Kamatbiztosítási rendszer elemzése.*
Kamatbiztosítási rendszer elemzése.*
Az 1846-ik évi »Hetilap« 14-ik számából. K. F.
Minap megmutattuk, hogy vasútak építésénél kamatbiztosítás által a státus olcsóbb tarifát eszközölhet a közönségnek; magának pedig azt biztosíthatja, hogy a vasút kevesebb év mulva kerülend a státus szabad rendelkezése alá és birtokába, mint kamatbiztosítás nélkül. És ebből azt következtetők, hogy a kamatbiztosítás, kedvezés ugyan kétségtelenül a vállalkozóra nézve, de egyszersmind magának a státusnak is érdekében áll, ha csak azt nem akarnók tagadni, hogy a közlekedést olcsóbbá tenni, a közlekedési eszközök feletti szabad rendelkezést minél kevesebb idő multára magának biztosítani a státus érdeke kívánja. Már pedig bármi furcsa ficzamodasait tapasztalnók is különben a logicának, azt nem hisszük, hogy ember ezeket tagadni képes legyen.
Általában véve meg kell jegyeznem, hogy a kamatbiztosítási rendszer ellenzése egy bizonyos eszmezavarból, s egy bizonyos indulatból ered. Némely emberek egészen fonák szempontból fogják fel a státus hivatását a közlekedési eszközökre nézve. Szükségesnek tartom ezt felvilágosítani. A kamatbiztosítási rendszer elleneinek egy rögeszméjök van, melytől nem tudnak szabadulni. Azt mondják ugyanis, hogy a kamatbiztosító rendszer azért rossz, mert szerinte a státusnak csak azon kilátás jut, hogy a veszteséget pótolja, a nélkül, hogy a jövedelemben osztoznék. Az így okoskodók szemei e szó: »jövedelem« körül kápráznak. Igen, de kimondhatlan státus gazdászati tévedés a közlekedési eszközöket a státus irányában jövedelmi szempontból ítélgetni. A státusnak a közlekedési eszközöknél egészen más czéljai vannak mint a jövedelem, oly czéljai, melyek a jövedelmezéssel nemcsak nem azonosak, sőt azzal bizonyos mértékig ellentétben is állanak, elannyira, hogy tagadhatlanul azon status állana legboldogabb lábon közlekedési eszközök dolgában, melynek kő- s műútjain a legjobb leggyorsabb, legbiztosabb volna a közlekedés, s azonkívül még (de nem ám a szegény nép véres verejtékének rovására) ingyen is volna. Ez az én hitem, elannyira, mi szerint ismételve állítanám, hogy a státusnak nem is szabad a közlekedési eszközöket jövedelmi forrásnak tekintenie, sőt kötelessége azokra áldozatot is hozni, miszerint a lehetségig jók s olcsók legyenek. Ezen thesisnek benső igazságát azon vonalig, hogy t. i. nem szabad a közlekedési eszközöket jövedelem-forrásnak tekinteni, a magyar státus már tényleg is elismeré. Itt van ugyanis a budapesti lánczhíd példája. A státus nem azt mondá a vállalkozóknak: használd 80 egynéhány esztendeig a hidat, s aztán add át a státusnak, miszerint az közjövedelmi forrásul szolgáljon az országnak, hanem azt mondá neki: »add át a státusnak a kikötött esztendők lefolytával, miszerint a közönség ingyen használatának átengedtethessék«. Még csak a fentartási költségekről is máskép gondoskodott az ország, még csak annyi vámot sem akart szedni, midőn a híd birtokába jutasd, mennyi a fentartást fedezhetné.
És ez épen oly helyes és alapos státusgazdászati intézkedés, mint a minő hibás és alaptalan volt volna a közönséget vámoztatni, azaz a közlekedést nehezíteni, miszerint a státusnak jövedelmet hozzon. De én még tovább megyek, s azt mondom, hogy a státus érdekeivel annyira ellenkezik a közlekedési eszközöket közjövedelem-forrásnak tekinteni, miszerint még áldozatot is kell hoznia a végre, hogy a közlekedési eszközök jövedelmétől megmenekedjék. Igy a budapesti lánczhídnál, szerintem az ország még sokkal jobban cselekedett volna, ha b. Sinának kamatbiztosítást adott volna, oly feltétel alatt, hogy a híd 20–30 esztendővel hamarabb adassék át, a közönség ingyen használatára. Nézetem szerint tehát a kamatbiztosító rendszer ellenségeinek minden okoskodása azért hibás, mert rossz szempontból, t. i. a jövedelmezés mérlegelésének szempontjából indul. És ez az eszmezavar, melyet említék.
De még egy indulatot is említettem. Mert az emberek cselekvényeinél az indulat nagy szerepet játszik. Bonczolja bár akárki a kamatbiztosítás ellenzését; fenekén ez ellenzésnek ilynemű okoskodást fog találni: »majd bizony! terhet vállaljunk magunkra a végett, hogy e vagy ama gazdag speculánsnak nyereséget biztositsunk.« Ime itt van egész meztelenségében az epés irigység indulata; csak az kár, hogy elvakító ítélőtehetségöket, miszerint nem látnátok, hogy a kamatbiztosításnak czélja nem az, hogy magán-speculánsnak nyereséget biztosítson, hanem az, hogy a közönségnek olcsóbb közlekedést, a státusnak pedig a vasút hamarábbi birtokát, s irántai szabad rendelkezését biztosítsa. A vállalkozó nyereségének biztosítása nem czél, hanem eszköz arra, hogy a státus czéljai eléressenek. Ezt pedig nem akarni, csak azért, mivel belőle a vállalkozóra is nyereség hárul, nem egyéb, mint kaján irigység, mely önjavunkat botorul kész eltaposni, csakhogy másnak is nyereséget ne hozzon.
Valjon nem vádolnók-e azon embert, méltán kaján irigységről, a ki azt mondaná: ne járassuk a Budapesti Hiradót, mert előfizetésünkből gr. D. E. húzza a jövedelmet! Lám azon urak, kik a B. P. Hiradó jelen szerkesztetésének vállalkozói, így okoskodtak: pártunknak érdekében van, hogy időszaki orgánuma legyen: biztosítsuk tehát gr. D. E. úrnak bizonyos jövedelmet, miszerint pártunknak orgánumot létesítsen; és nagyon helyesen, okosan, becsületesen. Kérdem én: okos pártérdek vagy pedig kaján irigység vezette volna-e eme pártnak azon emberét, a ki azt mondotta volna, majd bizony én terhet vállalok magamra, csak azért, hogy más valakinek biztos jövedelme legyen!! Nem azért édes úr, nem azért, hogy pártodnak orgánuma legyen. Ez a czél, amaz csak eszköz, s ha a czélt csak azért nem akarnád, mivel annak elérése mellesleg D.-nek jövedelmet biztosít, kaján írigy vagy, s nem becsületes pártember. Fiat applicatio, ha úgy tetszik; mert én azt hiszem, miképen az országnak legalább is áll annyira érdekében, hogy fiumei vasútja, s azon a közlekedés minél olcsóbb legyen, a vasút pedig hamarébb az ország tulajdonává váljék; mint ama pártnak érdekében áll, hogy Hiradója legyen, s a mint azon párt igen okosan cselekednék, a mely azt mondaná: érdekemben áll, hogy orgánumot minél több ember olvassa, tehát biztosítok a szerkesztőnek ennyi jövedelmet, oly feltét alatt, hogy az előfizetés félévenkint nem 6, hanem 4 pft legyen: úgy azt gondolom, azon ország is nagyon okosan cselekszik, a mely azt mondja: biztosítok a fiumei, vagy debreczen–bécsi vasút építőjének ennyi jövedelmet oly feltét alatt, hogy vasútját 87 év helyett 60–70 év mulva engedje át az országnak, s addig is mázsánkint, s mérföldenkint nem 1 1/4, hanem 1 kr. vámot szedjen.
Ámde minálunk a státusgazdászati számtan még oly kevéssé ismeretes, miszerint olyan ember is akadhat, a ki ezen 1/4 krt oly csekélységnek hiszi, melynek jótékonysága kamatbiztosítást nem érdemel. Jaj pedig bizony nyájas olvasó, ministeriumok állása, országok jóléte, nyugalma gyakran krajczárok körül forog. – Nálunk pedig gabnakereskedésünk jövendője felett minden esetre krajczárok határoznak. 1/4 kral olcsóbb szállítás mérföldenkint Vukovártól Fiumeig 18 kr. különbség. Ha mi 18 krral olcsóbban állíthatjuk búzánkat Fiuméba, mint Odessa és Galacz, akkor a világ piacza mienk; ha 18 krral drágábban állíthatjuk, akkor velök nem versenyezhetünk: következőleg nem is termesztünk annyit, mint termeszthetnénk, s ha rossz esztendő van, magunk is éhezünk, ha pedig jó esztendő van, potomáron vesztegetjük el búzánkat, melyet az egér meg nem evett, vagy mely vermekben meg nem dohosodott. Ilyen különbséget tehetnek krajczárok – nyájas olvasó – a közlekedés olcsítása körül.
Még azt akarom említeni, mikint azon állításomat, hogy a vasutaknak mielőbb a státus szabad rendelkezése alá juttatását áldozattal is méltó megvásárolni, Francziaország már tettleg elismerte. Ott ugyanis a státus csak azért, hogy minél rövidebb idő mulva saját rendelkezése alá kaphassa a vasutakat, minden aljépítési munkát országos költségen tétet, s csak a felszín-építésekre veszi igénybe magánosok vállalkozását, minek aztán következése az, hogy ott a vasutak 30–40 évig vannak csak magánosok birtokában, míg másutt, hol a státus e végett áldozatot hozni nem akar, 80 esztendőn túl el vannak vonva a státus rendelkezésétől, s átadatvák a speculatio számításának, mellyel a szerfelett magas vámtarifa is ellenkezik ugyan, de mely mégis soha sem lehet hajlandó azt alább szállítani, mint a mennyire érdeke megengedi. Már most tessék megfontolni: ha Francziaország a földépítési munkáknak roppant költségeit kész viselni, csak azért, hogy 30 évvel megrövidíthesse a privilegialis éveket, mit mondjunk azon státus-oeconomokról, ki ezen tekintetet még csak annyira sem tartják fontosnak, s nem a tarifa olcsóbbságát, hogy végette 3% kamatbiztosításnak elvállalását méltónak tartanák, a mi legrosszabb esetben is sokkal csekélyebb áldozat amannál, valószínűleg pedig semmi áldozatba nem kerül.
Ámde a B. P. Hiradó a vasutakra nézve azt sürgeti, hogy a státus által építessenek, a vukovár–fiumei vasútra nézve pedig febr. 8-kai 333. számában így szól: »hasznosságát elismerjük, de nem akarjuk kamatbiztosítással megvásárolni, mert ez drágább ár, rosszabb finacziális eljárás, mint a milyet nemzetünk ereje megbír a jelen pillanatban«. O! of this learning what a thing it is« mondaná Shakespeare »minő szép dolog a tudákosság.« Kissé bonczkés alá veendjük ezen szóhalmazt, megmutatandók, hogy abban sem logica, sem arithmetica, sem státus-oeconomia nincs, hanem van haszontalan üres phrásis és önmagávali ellenkezés.
