c) 1834 március 4 A főrendek ülése. Tárgy: A három feliratjavaslatot változtatás nélkül újból visszaküldik.
c)
1834 március 4
A főrendek ülése.
Tárgy: A három feliratjavaslatot változtatás nélkül újból visszaküldik.
1834 március 4
A főrendek ülése.
Tárgy: A három feliratjavaslatot változtatás nélkül újból visszaküldik.
A fő RR pedig nem késtek legelőbb is az előleges sérelmek iránti választ sürgető felirás tárgyában költ 9-ik izenetet tanácskozásba venni* – első szóllott
Iratok, II. k. 47. s köv. l.
B. MEDNYÁNSZKY: A RR izenetének tartalma töbnyire egyrészben mentegetésekből, más részben pedig vádolgatásbol áll, mintha t. i. a fő RR előbb minden közelités ösvényeit elzárták volna, utóbb pedig a hátráltatásnak egyedüli okai lennének. Sajnálom hogy a RR ezen utra léptek, de nem gondolom hogy példájokat követni kellene. Hol a tettek nyilván szólanak, a szavakat mellőzni lehet. Minden okaik egyébiránt abban sarkallanak, hogy a fő RR 6-ik válaszokban* elálván az illetlenség vádjátol, s ez által megnyitván a közelités ösvényét, a KK és RR egész készséggel teljesitették a fő RR kivánságát, de több módositásra annál inkáb nem állhatnak, mert a fő RR kivánságuknak semmi okát sem adják. És nem gondolnám hogy a KK és RR egészen teljesitették volna a fő RR kivánságát, egyébiránt ennek okát nem a kifejezések vélt illetlenségében kell keresni, hanem ott: hogy a fő RR nem egyedül abban vélik a nemzet ohajtását határozódni, hogy a sürgető felirás felmenjen, hanem abban hogy lehetőleg kedvező válasz eszközöltessék, s erre kiváltképen, miután nem csak sérelmek orvoslása, hanem országos kivánatok elfogadása is forog kérdésben, oly módokat kivántak választani, mellyek a felirást elfogadhatóbbá tévén, a kedvező választ elősegélhetik. S hogy ez igy jól és helyesen történt a két tábla javaslatinak egybevetésével bár melly részrehajlás nélküli biró itéletére merek hivatkozni. Kivánnám tehát hogy a Fő RR előbbi értelmök mellet maradván, a dolog világosb kitüntetése végett válaszukban a két javaslat közt egyen vonatot hozzanak, s igy kézzelfoghatólag bébizonyitsák hogy a hon szeretetére lett felszóllitás szükséges nem vala.
Iratok, II. k. 21. l.
B. ÖTVÖS: Azon ellenvetésre hogy a fő RR okát nem adják kivánságuknak, válaszoltatni kivánná: hogy már az első izenetben megmondották, mennyire nem legyen szükséges a mondottaknak ismétlése, hogy azon jobbágyi hódolat, mellyel az ország Rendei szeretett Fejedelmök iránt viseltetnek, lágyabb kifejezéseket kiván, hogy az Országrendei sem 1825-ben, sem 1830-ban ily kemény kifejezésekkel nem éltek, most pedig annál kevésbé élhetnek, mert az alkotmány sebeinek roszabodását nem csak el nem ösmérhetik a fő RR, sőt sokakban enyhitő orvoslást látnak s tapasztaltak. A feltartóztatás vádjáért pedig elegendő elégtételnek véli, ha törött hasábban mind a két tábla vélemény e a válaszba öszehasonlitva béiktattatik, mert meg van győződve, hogy ez igy menvén bé az országos irományok közé, minden méltányos biró a K és RRnek fogja a feltartóztatás sulyát tulajdonitani.
B. SZEPESSY 49 minutumig tartott, sok részekre oszló beszédjében hasonló értelemben szóllott. Elbeszélli, a sérelmek tárgyában minő tartalmú kifejezésekkel éltek az előbbi országgyülések, egyen vonalat húz az akkori és mostani idők, s a sérelmeknek akkori s mostani állapotja között, taglalgatva fejtegeti rendről rendre az eddig váltogatott 8 izenetek mindkét részrőli czélzatait, szavait, inditó okait, s lehető következéseit, végig megy az eredeti alapos felirás pontjain, s minthogy ott postulatumokra is akad, mutogatja hogy a nemzeti sebek sulyosodásának állitása ezekre mennyire nem alkalmazható, sőt a kedvező válasz reménységét is mennyire gátolja, kivált miután a Felség mindeddig méltán nem adott a sérelmekre resolutiót, mert a Propositióknak elsőbsége van, s azért teljes jusa van megkivánni hogy az 1790: 13. czikelynek* az ország rendei annyival is inkáb eleget tegyenek, mert a mostani propositiók épen azon sérelmek orvoslását tárgyazzák, mellyek 1807 óta mindég a legsulyosabbaknak tartattak, t. i. a rendszeres munkák fel nem vételét. Hosszas beszédjét azzal végzi, hogy miután a RR önként az előbbi felirásakrol* hivatkoznak, onnan válogassák kifejezéseiket, de ne sulyasitsák azokat, amidőn a sebek enyhültek, s ne vágják bé ön magok a kedvező válasz reménségét.
Ezt a törvénycikket a tárgyalások során ismételten idézték mindkét táblán: A király gondoskodni fog, hogy „pertractatis debite propositionibus regiis cuncta iusta gravamina universorum statuum et ordinum regni in qualibet diaeta effective et inomisse tollantur”.
Az országgyűlés 1833 márc. 30-i és júl. 27-i felirataira. (Iratok, I. k. 158. s köv., 319. s köv. l.)
AZ ORSZÁG BIRÁJA: Megvalja ugyan hogy illetlenül keménynek találták a fő RR a kihagyatni kivánt szavakat, de midőn e részben értelmöket kifejeztek, nem vádolás volt czélzásukban, hanem követték az országos tanácskozások szokott ösvényét, s követték azon bizodalmas őszinteséggel, mellyel a RRnek már sok sulyos kifejezéseit eltürték. Valóban ha tartózkodás nélkül még csak azt sem mondhatnák meg a fő RR, mit tartanak a nemzeti ohajtás sikeresitésére czélirányosbnak s illendőbnek, akkor a két tábla közötti kölcsönös bizodalomnak örökre vége lenne. Ez után elolvasván a két tábla közötti stylaris különbséget, az igazsághoz való ragaszkodásra, a hon szeretetére kénszeritve kérdi: valjon olyasmit kivánnak e a fő RR, a mi megérdemli a feltartóztatás szemrehányását? s nem inkább ő felségéhez illőbb, a körülményekhez alkalmazhatób, s a czélnak megfelelőt és a fő RR javallata? Ezt igy egymáshoz állitva kivánja a RRknek válaszúl előterjesztetni, azon hozzá adással, hogyha ez nem tetszik, javaljanak azon kifejezések közül, mellyekről állitják, hogy már élt velök az országgyülése.
Végre a TÁRNOK méltatlannak vallaná magát ezen fő tábla tagjai közé számitatni, ha a K és RR azon vádjának, mintha a fő RR lennének a hátráltatás okai, nyilván s ünnepélyesen ellnene nem mondana. Egyébiránt is világos törvényekkel ellenkező tévedés azt állitani, mintha csak a RR leennének egyedül a nemzet akaratjának organumai. Nem kiván azonban az érintett vádra mással, mint a nyilvános tettekre, az országos irományokra való hivatkozással felelni. Ugy hiszi, a ki e tárgyban biró kiván lenni, ezeknek ösmérete nélkül itélni nem fog. Ő bátran hivatkozik mind azokra, mind pedig a fő RR nyilvános tanácskozásaira, mellyekről meg van győződve hogy századok mulva is áldatni fognak, s a maradékot boldogitandják. Egyéb iránt azon kifejezéssel, menyhez a RR annyira ragaszkodnak, imádott ura s királya iránt élni soha nem fog.
A NÁDOR köz megegyezésből végzésnek jelenti a válasznak oly móddal leendő elkésztését, hogy a két tábla véleménye öszehasonlitólag terjesztessék elő, de az inditó okok ujabb fejtegetése mellőztessék, elég lévén e részben az eddigiekre való hivatkozás.*
A főrendeknek ily értelemben megfogalmazott kilencedik válasza a feliratjavaslat vitás első szakaszát hasábosan három változatban állítja egymás mellé. Az első a rendek, a második a főrendek által javasolt szöveg, a harmadik pedig, amelyet a felsőtábla szintén kész elfogadni, az 1833 márc. 30-i felirat szavaival megfogalmazott változat. (Iratok, II. k. 53. s köv. l.)
Következett a Barsi rescriptumot tárgyazta 5-ik izenet.*
Iratok, II. k. 98. s köv. l.
GR. MAJLÁTH (Zempl[éni] főisp[án]): A RR ismét két gyámokokkal élnek: 1.) Hogy a Felségben támadhatott aggodalomnak eloszlatását annyival szükségesbnek látják, mennyivel érzékenyebben vették a tetlegi eloszlatásra való figyelmeztetést. 2.) Hogy a rescriptumban nem csak a törvényes útallás, hanem feddés is foglaltatik. – Az elsőt illetőleg, Ő felségében támadott valamelly aggodalomnak nyomát a rescriptumban most nem látja, s valjon illatiókon lehet e a törvényhozónak épiteni? a jártasabbak itéletére bizza, de maga részéről, ha szavának némi tekintete lehet, azt egyátaljában tagadja. A tetlegi eloszlatásra való emlékeztetést annak tulajdonitsák a RR hogy ő felségében erővel aggodalmat tesznek fel, ami ha úgy van, hogy azt tetleg lehet legsikeresebben eloszlatni, azt újolag is erősiti. – A 2-ikat a mi illeti, Ő felsége nem feddi senkinek személyét, hanem egy oly enunciatiót kárhoztat, melly valóban a törvénnyel ösze nem egyeztethető. A melly törvényekre a RR hivatkoznak, azoknak valódi értelméről sokat lehetne mondani, kivált a törvényhozás lelkét világositó historiábol, most csak annyit emlit: hogy a RR egyoldalú magyarázatával a törvényhozó hatalom másik részének jussai szerfelett megcsonkitatnának. Egyébiránt hogy a törvényei meg nem férő történetek kárhoztatásának jusát, sőt törvényes kötelességét királyaink mindég gyakorlatták, annak (hogy esetekre ne térjen) bizonsága az 1790-ki Aradi eset,* s 1826-ban a Nógrádi, mellyre hasonló kárhoztatás következett,* azt azonban az Országrendei sérelemnek nem vették, holott bizton állithatni hogy az 1825-ki dieta épen nem volt az, a melly valami sérelmet elhalltatott volna. De a kérdésben forgó felirás is nyilván mutatja hogy a RR magok sem tartják a sarkalatos törvényeket sértve lenni, különben nem ily hangon, hanem egyenest gravament panaszolva léptek volna fel. Maradván tehát előbbi értelme mellet, ezeket nem a válaszba iktatás, hanem belső érzelmeinek kijelentése végett mondotta.
Arad megye 1794 dec. 3-i particularis gyűléséből felszólította a megyéket az ősi alkotmány védelmére, mivel szerinte a királyi propositiók a II. József-féle rendszert szimbolizálják, a megyei szervezet felbomlasztását célozzák és szelidebb eszközökkel ugyancsak arra törekszenek, amit korábban nyílt erőszakkal nem sikerült elérni. Az uralkodó 1791 jan. 17-én közölte az országgyűléssel a megye köriratát s a rendreutasító királyi rescriptumot, és felhívta a figyelmet a veszélyre, amely a törvényhozó hatalmat ily beavatkozás következtében fenyegeti. (Az 1790/1-i országgyűlés iratai (Acta) 548. s köv. l., Jegyzései, 317. l.)
V. ö. e kötet 539. l. 5. jegyzet. – Az 1826 augusztus 30-i kir. leiratot l. az országgyűlés Írásai, 682. l.
Igy a TÁRNOK, és ORSZÁGBIRÁJA is soha sem egyeznek meg hogy midőn a Felség diplomatiai esküje szerint az Ország mind a négy Karainak, mint az alkotmány szint annyi oszlopainak törvényes szabadságait egyenlőn oltalmazza, ezen dicsőséges cselekedetje ellen felirás tétessék. Felkiáltás következésében a NÁDOR végzésnek jelenté ily értelemben az 5-ik rendbéli izenetet.*
Iratok, II. k. 55. s köv. l.
Végre a 20-ik Majusi felirás iránti tárgyban költ rescriptumra adandó válaszra nézve, részletes rostállat nélkül, köz értelemmel abban állapodtak meg a fő RR, hogy ennek egyesülést nem nyert részei, az előbbi két tárgyal szoros köttetésben lévén, már kifejezett értelmökhez ragaszkodjanak.* E tárgyban lépett fel mint diaetalis referens legelőször Szerencsy itélő mester.
Iratok, II. k. 56. l.
