Az illyr pártütés.*
Az illyr pártütés.*
Az 1848-ik évi »Kossuth Hirlapja« 2-ik számából. K. F.
Zágrábból junius 22-ikéről biztos kézből azon hírt vettük, hogy a fanaticus illyrek bőszültségökben provisorius kormányt alkottak; s küldöttségeket neveztek ki Inspruckba s Olaszországba, innét visszahivására a határőrvidéki katonaságnak, onnét visszakövetelésére Jellasichnak. A küldöttségek 22-én már útnak indultak.
Ebből láthatja az uralkodóház, mit jelentenek a dynastia iránti hűség azon vallomásai, melyeknek üres csengése még akkor is szédítő gőzt okoz bizonyos körökben; midőn azoknak ürügye alatt a királyi ház jövendőjét ássa alá a bősz pártütés.
Ha az illyreknek sikerülne Olaszországból a határőrvidéki katonaságot a harcz mezejéről tömegestőli elpártolásra csábítani, ki ellen hoznák e sereget haza? Mi ellenünk magyarok ellen; a magyar korona ellen.
Ámde akkor előáll reánk nézve az önfentartás kötelessége; a legszentebb kötelesség mindenek között, midőn nem egyénről, hanem nemzetről van szó. – Nemzetről, melynek a világtörténetben másodszor jut az áldozatosan magasztos hivatás, vérivel őrzeni meg a nyugati polgárisodást.
És azon perczben, melyben a határszéli seregek megindulnának, hogy a prédálás iszonyait a szegény zaklatott olasz falvakból magyar hazánkba tegyék át, a magyar seregek is kell, hogy útnak induljanak hazájuk védelmére, bármely pontjain legyenek is az austriai birodalomnak.
Ezt a nemzetgyűlés egy pillanatig sem halaszthatja.
És leszen egy általános seregvándorlás, minden faj menend hazája felé; és romlás és népinség és átok jelölendi soknak útjait. – A magyarét nem; mert ez csak fegyveres ellenség ellen emeli fegyverét; gyámoltalan földnép ellen nem.
De Radeczky serege szétfoszlik, mint ha fergeteg fútta volna szét, szétfoszlik azon perczben, midőn egy becsületes békekötés lehetségének küszöbén állott.
És az austriai monarchia bomlásnak indul menthetetlenül.
Lássa meg a dynastia, hogy mit cselekszik.
Átkozott legyen azoknak az emlékezete, kik az uralkodókat csalóka gőzkörrel köríték, hogy füleik csak csalárd mézes szavakat halljanak, szemeik csak bókokat lássanak, hogy ne látnák soha a valóságot, ne hallanának nyilt férfias őszinte szót; ne szemlélnének bátor homlokot, melyről az igazság fénye villámlik.
A körülmények rohannak a királyi szék felé, mint hógörgeteg az alpesekről.
Isten hatalma homloktérbe állított a vész reggelén. És mi és magyar társaink a férfin hűségével figyelmeztetők a hatalmasokat; a férfin hűségével figyelmeztetők, mely nem hízeleg, de mond igazat. És kijelölénk a menekvés eszközeit.
Hallgattak, de meg nem hallgattanak.
Gondolák: még lesz idő tenni, a mit tanácslánk, ha minden rosszra fordul.
Késő, késő!! – Isten kiereszté az ítélet villámát; s annak megállj-t ő maga sem kiálthat többé.
Olaszország elveszte már hónapok előtt bizonyos volt. Akkor a veszésért még árt adtak volna, bőt és gazdagot.
A hűséggel kérkedő illyrek hazacsábítják seregeiket, a magyart megtámadni, a magyar hazajövend hazáját megvédeni – s Olaszország elvész minden ár nélkül.
És a birodalom utána dől. Nem annak dől utána, hogy Olaszország elveszett, hanem annak, hogy miként veszett.
A mentségnek még egy módja van. De csak egy, a végső, az utolsó.
Vesse magát a dynastia nyilt őszinteséggel a magyarnak karjai közé.
A magyar soha senkit sem csalt meg. Királyát nem fogja megcsalni. A magyar kebelben van egy érzelem, a nemes kegyelet szent érzelme.
Századok bús emlékét törli ki emlékezetéből a bizalmas közelítés percze felett.
Urunk király! Megszentesítéd a magyar szabadságát. Bízzál a magyarban; vesd magadat atyai bizalommal magyarjaidnak karjai közé. – E karok megvédenek a pokolnak minden kapui ellen.
De bízzál bennünk; bizalmaddal tedd lehetővé, hogy e hont számodra megőrizhessük; – hogy házad dicsőségét megállapíthassuk és saját szerencsénken, egy szabad nép szerencséjén; emelhessük fel trónodat, magasabbra mint valaha volt.
A király Budán, s a király és felséges háza mentve van.
Igy áll a dolog ma. Miként fog holnap állani? Isten tudja.
A harcz, mely ma még a királyé volna, holnap önlétünk harczává lehet; s a kinek a létele forog a koczkán, azt menti meg mindenek felett – megmenti úgy, a miként lehet.
Egy bizonyos; bizonyos mint a halál.
A papszláv elem az austriai háznak nem ad jövendőt. Ha bukik, bukásába ragadja, ki reá támaszkodott. Ha győz, idegen számára győzött.
