b) 1833 december 3 Kerületi ülés. Tárgy: A rendek ragaszkodnak a királyi válasz sürgetéséhez a sérelmek tárgyában.
b)
1833 december 3
Kerületi ülés.
Tárgy: A rendek ragaszkodnak a királyi válasz sürgetéséhez a sérelmek tárgyában.
1833 december 3
Kerületi ülés.
Tárgy: A rendek ragaszkodnak a királyi válasz sürgetéséhez a sérelmek tárgyában.
Ezen izenet felől tanácskozván a Rk Decem[ber] 3-án SZLUCHA a már töbször felhozott okainál fogva a javalt módositást elfogadtatni kivánja, amitől B. SZTOJKA sem idegen, noha a felirás javallatban* semmi sértőt nem talál.
Szövege: Iratok, II. k. 1. s köv. l.
CSÁSZÁR: Miután a fő Rk azt nyilatkoztatják, hogy „átal nem látják, mit lehessen még tőlök kivánni?” mostani feladásunk abban áll: hogy segitsünk rajtok és mondjuk meg magyarán, mit kivánunk? semmit sem kivánand, ami azon fő Tábla rendelkezésével, és törvényes állásával meg nem férne, hanem 1. hogy ön határozásaikban consequentiát mutassanak, 2. hogy tőlünk inconsequentiát ne kivánjanak. Az elsőt ugy értem, hogy miután a tárgyban vélünk meg egyeztek, e azt elfogadták, fogadják el egyszersmind azt, ami sem azzal, sem a törvényhozás czéljával meg nem ütközik, a másodikat, hogy ne kivánják azt tőlünk elfogadtatni, aminek helyes okát nem látjuk. Szárazon véve, a fő Rk okoskodása igy áll: „ezen két táblának egyforma jusai lévén, miután mi bátor a tárgyra meg nem győzettettünk, azt elfogadtuk, hogy Ti, Rk szinte áldozatot tegyetek, s ha meg nem győződtök is, azon változásokat elfogadjátok, mellyeket ajánlottunk”. – Ha itt csak a jus fentartásárul, vagy haszonrul lehetne szó, nem kétlem, állana az okoskodás, s annak erejénél fogva az is meglehetne, hogy ha mi például azt állitnók: 2×2 = 4, a fő Rk azt viszonozhatnák: „Mi ugyan e felől nem vagyunk meggyőzettetve, mind azon által minthogy nekünk is van jusunk állitni, nem ellenzük: hogy 2×2 = 3 legyen”. – S valyon nem lennénk e kéntelenek ezt elfogadni, ha csak az lenne a feltétel, hogy egyezzünk költsönös haszon áldozattal? de én nem igy tekintem a dolgot, a fő Rk azt állitják, hogy ők meg nem győződhetnek a sürgető felirás szükségéről. Valyon miről van itt szó? Nemde az Ország integritásárol, a nemzet függetlenségéről, és belső állapotja némelly legfőbb érdekeiről? Ezt hidegen venni annyit tesz, mint hidegen venni azt, hogy a nemzet nemzet legyen, azaz fenáljon e azon eredeti méltóságában, mellyről szinteugy le nem mondhat, mint az egyes ember önszemélyességéről. De meg engedve, hogy ezen sérelmek képzeltek, midőn a képzelt beteg is reá szorul az orvos segedelmére, valyon egy nemzet nem kivánhatja e szint ugy aggodalmának eloszlatását, ha az képzelt sérelmekből támadott volna is? Ezen bizodalom pedig nem tenyészhet, mig a nemzet kétségeskedései s aggodalmai meg nem szüntetnek, s igy kéntelenek lévén a fő Rk a felirás szükségét elösmérni, ha áldozatot tettek volna is, azt csak a haza ügye igazságának, nem pedig e táblának tették. A fő Rk azon állitására, hogy „a kifejezések élesek és illendőbb alak kivántatik”* – a Rk illetleneknek el nem ösmérhették ugyan azon kifejezéseket, mellyeket már az országgyülések használtak, kelletén tul éleseknek sem tartották,* mert természetesnek látták, hogy kinek jobban fáj, jobban elsikoltja magát, és hogy természetileg a hangból szokta fejteni az ember az érzés nagyobb, vagy kisebb voltát. Végtére tehát csak azon inditó ok maradna hátra, „mert azt a fő RR ugy kivánják”. Ezt én részemről soha el nem fogadom. Ha az értelmességnek a követeltség a bélyege, ha az alkotvány czélja, hogy minden oldalról az önkénytől megmentessünk, arra, hogy az önkény a törvényhozó test keblében találjon menedéket: én soha reá nem állok, fel is teszem azon fő Tábla bölcsességéről, méltóságárul, hogy önkényt rajtunk gyakorolni nem szándéka, különben kész volnék felhagyni mindennel és lemondani oly törvényhozásba való részvétről, mellynek logicája azt megszenvedné, hogy mondathassék: „emez az alkotványt sérti ugyan, azomban felterjeszthetik; amaz csak ismételés, ezzel a sérelmek orvoslásának sürgetése fel nem terjesztethetik”.
Iratok, II. k. 9. l.
Az alsótábla harmadik izenetének érvelése. (Ua. 10. l.)
MARCIBÁNYI: Legveszedelmesbnek látja, ha engednek a Rk ezen organicus diaetán, mert ez által tetleg mutatják, hogy azon tábla, melly csak néhány tagokból áll, akadályoztathatja a nemzeti repraesentatiót. Egyes személyeknek ily hatalmat adni nem kiván. Nagyon is lágyak a kifejezések. BALOGH: Az illendőségre nézve egészen más szótáruk van a főRknek, amellybe csak hizelkedő szavak találtatnak, mi ezeket kitörültük, meg lévén győződve, hogy a Fejedelem sokkal inkább sértetik a hizelkedés által. Nagyobb dicsősége a kormánynak szabad, és őszinte nemzeten uralkodni, mint rabszolgákon és bujdosó lelkeken. – BEZERÉDY: Szabadság, követeltség, függetlenség kivánja a megmaradást.
NICZKY (Vas): Az igaz logicai consequentia szerint senki sem álhat el a sürgetéstől, de valyon consequentia e, ha ugy sürgetjük, hogy az egész elenyészék, mert nem lévén megegyezés, nem is lesz felirás! A fő Rk nem ellenzik a felterjesztést csak a kifejezések ellen tesznek kifogást: tehát oly módot kell találnunk, hogy az egyetértés helyre állitasék. A törvénykezési tárgyban is lesz oly elv, melyben a két tábla nem egyezend, reménlhető, hogy ha itt a 2. §-ust kihagyuk, utat nyitunk, hogy ők a többire hajolandnak. Ezen nézetekben osztoznak Justh, Szalopek, Draskovits és Plathy.
PÉCHY Küldői soha ezen szavakhoz nem kivánnak ragaszkodni, hanem a czélt elérni, a vitatások sok időt huznak el, s a szegény nemes semmiért fizeti a diurnumokat.
DEÁK: A fő Rk illetlenségel, és éles kifejezésekkel vádolnak, s ugy bánnak velünk, mint a professor a deákkal, vagy az atya a fenyitést érdemlett gyermekkel. Ő ezt sértésnek látja, azért kötelesek a Rk válaszolni, amit a betsület kiván; garasok, forintok számára nem akarná a becsületet mérni, de másnak tán más képzete lehet a becsületrül; az urbérbe is azt mondották a fő Rk: hogy veszedelmes, de menjen fel; kérdi, kik vannak az inconsequentia örvényébe állitva? Készebb ő a következést elvetni, mint egy szótul is elállani, legkevésbé pedig a költségek tekintetéből.
EÖTVÖS TAMÁS, VAY, ki nem akarná a jelen országgyülését tekinteni, mint egy az operatumok kidolgozásána rendelt commissiot, és BENCSIK ki készebb az egész felirástól elállani, mint hogy a nemzet képviselői által inconsequentiát elkövettetni lásson, az előbbi izenet mellett megmaradnak.
NAGY PÁL: Vérző szivvel nézi a két tábla közti egyenetlenséget. Ha a dolog meritumárol volna szó, alaposnak tartaná, amit Temes és Bars mondott, akár hogy fog kisülni a dolog, soha abba az állásba, amellybe most vannak, nem jönnek a Rk. GR. LA MOTTE: Más betsületet nem ösmér, mint a haza javát; a haza ellenségei kaphatnak rajta, ha halják, hogy nincs egyesség a két Tábla közt. Egyebet nem mondhat, maradjon el a felirás. Rudics, Novák, Bárczay és MAJTHÉNYI, ki a törvényhozásba hideg vért kiván a közvélemény tekintetéből az előbbi nézetek mellett megmaradni kivántak: hasonlóul Fekete, Bőthy és Ravazdy.
PALÓCZY Borsod v[árme]gyének valamint SS és Rendei, ugy követjei is Urunkat, Királyunkat nem puszta hideg kötelességből szeretve tisztelvén, annak hogy az országos felirások éles kifejezésekkel készitődjenek, éppen nem barátjai; de a mostani felirásba semmi éles kifejezéseket nem találnak. A diaeta nem dicasterium, hogy csak ugy irjon a fejedelemnek, mint a H[elytartó] tanács szokott a v[árme]gyéknek, „hogy ez, vagy amaz tárgy iránt hátra lévő tudósitásoknak felküldésére emlékeztetnek”. Csak ugy, s olyan hangon irni, mint ahogy a fő Rk javalják, mit ér? és micsoda félelmet okozhat? Egy nemzet nem puszta formalitásból, hanem szivének telyességéből tartozik irni a fejedelemnek, ki csudálkozhatna hát azon, hogy a Nemzeti fájdalom érzést az öröm és gyönyörüség kellemetesen hangzó szavaival nem tudják kifejezni? A M[éltósá]gos fő Rk pedig oly phraseologiára akarnak szoktatni bennünket. Leghivebb szolgái s legigazabb tanácsadói Ő Felségének, a nemzet és ennek képviselői, ezeknek pedig legszentebb kötelessége az igaz mondás. Adós ezzel a nemzet királyának, különben nemzeti méltóságát koczkáztatja. Ám hiszen a földi hatalom nagyságának, és kitsinségének amaz örökös emblémája, az Elbai és Szent Helenai nagy fogoly, mig a hatalom polczán ült, akaratjainak vakon bókolt a Franczia szolgalelkü senatus; de mihelyt levetettetett az egyesült Europa fegyvereitől, ugyan amaz a senatus nyomon kihirdetvén a világ előtt volt bálványa bünjeinek lajstromát, amint ezt olvassa Napoleon, rájok ezt mondá: „hogy mig a trónuson ült, ha ezen igazságoknak csak 1/10-ét lobbantotta volna is szemére a Senatus, a Palais-Royalbam nem állottak volna a kozákok strazsát”. Csak fél szolgája az a királynak, s fél fia a hazának, ki félig meddig mondja ki fejedelminek az igazságot. Az igazság egész, 1/2 vagy 1/4 rész igazság pedig ugy sincsen, az a baja éppen a fejedelmeknek, és a nemzeteknek, hogy a nemzet és a trónus közt álló sok szivek, kezek és szájak nem jutattják fel a maga valóságában az igazságot, s igy azt a fejedelmek is ritkán tudhatják meg, és ritkán itélhetik a dolgot magát igazi fekvésébe. Mi pedig nézzünk csak hátra a mostani és mult diaetákra, nem tanulhattuk meg ön tapasztalásunkból elégé hogy ha valamelly dologhoz nem szelid tüzzel kezdettünk ugyan, de azután a distinctiókhoz s a concessiokal való irásmódjához nyulván nunciumunkat igy irogattuk: „jolehet ámbátor, ugyan, de mindazonáltal s a t.”, utóljára az egész dolgot ex thesi rendszerint elvesztettük. Melly, hogy most is meg ne történjen v[árme]gyém nevében felirásunk javallata telyes meghagyására voxolván, nem rettent hátra engemet tőle az is, hogy a m[éltóságos] fő Rk fel nem bocsájtandván felirásunkat az el fog maradni. Ám történjen meg az, nem első tette ez a M[éltósá]gos fő Rknek, és nem is utolsó lesz, hogy lássa meg kiki hogy kik állanak ellen a haza boldogsága gyarapitásának, s e részben is a két tábla közt legyen itélő biró a haza.
Szavazván végre a Rk, az előbbi nézeteknél való megmaradás 35 voxal 17 ellen elhatároztatott.
