Bevezetésül.*
Bevezetésül.*
Az 1848-ik évi »Kossuth Hirlapjá«-nak 1-ső számából. K. F.
Midőn hírlapunk, első száma megjelenik; előnapját éljük az első nemzetgyűlésnek, melyre a nép képviselői egybegyültenek, hogy ítéletet mondjanak az első magyar felelős ministerium sáfárkodása felett.
Ez ítélet irányt fog szabni az ország kormányzatának; s ez irány a nemzet jövendője felett határozasd.
Legyen szerencsés e hármas találkozás. – Legyen annak jós jele, hogy a nemzet képviselői, a végrehajtó hatalom, s a szabadsajtónak minden becsületes orgánuma, kivetkőzve személyes gyarlóságukból, egyetlen gondolatban forrandnak össze. S e gondolat a haza megmentése.
A mi a ministeriumot illeti: annyit mondhatok, hogy ránézve a hivatalban maradás nem személyes érdek kérdése.
Én legalább minden vészszel, minden fáradsággal, minden felelősséggel szembeszállani kész vagyok, ha polgári kötelességem úgy parancsolja; a mely perczben szívem vonzalmára, hallgatnom szabad leszem jutalmul a nemzetemtől nem kivánandok mást, mint azt, hogy engedje nekem a mindenkitől felejtett magány nyugalmát.
Én nem küzdök ministeri tárczám megtartásáért. Nekem nem kell kevesebbségben maradnom, hogy lelépve másnak engedjek helyet; vegyen bár körül a nemzet egyetemes helyeslése, mégis lelépek, mihelyt gyaníthatom, hogy utódomat is hasonló támogatás fogja kísérni.
Talán lelépek e nélkül is. De ez nem ide, nem e lapra tartozik. Csak annyit akarék nyilatkozatommal kifejezni, hogy nem a hivatalhozi ragaszkodás vágyával lépek a nemzet képviselői elé.
És így van – gondolom – az egész ministerium.
Ha tehát volnának gyönge emberek, kik a hon nagyszerü perczeit kicsi szenvedélykék mérlegén mérve, azon szándok előérzetében kéjelegnek, hogy az első magyar nemzetgyűlésen ministeri tárcza harczjátékkal mulattatandják a közönséget, számításukban csodálatosan csalatkoznak.
A hazát védendem, oktalan fogalmak, s a valóság béklyóit feledő légvárábrándok ellen, de ministeri tárczámat nem.
Elannyira nem, hogy hírlapom első számát arra kivánnám használni, miszerint rövid hivatalom fogyatkozásait, magam elmondjam.
Az álladalmi kincstár minden ágaiban tömérdek reformokra van szükség. – A sóárulási kezelést egészen át kell alakítani; az álladalmi javak gazdálkodását legnagyobb részben bérrendszerre kell átváltoztatni; a bányászat viszonyaiban gyökeres javításra van szükség; magának a pénzügyi ministerium organismusának sokkal gyorsabban, sokkal pontosabban kell forogni; pénzügyi kezelés, külső mozgásában még nem minden bonyodalom van egyszerüsítve, nem minden haszontalan költség megkímélve; nem minden visszaélés eltávolítva, nem minden seb orvosolva, melyet a mult rendszer igaztalanul sujtott, nem minden panasz elintézve; nem minden méltányos kivánság teljesítve. Maga az adórendszer is, melyet az országgyűlés elébe terjesztek, nincs minden részleteiben kellő szabatossággal formulázva; sokat bíz az életre, sokat feltételez a tapasztalástól és számvetései igen sokban önkényesek. Sőt többet mondok: a pénzügyministernek, midőn üres kincstárt veszen át, s minden éjjel azon gond kíséri ágyába, honnan fogja a legközelebbi hetek rendes költségeit fedezni, talán az volt volna kötelessége, hogy minden új kiadás ellen kézzel-lábbal szabadkozzék. Én ezt nem tevém. Sőt ellenkezőleg magam unszoltam az illetőket, hogy minél több honvédet állítsunk, minél erősebb sereget vonjunk össze Szegedhez, s Bácsban, Bánátban; s amott a Drávánál az igényeiben szintoly sürgető, mint erélyében kimeríthetlen Csányinak rendelkezése alá; nem szabadkoztam a lázadások elnyomására alkalmazott hadsereg zsoldjának nevelésétől, nem a tábori ellátás költségeitől, magam unszoltam az ágyutelepek költséges felszerelését, a várak élelmezésének elrendelését. Fegyverért szivesen odaadtam volna a kincstár utolsó fillérét; fizettem előre, itt fegyvergyár alapítására, amott ágyus gőzösök megszerzésére; felemeltem a salétrom árát, hogy a puskaporkészítés gyorsabban menjen; nem gondoltam egy kis kárral, csakhogy nagyobb mennyiségben kiteremtsem az ónt, mely golyóalakban repüljön a hálátlan pártütők felé; nem kíméltem a költséget a rendeletek gyors küldeményezésétől, fegyverek, töltések, pénzek, katonák drágább, de gyorsabb szállításaitól; szóval, ha pénzt kértek a hon védelmére, a nemzet becsületének, a törvény szentségének feltartására; ha kérdeztek, birom-e fedezni a kiadást? csak azt fontoltam meg, melyik út-mód jobb, melyik czélszerübb; de feleletem mindig az vala: »Csak rajta! rajta!! a haza védelmére van pénz, lesz pénz, nem hagy el a nemzet, s ha elhagyna, teremtünk az egekből, s ha az ég elhagy, a poklokból is«. – És mégis, midőn a tömérdek költség, és kevés jövedelem irtózatos gondjai közt, a bécsi bank 12 1/2 millió frt. kölcsönt ajánlott bankjegyekben kamat nélkül, visszautasítottam ajánlatát, mert azt kivánta bérül, hogy tiszteletben tartsam a bécsi bank privilegiumát, miszerint 1866-ig kirekesztő jogot igényel bankjegyek kibocsátására, az austriai császár s magyar király minden tartományaiban; és ajánlatát visszautasítva, nyakra-főre csináltatom a magyar pénzjegyeket; de csináltatom oly alapon, melynek vezérelve nem az, hogy minél több legyen, hanem az, hogy minél szilárdabban alapított legyen, úgy hogy a bécsi bankárok azt vetik szememre, miként financzmunkálataim szerfelett szilárdak, s azért nem korszerüek.
Im, elszámláltam bűneimet; magam fedezém fel igazgatásom hiányait; s most ha valaki úgy vélekedik, hogy a hon védelmének szükségeire nézve is, inkább féknek kellett volna lennem, mint sarkantyunak, ha úgy vélekedik, hogy az összes kormányzat gondjaiban kevesebbet kellett volna osztoznom, és többet tennem az administrationális javaslatokban: s hogy általában a pénzügyministeriumnak 6000 tárgynál többet kellett volna végeznie nyolcz hét alatt: én még csak védeni sem fogom magamat a vádak ellen, hanem örvendeni fogok, ha akad ember, ki fölemelt fővel elmondani kész, hogy ő hasonló körülmények között többet és jobban lesz képes tenni.
Ilyen gondolatokkal lépek a hirlapi térre is, melyet – ha isten segít – tovább tartandak meg, mint a ministeri tárczát; s minden hibámat, minden tévedésemet – melyből ment sem nem valék, sem nem leszek – magam viendem első a nyilvánosság biráló széke elé.
És ekként ismerem lelkesítve az egész ministeriumot. A perczek isolált befolyása sok emberrel azt hiteti el, hogy feltalálta a bölcsek kövét. Állítsátok őt a komor valóság szövevényei közé; s nagyokat rendelend az első huszonnégy órában; s a másodikban megáll, nagy bámulással, hogy zavarnál nem teremtett egyebet.
Országot kormányozni ily körülmények között nem gyermekjáték. Zavarni könnyü, csomót oldani nehéz; teremteni pedig és nem csalatkozni csak isten képes.
Mi nem kérkedünk istenség tulajdonával; de sok csomót oldánk; minek nehéz művére nemes önérzettel tekintünk vissza.
Nincs ország Európában, melynek új viszonyai a lefolyt harmadfél hónap alatt szilárdulni indultak volna, – hónunkban jóformán megszilárdultak. A reactióval párosult féktelenség a kor külső vonalán dühöng; a test maga bántatlan erőben áll; sőt erőben még növekedett; s ha isten is úgy akarja, talán polgárvér nélkül csillapodandnak le a szelek is. Ha máskép akarja, a nemzet készen áll vérfürdőn keresztül is megörökíteni a magyar szabadság diadalát.
A nemzet készen áll a harczra; s ez a békére leghatalmasabb lépés.
A nemzet lelkesülve van az áldozatra; s ez az erőnek kimeríthetlen forrása.
A nemzet lelkesedése közben rendet tart; s ez a magyarnak dicsősége, minővel most más nemzet nem dicsekedhetik.
A nemzet tömege fegyelmet ismer; s ez a győzelemnek záloga.
Bízzunk magunkban, s ha magunkhoz hívek leszünk, megtartjuk a mit nyerünk; a mi még hátra van, azt megszerezzük; s a nemzet lelkesült erejével kivivandó béke szent ölén, a háromszázados eldaraboltságból összeforrott magyarhon szabad földe kevés évek alatt paradicsommá virul.
De a paradicsomért küzdeni kell. Isten a szabadság égi malasztját csak nehéz munkának adja bérül. Legyünk készen a küzdelemre!
