AZ ÉGI ASSZONY, A SÁRKÁNY ÉS A KÉT FENEVAD
AZ ÉGI ASSZONY, A SÁRKÁNY ÉS A KÉT FENEVAD
A világméretű küzdelem az égi és a pokolbeli hatalmak között újra indul. Vagy épp ellenkezőleg, most visszatekintünk, és ennek a harcnak korábbi fázisait látjuk?
Feltűnik a Sárkány, az „őskígyó”, vagyis a Sátán – a kígyóra való utalás az édenkerti csábításra céloz, bár a Genezisben még semmi kapcsolat nincs a kísértő és az Úr ellenlábasa között. A Sárkány lesöpri a csillagok egyharmadát – azaz Isten elleni lázadásába magával rántotta az égi lények tekintélyes hányadát.
Az allegorikus női alak, aki feltűnik az égen, s akinek magzatára a Sárkány leselkedik, sokértelmű szimbólum. Ha már a kígyó a Sátán, akkor Évához is lehet köze, hisz az Úr azt mondta a kígyónak az édenben az első asszonyról: „sarka után leselkedel majd”: Érthető az Asszony mint az Ígéret népe (12 csillaga a 12 törzs), aki megszüli a Gyermeket, azaz a Messiást. A későbbi keresztény képzetvilágban a jelenés nem más, mint Mária, Jézus anyja, s ebből alakult ki a Mária-ábrázolások egyik gyakori válfaja, a holdsarlón álló, napsugarakkal körülövezett, tizenkét csillaggal koszorúzott nőalak.
Az üdvtörténetben megint visszafelé lépünk: most utólag látjuk az Úrhoz hű angyalok harcát Mihály arkangyal vezetése alatt a Sárkánnyal és angyalaival, melynek végén a legyőzött Sátán a földre vettetik, és mivel a Magzatot nem tudta megkaparintani, az Asszonyt veszi üldözőbe. Ezt úgy magyarázzák, hogy az Asszony az Egyház (ami nem zárja ki, hogy a választott nép is legyen, hisz a keresztény szimbólumrendszerben a kettő egymás megfelelője), és ezért veti magát utána a Sátán, hogy rajta keresztül mérjen csapást arra, aki legyőzte.
Mivel kudarcot vall, újabb szimbolikus szörnyet támaszt a tengerből, az őselemből (amely a zsidó teremtésmítosz elhomályosult elemeinek tanúsága szerint kezdettől az Úr ellenlábasa volt Tehóm és Leviatán alakjában). A Fenevadnak hét feje van és tíz szarva; teste azoknak az állatoknak az elemeiből épül fel, amelyek Dániel látomásában szerepelnek (7,2–8). Elérkeztünk a szerző saját idejébe, ahol a látomások kortörténeti magyarázatot igényelnek. A Fenevad a Római Birodalom, hét feje Róma hét halma vagy a hét jelentősebb császár, a tíz szarv a Rómának meghódolt tíz barbár királyság. „Emberi száma 666” – a héberben és a görögben a betűknek számértékük is volt, ami termékeny talajt adott a számmisztikának. A 666 egyes megfejtések szerint Néró császárt, mások szerint Domitianust, ismét mások szerint a Római Birodalmat rejti; ismeretes olyan vélemény is, hogy nem kell személyt keresni mögötte, hisz egyszerűen a gonoszságot, a kiáltó tökéletlenséget jelenti, hisz háromszor ismétli meg a tökéletes szám, a hetes eggyel való fogyatkozását.
A szárazföldről (Kis-Ázsiából) újabb Fenevad támad, aki a tengeri Fenevad hűségére csábítja a népeket, s annak erejével csodákat is művel, hogy mindenkit megtévesszen. Itt nincs kimondva, de ő az Antikrisztus, akire már Jézus is utalt (pl. Mt 24,23), s akiről Pál és az első János-levél beszél. Ha a tengeri Fenevad a Római Birodalom, illetve a császár, akkor az Antikrisztus ténykedése főképp a császárkultusz terjesztésében és erősítésében áll (életet lehel a szoborba, azaz a bálványt istennek igyekszik feltüntetni).
Az Antikrisztus abban is vetélkedik az igazi Felkenttel, hogy amiképp az angyal megjelölte a választottakat, ő a Bálvány jelét üti azokra, akiket megtévesztett.
Ez a látomássor megint látszólagos nyugvópontra jut, angyal híradásából tudjuk meg, hogy „leomlott a nagy Babilon” (noha majd csak egy későbbi fejezetből tudjuk meg, hogy ez a név Rómát jelképezi), két másik angyali hírnök pedig bejelenti a bűnösökre váró közeli ítéletet.
