IX. A MÁRK TÉR

Teljes szövegű keresés

IX. A MÁRK TÉR
Nem piac az: – egy óriási terem, három oldalát márványpaloták képezik, egyforma merész, tündérektől kigondolt s óriásoktól keresztülvitt építészet: filigránmunka kőből, egy négyszögű tér márvánnyal és trachittal pallózva, előterében a Márk templom megragadó képével.
Maga a tér oly üres most. Alig jár rajta más, mint egypár kedélyes idegen, ki mulatságát találja benne, hogy a galambokat megetesse; miknek ősei a monda szerint Dandolónak tettek nagy szolgálatokat, mint postagalambok, Candia ostrománál; unokáik most ezrével elszaporodva kísérik a bőmarkú idegent, rászállnak kezére, vállaira. Ez a Márk tér egyedüli népe.
Hajh, más idők voltak azok, mikor tarka embercsoportok tudták megtölteni az óriási termet, melynek teteje a derült ég, s várták annak a kapunagyságú ablaknak megnyíltát, a dogepalota oszlopsora fölött, melyen át az újon választott doge mutatta be magát a népnek. Vagy mikor a pápa e jött meglátogatni a tengerek uralkodóját, hogy ott találkozzék Frigyes császárral: még most is ott a három vörös márványlap a Márk-templom bejáratánál, mely találkozásuk helyét jelzi! Vagy mikor Enrico Dandolo visszatért a diadalmas hadjáratból, jelezve, hogy elfoglalta Konstantinápolyt! Vagy mikor Loredan megjött a török hajóhad megsemmisítésének diadalhírével. Vagy mikor Morosini meghozta a kőoroszlánokat a marathoni csatatérről azzal a diadalhírrel, hogy sikerült Athenét, Corynthot földig rombolnia! Amikor a selyemben, bársonyban pompázó tömeg üdvrivallása mellett felhúzták arra a három óriási árbocra a Márk-templom előtt a három szolgakirályság lobogó zászlóját. A respublika három királyságot tartott zsámolyhordozójának, s nevezte koronás szolgáit cyprusi, candiai, moreai királyoknak! – Ellenség nem taposta e szent négyszöglapokat soha: a francia forradalomig. – Az „egyenlőség” volt az, ami a dicsőség utolsó zaját is elnémította. – Ez ellen elfeledtek fogadalmi templomot építeni. Most az egész velencei élet megfér a paloták boltozatos oszlopcsarnokai alatt. Még itt is nagyszerű. Este a kivilágított boltok sorozata a velencei ékszerészet ezeregyéjszakai pompáját ragyogtatja elő, s a világ minden nemzetei találkoznak össze a zajos sokadalomban.
A Márk-templom egyik oldalán, a piazzetta felöl áll a négyszögű torony, a campanile, melyhez lépcső nélkül vezet fel a csigaút, s ahonnan az egész várost belátni; a másik oldalán az órához, tetején a két ércóriással, kik az óraütést mímelik. A középtért teljesen betöltő Márk-egyház úgy tűnik fel a palotaegyetem közepett, mint egy művészien faragott oltár közepén a még pompásabb szentségtartó: ötszáz márványoszlopával, öt, merészen kétszer egymás fölé emelkedő byzanci boltívével, góth tornyaival, aranyozott kupoláival; a tornyocskákban szent alakok márványszobrai, a boltívek homlokfala remek mozaikképekkel kitöltve; főkapuja fölött az a hírhedett négyesfogat, aranyozott bronzból, mely másfél ezer év óta van befogva a nagy hódítók diadalszekerébe. Először Traján diadalívét díszíték Rómában; innen Nagy Constantint kísérték Byzancba; Konstantinápoly elfoglalója: Dandolo Velencébe hozta őket; innen első Napóleon, Velence legyőzője vitte el az aranyos diadalparipákat saját győzelmi ívéhez Párisba, ahonnan ismét Páris elfoglalása után hozta őket vissza Első Ferenc Velencébe. Ez arany quadrigának minden útja egy világváros elvesztébe került!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem