Pest, július 3-án.*
Pest, július 3-án.*
Az 1848. évi »Kossuth Hirlapja« 4-ik számából. K. F.
A nemzet képviselői érkeznek minden felől, s mert a tettvágy nemes ösztöne únja békétlenül a tétlen várakozást, alakulni kezdenek az értekező csoportozatok.
És ez rendén van. Csak attól mentsen meg az ég, hogy ezen csoportozati alakulások az istenben boldogult ó franczia modort utánozza, hosszadalmas válaszfelirati meddőségeket teremtsenek, melyeknek szótenger árjában az ország elvész.
Ez országgyűlésnek hivatása a hazát megmenteni.
Oly komoly, oly nagyszerü hivatás, melynél a nemzet élete, halála perczektől függ.
Amaz ó franczia modoru válaszfelirati viták hasonlítanak a tornajátékhoz, hol az ékesen szólás leventéi játszi lándzsákat törnek nagy ünnepélyesen.
Igen szép mulatság, majd a békének sátoros ünnepnapján, midőn a nemzetnek más dolga nem lesz.
Elébb egy nagy dolog vár reá. Meg kell a hazát mentenie. Magyar név becsületét fentartania; tekintélyét megalapítani, szabadságát és önállását megszilárdítania, hogy sem ármány, sem árulás, sem vak szenvedély, sem hódítási vágy, ne merjen hozzányulni.
A nemzet képviselőinek mindenekelőtt fel kell emelkedniük a körülmények színvonalára.
Érezniök kell, hogy a magyar nemzet, ha önmagához hű leszen, elég erős arra, miszerint el lehessen róla mondani, hogy csak öngyilkossággal halhat meg.
S kiről ezt el lehet mondani, az gyáva, ha feladja életét; háromszor gyáva, ha harcz nélkül adja fel.
A magyar nemzet gyáva nem volt soha, s én hiszek istenben, nem lesz azzá a szabadság reggelén.
Én belőlem nem harcz vágya szól. Magyarország jövendője nem hódítások útján feküszik. – Nekem a szabadság békéje kell, nem keresem a véres dicsőséget. – Én nem izenek hadat senkinek. De ha valaki a magyar koronához hozzányul, ha önállásunkat; szabadságunkat, nemzeti becsületünket megtámadja; ha kihivó daczczal kesztyüt vet lábainkhoz; azt mondom: vedd fel nemzetem, s dobd a kihivónak arczához, ha mindjárt az óvilág mesés óriása volna is, ki Ossát Pelionra halmoz ellened.
Én lelkemben meg vagyok győződve, hogy csak egy ily nagy elhatározás, melynek az országgyűlés testet ad, mondván: »ennyi pénz, ennyi katona« – csak egy ily nagy nemzeti elhatározás képes nemcsak a hazát megmenteni, hanem egyszersmind a magyar egy lépéssel, az elsőrangu nemzetek sorába emelni, melynek barátsága keresett, kedves leszen; ellenessége pedig olyan, melyet a ki hódítási negédből provocálni akarna, tízszer meggondolja, míg megtenné.
És én ez állást nem hiu dicsvágy végett óhajtom a nemzetnek, hanem azért, mert ha ez állást most el nem foglalja, sem szabadságát, sem önállását, sem territoriális épségét nem fogja megtartani, hanem minden szomszéd oly kenyérnek fogja őt tekinteni, melyből az szel, a kinek tetszik, s a mi felmarad, az morzsává porlik, mit darabonként még a hangyák is széthordanak.
Midőn tehát azt mondom: hogy a nemzet képviselőinek mindenek előtt pronuncziálniok kell: a nemzetnek erős elhatározását, hogyha akár koronájának épsége, akár önállása, akár szabadsága megtámadtatnék, azt ég s pokol ellen utósó csepp vérig védeni fogja, – s ezen komoly elhatározásnak megfelelő készületeket kell elrendelniök, – midőn így szólok, akkor én nem izenek hadat senkinek; hanem azt fejezem ki: hogyha nekünk akárki hadat üzen, azt visszaverjük, habár az alvilág minden serege feltámadjon is ellenünk.
Én becsületes békét akarok; s mivel ezt akarom, okvetlenül szükségesnek tartom, hogy nagyszerü harczra készüljünk, mindenek előtt.
Ha készülünk, nem fogunk megtámadtatni; ha nem készülünk, megtámadtatunk. – A gyöngének békéje kegyelemtől függ. Az erős békéje biztosítékát önmagában hordja. Alvótól, habár óriás is, senki sem fél. Az erőssel alkusznak; a gyöngének parancsolnak. Készületlenség több, mint gyengeség. Készületlenség bizonyos halál.
Miért merik Zágrábban oly fennen lobogtatni a pártütés zászlóját? Miért mernek Bácskát, s a Bánátot megtámadni gyülevész rabló csoportok? Miért merik a kamarilla romjai reaktiót forralni? Miért mernek Bécsben arról álmodni, hogy a pénz- és hadügyi tárcsákat visszakerítik? Miért kecsegtetik magukat az austriai követek Frankfurtban azzal, hogy megnyirják országunkat, s egy foederatióban beleolvasztanak, melyben egyenlők leszünk a többiekkel a gyengeségben? … Miért történik mindez? azért, mert tudták, hogy készületlenek vagyunk, mert tudták, hogy a mult országgyűlés, a ministeriumot útnak eresztette, mint az indus rege szerint isten az első embert pénz nélkül, hadsereg nélkül, fegyver nélkül; mert látták, hogy az ó-rendszer makacs bűnei miatt, rohamnak indult gyökeres változás közben, midőn a régi rend nincsen többé, az új pedig még meg nem szilárdult, itt vallás, amott nyelv és népiség, és magán érdek, és minden indulat ki akarandja zsákmányolni a lázas állapotot; s azt hitték, hogy az egyetemes bomlás közepett kicsi bár, de compact erőnek győzni könnyü lesz. Mert tudták, hogy Horvátországban kész gyakorlott fegyveres erejök van, míg minekünk mindent semmiből kell teremtenünk; tudták, hogy a mi gyakorlott hadsereg van országunkban, annak legnagyobb részében nem bízhatunk; tudták, hogy azon szellemnek ezen viszonyokban keresztülszőtt hatását imposant erő ellensúlya nélkül egy vágással nem lehet kiirtanunk, mely szellemmel a hadsereg századokon át saturáltatott; tudták, hogy a magyar háromszín ellen a sárga-fekete színre hivatkozniok annyit teszen, mint a megszokott esküre, megszokott kegyre, megszokott disciplina erejére hivatkozni; mert tudták, hogy országgyűlés nélkül a belső bomlásnak, külső támadásnak, ármány s árulásnak ezer oldalról torlódó vészével szembeszállani készületlenek vagyunk. Tudták, hogy nincs egyetlen fegyvergyárunk; tudták, hogy külföldről fegyvert nem kapunk; tudták, hogy váraink bástyái porlásban vannak, magtáraik üresek, védjeik idegenek; tudták, hogy a népnél e szó: »katonaállítás« keserves emlékezetek nyomán, nem a polgári jogok legszebbikének, hanem szolgaság kínjának nézetik, s azért népünk a katonaság eszméjétől rendszeresen elidegenítve, még az úrbéri felszabadítást is gyanuval fogadja; – tudták, hogy ha Napoleon Dijonnál 3 hónap alatt hadsereget volt képes teremteni, mely Marengónál győzött, csak azért volt képes, mert készen találta a cronscriptió rendszerét, s elég volt azt mondania: »a 18 évesek korszaka álljon sorban; nálunk ellenben honvédrendszer nincs, a ministerium katonává senkit nem kényszeríthet, s ha sereget kíván állítani, más módja nincs, mint az önkénytesek toborzásához nyulni; a mi szintoly lassu, mint költséges, pénzt pedig az országgyűlés rá nem adott. – Szóval: azért mertek ellenünk ármánykodni és pártot ütni, mert tudták, hogy készületlenek vagyunk, istenek pedig nem vagyunk, kiknek dobbantására a fűszál fegyveres vitézzé válik, s tenyerökben kincs és aratás terem.
És mégis, mert a rend az országban szilárdulni indult, mert néhány magyar ezredet minden nehézség daczára behoztunk, a katonaság áthelyezésével, a kétségeseket láb alól eltevők, s helyökre biztosabb erőt vontunk, 12.000 honvédet kiállítottunk, felruháztunk, felfegyvereztünk, a népet önvédelemre lelkesítettük, s amott Szegeden alul és amott a Drávánál tekintélyes erőt táborba szállítottunk; az országgyűlést pedig egybeszólítók, hogy adjon módot a hazát megmenteni; és mindezt alig rövid 9 hét alatt – szóval, mert készültünk a mennyire emberi erő készülnünk engedett; mi lett a következés? az, hogy a pártütés amoda le a szélekre szorult, s hazánkat vérrel el nem borítá.
Így találják a nemzet képviselői az országot. – Nekem a vérpadon vagy a betegség halálos ágyán, mindig nemes önérzetet adand, s amott a kérlelhetlen örök bíró előtt is, felemelt fővel mondandom el az istennek is, egyike vagyok azon sáfároknak, kik e vészes időben a hazát úgy adták át, hogy képviselőiktől, csak önmaguktól függne azt megmenteni.
Lássák meg a nemzet képviselői, mit cselekszenek. Nem csak ministerek vagyunk felelősök; ők is azok, felelősebbek mint mi, mert a mi hatalmunkat törvények írják körül, ők pedig a törvényt magok hozzák.
Ki előtt a parlamentaris tárcza harcz-mulatsága elsőbb, fontosabb dolog mint a haza megmentése; ki a haza megmentésének kötelességét azon bizodalom szerint méri, mellyel Péter erejéhez vagy Pál szelídségéhez viseltetik, ki előtt becsesb a fitogtatás, miszerint első perczben megmutassa, hogy ő senki zászlójához nem esküdött, az ám csináljon e kérdésben mindjárt szakadást, ha neki tetszik, de mielőtt tenne, tízszer fontolja meg, minő játékot játszik.
Egyesüljünk a haza megmentésében mindenek előtt. Ha ez megvan; akkor ám nyiljék a parlamentáris harcz sorompója, s történjék kihivás bármely alakban; készen talál, hiszen nem ministeri tárczáért, hanem a haza boldogságáért küzdeni.
Még egyszer mondom: én nem izenek hadat senkinek.
Még egyszer mondom: én nem akarom harczba keverni az országot.
Én békét akarok, de becsületest; békét, mely koronánk épségét, országunk önállását, nemzetünk szabadságát biztosítsa.
De a szolgaság békéjét nem akarom; s mivel azt nem, amazt pedig akarom, százszor meg ezerszer azt kiáltom a nemzetnek: Harczra készüljön! élet-halál-harczra minden erővel; ha készül, békéje lesz; ha nem készül, béke helyett irtózatos háboruja lesz.
E készülés nem a horvát lázadás kérdése csak, e készülés minden veszélyek elhárításának eszköze.
Tőlem távol van a gondolat elég akkor is jogot, igazságot sérteni, midőn a felkészült nemzet elég erős volna ezt is megtenni, ha elég nemtelen volna ezt akarhatni. – Nem; nem! … Minél erősb leszen a nemzet, annál inkább engedékeny legyen a csábítottak, tévedők iránt, igazságos pedig és méltányos mindig legyen.
Én nem akarok Izlandot látni a magyar korona alatt, hanem testvériesen szabad, boldog népeket; kik közül senkinek se legyen joga a másikra irigy szemmel tekinteni.
De a míg karomat birom, a míg fejemben egy gondolat, szívemben egyetlenegy csepp vér él, a magyar korona épségének, országunk önállásának, nemzetünk szabadságának, becsütetének bántalmát gyáván elnézni sohasem fogom. – Inkább veszni, mint magamat megadni kész.
Ha ez a ti politicátok, veletek vagyok, ha nem ez, ellenetek.
