Dabsy-Hámos Clementinának
Dabsy-Hámos Clementinának
Turin, 1867. november 10.
Asszonyom!*
* Dabsy-Hámos Clementina úrnőnek. K. F.
Régi óhajtásom teljesül, midőn becses levele folytán módom és alkalmam nyilik, Kegyedet becses adományának kezemhez jutása felől megnyugtatni s hálás köszönetemet ki jelenthetni.
A szép szőnyeget, melylyel Kegyed nekem nemcsak örömet, hanem a magyar hölgyek honleányi érzelmeiről vigaszhirt is küldött, Puky Miklós úr ha jól emlékszem, még 1861 telén – kezemhez juttatta. Tudósított is a becses ajándék küldője nevéről, de lakásáról nem; s mert én azóta Puky Miklós úrral semmi érintkezésben nem voltam, a szép küldeményt meg sem köszönhetém.
Imádott nőm, életem elvesztett angyala, kinek halálával ajkaimról a mosoly, lelkemből minden öröm s bus lakomból a honfiui fájdalmat enyhítő vigasz örökre elszállt, nőm kegyeletes gondot fordított a becses emléknek minden hányattatásaink közt megőrzésére; s én e gondot pietással folytatom, szeretném Kegyednek megmutathatni, mennyire ép, mily új, mily eleven szinezetü még mindig a mű, mintha csak most került volna ki Kegyed művészi újjai alól. Ebből itélhet Kegyed, hogy mily nagy becsben tartom azt.
Hanem midőn hálás köszönetet mondanék a szép adományért, egy kérést kell Kegyedhez intéznem, vagyis inkább áldott emlékü nőm szándoka iránt egy kötelességet kell teljesítenem, melynek – Kegyed lakának nem tudása miatt – ily sokára haladása engem rég bántott.
Alig kaptam volt meg még Londonban a szőnyeget, sorsom Olaszországba vezetett, Genua mellé vonultunk volt a Földközi tenger mosolygó partjára, egyetlen leányunknak, családi körünk örömének, hanyatló egészsége miatt. – – Őt is elvesztem! még anyja előtt! – Istenem! beh tömérdek fájdalom jutott osztályrészemül ez életben!! – –
Genua sajátos műipara az ezüst filigrán. Egy, csaknem utolsó sétánk közben a nagy multu város ódon sikátorain, nőm e sajátlagos műnemből egy csekélységet – egy minden belérték nélküli csekélységet – választott ki viszonemlékül Kegyed számára.
E napokban alkalmam akadt azt Kegyedre czimezve Pestre küldhetni Böszörményi László képviselőhöz, a Magyar Ujság szerkesztőjéhez. – Esedezem Kegyednek, ne vesse meg a csekély viszonemléket s vétesse azt át Böszörményitől.
És engedje reméllenem, hogy, ha reá tekint, kegyelettel fog emlékezni a halottra, a ki választá, s jóakarattal a számüzöttre, a ki szives köszönetének megujítása mellett azon nagyrabecsüléssel ajánlja magát becses emlékezetébe, mely minden jó polgártól hálás tartozás a hű honleányok iránt, kiknek magasztos befolyása viraszt a hon- és szabadságszeretet Vesta tüze felett e hanyatlott korban, midőn a férfias tetterő oly sajnálatosan megfogyatkozott.
Vegye Kegyed, asszonyom, áldásomat.
Kossuth Lajos.
