Egy-két komoly szó a Budapesti Hiradónak a fiumei vasút iránt.*
Egy-két komoly szó a Budapesti Hiradónak a fiumei vasút iránt.*
Az 1846-i évi »Hetilap« 6-ik számából. K. F.
Hogy a Budapesti Hiradó, a fiumei vasútnak – mint igen sok más jónak is – nem barátja, azt régen tudjuk; s nem is igen sokat gondolunk vele. El tudunk lenni pártfogása nélkül, s megtudjuk csinálni, ha kell, ellene is. S azért irkáljon in thesi, a mennyit tetszik a fiumei vasút ellen, nem igen bánjuk; üres phrásisai kedélyünket nem háborítják; ha okokkal küzdend, megfelelendünk okaira; de egy ily nagyszerü vállalat, minő a fiumei vasút, nem gyermekjáték; a társaság, mely ily vállalatra szövetkezett, nem vendégeskedő »Gyülde« – itt, uram, 20–25 millió forint s egy nagyszerű hazai vállalat forog kérdésben, ennek tehát annyi joga legalább Isten és ember előtt van, hogy megkövetelje, miként ráfogott hazugságokkal hitelébe senki se gázoljon, mert az több mint illoyalitás, ez nem szabad. Gáncsolja tetteit a B. P. Hiradó, ha tetszik, ez szabadságában áll, mi a nyilvános vitatás emberei vagyunk; e téren a kesztyüt minden embertől elfogadjuk; de óvakodjék nyomorult rágalmakkal hitelünket rontani, egyenes eljárásunkat gyanítani; óvakodjék tény gyanánt tetteket fogni a társaságra, melyek nem igazak, s pedig a B. P. Hiradó tudtával is nem igazak: mert ily méltatlan bánásmódot tűrni nem tartozunk, tűrni senkitől nem fogunk, bármi agyagból gyúrtnak képzelje is akárki maga.
Már a mult számban röviden érintők a B. P. Hiradó mult számának gúnyos epekedését, mellyel a fiumei vasúttársaságot könnyelműen megtámadja; az ember ilyesek ellenében végtére türelmét veszti, s kénytelennek érzi magát a méltatlan megtámadást érdeme szerint visszatorolni. S azért bocsásson meg a nyájas olvasó, ha kénytelenek vagyunk a Budapesti Hiradónak társaságunk hitelének megrontására idézett rágalmait teljesebben idézni.
A B. P. Hiradó január 15-ikén 319-ik száma ekképen ír: »Újra a fiumei vasútról. Nem kis és nem kellemes meglepetéssel olvasám a B. P. Hiradó 304. számában a szerkesztői jegyzetekkel bővített jelentést a vukovár–fiumei vasútra egyesült társaságok szövetkezéséről, melyből sajonnal értesültem, hogy azon nagyszerű agitatió, mely néhány hónappal ezelőtt oly biztos reményeket gerjeszteni igyekezett s a nemzet általi kamatbiztosítást feleslegesnek hirdeté, nagy nagy színlett vajudásival mit sem szült és minden sikerét arra alapítja, hogy a mult országgyűlés által megajánlott kamatbiztosítást a jövő országgyűlés ő felsége kegyelmes hozzájárultával törvénybe iktatandja, pedig ennek ellenkezője?igen fenhangon volt hiresztelve. Tehát ismét csak szavakkal játszottak?! Jól van, csak tovább is így! akkor legalább nem kellend mindig fellengzős igéreteket devalválgatnunk, mert így lehetetlen, hogy elleneink máskor hivőkre akadjanak.«
Igy ír a B. P. Hiradó. Ha ez, mit a társaságra reáfog, igaz volna; ha igaz volna, hogy a kamatbiztosítás nélkül építésre volt irányozva e társaság alapítása körüli agitatió; ha igaz volna, hogy a nemzet általi kamatbiztosítás feleslegesnek hirdettetett, s a társaság alakítása ily hitegetéssel eszközöltetett; később azonban, midőn az előmunkálatokra már némi befizetés is történt, a társaság ellenkezőt tett, s adott szavával a nemzet irányában játszott volna, ha ez, vagy ebből csak egy betü is igaz volna: úgy e társaság, mint csaló, mint a nemzet irányában adott szót megszegő, nemcsak feddést, de közhatósági fenyítéket is érdemelne.
Ellenben ha ezen vádak betüről betüre valótlanok, s ha egy ily közvállalati társaság, melynek minden jövendője szilárd és szeplőtelen becsületességének hitelén alapszik, a szószegés vádjával tudva készakarva hamisan rágalmaztatik: úgy a rágalmazó minden becsületes embertől indignatiót érdemel; sőt fenyítékre is érdemes, mert a magyar vállalkozási szellem becsületességét támadja meg, miszerint minden hitelt lehetetlenné tegyen.
Mindenható Isten! mi különös átok fekszik e nemzeten. Közel 10 éve, hogy a vasúttörvény megszületett, s a soproni és pozsony-nagyszombati kisebb vállalatokon kívül, csak hét vasúttársaság keletkezett, melynek vállalata nagyobbszerű, s ha szerencsésen czélt ér, mind bel- és külkereskedési forgalom tekintetében felszámíthatlan fontos következményű, mind a nemzet dicsőségét is öregbítendi. Egyik a magyar középponti vasúttársaság, s im ennek igazgatósága ellen oly vádak hozatnak európai nyilvánosságra, melyek akár igazak, akár nem igazak, a társaság hitelére mindenesetre súlyos csapásnak tekintendők. A másik a fiumei vasúttársaság, azon társaság, mely hazánknak saját tengerpartjávali összeköttetést tűzte ki nemes és nagyszerű föladatul; oly föladatul, melyről a hires német statisticus F. F. W. Reden ekképen nyilatkozik: »Ein Riesenwerk allerdings! aber würdig von einer Nation zu Stande gebracht zu werden, die noch aus jedem Jahrhunderte ihrer Existenz grosse erfolgreiche Thaten aufzuweisen hat, würdig einer Nation von 12 Millionen, wenn die weniger zahlreichen Nordamerikaner und Engländer ähnilche Riesenwerke zu Stande gebracht haben.«
És a társaság, mely ily feladatra vállalkozott, melynek tömérdek tagjai vannak, kiket nem részvénynyereségi paroxismus ösztönözött a vállalatra, mert e tárgybani agitatiójukat, s minden működéseiket örökké azon kéréssel, könyörgéssel kisérik: »építse a státus maga ezen vasutat s ne kényszerítse ezt magánvállalkozásra«, ezen társaság most az európai általános pénzcrisis közepette, most, midőn a magyar vállalaton hitele még úgy sincs megállapítva, a vasuti magánvállalatok európai hitele pedig néhány nyomorú zsákmányolók istentelenségei által általában megingattatott: ezen társaság itt, most s ilyen körülmények között, lételének első stádiumában fenhangon hiresztelt kötelezések megszegéséről, adott szavávali játékűzésről magyar hirlap által vádoltatik; ily vállalatoknál kimondhatatlanul kényes becsületességében gyanusíttatik és hitele rágalmaztatik! Miként lehessen tehát a szegény magyarnak valami nagyot végbevinnie? Miként lehessen külföldön hitelre számolnia, ha, midőn tenni akar valamit, kezdetben mindjárt saját honfitársai részéről morális gyilkossági kisérletekkel találkozik!
De meg kell mutatnunk, hogy a vád nem igaz, s meg fogjuk mutatni, hogy a Budapesti Hiradó tudva és szándékosan mondott hamis vádat.
Nem igaz, hogy társaságunk alapítói annak, hogy a kamatbiztosítást országgyűlésileg kérni fogják, valaha ellenkezőjét hirdették volna, s a B. P. Hiradó tudta és tudja, hogy ez nem igaz.
Ezt következőleg bizonyítjuk. Társaságunk alapítóinak e tárgybani első fellépése azon felszólításban foglaltatik, melyet a magyar keresk. társaság 1845 április 21-kén kiadott, s mely a Hetilap 1845 május 13-ik számában közölve volt. Ezen felszólításban következők olvashatók szó- és betűszerint: »Miután a mint országgyülésen a fiumei vasútnak kamatbiztosítás engedélyezése leginkább azon oknál fogva nem sikerült, mivel a vasút építése körüli költségvetések s elődolgozatok – előkészítve nem voltak, – a magyar keresk. társaság igazgatósága kedves kötelességének ismeri egy vállalkozó társaság összehozására előkészítőleg munkálni, mely a vukovár–fiumei vasútnak felépítésére az ország Rendei által már elfogadott s csak kir. megerősítéstől függő feltételek alapján vállalkozzék.«
De folytassuk tovább a meghazudtoló idézést: »Tette pedig ezt a m. keresk. társaság igazgatósága azon meggyőződésben, hogy ha már biztos adatok nyomán állítani lehet, miként a vukovár–fiumei vonal oly jövedelmezésre nyujt kilátást, miszerint föltenni lehetne, hogy részvényei még azon esetben is kelendő papirost képeznének, hacsak magánmerényletre, minden kamatbiztosítás nélkül kisértetnék is meg a vállalat, mennyivel inkább lehet tehát reményleni, hogy a külföld nagy tőkepénzesei közt nem fognak hiányzani résztvevők s vállakozók, ha ezen vállalat nem magánmerényletre kisértetik meg, hanem az ország Rendei által már elfogadott feltételek mellett, a 3-ik, 4-ik és 5-ik percent biztosításának alapján történik a vállalkozás. És a m. keresk. társ. meg sem is csalatkozott várakozásában.
Ezután közöltetik ő cs. kir. főherczegségének az ország nádorának fiumei kormányzó őrméltósága stb. által a m. keresk. társasággal hivatalosan közlött azon felszólítása, »hogy mindazon vállalkozók, kik ezen vaspályát az örszággyűlésileg megállapított feltételek alatt építeni akarnák, a m. kir. helytartótanácshoz utasíttasasnak«.
Végre pedig a felszólítás azon kérelemmel végződik, hogy fogjanak kezet a felszólítottak s »egyesüljenek társaságba, mely ő cs. kir. főherczegségének, az ország nádorának fenidézett hivatalos felszólítására hivatkozva, a vukovár–fiumei vasútnak a mult országgyűlésen elfogadott feltételek melletti felépítésére a n. m. kir. helytartótanácsnak ajándékozzék«.
Ezen felszólítás következtében alakult a társaság, ezen értelemben fogadott el kötelezéseket külföldi szövetségeseitől, s nádor ő cs. kir. főherczegségének tisztelettel idézett felhívására hivatkozva, tette meg a n. m. kir. helytartótanácsnál jelentkezését.
Nem véleményről, hanem tényről van szó, nem véleményt mondok tehát, hanem száraz tényt idézek, s e világosan felderített tényre hivatkozva ismétlen, hogy a B. P. Hiradó vádja, mintha épen ellenkezőre, azaz nem kamatbiztosítási feltételre alapítottuk volna társaságunkat, most ellenben ettől a kamatbiztosítás igényére visszaléptünk volna s hogy hónapokkal ezelőtt a nemzet általi kamatbiztosítás kivánatának ellenkezőjét hireszteltük volna, merőben és szóról-szóra nem igaz.
De sőt többet mondunk, s állítjuk, hogy a B. P. Hiradó nem meggondolatlanságból, nem tévedésből írt hamis vádat, hanem készakarva, eltökéllett szándékkal írta, s midőn írta, tudta, hogy nem igazat ír. Ennek bizonyításául csak annyit említek, hogy a B. P. Hiradó vezére az alakító gyűlésen egészen az aláírásokig, következőleg a gyűlésnek nem nyilvánossá átváltoztáig jelen volt, a Hetilapból idézett felszólítást olvasta, ismerte, saját hasábjain is közlötte, criticával, jegyzetekkel kisérte; sőt, ha nem csak emlékezetem, jegyzetei s criticái egyenesen a körül forogtak, hogy ha a fiumei vasutat jövedelmezőnek hiszi a m. keresk. társaság, minek alapítja kamatbiztosítási igényeltre a vállalatot?
De menjünk tovább: A B. P. Hiradó fenidézett vádja még azt is tartalmazza, hogy a pest–szerémi és fiumei társaságok egyesülési oklevele szerint: »vállalatunk minden sikerét az országgyűlési kamatbiztosítás megnyerésére alapítjuk«. Ez sem igaz, ez is hamis vád, s tudva és szándékosan hamis.
Ezt ekkép bizonyítom. Ha nem mondom is az olvasónak, a B. P. Hiradó illoyalis bántalmain okulva is elhiheti, hogy hazánk jólétére, virágzására, nyugalmára s dicsőségére nagy behatásu vállalatunknak ezer ármánynyal, ezer mesterségesen szőtt akadálylyal kell küzdenie. És valóban annyi az ármány e vasut ellen, a magyarnak saját tengerpartjávali szoros összeköttetése még csak eszmében is oly szálka bizonyos szemekben, hogy lehetetlen volt meg nem győződnünk, miként e nagyszerű vállalatot a még közel két évi távolban levő országgyűlésileg függőben tartani ezer meg ezer veszélylyel jár, s lehetetlen volt meg nem győződnünk, hogy a siker reményét saját szilárd erélyességünk mellett főképen, s egyedül csak a n. m. kir. helytartótanács törvényszerüségébe, s nemzeti szellemű törvényes pártfogásába helyezhetjük. Ámde, ha a B. P. Hiradó által mindig rosszalt kamatbiztosításhoz kötjük vállalatunk megindítását, a n. m. kir. helytartótanácstól építési engedélyt sem nem kérhetünk, sem nem remélhetünk, mert a kamatbiztosítás országgyűlésen lehet csak elintézhető, s ez legalább is 3 évi idővesztéssel jár; mig ellenben, ha kamatbiztosítás nélkül is vállalkozunk az építésre, diétát várnunk nem kell, hanem teljesítvén, mit az 1836:25. t.-cz. rendel, a n. m. kir. helytartótanácstól az építési engedélyt országgyűlés előtt is kinyerhetjük.
Ezen tekintetektől vezéreltetve, én tevém javaslatba a társaság szeptemberi közgyűlésében, hogy a kamatbiztosítás kivánatáról ugyan ne mondjunk le, mert ez a nemzetnek is tagadhatlan javára válik; de ne is fügeszszük fel attól az építést, hanem ő felsége kegyelmébe, s az ország Rendeibe vetett teljes bizodalommal tegyük meg törvény értelmében a szükséges lépéseket a n. m. kir. helytartótanácsnál, s megnyervén az engedélyt, azonnal lássunk hozzá teljes erélylyel az építéshez. Ezen indítványom egyhangulag elfogadtatott; a kik távol volt társaink közül ezen végzésben egyet nem értettek, azokat aláírási kötelezettsége alul feloldoztuk, s ha van a pest–szerémi s fiumei társaságok egyesítésének eszközlésében valami, a mit érdemnek hinni elég hiu lehetnék, azt s éppen csak azt kellene ilyennek vennem, hogy e végzést fiumei társaink által is elfogadtatnom és szerződésünk alappontjai közé iktatnom sikerült.
Ezen végzésért társaságunk a B. P. Hiradótól, ha ennek logicája szokna lenni, s őszinte tudna lenni, elismerésre tarthatott számot, mert az közelítés volt, az általa hirdetett tanhoz közelítés, mert mi teljesen bízunk ugyan az ország Rendeinek magyar státusgazdászati bölcseségében, hogy a már egyszer megajánlott kamatbiztosítást nem fogják a fiumei vasúttól megtagadni; de elvégre is, ha az építésre ezen kamatbiztosítás megszerzése előtt is ajánlkozunk a B. P. Hiradó befolyása által a kamatbiztosítás megtagadtatnék, a vasút épen akként volna megépítve, miként azt a B. P. Hiradó mindig tanácsoló, mivelhogy ily módom vállalkozásunkat nem hitte valószinünek. Ámde ezen becsületesen kiérdemelt elismerés helyett mit tapasztalunk? Tapasztaljuk azon vádat, hogy mi vállalatunk minden sikerét a kamatbiztosításra alapítjuk.
Az előadottakból világos, hogy ezen vád sem igaz, mert épen a fiumei társasággal kötött szerződésben tisztán benfoglaltatik, hogy az 1836:25. t.-cz. alapján kérendünk építési engedélyt, s országgyűlés előtt, tehát a biztosan remélt kamatbiztosítás megnyerése előtt hozzálátandunk a vasút építéséhez. Ezen lényeges körülményt pedig a vádoló hamis előadásából szándékosan kihagyta. Végre pedig erre nézve is áll, hogy e hamisító elferdítést a. B. P. Hiradó tudva és szándékosan tette; mert a fiumei szerződés választmányunk hiteles előadása nyomán a B. P. Hiradóban is közölve volt, hol ezen most malitiose kihagyott tény világosan benfoglaltatik.
A B. P. Hiradó nagy szavak devalválgatását emleget. Ime, itt vannak nagy szavai devalválva egész a szándékos rágalomig. Itéljen a közvélemény, a nemzet pedig tanulja ismerni embereit.
