják magokat érezni?” (IV. k. 106. l.)
Reméllem az ellenvetések csak az igazság kitüntetésére fognak szolgálni, s bátran állitom ujra, hogy nem csak jó és hasznos, de szent köteleségünk is meghozni a törvényt, mellyet többekkel ajánlok, kötelességünk a közjóra nézve, mellyet az hatalmasan fog előmozditani, kötelességünk a jobbágyra nézve, kinek elidegenithetlen jusait, mellyek közé álapotjának s magának tökélesitése s evégre az igazságos tulajdon szerzés és birás is tartozik, a törvényhozónak meg kell becsülni: s életbe hozni, s azt akárkitől meg sem tagadhatja, ha csak főczélját, a hazafiak boldogságát el nem akarja téveszteni; kötelességünk végre a földes urra és nemesre nézve, kiknek jusaikat az nem hogy csonkitaná, de biztositni, éltetni, és menteni fogja. – Kérem tehát, és igen kérem a RRket, hogy a törvényt, melly képessé teszi a jobbágyot hogy telkét tulajdonúl megszerezhesse, azon törvényt, melynek elvei a köz, és privát boldogságra vezetnek, az ellenkezőt pedig a hazát allyasodással, viszahatásokkal, és veszéllyel fenyegetik, elfogadni méltóztassanak.
BALOGH: Utasitása szerint azt hozá javallatba hogy mind azon adózások és tartozások, mellyeket a földes úr a jobbágy telektől kap, 20 esztendei közép számvetésel pénzre forditatván, ennek tőkéjét a jobbágy vagy pénzben, vagy földben, rétben, telkének egy részével megválthassa, a többit pedig szabadon birhassa, – mert ámbár többet ér is a telek, mint az uri jövedelmek tőkéje, de az urnak csak ehez lehet igaza, a többibül a jobbágy él, adót fizet, katonát tart, és szolgál az egész széles világnak.* – Mielőtt azonban utasitásásnak ezen tartalmát előadná, s okokkal támogatná, némely átallános elveket érint meg, úgy nyilatkozván: hogy mig a parasztnak saját ingatlan birtoki jusa nem leszen, addig őt polgárnak nem tarthatja, a ki nem polgár, annak hazája nincs, a kinek pedig hazája nincs, annak szivében nem létezik a honszeretet, ezen szent érzés, melly minden polgári erénynek kimerithetlen forrása. Ha tehát azt akarjuk hogy a paraszt hazánkért vérét ontsa, ha azt akarjuk hogy a néha korlátlanság után vágyó kormány hatalom némikép zaboláztassék, öntsünk szivébe a sajátság engedményével hon szeretetet, s ez által a keblében erántunk rejtező ellenséges indulatot változtassuk ált erántunki bizodadommmá. Át látták ezen szükségét Europának minden mivelt nemzetei, és a durva század durva jobbágy nevét az édesen hangzó polgár névvel cserélték fel, s ott a legnagyobb úrtol a nyomorúlt napszámosig mindenki büszke a polgári névre, ott virágzik a politicai egyformaság, melly a mostani fel világosodott lelkes századnak bálványa. – Ezen elvek mellett czáfolatul vevén fel némely mondásokat, Rohonczynak azon állitására hogy könnyebb 8 millió ügyét pártolni mint 4 száz ezerét, – ép ellenkező hiedelemben van mert hazánkban a 400.000 hoz törvényt a 8 milliónak, s igy a moralis erő amazoknál van. – La Motte aggodalmára pedig, a ki fél a Franczia revolutiónak minden rendet megrázó elveitől, azt válaszolja: hogy a jobbágyságnak adandó sajátsági jog még messze van a Franczia revolutio elveitől, és messze vagyunk még azon időtül is, mellyben nállunk is a Franczia nemzet Chartája virágozni fog. Végre a Personalis észrevételére hogy a sajátsági engedély által megszünnének az úr s jobbágy közti viszonyok, röviden azt feleli hogy ezt igen is hiszi, de egyszersmint forrón is kivánja, hogy a jobbágy már valahára magasbb emberi állásra emelkedjék.
Érvelése szerint a földesúr jól járna, ha váltság fejében az úrbéri telek harmadát kapná meg, mivel ekkor tarthatna egy bérest, aki egész éven keresztül dolgozván, felérne három jobbággyal. Béresmunkát pedig vállalnának pénzért maguk a jobbágyok, továbbá, ha a paraszt birtokjogot nyer, „azon nép, a melly most a külföldön felesleges, felhőnként fog tódulni az országba és sok lévén a nép, ótsóbb lészen a kézi munka”. (Ua. IV. k. 109. l.)
A PERSONALIS ama fentebbi elvek egyikére csak annyit válaszol: hogy azon adózó nép, kit a nemzet 8 századok óta ápolt, roszúl fogná megköszönni, ha őt hazájátol megfosztanánk.
Gr. ANDRÁSSY: A RR által elérni ohajtott czélra biztosb útnak véli a capacitás megadását, mint a jobbágyi telek sajátsági megváltását, mellyet ő csak visza válthatólag kiván meg engedni, ellenben amazt megadni, vagy is inkább a constitutiónk szelleméből népünket régen illető jusba őtet viszahelyezteti ohajtja. Hogy ezt régi törvényeink meg nem tagadták, már mások megmutatták, s ha ezeknek erőt nem tulajdonit a veszprémi követ, mutasson oly ujabb törvényt, melly amazokat eltörölte. – Vagy féltjük nemzetiségünket? úgy hát vegyük magunkat körül chinai kő fallal vagy kössük ösze nemzetiségünket kereskedői virágzással, s gondoskodjunk a capacitásal egyeztethető módokrol. – Hogy nem sokat fog meg most a nép vehetni, szerezhetni: fájdalom igaz, – de miért? mert a nemzeti iparnak leghatalmasab rugója, a szerezhetés vágya aluszik, s azt népünknek legnagyabb része nem ösmeri. – De azt mondják, fel kell az Aristocratiát tartani? – de valjon fel tartjuk e azt mostani rendszerünkkel? a főbb birtokosok egy része külföldön kőti jövedelmeit, más része zárlat alatt van, s több mint fele a nemességnek nyomorúságban nyög. Igy bizonnyal fel nem tartjuk az Aristocratiát.
A fentebbi felszóllitás következésében ROHONCZY czáfolólag, s törvény idézőleg* válaszol, különösen Bezerédyt érdeklőleg, hallott ugy mond, a gőz hajó ventiljétől vett hasonlitást – ő legszerencsésbnek tartja magát, ha hogy a status hajóját a veszélyes szirtek és örvények közül kiviheti, s az emlitett ventillen ha valamit, bizonnyára a kor szellemét szeretné kiküszöbölni. – Mire viszont BEZERÉDY: Ha érdemes követ úr a korszellemet, melly nem más mint a század lelke, vagy is azon moralis állapot, mellyre a gondviselés bennünket maiglan vezetett, ha ezen korszellemet akarja tőlünk elüzni, úgy én mást nem mondhatok, mint: lám próbálja meg! Olympus ellen a Titánoknak harcza lenne az, mellyet ha ő magára vállal ám lássa, én azt küldőimre vállalni, vagy benne részes lenni nem szeretnék.
Az 1659: 70. és 1687: 18. tc.-re hivatkozott. (Ua. IV. k. 116. l. Az 1615: 18. nyilvánvaló elírás, mivel ez évben nem is volt országgyűlés.)
Végre még SOMSICH is czáfolgatás alá vesz némelly hallott ellenvetéseket. – A fenálló Aristocratiát csak azon esetben látná talán veszélyeztetni, ha oly polgári jusak is adatnának a birtok szerezhetés mellé, mellyeknél fogva kevés munka mellett sokat enni lehetne. A kik pedig az emberiség érzéseiből meritett elveket alkotmányunkkal egyeztetni nem tudják, vagy nem akarják, koránt sem követik őseink példáját, kik az 1498-ki törvény kezdetén igy szóllnak: cum quibus una est nobis nascendi moriendique conditio, illis prodesse potius quam inutiliter dominari deberemus.* – Tiszteli továbbá azoknak historiai tudományukat, kik a Franczia revolutiorol oly sokat beszéllettek, de visza emlékezvén mint ragaszkodott az Aristocratia XI-ik Lajos óta szorosan a régihez, s mi lett belőle, inkább tanusággal teljes példát von magának az előlépésre, nehogy úgy járjunk mint Francziaország járt. – Megemliti hogy a Mohácsi gyász nap előtt jobbágyainknak is volt fekvő birtoka, – gyám okot merit a pusztáknak ohajtott népesitése, a javakkal való szabad élésnek nemesi jusa, s a publica oeconomia elvei köréből, s beszédjét azzal végzi: hogy a józan szabadságnak nincs izmosabb támasza, mint a független földmivelő nép tiszteletet érdemlő osztálya.
Ezt azonban nem az országgyűlés, hanem a király mondja. A tévedést nem Somsich követte el, mint megjegyzéséből kiderül: „Mutasson bár valaki azon idő tájba Europának akár melly vidékébe egy koronás királynak világ eleibe terjesztett illy ki fejezését”. (Jegyzőkönyv, IV. k. 119. l.)
BERNÁTH: A Personalisnak azon figyelmeztetését: hogy meg szünnek az urbarialis viszonyok, el nem fogadja, mivel azon viszonyokat épen örökre feltartatva látja, – Rohonczynak pedig, ki a javallott engedélynek törvény könyvünket vetette ellene, azt feleli: hogy ő a törvényhozó teremen kivül nagyon tiszteli azon törvénykönyvet, de miután az 1791: 12-ik cz., mellyet oly gyakran hallott a veszprémi követ szájábol, a törvényalkotás, és eltörlés hatalmát biztositotta, a törvénykönyvet egy non plus ultra gyanánt maga elébe tartatni nem engedi, s úgy hiszi, azért gyültek ösze az ország Rendei, hogy ami abban hijános, vagy elavult, megváltoztassák, nem pedig hogy minden csorbáival egyetemben az isteni tiz parancsolat gyanánt egy érinthetetlen nimbusba helyheztessék.
Az igen számos kijelentések a capacitás kérdését a törvényi munkára látszatván halasztani, – sokak kik erre voxoltak, nevezetesen DEÁK is az ősiségről, a tulajdonos, és zálogos, a szerző, és örökösödő által kötött szerződések különbségéről tett megjegyzések után,* – a kerületi szerkeztetéshez állottak, s az végzéssé is lőn.
Deák megjegyezte, hogy a fennálló törvények értelmében nagy a jelzett különbség s egyszersmind figyelmeztette az az ősiséggel érvelőket, hogy „a kerületi szerkeztetésnek azon tartalma, hogy a jobbágy le tévén adózásainak tőke pénzét, magát meg válthassa, szinte az ősiség kérdéseibe vág”. (Ua. IV. k. 129. l.)
*
September 13-án a VII. t. cz. 3-ik §-ban némely más módositásokon kivül a kerületi szerkeztetésben azon változtatás tétetett, hogy a viszahelyheztető Sz[olga] biró, nem a gyülésnek, hanem a törvény széknek, de végre hajtás előtt fog tenni jelentést. – September 14-én felsőbb birónak minden urbarialis perekben a Királyi Curia rendeltetvén, az 5-ik §, melly ezekben a jobbágy védelmére, az ügyvédek közt szabad választást nem engedett, erős harcz után egy átallában kitörültetett * September 15. vasárnapi szünet.
Olv. részletesebben e kötet 202. s köv. l.
