1 Kir. 17.
1 Kir. 17.
Illés megjövendöli Akhábnak a szárazságot; tápláltatik a hollóktól, azután a sareptai özvegyasszonytól, a kinek a fiát feltámasztja.
1 Kir. 17,1
És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, a ki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem [rész 18,5. 42-45. Jak. 5,17. 18.] eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.
1 Kir. 17,2
És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:
1 Kir. 17,3
Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik.
1 Kir. 17,4
És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott.
1 Kir. 17,5
Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, a mely a Jordán felé folyik.
1 Kir. 17,6
És a hollók [vers 4. rész 19,5.] hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.
1 Kir. 17,7
És lőn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt eső a földre.
1 Kir. 17,8
És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:
1 Kir. 17,9
Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy [Luk. 4,26.] özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.
1 Kir. 17,10
És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam.
1 Kir. 17,11
De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.
1 Kir. 17,12
Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk.
1 Kir. 17,13
Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;
1 Kir. 17,14
Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli [vers 9.] olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt ád a földnek színére.
1 Kir. 17,15
És ő elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind ő, mind amaz, mind annak háznépe, naponként.
1 Kir. 17,16
A vékabeli liszt nem [2 Kir. 4,2-6.] fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.
1 Kir. 17,17
És lőn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott.
1 Kir. 17,18
Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?
1 Kir. 17,19
És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvevé azt az ő kebeléről, és felvivé a felházba, a melyben ő lakik vala, és az ő ágyára fekteté.
1 Kir. 17,20
Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd?
1 Kir. 17,21
És ráborult háromszor a [2 Kir. 4,33-35. Csel. 20,10.] gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé!
1 Kir. 17,22
És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede.
1 Kir. 17,23
És felvévén Illés a gyermeket, alávivé őt a felházból a házba, és adá őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!
1 Kir. 17,24
És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az [vers 14. rész 18,39.] Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.
