3. Esztergom, Komárom és Győr szerepe Bécs védelmében az 1530-as években
403. Esztergom, Komárom és Győr szerepe Bécs védelmében az 1530-as években
A Duna mint hadfelvonulási és utánpótlási útvonal a szultáni és királyi csapatok számára az egész 16–17. század folyamán alapvető jelentőséggel bírt.1 Szülejmán szultán 1529-ben ennek mentén jutott el az osztrák főváros alá, de Ferdinánd király főhadparancsnokai is erre támaszkodva indultak 1527-től magyarországi hadjárataikra. A Duna vonalának biztosítása tehát egyrészt Bécs és az osztrák tartományok védelme, másrészt a hadfelvonulási út ellenőrzése miatt a bécsi hadvezetés számára kulcsfontosságú volt. Az ezen feladatok ellátására alkalmas várak megszerzése, őrséggel való ellátása, felszerelése és megerődítése ezért I. Ferdinánd hadvezetésének legelső feladatai közé kellett, hogy tartozzon. Nem véletlen, hogy a magyar uralkodó megválasztása után, de még megkoronázása előtt, 1527 augusztusában az előbb Kázmér brandenburgi őrgróf, majd az ő halála után2 idősebb Niklas Graf zu Salm vezette hadjárat alkalmával sorra foglalta el a Duna szomszédságában fekvő várakat (augusztus 7-én Győrt, 9-én Komáromot, végül 12-én Esztergomot). Az 1529. évi Bécs elleni török hadjárat idején azonban e várak főként idegen őrsége – nem tudván ellenállni a felvonuló hatalmas túlerőnek – gyorsan megfutott, így az esztendő decemberében Salm újabb főhadparancsnoksága alatt ismét sor került előbb Győr és Komárom, majd 1530 októberében a Wilhelm Freiherr zu Roggendorf vezette expedíció idején Esztergom és Visegrád újbóli birtokba vételére is.3
1 Perjés, 1963. 131–133. és újabban a törökök szempontjából: Hegyi, 1998. 30–31.
2 Newald, 1879/2. 66.: 3. jegyz. és Pálffy, 1997/4. 68.
3 Győrre: Gecsényi., 1976. 199–200.; Komáromra: Kecskés, 1984. 39–42. és 60.; Esztergomra: Csorba, 1978. 55. és 64–67., ill. ETE, II. köt. 66–68.: No. 69. (Esztergom átadási szerződése. 1530. október 26.) és a Szapolyai fennhatósága alatt 1540-ig maradt Tatára, amelynek élén Baranyay Mátyás kapitány állt: Rohrbacher, 1888. 104. és Bíró, é. n. 189.
A főhadparancsnokok és a bécsi hadvezetés számára 1541-ig, sőt ténylegesen az 1543. évi újabb szultáni hadjáratig, a Duna ellenőrzése és Bécs védelme érdekében elsősorban Esztergom és Komárom várai bírtak kiemelt jelentőséggel. Egyrészt ezek az erődítmények már a középkorban is a magyar királyok előkelő várai voltak, másrészt fekvésük és nagyságuk lehetővé tette, hogy bennük komolyabb létszámú német, olasz, spanyol és magyar, gyalogos és lovas őrséget állomásoztassanak. Ráadásul Esztergom és a közeli Visegrád arra is alkalmasnak kínálkozott, hogy onnan – elsősorban a rác és magyar naszádos katonaság segítségével – állandó megfigyelés alatt tartsák a Szapolyai János kezére Szülejmán szultán támogatásával 1529-ben került Budát. A magyar fővárosnak a másik magyar királytól való visszafoglalásáról a bécsi hadvezetés 1541-ig nem mondott le, amit a Buda visszavételére 1530-ban, 1540-ben, majd 1541-ben indított, de sikertelenül végződött hadjáratok kiválóan bizonyítanak.
Esztergom, Visegrád és Komárom kiemelt szerepe jól tükröződik abból a tervezetből, amelyet a bécsi haditanácsosok – elsősorban Hans Katzianer javaslatai alapján – 1531 tavaszán dolgoztak ki.4 Miután január végén Ferdinánd és Szapolyai megbízottai Visegrádon – utóbb többször megújított – három hónapos fegyverszünetet kötöttek, a 41bécsi hadvezetés szükségesnek tartotta (miként utóbb még oly sokszor a 16–17. században) a hadi kiadások racionalizálását, azaz csökkentését. Bár Komáromban, abban az esetben, ha a békesség valóban megvalósult volna, elképzelhetőnek tartottak jelentősebb csökkentést, de ezt csak az események további kedvező alakulása és a Katzianerrel való újabb tárgyalások után vélték kivételezhetőnek. Esztergom és Visegrád esetében viszont egyetlen szóval sem beszéltek spórolásról, sőt állandó és megfelelő módon történő ellátásukat szorgalmazták.5 Erre valóban nagy szükség viszont, hiszen a Magyar Kamara még a következő esztendő tavaszán is arról panaszkodott az uralkodónak, hogy a két vár nincs megfelelően ellátva, és ezért egy jelentősebb török támadással szemben csak két-három napig tarthatnak ki.6 A bécsi hadvezetés szorult lehetőségeihez mérten, de megpróbált gondoskodni ellátásukról, sőt ha nem is nagy volumenben, de bizonyos kezdetleges erődítési munkálatokat is megkezdtek ez időben a két erősségben.7 A haditanácsosok 1531 tavaszán ugyanakkor a Duna-parti várak mellett még a hátországukban fekvő Magyaróvár, Trencsén, Sopron és Szombathely, valamint Győr és Szentmárton őrségéről is tárgyaltak. Ezek a várak és városok viszont a három említett kulcserősség mögött ebben az időben nem bírtak komolyabb jelentőséggel.
4 „Aufzaichnuß, welchermassen yeczo die Fleckhen in Hungern auf angeennden Anstannd weitter beseczt und
furnemlich der Chostten geringert werden solle.” (1531. április 29., hely nélkül) HL TGy 1531/1.
furnemlich der Chostten geringert werden solle.” (1531. április 29., hely nélkül) HL TGy 1531/1.
5 „Ratten sy, daz Ir Majestät Grann unnd Plinttenpurg in ains, als den anndern were stattlich unnd wol besecz, auf bayd Fleckhen im drey hundert Sold, verordnen, wie dann die Notturfft hoch erfordert.” HL TGy 1531/1.
6 Bártfai Sz., 1938. 376.: No. 1510.
7 A komáromi erődítésekre lásd: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 35. Konv. C. fol. 196–200. Niklas Graf zu Salm und Neuburg jelentése I. Ferdinándhoz komáromi várszemléjéről. 1538. június 17., Bécs. és Détshy, 1994. 227.; valamint Kapossy, 1956. 47.: No. 1. (1537) és No. 3. (1538); továbbá Kecskés, 1984. 61–62. Vö. még Domokos, 1997/1. 70.; Esztergomra: Csorba, 1978. 76. és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 23. Konv. B. fol. 67. 1533. október 14.
A témánk szempontjából fontos Győr, nevezetesen a város sarkában, a Mosoni-Duna és a Rába összefolyásánál álló vár (castrum), ez időben még meglehetősen gyenge kis váracska volt. Szerepét a törökök sem értékelték túlzottan, amikor 1529-ben – felgyújtván a várost – elvonultak mellette, noha rác Bakith (Bakics) Pál könnyűlovasai egy akcióval igyekezték megzavarni a szultáni csapatok Rábán történő átkelését. Kjátib Cselebi török történetíró ugyanis utóbb a hadjáratról és Bakith katonaságának ellenállásáról az alábbi szavakkal emlékezett meg, egyúttal megmagyarázván Győr vára török nevének (Yanik kale, azaz felégetett vár) eredetét: „A 935-ik évben [azaz 1529-ben], mikor Szülejmán szultán Bécs vára ellen ment, ennek lakosai nem hódoltak meg, ezért a sáhi [azaz a szultán] parancsára széltében ágyúzták és külvárosa elégett, innen nevezik Janik néven. Abban az időben még csak kis palánka volt [kiemelés tőlem – P. G.], de azután igen erősen megépítették.”8
8 Karácson, 1916. 223. Idézte már: Jenei F., 1971. 123. és Gecsényi., 1976. 200.
Győr nagyszabású erődítésének megkezdésére – miként az oszmán történetíró helyesen állapította meg – majd csak valóban később, az 1550-es évek közepétől került sor. Az 1530-as években a Győrt védelmező könnyűlovas-kapitányra és egyúttal a püspöki jövedelmek birtokosára, laki Bakith (Bakics) Pálra (szerbül: Pavle Bakić)9 más feladatot 42bízott a bécsi katonai vezetés. I. Ferdinánd zsoldján Bakith korábban előbb 200 könnyűlovassal Esztergomban szolgált (1527–1528), majd a királyi naszádosok főkapitánya (1528–1530) volt.10 1530 februárjában azután Salm főhadparancsnok és az uralkodó haditanácsosai – miként arról maga számolt be uralkodójának11 – 200 könnyűlovasával Győr és Szentmárton váraiba rendelték, hogy ezekből indított akcióval oltalmazza meg Szapolyai János híveivel szemben az említett két várat és a környező vidéket. Erre a feladatra igen nagy szükség volt, hiszen ebben az időben Pápa vára a többször pártot váltó enyingi Török Bálint, Palota pedig ugyancsak Szapolyai kezén (1538-tól bő két évtizedre Podmaniczky Rafael) birtokában volt, sőt az 1529. évi török hadjárat óta Székesfehérvár is a keleten berendezkedett magyar uralkodó fennhatósága alatt állt.12 Szapolyai és hívei – köztük elsősorban a hozzá 1536-ban átpártolt Török – pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy Győr környékére indított betörésekkel korlátozzák Ferdinánd király és Bakith észak-dunántúli befolyását. A könnyűlovas-kapitány pedig 1537-ben már szinte szabályos háborút vívott egykori bajtársával, Törökkel a Balatontól északra fekvő területeken.13 Bakith feladata tehát összességében az ellenséges betörések feltartóztatása és a Ferdinánd király fennhatósága alatti terület megoltalmazása volt.
9 Bakith életpályájára az eddigi legteljesebb összefoglalás, ugyan főként a korábban kiadott iratanyag alapján: Lemajić, 1995. Vö. még ETE, II–III. köt. passim; Bessenyei, 1994. passim és Fenyvesi, 1997., valamint Tímár György előadását (Egy méltatlanul vagy méltán elfelejtett főúr a Mohács utáni évtizedekből /Bakics Pál/) az 1998. február 13–14-én Szigetváron tartott Törökkori kutatások a XVI–XVII. századból című konferencián. Bakithra mint a győri püspöki jövedelmek birtokosára lásd: Gecsényi, 1976. 200–201. és Gecsényi, 1998. 193–194.
10 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 1. fol. 462–463. Elszámolás Bakithcsal különféle szolgálatairól. Vö. még Lemajić, 1995. 59–61.
11 „Ex voluntate ac deliberacione dominorum capitaneorum ac consiliariorum belli Maiestatis Vestrae proficiscor unacum ducentis meis equitibus et aliis servitoribus Maiestatis Vestrae ad castra Jaurinum et Montem Sancti Martini, defensurus illa loca ab irrupcionibus hostium.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 14. Konv. B. fol. 24–25. Bakith Pál I. Ferdinándhoz. 1530. Február 14., Pozsony. Vö. még Lemajić, 1995. 68–69.
12 Pápára: Bessenyei, 1994. X–XIII.; Szakály, 1994. 127. és 133–134. és Sebestyén, 1998.; Palotára: Szíj, 1960. 59. és Székesfehérvárra: Veress D. Cs.–Siklósi, 1990. 45–46.
13 Lemajić, 1995. 90–107. Vö. még: Bessenyei, 1994. XX. és Sebestyén, 1998. 43–44.
A főtiszt alkalmas volt annak a feladatkörnek az ellátására, amelyre Bécsben kiszemelték, noha ennek meglehetősen nagy ára volt. Előbb 200, majd 1530 októberétől már 300 könnyűlovasával14 Bakithnak – 1537. október 7-én a Hans Katzianer vezette eszéki hadjárat során, a gorjáni (garai) ütközetben bekövetkezett haláláig – sikerült megőriznie Ferdinánd fennhatóságát az említett két vár és a Rába vidékén, valamint részben még a Balaton-felvidéken is, hiszen 1534-től devecseri Choron András révén Tihany várát is ellenőrzése alatt tartotta.15 Ezzel pedig oldalról biztosította a Duna mentén felvonuló főhadparancsnoki seregeket, amelyekhez szükség esetén több ízben maga is csatlakozott, általában mint a királyi huszárság főkapitánya (generalis/supremus capitaneus husaronum Regiae Maiestatis),16 amely címmel ez időben büszkélkedhetett. Mindemellett korábbi 43rác kapcsolatai révén – akik egészen bámulatos török kémhálózatot működtettek17 – állandó jelleggel és meglehetősen pontos információkat szolgáltatott a főhadparancsnokok és a bécsi haditanácsosok számára Szülejmán szultán, a határ menti török erők és Szapolyai híveinek terveiről.18 Ezeknek a szolgálatoknak azonban mindenekelőtt a környék lakossága és Győr mezővárosának polgárai szenvedték meg az óriási árát. Bár az utolsó szerb despotává 1537 szeptemberében kinevezett19 Bakith valóban kiváló lovaskapitány és hírszerző volt, katonáinak fosztogatásai és erőszakoskodásai – amelyek természetesen az ő anyagi gyarapodását szolgálták – bő fél évtizedre rettegést és pusztítást hoztak a vidékre.20 Mindez viszont elsősorban annak volt következménye, hogy Bakith korábbi fizetései elmaradásáért kapta meg a győri püspökség jövedelmeit, amelyekből amennyit csak tudott, igyekezett kipréselni. Ráadásul Török Bálint Bakithcsal, majd testvérével, Péterrel vívott háborúskodásának szintén Győr és vidéke szenvedte kárát. 1538 márciusában Enying felégetésére és Pápa megtámadására válaszul Török katonái meglepték Győr városát és szinte teljesen kifosztották a váralját, valamint a külvárosokat. Az okozott kár óriási volt, mintegy 25 000 magyar forintra rúgott.21
14 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 1. fol. 462–463.
15 PRT, X. köt. 145–146. Vö. még Mednyánszky, 1885.
16 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 14. Konv. C. fol. 44. Bakith Pál Szalaházy Tamás egri püppökhöz és Pozsonyban tartózkodó urakhoz. 1530. március 6., Győr. és MOL E 200 MKA Acta div. fam. Tétel 5., Bánffy cs. iratai fol. 1. Bakith Pál Bánffy Boldizsárhoz. 1531. június 25., Győr.; Bakith mezei szolgálatára lásd például 1530. december 22-én a visegrádi táborból („ex castris Maiestatis Vestrae ad civitatem Wissegrad positis”) I. Ferdinánd írott levelét: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 16. Konv. C. fol. 15–16.
17 Fenyvesi, 1997. 2–3. és 9.
18 Több jelentése közül lásd például: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 30. Konv. D. fol. 5–6. 1530. április 3.
19 Lemajić, 1995. 99–100. és az 1537. szeptember 20-án Bécsben kelt kinevező okirat kiadása: Uo. 137. Vö. még: Fenyvesi, 1997. 10.
20 Bakith katonáinak visszaéléseire lásd példaként Győr városának panaszlevelét Újlaky Ferenc győri püspökhöz 1537. november 24-ről: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 33. Konv. A. fol. 84. Vö. még Bedy, 1933. 145. és ETE, II–III. köt. passim.
21 Gecsényi, 1976. 201. és Bessenyei, 1994. 157–158.: No. 214–214. Vö. még az 1539. évi kártételekre: Uo. 174–175.: No. 241.
Győr püspöki várába és a mezővárosba tehát – Lamberg kapitány rövid ideig ott állomásozó német gyalogosai után – 1530-tól állandó könnyűlovas-őrség került, amelyet az uralkodó magyarországi és külföldi jövedelmeiből fizettek. Idegen gyalogságot ugyanakkor 1537-ig nem rendeltek a városba, de ez Esztergom és Komárom birtokában nem is volt szükséges. Az esztendő elején azonban Thurzó Elek arról adott hírt uralkodójának, hogy a Budán gyülekező török naszádosok Komáromot vagy Győrt kívánják megütni, hogy ezzel hiúsítsák meg Ferdinánd készülő szlavóniai hadjáratát, amelyről már kémeik útján értesültek.22 Áprilisban ugyanekkor Bakith arról értesítette a bécsi haditanácsosokat, hogy Török Bálint szintén Esztergom vagy Győr ostromára készül. Egyrészt az ellenséges támadásokra való felkészülés érdekében, másrészt, hogy minél több lovast vihessen magával említett akcióira, Bakith 200-300 gyalogot kért Győrbe, akik – miként kérelmét indokolta – a vár védelemre sokkal alkalmasabbak, mint lovasai.23
22 ÖStA HHStA Hungarica AA Konv. B. fol. 102–103. Thurzó Elek I. Ferdinándhoz. 1537. február 26., Sempte. Kiadása: Bessenyei, 1994. 123–124.: No. 173.
23 „Plurimum mittant Jaurinum, si non plures, solum trecentos aut ducentos pedites … Unum, quia pedites ad conservacionem domus apciores melioresque, quam equites essent. … Aliud, cum equitibus his externis bonum servicium exhibere possemus.” ÖStA HHStA Hungarica AA Konv. D. fol. 5–6. Bakith Pál a bécsi haditanácsosokhoz. 1537. április 3., Szombathely.
A könnyűlovas-kapitány kérése meghallgatásra talált. Ferdinánd király Bakith április elején kelt levelére rendeletet intézett bécsi haditanácsosaihoz, hogyha Győr valóban olyan kedvező helyen fekszik, hogy onnan az ellenség portyáit el lehet hárítani, akkor 44300 gyalogost rendeljenek a városba.24 Ez 1537 közepére megvalósult, hiszen ekkor egy bizonyos Niklas Worhotha parancsnoksága alatt 254 cseh sáncépítő gyalog (Schanzknecht) szolgált már a Rába parti városban. Ezeknek a speciális gyalogoknak–munkásoknak a feladata a város és a vár őrzésén kívül a vár erődítésein délelőttönként négy, délutánonként pedig hat óra sáncmunka volt.25 Mindez azt jelentette, hogy egy ideig legalábbis lovas és gyalogos őrség egyaránt szolgált a Rába partján, miközben 1537-ben már a vár és a város erődítése is megkezdődött. Győr jelentősége tehát – noha ekkor még Bécs védelme szempontjából messze elmaradt Esztergométól és Komárométól – éppen Bakith tevékenységének köszönhetően emelkedett. Az ő jelentései alapján Bécsben felismerték, hogy Győr a Pápa és Székesfehérvár felől érkező ellenséges betörésekkel szemben pótolhatatlan erősség, Esztergom vagy Komárom esetleges elvesztése esetén pedig kiválóan alkalmas lehet e várak szerepének átvételére.
24 „Commissimus etiam praefatis bellicis nostris consiliariis, ut si locus Jauriensis ita natura sua munitus talique modo provisus sit, ut ex eo hostium insultus arceri queant, aliquisque militum numerus sustineri alique possit, eo trecentos pedites mitti curent.” Uo. fol. 58–59. I. Ferdinánd Bakith Pálhoz. 1537. április 20., Prága.
25 A gyalogok havi fizetése összesen mintegy 1060 rajnai forintot tett ki. A szomszédos Magyaróváron és Szombathelyen ugyanaekkor együttesen 100 gyalog szolgált Sebastian von Rabenstein kapitánysága alatt, aki ezekben az esztendőkben katonáival rövid időre Győrben is megfordult. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 15. 1567. Okt. fol. 20. és Villányi, 1882. 32. Vö. még: „pedites Boemos et Hungaros, circiter trecentos in eo habeam.” Bakith Pál I. Ferdinándhoz. 1537. június 3., Bécs. Bessenyei, 1994. 131–132.: No. 181.
