Magyar kereskedelmi társaság.*
Magyar kereskedelmi társaság.*
Az 1843-ik évi »P. H.« 215-ik számból. K. F.
Tisztelt barátunk, Szabó Pál úr lapjaink egyik tavalyi számában három dolgot ajánlt hazánk anyagi jóléte hatalmas tényezőiül: 1. vasutat a Dunától Fiuméig; 2. a bejárásnak Fiume kikötőjébe szabályozását; 3. egy nemzeti kereskedelmi társaság alapítását, melynek czéljául nemcsak kivitel, hanem Fiumén keresztül bevitel eszközlése is kitűzve legyen. – Mi pedig áthatva egy ily társaság fölszámíthatlan hasznai fogalmától, felszólítók őt: dolgozzon tervet, nehogy a szó üresen hangozzék el. – És dolgozott. Lapjaink két utóbbi számának olvastam Értekezőjét, tartalomdús előszavul veheti az olvasóközönség a majdan közrebocsátandó programm, s alapszabályok javaslatához, mely ha majd egy ideiglenes bizottmány által előlegesen megvizsgálva, az alakulni remélt társaság által megállapítva, s az ily társulatok törvényes létét föltételező kellékekkel ellátva leend; egy oly nemzeti intézetnek szolgálhatand magkövül, melynek keletkezését unokák unokáinak áldása követendi.
Voltak idők e nemzet életében, midőn a vihart látszott kedvelni. És az erőknek nyers duzzadása nyugtát csupán csak a részben lelé. Búsan panaszló a külveszélynek áradozását, de férfiasan megvívott vele, és midőn nem volt, maga teremtett. Mert ép erőnek a tétlen nyugalom nemcsak nem edző pihenés, sőt inkább rozsda-halál; s idő és körülmény az ép erőnek más tért nem adtak, mint a harczmezőt és a pártoknak surlódásait. – Ez időkben a nemzet figyelme a béke műveit nem ápoló, s ezeknek el kellett hanyagoltatniok, s el velök a közjólét forrásának is, oly nemzetnél, melynek választottjai, mint Göröghon harczias respublicái, a műipart és kereskedést szabad embert lealacsonyító szolgai munkának tekintették, s Romulus törvényekint a kardtól legfölebb a földműveléshez fordultak. – Azonban az idők megváltoztanak. Kívülről béke, ben rendezettebb társas viszonyok, elzárták a tért, melyen erőink hajdan, habár nem mindig hasznosan, de nem dicsőségtelen mozogtak. Geographiai helyzet, törvények és institutiók, a népjellemnek e tevőlékeny elemei, s történeti előzmények okozók, hogy midőn az idők változata a népek erejét más mezőre, a béke műveinek mezejére utaló, nyugat nemzetei az új mezőre könnyen és hamar átfordultanak, mint a csörgeteg, mely oldalt fordulva keres és talál siető vizének lefolyást, midőn egy helyütt útját elfogják. – Minálunk a tércserélés ily könnyen nem ment, nem ily hirtelen; megállapodánk, mint lusta folyam a gát előtt, mozdulatlanul, miglen a szükségek árja fejünkre nőtt, – s most, midőn a késedelem érzete az elmaradást helyrehozni ösztönöz, midőn a szelidebb humanitással karöltve járó értelmi fejlettebbség, honunk boldogsága föltételeit ismerni megtanított; úgy a törvényhozás, mint az egyesületek, s egyéni hazafiság körében jobbról és balról, és mindenfelől annyi tennivaló özönlik reánk; s részvét és áldozat annyi oldalról igényeltetik, hogy szinte tartózkodva emeljük a részvételért esdő szózatot, mellyel helyzetünk hivatása szerint emelnünk kell, midőn a szükség érzete új meg új közhasznú egyesületet hoz indítványba, – tartózkodva, pedig annyival inkább, mert tapasztalásból tudjuk, hogy Solonnak a munkátlanságot vétekké bélyegző törvénye nemzetünk nagy tömegénél rokonszenvet még mindig nem bir, s csak a végczélban összpontosuló, de munkatérben és eszközökben mondhatlanul különböző vállalatok egész terhe, fáradságban úgy, mint pénzáldozatban többnyire csak ugyanazon nevek cyclusára hárul.
E tartózkodás azonban csak oly egyesületekre nézve lehet korszerű, melyek részvényeseiknek a teljesített polgári kötelesség édes öntudatát nyujtják egyedül osztalékul; s korántsem olyanoknál, hol csak saját magános hasznunk után kell látnunk, hogy a magány, s közügyi dolgok kapcsolatánál fogva, önnyereségünkkel a hon közjavát előmozdítsuk. – Ilyeneknél már nem áldozatról van szó, hanem csupán csak számításról. – És ilyen – istennek hála! – a Szabó Pál úr által tervezett magyar kereskedelmi társaság; s hogy már alapeszmében ilyen, arról a tervezőnek nemcsak a kereskedés magasabb régióiban honos tudományi és gyakorlati jártassága kezeskedik, hanem kezeskedik különösen a tervezett társaság czéljainak, s a cselekvési példa, miszerint Szabó Pál úr a czélzott magyar kereskedelmi társaság felállításához, 500 pengő forintos 100 részvénynyel, tehát 50.000 pengő frttal hozzájárulni ajánlkozik.
Nem tehetjük itt magunknak föladatul, hogy valószínüségi mérleget húzzunk a tervezett magyar kereskedelmi társaság reményletes nyereségéről, mellyel a résztvevőknek magányhaszonnal kinálkozik; czélunkra elég volt említenünk, hogy e vállalat ép úgy, mint a vasutépítésre, bank- vagy gyárállításra, s hasonló közczélokra szövetkező részvényes társaságok, nem igényel senkitől áldozatot, s a hazafiai érzelmekre csak annyiban támaszkodik, a mennyiben minden jólelkű magyarról föltehetni, sőt a közjólét érdekében megkivánhatni, hogy oly úton szeressen pénzéből jövedelmet húzni, melyen saját haszna mellett, sőt saját haszna által a szeretett hon fölvirágzását is előmozdítja. – Ilyenre szólítja fel tisztelt barátunk, Szabó Pál úr a nemzetet, s ámbár 50 év óta országgyűlésen és azonkívül sokkal gyakrabban rezgett keresztül közéletünk alkotmányos organumain a kereskedés utáni sóvárgás, mintsem hinnünk szabad nem volna, hogy annak erkölcsi, s anyagi fontosságáról a közvélemény axiomakint meg van győződve: nem lesz mégis felesleges a tervezett egyesületnek úgy mulaszthatlan szükségéről, mint korszerüségéről egy-két szót szólani, egyszersmind megmutatandót, hogy egyesületi körben, logicai, »egymásután« szerint a teendők sorozatából, most, épen most ez következik.
Földművelés, műipar és kereskedés, a polgári társaságok anyagi létének legfőbb három categoriája; de egyszersmind polgárisodásuk fokmérője is, mert az emberi lét szövetékének szellemi és anyagi szálai annyira egymásba forrvák, miszerint nincs, a ki megmondhatná, hogy az egyik hol kezdődik, avagy hol végződik a második. És az álladalmak sorsát intéző kormányok, s a kormányokat szabályozó törvényhozások, úgy a kereskedés, mint műipar és földművelés fölvirágoztatására sokat tehetnek kétségtelenül, sőt tőlük, egyenesen csak tőlük függ úgy socialis, mint politikai tekintetben lerakni az alapokat, melyek a virágzást föltételezik; – és az is tagadhatlan, hogy valamint szabad nemzeteknél a törvényhozás legtöbbnyire csak a nemzet erkölcsi létét, szokásait erény, – s bűneit, szóval jellemét tükrözi vissza: úgy viszont a kölcsönhatás erejénél fogva, melylyel a nemzet erkölcseire, jellemére bir, a törvényhozás ipart és szorgalmat, s hitelt és vállalkozási szellemet képes a nemzetben teremteni; de azért a törvényhozás, a kormány mindent nem tehet, legkevésbbé teheti pedig az egyéni, s egyesületi munkásságot fölöslegessé; – ha ez máskép volna, úgy az ember magát gépszerű bábbá alacsonyítaná, isten áldását pedig röpködő sült galambbá torzítaná; holott rég írva van, hogy az istenek áldásaikat árúba csak munkáért bocsátják. – Megvan mindennek saját köre, a melybeni mulasztást fensőbb köröknek cselekvősége, soha sem pótolhatja. A mi az egyénen körébe tartozik, az egyesületek avagy törvényhozás által pótolva soha sem lesz; a mi viszont természet, s körülmény szerint csak egyesületektől várható, annak megparancsolását törvényhozástól reményleni, vagy kipótolását egyesektől várni, balgaság volna. Nézzük a földművelés, nézzük a műipar mezejét, s képzeljük magunknak a gazdasági és iparegyesületet köznemzeti részvét által úgy megerősödve, hogy hivatásukkal tökéletesben betölthessék: és ugyan mondjon meg, lehet-e törvény, lehet-e kormányi kegy, mely azokat haszontalanokká tehetné? – Igy van ez kétségtelenül a kereskedés ügyében is; mert az említett három categoria egymást kölcsönösen feltételezi; s helyzetek és viszonyok különbsége szerint egyik vagy másik nagyobb kiterjedéssel, túlnyomósággal birhat ugyan, de a más kettő nélkül teljes virágzásra nem fejlődhetik.
Kereskedési tekintetben kétségtelenül sok méltó panasz lengett el 50 év óta a magyar ajkairól: azonban mennyivel előbbre lehetnénk most, ha ezen panaszok mellett, indolens kezeinket munkátlanul zsebre nem rakjuk, hanem tettünk volna kereskedésünk fölemelésére annyit, mennyit tenni csak magunktól függött! Isten ne akarja, hogy valamint ezelőtt kereskedésünk hervatag állapotját mindig csak a kormánynak tulajdonítottuk, úgy most mindent csak a törvényhozástól várjunk. – Azt, a mit egyesületek által, s mit egyénileg tennünk kell, kormány vagy törvényhozás pótolni soha sem fogja. – És van, kétségtelenül van ama láthatlan valaminek, a mi nov. 27-ikén még megvolt országunkban, de azóta valahol elveszett, vagy eltévedett, – van a közvéleménynek bizonyos tapintata, miszerint a logicai egymásutánt meglehetősen eltalálja. – Anyagi jólétünk fenékalapja a mezei gazdaság, – és támadt legelül a gazdasági egyesület; műipar nélkül a mezei gazdaság csak egy félkarú óriáshoz hasonlít; – és támadt az iparegyesület; kereskedés nélkül sem földművelés, sem műipar nem virágozhatik; – és indítványba hozatik a magyar kereskedelmi egyesület, melynek létesülését a közvélemény pártfogásától oly reményteljesen várjuk, mint a minő tagadhatlannak hisszük, hogy a szoros logicai rend az emberi elmét önkénytelenül ezen sorozatra vezeti; s az elsőbb két egyesület is jótékony munkásságát csak e harmadiknak hozzájárultával fejtheti ki. – Igaz ugyan, hogy a kereskedelmi társaság azon mező természeténél fogva, melyen szükségkép forognia kell, hasonlíthatlanul tetemestb pénzerőt kíván: de ép ezért a pénzerőt nem is kívánja áldozatul, hanem inkább gyümölcsöző tőkéül. – A társaság terve 1 millió pfra van számítva; Magyarhonban tömérdek pénz! de hiszen midőn oly társaságról van szó, mely magának czélul tűzi: a kiviteli kereskedésnek utat nyitni mindenfelé, a beviteli kereskedést pedig egyenesen Fiuménak eszközölni, Fiumét, s a magyar nemzeti tengerhajózást minden lehető módon emelni, a magyar iparnak eladási piaczokat keresni, a magyar ki- s beviteli kereskedéssel a nemzeti hajózást a Dunán és Feketetengeren egész Ázsiáig föléleszteni, gyárakat és földművelőket előlegezések által segíteni, utak, vasutak, csatornák építésére első lépéseket tenni, – midőn ily czélú társaságról van szó, a tervezett összeget sokallani senki sem fogja, sőt inkább keveselleni volna kénytelen, ha tekintetbe nem venné, hogy minden lépés, melyet a társaság a kitűzött ösvényen jól számítva előre teszen, mondhatni két új lépésre ad erőt, s ha valamire ily társaságokra illenék jelszavul a »crescit eundo« – »menve nő« jelszó. – A dolog sikerét természetesen a czélszerű igazgatás föltételezi; azonban czélszerű igazgatás mellett ily társulatokban oly progressiv erő fejlik ki, mely az eredetileg számba vett összeg legnagyobb részét többnyire nélkülözheti. Előttünk fekszik a velenczei társaság biztató példája; eredetileg 5 millió tőkére volt számítva, s a társaság már mintegy 5 év óta áll és működik nyereségesen, s a részvényesektől 20 pcentnél többet mai napig sem kívánt be. – Igy az ausztriai nemzeti bank 100.000 darab 1000 ftos részvényre volt számítva; azonban valóságos ezüst pénzben részvényenkint csak 100 ft. fizettetett be, s nem 100.000, hanem csak 50,621 részvény adatott el, s a részvények értéke az 1841-iki keserves rázkódtatások után is 1640 p. forinton áll. – Ezen példák útmutatása szerint a tervezett kereskedelmi társaság keletkezése sincs szigorúan az egész egy millió frt aláírásától föltételezve, sőt inkább csap 500.000 frt (1000 részvény) legyen aláírva (a minek 10-ed részét már maga a tervező aláírta), s az egyesület magát azonnal alakultnak nyilatkoztatandja, s fokozatos munkálkodásait megkezdendí; de még az is a dolog természetében fekszik, hogy a részvénytőke csak apróbb, például 20 pcentnyi részletekben, s elég tág időköz közbenhagyásával fog, s talán – mint Velenczében történt – egészen nem is fog a társaság által bekivántatni; – a mezei gazdák hozzájárulását pedig, a statutumok közrebocsátása után mihamar alakulni remélt ideiglenes bizottmány még az által is könnyíthetendi, ha részvényök illetékének lerovását termesztményekben is történhetőnek határozandja. – Ezek szerint tán nem alaptalan önkecsegtetés, ha remélni merjük, hogy az egyesület alakuland, s a részvényeseknek érdemlett hasznukra, a szeretett hon közös javára, munkálatait mihamarabb megkezdhetendi. – Nem tagadhatjuk, hogy e részben Fiume lelkes és vagyonos kereskedőire különösen számítani merünk: mert hiszen a minő bizonyos, hogy a mi Fiuménak történik, a honnak történik, a minő tagadhatlan, hogy Magyarhon önálló nemzeti kereskedésre csak Fiume által, vagy épen nem számíthat: oly kétségtelen, hogy minden lépés, mely akár törvényhozás, akár egyesületek által a magyar kereskedésnek Fiumén általi emelésre történik, legközvetlenebbül magát Fiumét emeli, virágoztatja; és azért nem is lehet kételkednünk, hogy azon lelkes kereskedői testület, mely egy millió pfrtot kíván annak (legyen bár az ország, vagy legyen privát egyesület) ajánlani, a ki Fiuméhoz vasutat épít, – tettleges részvétét ezen társaságtól sem vonandja meg, mely nem kér senkitől áldozatot, hanem oly vállalkozásra egyesül, mely Fiuménak egyesülésére többet tehetend, mint akármi más, mint egyesek ereje eszközölhetne.
