Földmívelési érdekek.*
Földmívelési érdekek.*
Az 1846-ik évi »Hetilap« 2-ik számából. K. F.
Mindenekelőtt szólok azokhoz, kik a földmívelés érdekeit a műipar érdekeivel ellentétbe helyezik, s az ősi szilvafa árnyékát kedvelő bús magyart azzal rémítik vissza iparmozgalmaink pártolásától, hogy a magyarnak istentőli rendeltetése a földmívelés, s szeretnék elhitetni vele, mikint minden garas, minden munkáskéz, mely a műipart mozdítja elé, a földmíveléstől van elvonva. Ha valaki, én becsülöm a földművelést, de ha valaki azt mondja, hogy egy 15 millió főből álló nemzet, mely közel ötezer négyszeg mérföldnyi hazát lakik, mindazon különbségek mellett is, mik az emberek hajlamiban, viszonyaiban, állapotjukban s a föld és földkincsek ezer alakában fenforognak, örökké csak földmívelésre legyen kárhoztatva, ez valóságos istenkáromlás, mert annyit teszen, hogy valamint a szegény igavonó marhának nem engedünk más rendeltetést, mint a jármot, úgy a magyarnak soha se legyen szabad – – – Ámde hagyjuk ezt, az ily elcsépelt szalmán rágódni nem érdemes, ily bakot nyúzni haszontalan foglalatosság. – Azt sem akarom hát mutogatni, mikint ezen fillér, vagy azon munkáskéz, mely a műipartelkét műveli, nem a földmíveléstől vétetik el, mert ez is ezerszer megczáfolt inpraktikus alaptalan csevegés; nem akarom mutogatni, hogy a ki a műiparnak dolgozik, a földmivelésnek dolgozik s hogy ez ama nélkül fel sem állhatna, ilynemű ellenvetéseken a czivilizált Európában már rég minden iskolás gyermek túl van, hanem mielőtt az exkluziv agrikulturisták irányában állásunkat tisztába hoznám, egy kis számvetést akarok tenni az úgynevezett emberkézbeni szükség iránt. – Meg akarom engedni azon képtelenséget, – ha tetszik – hogy minden műiparoskéz a földmíveléstől van ellopva (a mit állítni merő dőreség). Vegyük fel, hogy a hazában 100 olyan gyárunk volna, melynek mindenikében ezer ember dolgozik. Száz ilyen gyár már csak készítene valamit, azt hiszem beérhetnők vele egy darabig, s hány embert foglalatoskodtatna tehát? 100.000 embert, azaz minden százötven közül egyet az összes népességből, minden 6 ember közül egyet 49 királyi városka népességéhez mérve az egész nagy hazából. És ti jajveszékeltek, hogy a munkáskéz a földmíveléstől mozgalmaink által elvonatik! – S ti mondjátok ezt uraim, kik a másik részen állotok?
Számoljunk egy kicsit, ha úgy tetszik. – Nekem, midőn a zsurnalisztika mezejére léptem, legelső szavam a »szabadföld« volt. A földesúr majorságait Isten napját lopó robot munkákkal láttuk mívelni, láttuk ezek mellett a birtoktalan proletariusok millióit, s közöttük száz meg százezreket, kiknek egyik félévben félországot kell bebarangolni, hogy nehány hétig száraz kenyér és aludt tej mellett az Alföld térein véres verejték közt dolgozhassanak, a másik félévben pedig műipar nélkül kell dologtalanul nyomorogniok és esdekelve rimánkodónk hozzátok, uraim! nem elég az örök váltságot engedélyező, de a földesúr kényétől függésben tartó törvény, szabadítsuk fel a földmívelést a robot és dézma bilincseitől!! S ti engem csaknem rablónak kiáltottatok! S mégis ti, mi ellenünkben, kik a nemzeti földmívelés érdekeiért éveken keresztül küzdénk állhatatosan, vívtunk is számára ki morzsányi késő engedélyeket, míg részetekről egy-egy ritka pártolás mellett csak ellenszenvvel, gúny s ellentállással találkozánk.
És most is, éppen most, míg ajkaitokon a földmívelés kirekesztő pártolásának szózata cseng, s minket iparvédőket a földmívelési érdekek elhanyagolásával rágalmaztok, mi sok az, a mit tesztek a földmívelésnek érdekeiért? Hol van azon férfiu széles e hazában, a ki tisztább lélekkel mondhatná, hogy e nemzet földmívelési érdekeit hiven ápolja, mint iparmozgalmaink lovagias képviselője az iparvédegyesület elnöke? – Ha tett kellett, maradtunk-e hátra mögöttetek? Avagy ha kellett buzdító szózat, kinek ajkairól harsogott az a lelkesült meggyőződés melegebb hangjaival? És most is e perczekben is, melyik rész izzad többet az örökváltság nagy érdeleinek szent munkájában?
De menjünk tovább. A magyar kereskedelmi társaság még csak másfél éve működik, de hogy a magyar földmívelés érdekeiben működik, azt csak a szándékos vakság tagadhatná. Nyugodt lélekkel merem mondani, hogy a magyar keresk. társaság másfél év alatt többet tett az ország közföldmívelése érdekeiért, mint mind az, a mit ti mindnyájan, kik annyira kikeltek az iparvédegyleti mozgalmak ellen, egész éltetökön át, a mi szíves, őszinte közredolgozásunk nélkül, a földmívelés közérdekeiért magatokban véghezvittetek. És melyik rész alkotó a magyar keresk. társaságot? Melyik rész ellenezte azt bosszul szenvedélylyel indulatosan? És ti akarjátok ellenünkben játszani a földmívelés pártolásának szerepét!!
Menjünk még tovább. Mi azt mondánk, íme csak egy kissé bő esztendő legyen, nem birjuk eladni termesztményeinket, mert Ausztria csaknem egyedüli piaczunk, s ez nem képes elfogyasztani bő éveinknek feleslegét, míg amott tengerpartunk lakói odessai buzával élnek, az ország felvidékét a mosonyi piaczról a Bánát kiszorítja, ha pedig egyetlen szűk esztendőnk van, saját népünknek ajtaja előtt a sárga éhség halál vázza áll. – Építsünk vasútat Fiuméhoz, szerezzünk biztos, gyors, állandó kivitelt a világkereskedésbe földmívelési termékeinknek, s a mezei gazdának bő esztendőben sem leend termesztménye becstelen, mert mi vagyunk azok Európában, kik még az olcsón termesztő Amerikával is leginkább meg fogunk a verseny terén állhatni és a megkönnyített külkereskedelmi összeköttetés ingert adasd a földmívelésnek kettőztetett iparral mívelni lelkét, s megkétszerezni hazánk földjének termesztményeit; megkétszerezvén pedig, ha eljövend is a szűk termésnek szomoru éve nem kellend félnünk, saját tűzhelyünknél az éhenhalás iszonyaitól. És ki kelt fel szenvedélyesen a fiumei vasút eszméje ellen, mely nélkül nem lesz soha virágzó földmívelésünk, – s ki fáradt mellette – ki ellene?
És most is, midőn ezernyi gátolástok daczára, a dolgot mégis annyira vivők, hogy már nem kérnénk semmi egyebet tőletek, mint azt, hogy ne legyen ármány ellenünk, s hagyjatok cselekednünk, melyik oldalról bocsáttatnak titkon körzésbe amaz aláírási ívek a sopron, varasd, trieszti vasút tervre? Kik állítják fel e roppant vállalatnál megrontásunkra a parallelát, melynek a Dunánál felállítása a középponti vasútat hat esztendővel már hátra löké? Mi czélból történik ez, ha nem abból, hogy miután hű fáradalmainknak sikerült az, aláírásokat fedezni, aláíróinknál ily parallelának ily oldalróli felállítása által kétkedés támadjon, a siker iránti bizodalom megrontassék, s a fiumei vasút kompromittáltassék a végperczben is? – Melyik oldalon állanak hát a földmívelési érdekek tevékeny munkásai?
Ámde igaz, nekünk sok új tanhoz kell szoknunk, mi már oly tant is hallánk, hogy a ki az iparvédegyletet, azaz belső értékesítéssel összekötött szaporított belfogyasztást és fiumei vasútat, azaz külkereskedést akar, az sült bolond. De mi meg nem zavarodva ily meggondolatlan vádak miatt, keserüség nélkül járjuk útunkat, munkálva külkereskedésünk elevenítésén, belfogyasztásunk szaporításán, s esztelenségünkben vigasztaljuk magunkat, Ausztria, a német vámszövetség, Brittannia, Frankhon, Belgium stb. példájival, melyeknek minden színezetei, státusférfiai azt gondolják, hogy a belprodukczióval összekötött belfogyasztásra irányzott védrendszer a külkereskedés előmozdításával nemcsak összefér, sőt a mint fejlettek Európa státusgazdálkodási viszonyai, a kettő egymást feltételezi.
De menjünk mégis tovább. A földesúrnak tökéletes kármentesítése mellett a szántóföldet a jobbágy kezei közt szabadnak, a földesúr kezei közt az ősiségi bilincsektől mentnek akarók – elleneztetett; hazánk produkcziójának élénkebb kereskedés általi emelése végett kereskelmi társaságot állítánk, gúnyt és rágalmat szórtak fejünkre; fiumei vasutat akaránk: háborut indítottak ellenünk, s még most is ássák a földalatti ellensánczot; azt gondolók: kísértsük meg végre a műiparnak becsületes szorgalmi terét, hiszen nincs, s nem lehet külkereskedelmi összeköttetés, mely a hazai földmívelésnek oly biztos mindenkori vásárt nyujtana, mint a virágzó honi műipar, kísérletünkre azon útat választók, mely a szocziális működés körében lehetséges volt, azon íjtat választók, melyet kisebb, erőtlenebb hasonló kísérleteknél, a konzervatív párt főbajnokai is nem oly régen aláírásaikkal helyeseltenek; talán, hogy e részben lehet szerencsénk kézfogásukkal találkozni. – Oh! igen, ha Istentől van; ugyan hol a fegyver, melyet nem emeltek ellenünk?
Nem úgy hát édes urak! A földmívelési érdekeknek ellenünkbeni pártolását ne affektáljatok, mert ez több mint hiba, ez nevetséges. Az üres szavak ideje lejárt, tetteket kér e szegény árva hon. Versenyezzünk e haza javára a tettek terén. Ime mi fogadást teszünk tinektek, s a nemzet hallja meg fogadásunkat: lépjetek fel akármi cselekvéssel a földmívelés köznemzeti érdekeinek okszerü ápolására, munkátoknak sikert, áldást kívánunk, dicsőségtelenek örvendni fogunk, s ha pártszenvedélyből meg nem vetitek a honftársak közredolgozását, segítni fogunk híven, – igazán. Magunknak tőletek ennyit nem igényelünk (bár köszönettel fogadnók azt) csak arra kérünk, ne gátoljatok jót tennünk. S ha már rögeszméitekhez tartozik, hogy az mind nem jó, a mit mi teszünk, – ám legyen nektek hitetek szerint; de legalább önmagatok iránti barátság kedvéért, ne lövöldezzetek ellenünk oly tegezből, melynek nyilai önfejetekre pattannak vissza. Ilyenek pedig a földmívelési affektációknak nyílai.
Le nem tehetem tollamat, hogy a »Magyar Gazda« érdemes szerkesztőségéhez egy barátságos szót ne intézzek, lapja, s az általa oly erélyesen képviselt érdekek iránti szíves rokonszenvből. – Sokunknak fájt a legújabb időkben e derék lapban is iparmozgalmaink: ellen gyakori éles czélozgatásokat, s némi gúnyokat olvashatni. A Magyar Gazda midőn ezt teszi, midőn alkalmat keres nemes és nemesen képviselt érdekeit iparmozgalmainkkal ellentétbe állítani úgy látszik, bő buzgalmában tényeket felejtene multból, jelenből, s különösen felejti azon axiomát, hogy nem doktrinál, hanem az élet és körülmények jelölik ki azon időpontot, melyben a földmívelés pártolását, a műipar a földmívelésnek leghatályosabb támasza. – Én nekem úgy tetszik, hogy a Magyar Gazda czéljainak nem lehet jobb szövetségese, mint az iparegyesület. Nekem úgy tetszik, hogy a Magyar Gazdának érdekében áll a Hetilappal rokonérzetű testvérnek lenni. Legyen meggyőződve, hogy a magyar mezőgazdaságnak hőbb tisztelői s barátai nincsenek, mint azok, kik az iparmozgalmak élén állanak. Ne engedje, hogy elmondjak róla, mikint saját barátit gúnyolja.
