Vámügy.*
Vámügy.*
Az 1846-ik évi »Hetilap« 41-ik számából. K. F.
A »Pesti Hirlap« május 3-iki 686-ik számában Vezérczikket írt a vámügyről, melynek lényege ez: »Azon állás, mely Magyarországnak az austriai monarchia irányában jutott, kizárja azon lehetőséget, hogy védvámokat állíthassunk az örökös tartományok irányában s mivel ez így van, s mivel a köztünk s az örökös tartományok közti vámviszonyok hazánkra nézve felette nyomasztók, nyiltan kimondja, hogy ezeket csak vámszövetség által lehet megváltoztatni, nem pedig védvámrendszer által, mert ennek kiviteléhez az örökös tartományok ellenében nincsen remény.«
Mi így fogtuk fel a Pesti Hirlap nézetét. Mi ezen előadásban nem találjuk azt, hogy a Pesti Hirlap a hazánk s az örökös tartományok közti vámok eltörlését olyasminek tartaná, minél jobb vámügyrendezést nem tudna javallani, hanem találjuk a »Pesti Hirlap« említett czikkében, hogy azt, a mi hazánkra nézve jobb volna, kivihetlennek tartván, kétségbeesik hazánk érdek-önállóságának jövendője felett, s azért a várat, miként ő hiszi feltételek alatt, de miként én hiszem kényre-kegyre, védelem nélkül feladja, még mielőtt a feladásra csak fel is lett volna szólítva.
Én ezen tacticát ugyan sem jónak, sem tanácsosnak, sem a P. H. újévi programmjával egybehangzónak nem tartom, de nem is tartom zászló-változtatásnak, hanem csak egy kis tévedésnek, vagyis inkább rögtönzött, s nem eléggé szabatos expectoratiónak, melynek hibája az, hogy bal magyarázatokra nyujt alkalmat; ámde a Budapesti Hiradó egyenesen zászló-változtatásnak veszi, s május 19-ikei 389-dik számában dicséretekkel halmozza a Pesti Hirlapot, mivelhogy vele tandem aliquando egyetért, s a köztünk és az örökös tartományok közti vámvonalt határozottan meg akarja szüntetni.
A Pesti Hirlapnak egy hónap alatt kétszer jutott azon szerencse, hogy amonnan a másik oldalról megdicsértetik, egyszer a »Nemzeti Ujságtól« a kormány-változás iránt tett érzelem-nyilatkozat miatt; másodszor most a B. P. Hiradótól a vámügybeni egyetértésért. – Nem a mi gondunk. – Nemzeti áldásnak néznők azon napot, melyben a pártok orgánjai, mindannyian valódi alkotmányos, nemzeti és liberális érzelmektől lelkesítve e nemzet jövendőjének megalapítása körül egyetértenének. De azon kis óhajtásunkat őszinteségünk szerint el nem titkolhatjuk, miként jobban szeretnők, ha a Nemzeti Ujság s B. P. Hiradó nem azért dicsérgetnék a Pesti Hirlapot, mivelhogy magyarázatuk szerint ez az ő véleményeiket magáévá teszi, hanem inkább adnának alkalmat magok megdicsértetésére azért, mivelhogy azon pártnak, melynek a boldogtalan centralisatiót ajournirozó Pesti Hirlap magát ez év kezdetével orgánumává valló, nézeteit ők elfogadák.
És nem kell kétségbeesni. Hiszen lám pártunk programmjából a közteherviselés, az úrbéri viszonyok kiegyenlítésének szüksége, a népnek alkotmányos jogokbani részesítése stb., néhány év alatt a másik fél programmjába is szépen általment, sőt itt-ott akként viselik magokat, mintha mindezt ők találták volna fel (és legyen nekik az ő hitük szerint, és legyen övék minden dicsőség, csak valósuljon, a miért imádkozunk). Igaz, még van köztünk egy kis különbség, a »miként?« tudniillik és meg kell vallani, meglehetősen nagy »kis« különbség, azonban abban, hogy mit? egyetérteni, csakugyan szép haladás. Nem ujság századunkban, hogy a toryk whiggekké lettek, igaz, még mindig egy kis torysticus velleitásokkal. »Gott besser’s« – de nem kell kétségbeesni.
Mi néhány hét mulva idején látandjuk a vámügyet e lapokban tüzetesen taglalni, – most még nem látjuk idejét – azonban mivel az említett két lap e tárgybani nyilatkozata a B. P. Hiradó által concordansnak vétetik, egy előleges vázlatot közrebocsátunk a végett, hogy alkalmunk legyen e tárgyban azon lapokhoz egy-két őszinte kérdést intézni; különösen pedig a B. P. Hiradóhoz, mely a közbenső vámvonal eltörlését initiálta; a mi azonban – köztünk legyen mondva – hajdani fogalmak nyomán az egykori magyar oppositióból initiáltatott, még mielőtt nem a B. P. Hiradó, de alkalmasint maga annak vezérgrófja is született volna.
A B. P. Hiradó újabb időkben con amore sincerisált, s nekibiztatván magát, hogy »legyünk őszinték«, egyszer annyira ment őszinteségében, miszerint megvallaná, hogy pártunk közremunkálásában súlyt helyez, s ezt kivánatosnak tartja. A B. P. Hiradó tehát nem fogja rossz néven venni kérdéseinket, mert »legyünk őszinték« és reménylni akarjuk méltányosságától, hogy valamint mi a magyar oppositio szoros hazafiui kötelességének tartjuk, s magunk részéről annak teljesítésére ajánlkozunk is; hogy valahányszor a kormány meggyőződésünk szerint jót akar, s azt alkotmányos úton akarja, őt minden kitelhető erőnkkel, ép oly hűn, s tán még hűbben pártoljuk, mintha esküdt párthívei volnánk; úgy a Budapesti Hiradó is eléggé magyar és alkotmányos lesz elismerni, miként mi a priori, nem tudva mire, nem tudva hogyanra? vak bizodalmat esküdhetünk, mert ezt alkotmányos embernek tenni nem szabad, hanem tudnunk kell, tisztán kell tudnunk, mi s miként akartatik? miszerint meggyőződésünkkel számot vetve, őszintén pártolhassuk.
Ha én abstrahálok attól, hogy magyar és alkotmányos magyar vagyok, s magamat a képzelet merész szárnyain egy pillanatra austriai minister helyzetébe gondolom, igen természetesnek kell találnom, ha ő vezéreszmének veszi az egy fejedelmet uraló austriai birodalom, és Magyarország közötti materialis egységre törekedni. S mivel ezt természetesnek találom, sohasem tudtam és sohasem fogom tudni megfogni, miként akadhatott valaha austriai minister I-ső Ferdinándnak magyar királylyá megválasztása óta, a ki csak egy pillanatig is elmulaszthatta az örökös tartományok és hazánk közötti vámsorompóknak, az említett materialis egység ezen legfőbb akadályának, eltörlését eszközölni. Véghetetlen hiba, szerencsétlen csomóbonyolítás, fillérező politika volt, mely a legmagasabb kormányszempontot garasoknak áldozta fel. Régi dolog, a miről szólok, s szabad tán az őskornak nyiltan szemébe nézni. És megvallom azt is, hogy ha ezen vámsorompó három, két, vagy legalább egy század előtt, szóval annak előtte töröltetett volna el, mielőtt azon vámsorompók hatása által viszonyaink olyanokká fejlődtek volna, mint a minőkké fejlődtek: e vámsorompók eltörlését nemcsak monarchiai, nemcsak ausztriai, hanem magyar státusgazdászati szempontból is jónak, üdvösnek és kivánatosnak tartottam volna. De miután ez, fájdalom, annak idejében meg nem történt, miután ebben is, mint szerencsétlen szokásunk szerint mindenben elkéstünk, miután a vámsorompók azt eszközlék; hogy sem szabadkereskedésünk, sem gyáriparunk nincs; s országgazdászatunk természetellenes, abnormis állapotba jutott, és ez mint tény áll előttünk, melyen a közbenső vámsorompók eltörlése magában véve, s mit jól megjegyeztetni kérek, a külső vámvonalrendszernek nemzeti önálló érdekeink kellékei szerinti szabályozása, s gyáriparunknak más utoni ápolása nélkül teljességgel nem segít, a dolgok állása austriai szempontból ugyanaz maradhatott, a mi előbb volt, de magyar szempontból egészen megváltozott.
Azonban elismerem, hogy igen természetes, ha egy vagy más austriai minister ezen vámvonal tekintetében még mindig akként gondolkozik, a mint mondám, hogy gondolkoznia kellett volna már azelőtt három századdal. S mivel ezt ausztriai szempontból természetesnek találom, felteszem, fel kell tennem, mint hihetőséget, mint valószinüséget, hogy az eltörlés iránt a kormány részéről indítvány tétethetik. És most ezen eventualitást találva, kétségtelenül helyén van, hogy azon párt is, melynek organumává magát ez év kezdetén a Pesti Hirlap vallá, fontolóra vegye, mit kellend ezen lehetséges esetben tennünk? minő biztosítékokat kellend kívánnunk, miszerint az eltörlés által érdekeink még inkább feláldozva, jövendőnk még inkább compromittálva ne legyen, mint a vámsorompók által van, szóval hogy rosszabb állapotba ne jussunk, mint most vagyunk.
Ha tehát a Pesti Hirlap ily szempontból indulva, azt mondotta volna: a köztünk s Austria között fennálló vámvonal, védvámrendszer Austria részére ellenünk; ennek, s a külvámok prohibitiv természetének ápolása alatt Austriának kifejlett műipara, nekünk pedig – mert ellenünk vala irányozva – nem; mi rajtunk csak oly vámrendezés segíthet, mely vagy szabadkereskedést ad az egész külfölddel, vagy pedig megvéd Austriának hazánk piaczát monopolisáló gyáripari elnyomó versenye ellen. Pártunknak tehát kötelessége ezen alternativát sürgetni. Azonban megtörténhetik, sőt austriai szempontból valószinüleg meg fog történni, hogy egy harmadik, a köztünk, s az örökös tartományok közti vámvonal eltörlése fog indítványoztatni, kötelességünk tehát ezen eventualitásra is készen lenni, s megmondani, minő biztosítékokat s iparápolási pótlékokat kell kivánnunk, hogy ehhez megegyezésünket adjuk vagy legalább ne ellenezzük.
Ha a »Pesti Hirlap« ekként szól (s egy későbbi magyarázatából sejtjük, hogy ekként akart szólani), úgy nem lehetne ellene kifogásunk; de egy kissé beleereszkedvén az eltörlés apologiájába, a B. P. Hiradónak alkalmat adott a dolgot oda magyarázni, mintha a Pesti Hirlap nemcsak vélt kénytelenségből várat adott volna fel, hanem mintha ezen eltörlést, mint lehető legjobbat, valósággal óhajtaná is. És ez ellen már, ily ridegen állítva, van kifogásunk. Mert más dolog valamit óhajtani, s más arról gondolkozni, miként oltalmazzuk érdekeinket, ha meg akar történni.
A B. P. Hiradó a P. Hirlap nézetéről azt mondja, hogy az nemcsak azért helyes, mivel viszonyaink az austriai monarchia irányában nem engedik reménylenünk, hogy hazánk számára az örökös tartományok ellenében védvámrendszert vívjunk ki; hanem azért is, mert a védvámrendszer rossz, s Európaszerte mindinkább rossznak és rossznak ismertetik el. Nem akarjuk most vitatni, mennyiben eldöntő tekintet e részben a Kölni ujság és Journal des Debats állítólagos színváltozása; hanem csak arra kérjük a B. P. Hiradót, legyen őszinte, ne mystificáljon bennünket a szabadkereskedési lobogtatásokkal; mert ő szabadkereskedés szine alatt a legkártékonyabb, s ellenünk intézett védrendszerrel akar minket megajándékozni. Sardellát mond és caprit ért alatta, miként Ramvay mondá.
Megmutatom. Két vámvonalunk van. Egyik, mely az austriai monarchiából, s hazánkból is a külföld jobb és olcsóbb gyártmányait kitiltja; tehát Austria műiparát hazánk piaczán a külföld versenye ellen védi. Másik a közbenső vámvonal, mely Austria műiparát hazánk piacián, a mi saját műiparunk kifejlődése ellen védi. Eredmény pedig: hogy műiparunk nincs, s annak teremtése végett egyesületi eszmékhez vagyunk kénytelenek nyulni; de azért onnan sem vehetünk gyáripari czikkeket, hol legjobban s legolcsóbban kaphatnók, hanem szolgálunk monopolisált piaczul Austria gyártmányainak.
Ha tehát valaki szabadkereskedést penget ajkain, annak logicai kötelessége a monarchiai külső vámsorompónak is oly módon változtatását kivánni, hogy a külfölddel szabadkereskedést űzhessünk. A B. P. Hiradó erről még sohasem szólott, sohasem mondá, hogy ezt akarja, ha pedig ezt nem akarja, hogy ne beszéljen szabadkereskedésről, mert ezt nem akarva, nemcsak nem akar szabadkereskedést, hanem a legkártékonyabb védrendszert akarja ellenünk fordítani.
A dolog igen világos. Austria műipara sem jóság, sem olcsóság tekintetében nem versenyezhet akár otthon, akár minálunk a külföldi műiparral; már most, ha a közbenső vámvonal eltöröltetik, de a külső védvám megmarad, nem szabadkereskedést nyertünk, hanem kapott Austria védvámrendszert, sőt monopoliumot ellenünk hazánk piaczán.
Első kérésünk tehát a B. P. Hiradóhoz, méltóztassék nyilatkozni, miként gondolkozik a külső vámvonalról. Kinyilatkoztatván határozottan, hogy ha a szabadkereskedés mellett nyilatkozandik, pártolni fogjuk teljes erőnkből. Ez a mi tanunk, melytől csak kénytelenségből térünk el.
A Pesti Hirlap azzal vigasztal, hogy a közbenső vámvonal eltörlésével gyáraink nem fognak veszteni, mert ezen vámvonal most sem védi azokat az austriai műipar versenyzése ellen. Szép vigasztalás! mivel nincs gyáriparunk, tehát vigasztaljuk magunkat azzal, hogy jövendőben sem lesz. Szépen köszönöm.
Talán nyersterményeink eladásában találandunk tehát kárpótlást. Boldog isten! nem, mert hiszen a Pesti Hirlap igen jól jegyzi meg, hogy az örökös tartományok is főleg földmívelők. Olvassuk a Lloydot, abban Csehország kereskedelmi forgalmát, vegyük Galicziát, Austria nagyobb részét; és látni fogjuk, hogy ezek magok is nyersterményeik kivitelére számítanak. Ezt szem előtt tartva, nem lehet tagadni, hogy az egész austriai monarchia nyersterményeink számára oly csekély fogyasztó piaczot nyujt, mely középszerű termésévben azt sem képes felemészteni, a mink most terem, nemhogy azt emészthetné fel, a mit idővel termeszteni képesek leszünk.
Nekünk Austriában egyedüli piaczunk maga Bécs lehet; ott is természetesen versenyezve Austriával, Csehországgal, Galicziával. Parányi piacz. De ám legyen! Itt támad második kérdésünk. Maga a határszéli vámvonal eltörlése még nem ad szabadkereskedést Bécsbe, ha Bécsnél az accise-vámsorompó felmarad. Ennek fenhagyása mellett az egész dolog merő mystificatio volna. Kérjük a B. P. Hiradót, mondja meg, miként gondolkozik e dologról.
Annyi mindenesetre bizonyos, hogy valami oly nagy nyereség nem néz ki a dologból, melyért valamely materialis áldozatot adnunk lehetne. Ebben a Pesti Hirlap is egyetért, világosan kimondván, hogy a vámszövetség megvásárlásáról, kárpótlásról szó sem lehet. És ez természetes. Ellenben mi is egyetértünk abban, hogy ha a magyar harminczadi jövedelem megszünése a magyar státus jövedelmeiben oly hézagot mutatna, melynek kárpótolását a státus szüksége igényelné, vagy nem kell az eltörlést elfogadni, vagy pedig a hiányt fedezni kell; mert a státus szükségei fedezetlen nem maradhatnak. Kimutatás, budget, számolás stb. az alkotmányosság természetes postulatuma. Harmadik kérdésünk a B. P. Hiradóhoz, egyetért-e velünk ezekben, s különösen abban is, hogy a vámszövetség megvásárlásáról szó nem lehet?
Ha ebben egyetért, meg kell vallanunk, nem tartjuk oly igen könnyünek ezen vámvonal eltörlését, miszerint a Pesti Hirlapnak oka lehetett volna vámviszonyaink minden másnemű szabályozásáról lemondani. Mert csak magát az austriai dohány-monopoliumot veszem fel, ez Austriának oly jövedelmet ad, melynek nélkülözése az austriai ministeriumnak természetesen nem kis gondot adand. Nekünk a most említett előzménynél fogva a dologhoz természetesen közünk nem lehet, mert azt csak nem teszem fel, hogy akadhasson magyar, ki nemzetünk érdekeiről, alkotmányosságáról, szabadságáról annyira képes volna megfelejtkezni, hogy a dohánytermesztést, illetőleg dohánykereskedés monopoliumába egyezni kész lehetne. Istenért, minő vámreform, minő kereskedési szabadság volna ez, ha szabadkereskedés helyett egyedáruságot, s azzal egybekötött politiális kutatásokat nyernénk ajándokul. Én nem hiszem, hogy ember akadhasson e honban, ki ezt akarja; ámde a B. P. Hiradó jeles hosszú czikkeket írt a dohányügyről: én nem hiszem, hogy ezen czikkeivel a dohány-monopoliumnak hazánkba behozására akart volna utat egyengetni, de hazafiui szives őszinteséggel tudatom a B. P. Hiradóval, hogy vannak emberek, kik őt ily szándokról gyanusítgatják. Magam hallottam. Negyedik kérésem tehát, s hazánk érdekeink szent nevében mint hazafi hazafihoz teszem e kérést: nyilatkozzék nyiltan, határozottan, úgy-e, hogy ezt nem akarja?
Végre pedig: A P. Hirlap midőn a vámszövetséget pártolja, világosan megjegyzi, miként oly vámszövetségről szól, minő az egymástól független német státusok között fennáll, melyek mindannyian befolynak a vámtariffa meghatározásába. Kérdem tisztelettel a B. P. Hiradót, egyetért-e ezen elvben is? És ha, mivel az alkotmányos magyar nemzet tagja, a mint hiszem egyetért, úgy csak egy kérdésem van még hátra. Vámtariffa nem mathematikai formula, mely örök időkre áll; idők s körülmények szerint revisióra van szükség. Ha már most a vámszövetségbe lépő független státusok egyike módosítást kiván a tariffában, s a másik azt el nem fogadja, mi a következés? Az, hogy a vámszövetség megszünik, s mindenik státus külön szabályozza érdekei szerint saját vámait, korántsem pedig az, hogy a módosításban meg nem egyezhetvén, maradjon a szövetséges kártékony vámtariffa. Hogy ez oly státusok között, melyek mind törvényhozási, mind végrehajtási tekintetben külön függetlenül állanak, nem jár nehézséggel, természetes, de minálunk mi történnék ez esetben, én nem értem. Történnék talán az, hogy a szövetségi vámtariffa első megállapításába, ha befolynánk is, de az attóli visszalépés, vagy annak idő, s körülmény szerinti módosítása nem állana többé hatalmunkban. Nem nehézséget keresek, hanem megnyugtatást, s azért kérdem a B. P. Hiradót minő biztosítékokra nyujt ő kilátást arra nézve, hogy a szövetséges vámtariffa szabályozására befolyásunk garantiájául mindig fenmaradjon nemzetünknek azon alkotmányos garantiája, hogy ha akármikor a tariffa iránt megalkudni nem tud, a vámszövetségtől visszaléphessen. Ha e kérdésekre a nyilvánosságnak határozott nyilatkozat adatik, nem fogok késni a dolog lényegéről véleményemmel. A B. P. Hiradó látni fogja, hogy sem én, sem barátaim nem akarunk opponálni csak azért, hogy opponáljunk.
