Peel s viszhangjai.*
Peel s viszhangjai.*
Az 1846-ik évi »Hetilap« 20-ik számából. K. F.
Motto: Gaehnt, geehnt, der maechtige
Sultan hat gegaehnt!!
»Diamant des Geisterkönig.« Bohózat.
Sultan hat gegaehnt!!
»Diamant des Geisterkönig.« Bohózat.
»Sir Robert Peel és a hatalmas Brittannia, Liszt úr tanai ellen a védvámok czéliránytalanságát, mint az industria emeltyűjét tekintve, az egész czivilizált világ előtt ünnepélyesen felfedezték« – így szól a Budapesti Hiradó levéltöredék írója, kinek a védegylet irányábani gúnyolódását a mult számban kissé rostára vetők.
Viszhangoztatni oly emberek tanait, kiket tekintélyeknek tartani a régi jó tory időkből megszoktatok, még nem bölcseség. Státusgazdászati ítélethozásra nem elég a tihanyi monostor-falhoz hasonlítani, mely a költőnek szívrázó dalát, s a kecske mekegését egyenlő készséggel visszahangozza. Mikint a szabadság embere más dicsőséget is ösmer, mint a vakengedelmesség passivitását, úgy a ki egy nemzet közgazdászati eszméit irányozni akarja, kissé mást is kell tenni, mint echózni.
Peel nagy státusférfiú, ez kétségtelen; s kétségtelen az is: hogy nagyobb soha sem volt, mint midőn a nép szavát, s hazájában a nép szabad szavában nyilatkozott kívánatát többre becsülé, mint saját pártjának, a megkövesült, avult toryknak sajongásait. Non ponere rumores aute salutem popul nagy férfiaknak jelleme, – ámbár ez is, hint minden nagy szó, oly tág köpönyeg, mellyel Noe ideje óta nem egy pharizeus takarózott, ki saját hasznát vagy nagyravágyását népboldogságnak hirdeté, hogy áttérését szépítgethesse. Peel nem ily ember kétségtelenül, s vámrendszer-reformja nagy tanulságot nyujt minden gondolkozó embernek. De csak egy tanulság van benne, mint minden országban, akárminők legyenek bár viszonyai, egyenlőn érezni kell. És ezen tanulság az: miszerint a »hatalmas« Brittannia nem az által lett nagygyá s hatalmassá, hogy kormánya százados státusgazdászati rendszerek metaphisicáiba belekövesednék, hanem az által, hogy a nemzet szükségeitől, a nemzet kívánatitól kért tanácsot, s azon rendszert tevé hitvallásává, melyet a körülmények kívántak, s a nemzet többsége – mint az ország szükségeinek felfogásában legjobb tanácsadó – követelt. Az angol kormánynak emberei, kevés esetet kivéve (s e kivételek tévedései önmagokat mindig keservesen megboszulák) az angol kormánynak emberei az által tették hatalmassá Brittanniát, az által emelék oly nagyságra Albiont, minőről a világuralta Róma nem is álmodott, hogy a nemzet akaratának hű sáfárjai voltanak, s ha ez valamely reformot igénybe vett, nem tekintették, mennyiben egyezik meg pártjok szinével, mennyiben nem; hanem kezökbe vették, s kivitték, habár előbb vallott nézeteikkel kiáltó ellentétben állott is. És e tekintetben Sir Robert Peel mostani eljárása, a kereskedelmi reform ügyében magasztos példa; nagyszerű tanulság minden bizonynyal. Ő bár a tory-pártnak főnöke, mint igazi státusférfiú, nem tekintett arra, mit fog saját pártja mondani; nem vette kezébe a reformbill után is felmaradt corruptió titkos kulcsait, hogy magának pártot csináljon, személyéhez kötöttet, s nem elveihez; nem vadászott magának parliamenti feloszlatással, »echo«-többséget, be nem vallott czélokra; nem csinált magának pártot; sőt eldobta, a mellyel bírt, s pártok felibe emelkedett; magáévá fogadta legszélsőbb ellenpártjának indítványát, nem nézte: oppositiótól vagy nem oppositiótól eredeti-e, hanem meggyőződvén, hogy azt elfogadni hazafiui kötelesség, s látván, hogy az ő állása nyujt legtöbb biztosságot kivitelére: felfogta, hatalmas karjaira vevé; s kivitelében egyenesen pártelleneire támaszkodott: s elleneivel akar állni, ő velük bukni, ha kell. Óh! ez nagyszerű jelenet uraim, a státusgazdászati reformok történetében. Oly példa, mely talán jobban megérdemelné, hogy a státusférfiak megtanulják, mint azon florenczi philosophus tanai, ki ellen Nagy-Fridrik porosz király czáfolatot hiában írt. Ez az általános tanulság Peel kereskedelmi reformjából. Minden egyéb tanulság akkint változik, a mint különböznek különböző országok viszonyai. Canada nem örülend a szabad kereskedés elveinek, ha Anglia fát csekély vám mellett máshonnan is veend. A coloniák általában nem örülendnek a magyar, német és orosz gabna-bevitel szabadságának; déli Németország fázik a gondolattól, hogy az angol gyárnok olcsóbb élelem mellett, még olcsóbban gyártand, mint eddig gyártott; Portugalia bortermesztő monopolistái nem szeretik a borbeviteli szabad versenyt; és így tovább. De hát mi reánk magyarokra mi a tanulság? – megmondom uraim – keserves érzettel mondom meg, reánk nézve a tanulság az hogy ily reformmal szemközt, még keservesebben érezzük, saját kereskedelmi rendszerünk nyomasztó állapotát; reánk nézve hiában gyártand az angol gyárnok még olcsóbb gyárművet, mint ekkorig gyártott; mi azt nem vehetjük, mintha nálunk dr. Liszt védvámrendszere volna gyakorlatban, azaz saját gyáriparunk javára volnának hazánk piaczáról a lehető legjobb, lehető legolcsóbb angol gyárművek kirekesztve, hanem mert más drágább és rosszabb gyárművek kényszerített kelendősége végett vannak kirekesztve; ha pedig ezen abnormis állapoton az által akarunk segíteni, hogy ösztönt adjunk a hazában gyártani: nincs gúny, nincs vád, nincs akadály, melyet utunkba nem szórnak, hogy ipar-törekvéseinkben ne boldoguljunk.
Bizony bizony mondom, a B. P. Hiradó levéltöredék írója meg nem gondolá, mit mond, midőn védegyletünk ellenében Sir Robert Peel kereskedelmi szabadságára hivatkozott; meg nem gondolá, mit teszen e szó »szabad kereskedés«. Sir Robert Peel nem azt indítványozá, hogy Angliába csak például Poroszország vihessen be gabonát; csak például Hannovera vihesse be szabadon gyártmányait, hanem azt mondá: ím feltárom Albion vám-kapuit az egész világnak! a ki olcsóbb gabonát tud termeszteni, mint mi tudunk; hozza ide, a ki azt hiszi, hogy jobb vagy olcsóbb gyárművet tud előállítani, mint mi tudunk, hozza ide!! Sir Robert Peel ezt mondá uraim! Tetszik ezen tan a levéltöredékek érdemes írójának? ha tetszik, üsse fel a szabad kereskedés zászlaját; én hive leszek.
Én a szabadság embere vagyok. A szabadságé mindenütt és mindenben. E szó »szabadság« földi bálványom. Érette dobogott ifju koromban, érette dobog hanyatló éltemben minden érverés. E religiómat a státusgazdászat számvető mezején sem tagadom meg. Vallottam mindig, s azt vallom ma is, hogy a védvámrendszer nem czél, hanem eszköz; nem kinevelt állapot, hanem nevelés, s még ennek is csak azért jó, mert szentségtelen kénytelenség. Mit tehetünk mi róla, hogy a műipar a világon nem a közös egyenlő szabadság dajkáló karjain neveltetett fel? mit tehetünk mi róla, hogy csak most kezd fejleni műiparunk? legyen vétek, legyen fátum a mi okozó, nem vitatom, elég az hozzá, most kezd fejleni, mondhatnám tehát, s joggal mondhatnám, hogy ha addig nem tetszett a szabad kereskedést tanítanotok, míg az angol vagy ausztriai velünk egyiránt hátra valónak a műiparban, ha hanyagon elnéztétek, míg csaknem minden nemzet gyermeki műiparának nevelőjéül a védrendszert alkalmazó, s ennek oltalma alatt férfiuvá növelé a gyermeket, adjátok nekünk is azon nevelőt, hadd növelje fel gyermekünket hasonló férfiuvá; adjatok védvámrendszert lépcsőnek, hogy feljuthassunk a szabad kereskedés emeletébe, ne kényszerítsétek ki a hazai gyermeket az ideges, erős férfiuval küzdeni, hisz a szegény gyermeket az erős férfiu agyontiporja okvetlenül, hagyjátok a gyermeket férfiuvá növelnünk, aztán nyissátok fel viadalra a sorompókat. Mind ezt mondhatnám, és még többet is; de ha azt felelitek reá: nőjjön a gyermek a szabadságnak karjain; tűrjön hideget, tűrjön meleget künn a szabadban, hol senki nem vigyáz reá, mint az istenség legszebb teremtménye, a szabadságnak szeráfangyala; én mondástokat elfogadom, hiszek istenben, hogy a mely sebeket a szabadság sujtand, a szabadság meg is orvoslandja. De szabad kereskedést magasztalni, szabad kereskedést még sem adni, s védrendszert sem engedni ez uraim, ez – – ám nevezzétek a minek tetszik, de fáj keservesen. Ismételve mondom, kényszerítésből vagyok a védrendszer embere, mert a szabad kereskedésé lenni nincsen módomban. Üsse fel levéltöredék író úr a szabad kereskedés zászlóját, én híve leszek. De híve tetteinek, nem sikertelen, nagy szavaknak. Kecsegtetéssel be nem érem, s míg szabad kereskedésnek Sir Robert Peel értelmében nem örvendhetek, addig a védrendszert, mint szomorú kénytelenséget pártolom, de a gyarmati rendszert soha sem. Ha búza-kalács és zabkenyér közt lehetend választanom, amahhoz nyúlok; de ha éhség és zabkenyér közt kell választanom, nem leszek bolond, az éhséggel coquettirozni.
Azonban még az is nagy tévedés, midőn a védegyesület dr. Liszt védvám-rendszerével ugyanazoníttatik. Ez végetlenül különbözik. A védvámrendszer kényszerítés, melyet a státus parancsol – tetszik, vagy nem tetszik – minden polgárra: a védegyesület önkénytes szabad akarat. A védvámrendszer törvényhozási intézkedés: a védegyesület socialis ápolás. A védvámrendszer a szabad kereskedéssel ellentétben áll: a védegyesület mindkettővel összefér. Mert szabad kereskedés mellett is lehet elsőséget adni hazai műnek külföldi előtt.
Megmutatám, hogy a levéltöredék írója nem jól fontolá meg, mit mond, midőn Sir Robert Peel szabadkereskedési rendszerére hivatkozik, most még azt mondom, hogy szintúgy nem jól fontolá meg szavait, midőn azt mondja, hogy Sir Robert a védvámoknak, mint az industria emeltyűjének czéliránytalanságát ünnepélyesen felfedezte. Ezt tenni Sir Robertnek esze ágában sem volt. Saját szavaival bizonyítom be.
Sir Robert febr. 6-kai híres beszédjében ekképen szólott: »Mitől félhet a szabad versenyzésben Anglia? Tekintsétek azon erkölcsi, társadalmi, természeti és geographiai előnyöket, melyekkel isten és természet e hazát megáldotta, vegyétek hozzá azon előnyöket is, melyeket magunk szerzénk, tőkepénzeinket, ügyességünket művészetben, mesterségekben és minden üzleti kezelésben, szabad sajtónkat, s utánozhatlan alkotmányunkat, s aztán ítéljetek, oly tartomány-e Anglia, mely a szabad versenytől, akármely piaczon, de kivált saját piaczán félhessem.
Igy szólott Sir Robert uraim! s a ki így szólhat hazájáról, annak jól illik a szabad kereskedés, ámde ez nem rosszalása a védrendszernek, hanem figyelmeztetés arra, hogy Anglia műipara már túllépett a nevelés korán, s oly fokra fejlett, melyen senki versenyétől nem félhet. Ily műiparnak nem adni szabad kereskedést, a legrosszabb számítás, a legnagyobb kábaság volna. S mi tette az angol műipart ilyenné? nem a védvámrendszer egyedül, de több mások mellett a védvám-rendszer is, melyet Anglia műiparának születése óta követett mind e mai napig, midőn reá többé szüksége nincsen.
Sőt azt állítom, hogy Sir Robert szabad kereskedési indítványa, egyenesen védrendszeri indítvány. Mert miben áll a védrendszer lényege? abban, hogy a műiparnak olyan oldalon szolgáltassék, mely őt képessé tegye a külföldi versenyt diadalmasan kiállani. Mi által lehet az angol műipart ily oltalomban részesíteni? idegen jobb iparművek vámozása által? úgy de jóságban az angol nem fél senki versenyétől; mi által tehát? egyedül az által, ha mód szolgáltatik neki olcsóbban gyártani, ez pedig csak úgy lehetséges, ha olcsóbb vélelmet kap. Sir Robert Peel tehát vámreformjával olcsóbb kenyeret adván az angol gyártónak, oly oltalma adott neki, melynél sikeresebbet nem gondolhatni.
Azt mondám e lapok egyik számában, hogy általános státusgazdászati tudomány nincs, hanem minden nemzetnek saját viszonyaiból kell státusgazdászati tudományát levonnia, s ezen tudomány akkint változik, a mint változnak íme viszonyok. Anglia példája ezen állításomat czáfolhatlanná teszi.
Angliának nem volt a XV-ik század vége előtt műipara. Az iparos Flandriának eladta a nyers rókabőrt tíz garason; ott kikészítették, s farkát eladták az angolnak vissza két forintért. 1487-ben, midőn III-ik Fridrik császár Brugges városát fiának, ausztriai főherczeg Maximiliánnak fogságra vetése miatt haddal támadta meg, s a sluysi kikötőt 10 évig zárva tartá, vándoroltak át a flandriai posztószövők Angliába. Minő státusgazdászatot kezdett ekkor követni Anglia? Védvámokat. Midőn a hollandi tengerészet felsőbbsége ellenében tengerészetet akart teremteni Anglia, szabad hajózást decretált talán? nem, hanem a navigations actát alkotá, a legtökéletesebb védrendszert a nemzeti hajózás számára. Midőn Angliának fogyasztó népessége nem bírta felemészteni az angol gabonát, jutalmakat tett a gabna kivitelre, hogy a productiót előmozdítsa; midőn ellenben a fogyasztó népesség megszaporodott, eltiltá idegen gabna bevitelét; midőn végre a gyármunkás, tehát fogyasztó népességet a hazai földmívelés olcsó kenyérrel nem bírja többé ellátni, felnyitja a gabnakereskedést, és midőn az angol műipar a védvámrendszer oltalma alatt annyira fejlett, hogy olcsó kenyér mellett a széles világon senki versenyétől nem félhet, szabaddá teszi a kereskedést. Nincs ebben sehol státusgazdászati örökös tan, hanem van a körülmények kívánatihoz alkalmazott gazdálkodás. E példát követték státusgazdászati tanácsolóink a másik oldalon, ne echózzanak, midőn gondolkozni kell, s ne metaphysicáljanak, midőn gazdálkodni kell.
Határozott nyilatkozattal végezem elmélkedésemet. Ha most Anglia Peel vámreformja következtében még olcsóbb gyártmánynyal kínálandja a világ minden piaczát, a magyarnak kétszeresen fájand monopolisált piaczul szolgálni a drágább és rosszabb ausztriai műiparnak. Legyen tehát szabad a kereskedés, vagy ha ezt a monarchia viszonyai még nem engedik, méltán igényelünk az átmeneti időszakban védelmet, oltalmat, pártfogást és előmozdítást saját műiparunknak, hogy érdekeink egyenlő méltánylata által egyenlő fokra emelkedve, barátságos összhangzás alapján legyen azon közös státusgazdászati rendszer elfogadható, melyet a körülmények a monarchia minden népeinek elégedésére tanácsolandnak.
