KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FELIRATI JAVASLAT PARLAMENTI VITÁJÁBAN Pest, 1866. február 23.
372KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FELIRATI JAVASLAT PARLAMENTI VITÁJÁBAN
Pest, 1866. február 23.
Pest, 1866. február 23.
Tisztelt Ház!
A kérdés alatti szakaszban e kifejezés fordul elő: „honpolgároknak nyelv- és valláskülönbség nélkül”. Én nem óhajtom, hogy itt valami új eszmét gondoljanak elrejtve, hanem nyíltan kimondom az eszmét, mely benne van. Először ami azt a kifejezést illeti, „honpolgárok”, azt hiszem, minden lakosa Magyarországnak, akármely valláshoz vagy nemzetiséghez tartozik, honpolgár, következőleg az izraeliták is, kik vallásban különböznek a többi honpolgároktól, s kiknek vallásuk miatt az eddigi institutiók kevesebb jogokat adtak, mint a többi honpolgároknak. De midőn beletettük e szót: „valláskülönbség nélkül”, ne higgye valaki, hogy mást értettünk volna alatta, mint: minden valláskülönbség nélkül, és így azon honpolgárokat is, kik a Mózes vallását követik. Midőn kimondottuk, hogy „valláskülönbség nélkül”, ezt úgy értettük, hogy akár emez, akár ama valláshoz tartozzék valaki, mi annak jogaira úgy fogunk ügyelni és az egyenlőséget rá kiterjeszteni, mint akármelyik valláséra. A választmány a dolgot így értette, ha a tisztelt ház nem úgy érti… (Közfelkiáltás: Mi is úgy értjük!)
Hozzáteszem még azt is, hogy itt az elvet mondottuk ki, azon elvet, melyet, úgy hiszem, senki sem tagad. (Helyeslés.)
Említve volt az emancipáció kérdése, legalább körünkben. Azt gondolom, legegyszerűbb módja az emancipációnak az lesz, ha mindenütt, hol a törvény eddig különbséget tett a vallások közt, azon törvények illető pontjainál kimondjuk, hogy: minden valláskülönbség nélkül, ideértve az izraelitákat is, amit sokkal célszerűbbnek tartok, mintha arról az eszméről: emancipáció különös törvényt alkotnánk. Én ezt a szót átalában nem szeretem. Elfogadott szó ugyan, de szégyenítő a világra, mintha mi rabszolgákat tartottunk volna. Őket megillette volna joggal azon alap, és midőn mi azt meg fogjuk nekik adni, sem rokon-, sem ellenszenvek nem vezetnek bennünket, hanem tisztán egyedül az igazság.
Politikai tekintet is szól amellett, miért nem akarnám ezen dolgot külön, hanem minden törvényben együtt tárgyalni, noha nem bánom, ha külön cikkben is kimondatik. Indokul véleményem mellett azt hozom föl, hogy ha e dolog külön tárgyaltatik, és külön törvénycikkben mondatik ki, akkor bizonyos föltételek merülhetnek föl. Vannak például sokan, kik a polgári házasságról 373fognak beszélni. Lehet, hogy ez igen fontos, igen hasznos lesz, de nem szeretném a polgári jogok teljes megadását ily föltételhez kötni. Én ugyanis, ismerve a katolikus dogmáknak ezen tételben ellenállását, ismerve a körülményeket, nem tartom valószínűnek, hogy a törvényhozás a polgári házasságon egykönnyen keresztülmenjen. Oly föltételhez kötni azt, amit az igazság parancsol, mely föltétel kivihetlenségét ez idő szerint valószínűnek tartjuk, nem volna a ház méltóságához illő.
Van egy, amit nem hozzá kötve, hanem ezzel párhuzamban óhajtok, és ez egy bevándorlási törvény, (Helyeslés) de ezt nemcsak a Mózes vallását követőkre, hanem minden bevándorlóra kívánnám megállapíttatni.
Ha a ház ezen elvben osztozik, (Közhelyeslés) hagyjuk meg ezen kifejezést: „honpolgárok”, értve alatta Magyarország minden lakosát, habár kevesebb joggal bírt is eddig, amely jogokat azonban meg akarunk neki most adni. Én sokkal nemesebbnek tartom e kifejezést, mintha azt mondanók: „lakosok”. (Élénk tetszés.)
Képviselőházi napló 1865–1868. 1. köt. 310, 311. p. Közli Kónyi Manó 3. köt. 599–601. p.
