KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FŐISPÁNNAK A MEGYEI TISZTVISELŐKET ILLETŐ KIJELÖLÉSI JOGÁRÓL Pest, 1867. március 7.
439KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FŐISPÁNNAK A MEGYEI TISZTVISELŐKET ILLETŐ KIJELÖLÉSI JOGÁRÓL
Pest, 1867. március 7.
Pest, 1867. március 7.
Tisztelt Ház!
Mindenekelőtt szükséges tisztába jönnünk az 1848-i törvényeknek e tárgyra vonatkozó rendelete iránt. Az 1848-i törvény világosan azt mondja, hogy a megyéknek a legközelebbi országgyűlésen megállapítandó végrendezéséig megyei tisztújítások nem tartathatnak, hanem a netalán támadható hiányokat a főispán, a bizottsággal egyetértve, helyettesítés által pótolja. Az említett törvény tehát meghagyta hivatalukban mindazon tisztviselőket, kik akkor hivatalban valának, és a törvény újabb rendeléséig azok helyett másokat választani nem is engedett. Némileg következetlenséget követett el az akkori törvényhozás, mert ugyanakkor, midőn az ország alkotmányát és institutióit, melyek tisztán arisztokratikusok voltak, egész terjedelmökben demokratikus alapra tette át, meghagyta azon tisztviselőket, kik addig alkotmányosak voltak ugyan, de tisztán arisztokratikusok, és az arisztokrácia által választottak valának, tehát nem voltak választottjai azok többségének, kik 1848 után már választási joggal bírtak, s mégis meghagyta őket hivatalaikban a törvényhozás, hogy a választásokkal járó nagyobb nehézségeket elkerülje. Azon hiányokat, melyek a halálozás által vagy bárha más módon az ekként hivatalaikban meghagyott tisztviselők soraiban támadhatnak, szintén nem új választás, hanem helyettesítés által rendelte pótoltatni a törvény, mert a törvény egyenesen e szót használja: „helyettesítés”.
A helyettesítés 1848 előtt mindig a főispánoknak joga volt, kivévén az első alispánokat, kiket helyettesíteni nem lehetett. Az 1848-i törvény nem vette el ezen jogát a főispánoknak, hanem azt rendelte, hogy a bizottság egyetértésével helyettesítsenek, és e részben is azt a gyakorlatot vette föl alapul, melyet a főispánok előbb is tettleg követtek, hogy tudniillik tanácskozmányt tartottak a megyei rendek jelentékenyebb részével, és a helyettesítésnél azok tanácsát figyelembe vették, sőt jobbára követték is.
Ami a megyei tisztviselők választását illeti, még a XV. században a megyék e választási joggal nem éltek. Az 1486-i 10. törvénycikk világosan azt mondja, hogy az alispánokat a főispán nevezze ki, de a megyében lakó birtokos nemesek közül. Már 1504-ben és 1548-ban azt mondja a törvény, hogy a főispán a megye beleegyezésével nevezzen alispánokat; az 1713-i 6. törvénycikk pedig 440gyakorlati magyarázatát is adja ezen rendeletnek, mert e törvénycikk is azt mondja, hogy a főispán az alispánokat és megyei tisztviselőket csak a megye hozzájárulásával, egyetértésével nevezheti ki, de megállapítja egyszersmind ez egyetértés módját, midőn azt rendeli, hogy az alispáni hivatalokra a volt alispánon kívül még három alkalmas egyént jelöljön ki a főispán, és a megye azokból válasszon.
Íme, ez azon mód, mellyel minden esetben elég tétethetik a törvény azon eszméjének, hogy a főispán a megyével egyetértve töltse be a tisztviselői állásokat; a főispán kijelölt, a megye választott, s ekként a megválasztott tisztviselő a főispán és megye egyetértésével lépett hivatalba.
Ezt a módot hozza javaslatba ismét a minisztérium a jelen előterjesztésben a megyei hivatalok betöltésére nézve, miután nem egyes hiányok helyettesítés általi pótlása, hanem az egész tisztviselői karnak megválasztása lesz most szükséges. Nem új jogot kíván a főispánnak adatni, hanem a régi alkotmányos módnak megtartásával az 1848-i törvénynek, mely egyedül a helyettesítésről szól, magára a választásra miként leendő alkalmazását akarja megmagyaráztatni.
Valóban felötlő volna, ha ezen kijelölési jog ellen éppen most tenne valaki jogi szempontból ellenvetéseket. Századok óta volt e jog gyakorlatban, a megyei tisztviselők ily kijelölés mellett léptek hivatalaikba, s az ország e jogot soha kétségbe nem vonta, az ellen országgyűlésileg soha föl nem szólalt, sőt még a rendszeres munkálatok elkészítésére kiküldött országos választmányok1 sem tettek javaslatot ezen jognak megszüntetésére. Az ország ily kijelölések melletti választás módjában megnyugodott, éspedig megnyugodott azon korban, melyben nem felelős kormány nevezte ki a főispánokat, s e kinevezést gyakran hatalmának emelésére használta eszközül. Lehet-e föltenni, hogy amitől az ország akkor nem idegenkedett, most tegyen az ellen kifogást, midőn felelős minisztérium nevezi ki azon főispánokat, kik e kijelölés jogát fogják gyakorolni? Most akarnók-e a felelős kormány érdekeit a megyei jogokkal és érdekekkel ellentétbe hozni, s azon vádra adni okot, hogy a felelős minisztérium lehető túlkapásai ellen akarjuk a megyéket védeni oly joggal, melyet a megyék eddig nem gyakoroltak: a kijelölés nélküli választás jogával?
deak-002-004-023-0011 443Az 1790/91. évi országgyűlés úgynevezett rendszeres bizottságokat választott reformjavaslatok kidolgozása céljából. Az elkészült munkálatok felülvizsgálatára az 1825/27-es országgyűlés majd új bizottságokat hívott életre.
A megyék részesei valának a törvényhozásnak, s befolyást gyakoroltak a törvények végrehajtására. A törvényhozás terén független volt hatáskörük, s a kormánynak semmi tekintetben nem voltak alárendelve; azért a megyei követek megválasztásánál se a főispánnak, se a kormánynak szava nem lehetett. De a tisztviselők megválasztása oly megyei jog gyakorlása volt, mely a végrehajtás körébe vágott, mert a tisztviselők a törvények végrehajtásának eszközei 441valának. E választásnál tehát igen természetes volt az, hogy a kormány, habár közvetve a főispánok által, habár a legszelídebb módon a kijelölés által összeköttetésben álljon a megyével, s befolyást gyakoroljon a tisztviselők választására.
A kormányzatnak e folytonos láncolata múlhatlanul szükséges; s azon testületeket a végrehajtás körében mereven egymástól elválasztani, azok között minden kapcsolatot megszüntetni, sőt tán egymással ellentétbe hozni, nem volna a közügy érdekében.
Akik a felelős minisztérium és parlamenti kormány eszméjének nálunk ellenei, mindig azt hozták föl, hogy a megyei municipalitások2 legdrágább kincse alkotmányunknak, a tisztviselők szabad választása legdrágább kincse a megyéknek, ez pedig egyenes ellentétben van a miniszteri felelősséggel, mert hogyan feleljen a minisztérium olyanokért, miket a nem általa választott tisztviselők végeznek. Ugyanazért ők inkább a parlamentáris kormányt akarták föláldozni, hogy a megyék jogait megtarthassák. Mi erre azt feleltük, hogy a felelős kormánynak is van közvetett befolyása a törvény végrehajtásában működő tisztviselők megválasztásába a főispáni kijelölés által, és az ellenvetés nem áll. Ha azonban most még ezt a szelíd kapcsolatot is meg akarnók szüntetni, s a főispáni kijelölést kizárni, akkor az ellenvetés nem volna alaptalan, s akkor a minisztérium és azon orgánumok3 között, melyek a törvényeknek a minisztérium felelőssége alatt álló végrehajtását eszközlik, nem volna semmi kapocs, semmi jogos összeköttetés.
deak-002-004-023-0022 Törvényhatóságok.
deak-002-004-023-0033 Szervek.
(Bónis Sámuel: Ezt mi sem akarjuk.)
Nem Bónis képviselőtársunk előadására4 teszem én észrevételeimet. Midőn vitatás közben valamely nézetet vagy állítást cáfol az ember, a cáfolatot ne vegye magára az, aki az állítást nem mondotta. Vannak többen közöttünk e háromszázat meghaladó képviselők között, kik a főispáni kijelölés jogát egyátalában nem helyeslik, és eziránt már nyilatkoztak is. Azoknak szólanak észrevételeim, és nem Bónis barátom indítványa ellen vannak azok fölhozva, mert ezen indítványról később fogok szólani, most előre is kimondván, hogy én azt pártolom.
deak-002-004-023-0044 Bónis Sámuel javasolta, hogy a főispán a jelölés előtt vegye figyelembe „a megye intelligenciájának” véleményét.
Ismétlem tehát, mit előbb is említettem, hogy ha éppen most, midőn a kormányzat felelős minisztérium kezébe került, tennénk oly lépést, melyet azon időben, midőn Magyarország kormánya felelős nem volt, az ország sohasem tett; ha most vonnók el a kijelölés jogát a főispánoktól, könnyen azon gyanúra adhatnánk okot, hogy jobban félünk a felelős minisztérium által kinevezett főispánoktól, mint féltünk akkor, midőn még a kormány felelős nem volt. Ily félelemnek pedig se alapja, se józan oka nem volna.
442Meg volt itt érintve azon mód, mellyel a tisztviselők választása 1861-ben gyakoroltatott. Én e módot s a főispáni kijelölésnek, vagy ha tetszik, a főispánok és a bizottságok egyetértésével történt helyettesítéseknek akkor gyakorolt módját nem szeretném mintául fölállítani, mert azok törvényesek sem voltak, s igen sok megyében a tumultuarius5 , izgatott eljárás miatt nem is valának helyeselhetők.
deak-002-004-023-0055 Zajos, zűrzavaros.
Bónis képviselő barátom indítványa szintén meg akarja tartani a főispán kijelölési jogát, s azt akarja a határozatban kifejezni, hogy a főispán e jogával az eddigi törvények és törvényes gyakorlat szerint éljen. Én az ő indítványát pártolom, s azt, amit a határozatban ki akar fejezni, helyesnek tartom.
A törvény megállapítja a főispán kijelölési jogát; a gyakorlat pedig, mely ezen jogot folyton életben tartotta, az volt, hogy a főispán tanácskozmányt tartott a megye rendeinek jelentékenyebb részével, s azok tanácsát követte jogának gyakorlásában. Ezt a módot jövőre sem volna helyes mellőzni, sőt én éppen igen szeretném, ha a miniszter különösen utasításul adná a főispánoknak, hogy tisztválasztásoknál tartsanak tanácskozmányt, és akiknek kijelöltetését a bizottságok vagy azok tetemes része kívánja, azt mindig figyelembe vegyék; és még az sem lesz baj, ha három egyén helyett valamely hivatalra négy- vagy ötöt jelölnek is ki, mindenesetre kisebb baj, mint a kijelölés megtagadásával kedvetlenséget okozni; kivévén oly esetet, ha valaki ellen megbélyegzett jelleménél, ismert képtelenségénél, vagy ott, hol a hivatal természete szakképzettséget kíván, mint például a bírói hivatalokban, e képzettség hiányánál fogva alapos a kifogás (de hiszen ily kifogás ellenében aligha fogná a bizottság jelentékenyebb része a kijelölést sürgetni).
Végre megjegyzem, hogy az ily módon gyakorlandó kijelölés éppen a szabadságnak, a rendnek, a közigazgatás célszerű vezetésének érdekében fekszik, mert némely megyében oly számosak a bizottsági tagok, hogy előre látható, hogy a nézetek különfélesége s talán az érdekek is pártoskodás tusáit idézhetik elő; s ne feledjük, hogy nem ott állunk, hol e tekintetben hajdan voltunk, midőn büntetés által kényszerítette a törvény a hivatalra alkalmas egyéneket annak elvállalására, hisz tudja ki-ki, hogy most ily kényszerítésre nemigen lesz szükség. (Derültség.)
Ismétlem, mint fentebb mondottam, hogy a miniszteri előterjesztésnek e pontját Bónis képviselő barátom módosítványa szerint én is pártolom. (Élénk, hosszas éljenzés.)
Képviselőházi napló 1865–1868. 3. köt. 269–271. p. Közli Kónyi Manó 4. köt. 372–376. p.
deak-002-004-023-0011 443Az 1790/91. évi országgyűlés úgynevezett rendszeres bizottságokat választott reformjavaslatok kidolgozása céljából. Az elkészült munkálatok felülvizsgálatára az 1825/27-es országgyűlés majd új bizottságokat hívott életre.
deak-002-004-023-0022 Törvényhatóságok.
deak-002-004-023-0033 Szervek.
deak-002-004-023-0044 Bónis Sámuel javasolta, hogy a főispán a jelölés előtt vegye figyelembe „a megye intelligenciájának” véleményét.
deak-002-004-023-0055 Zajos, zűrzavaros.
