1 Kir. 18.
1 Kir. 18.
Illés a Baál papjait legyőzi és megöli.
1 Kir. 18,1
És lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és [vers 40-45.] esőt adok a föld színére.
1 Kir. 18,2
És elméne Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig [rész 16,23. 24.] Samariában.
1 Kir. 18,3
És Akháb hivatá Abdiást, a ki az ő házának gondviselője volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az [vers 13.] Urat;
1 Kir. 18,4
Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel).
1 Kir. 18,5
És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a [Jer. 14,3.] vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestől elpusztulni.
1 Kir. 18,6
Eloszták azért magok közt a földet, a melyen kiki elmenjen. Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás is egyedül ment a másik úton.
1 Kir. 18,7
És mikor Abdiás az úton ment, ímé Illés előtalálá őt, és mikor felismerte őt, arczra borula és monda: Nem te vagy-é az, uram, Illés?
1 Kir. 18,8
Felele néki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé [vers 1.] itt van Illés.
1 Kir. 18,9
Ő pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?
1 Kir. 18,10
Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, a hova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg.
1 Kir. 18,11
És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
1 Kir. 18,12
Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva.
1 Kir. 18,13
Nem mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút [vers 4.] ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel.
1 Kir. 18,14
És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés; hogy megöljön engemet.
1 Kir. 18,15
És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, a ki előtt állok: e mai napon megmutatom [vers 1.] magamat néki.
1 Kir. 18,16
Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki, és eleibe méne Akháb Illésnek.
1 Kir. 18,17
És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izráel [rész 17,1. Ámós 7,10. 11.] megháborítója?
1 Kir. 18,18
Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izráelt, [rész 16,30-33.] hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok.
1 Kir. 18,19
Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának [rész 16,33.] négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.
1 Kir. 18,20
És elkülde Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat a Kármel hegyre.
1 Kir. 18,21
És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? [Józs. 24,14-16.] Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.
1 Kir. 18,22
Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg [vers 4.] csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak;
1 Kir. 18,23
Adjatok azért nékünk két tulkot, és ők válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, a melyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája.
1 Kir. 18,24
Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz!
1 Kir. 18,25
És monda Illés a Baál prófétáinak: Válaszszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.
1 Kir. 18,26
És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek.
1 Kir. 18,27
Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.
1 Kir. 18,28
És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték [3 Móz. 19,28.] magokat, míg csak ki nem csordult a vérök.
1 Kir. 18,29
Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni kezdtek egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.
1 Kir. 18,30
Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jőjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt.
1 Kir. 18,31
És vőn Illés tizenkét követ, [Józs. 4,5. 20.] a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen [1 Móz. 32,28.] a te neved;
1 Kir. 18,32
És oltárt építe a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne.
1 Kir. 18,33
És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára;
1 Kir. 18,34
És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelék;
1 Kir. 18,35
Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az [vers 32.] árok is tele lett vízzel.
1 Kir. 18,36
És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak [2 Móz. 3,6.] és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy [vers 19-24.] mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem.
1 Kir. 18,37
Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívöket!
1 Kir. 18,38
Akkor alászálla az [vers 24. 3 Móz. 9,24.] Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt.
1 Kir. 18,39
Mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr [vers 36. rész 17,24.] az Isten! az Úr az Isten!
1 Kir. 18,40
És monda Illés nékik: Fogjátok meg [2 Kir. 10,25-28.] a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülök! És megfogák őket, és alávivé őket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket.
1 Kir. 18,41
Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallszik.
1 Kir. 18,42
És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az ő orczáját az ő két térde közé tevé;
1 Kir. 18,43
És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: [2 Kir. 5,10.] Menj vissza hétszer.
1 Kir. 18,44
És lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső.
1 Kir. 18,45
És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső [vers 1. Jak. 5,18.] lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.
1 Kir. 18,46
És lőn az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, még Akháb előtt futott el Jezréel felé.
