KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FELIRATI JAVASLAT PARLAMENTI VITÁJÁBAN Pest, 1866. február 22. | Deák Ferenc munkái

KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FELIRATI JAVASLAT PARLAMENTI VITÁJÁBAN
Pest, 1866. február 22.

Felirati javaslatunk 31. szakaszában az 1848-i törvények átvizsgálására vonatkozólag két eszme van kimondva. Egyik eszme az, hogy „vannak az 1848-i törvények rendeletei között egyes pontok, melyeket mi magunk is óhajtunk célszerűbben átalakítani és határozottabban kifejteni”. A másik eszme pedig az, hogy „ha őfelsége kívánja a törvények bármi részben megváltoztatását, a kiegészített országgyűlés mindazon javaslatokat, melyeket erre vonatkozólag őfölsége felelős magyar minisztériuma előadand, tüstént tanácskozás alá veendi, s megállapodásait őfölsége elé fogja terjeszteni”.

Ezen két eszme természetes következménye a magyar közjog azon elvének, mely szerint a kezdeményezési jog hazánkban mind a királyt, mind a nemzetet külön-külön megilleti.

A nemzet képviselői által, a minisztérium beavatkozása nélkül maga gyakorolja e jogot, a király pedig nálunk is, mint más alkotmányos országokban, hol felelős minisztérium létezik, csak ez által gyakorolja kezdeményezési jogát.

Ezek szerint az 1848-i törvények átvizsgálását kívánhatja őfelsége is kezdeményezési jogánál fogva, de a szükséges javaslatokat e részben csak felelős minisztériuma által tétetheti. Kívánhatja és megkezdheti azt a nemzet kezdeményezési jogánál fogva az ország gyűlése is, és javaslatokat készíthet a 355felelős minisztérium beavatkozása nélkül. Az említett törvények tehát így is, úgy is revízió alá kerülhetnek.

Sőt miután az ország, ha felirati javaslatunk elfogadtatik, azonnal hozzákezd azon javaslat kidolgozásához, mely a közös viszonyoknak meghatározására s azok kezelési módjának megállapítására vonatkozik, nem is mellőzheti azt, hogy az 1848-i törvények ama részeit, melyek a közös viszonyok iránti javaslattal kapcsolatban vannak, át ne vizsgálja, s egyiket a másikkal összhangzásba ne hozza.

Teszi ezt a nemzet saját kezdeményezési jogánál fogva. Lehet, hogy a végeredmény ugyanaz lesz, mintha az átvizsgálást a felelős minisztérium hozta volna javaslatba. De lényegesnek tartom elvileg is a két kezdeményezési jog mikénti gyakorolhatására nézve azon különböztetést, melyet mi feliratunkban kimondottunk, s melyet a módosítvány teljesen mellőzött, csakhogy a felelős minisztérium megemlítését feliratunkból kitörülhesse.

Kihagyja a módosítvány1 felirati javaslatunk 32. szakaszából azon lényeges eszmét, hogy politikai életünk ingatagságát csak őfelsége szüntetheti meg alkotmányunk tettleges visszaállításával, (Helyes!) és ezt befejező megkoronáztatásával. E határozott fogalom helyett a módosítvány csak a remény teljesülésének föltevéséről szól, pedig ezen ingatagság megszüntetésére sem remény, sem föltevés nem elegendők, hanem valóságos tény szükséges, az alkotmány visszaállításának (Úgy van!) s az ezt befejező megkoronáztatásnak ténye. (Viharos tetszés.)

deak-002-004-007-0011 Bartal György (1820–1875, 1865-től a helytartótanács elnöke) február 21-én adta be módosító indítványát, melyben javasolja, hogy a feliratba vegyék bele az 1848-as törvények előzetes felülvizsgálatának elvét, s az opportunitás, a célszerűség jegyében ne ragaszkodjanak a felelős kormány felállításához és a megyék autonóm szervezetének visszaállításához.

A módosítványt indítványozó képviselőtársunk nyíltan kimondotta előadásában, hogy ő mindezeket azért akarja kihagyni a felirati javaslatból, mert ő nem pártolja a jogfolytonosságot, s a végkiegyenlítés iránti megállapodás előtt nem akarja sürgetni a felelős minisztériumnak és a köztörvényhatóságoknak alkotmány szerinti visszaállítását.

Magyarország közjogának egyik alapelve az, hogy törvényt alkotni, módosítani vagy eltörölni csak a király és nemzet egyetértésével lehet. Másik alapelve az, hogy a törvényhozó hatalomnak azon részét, mely a fejedelmet illeti, csak a koronázott magyar király gyakorolhatja. Harmadik alapelve az, hogy a király koronázás előtt köteles kiadni a koronázási hitlevelet, melyben ünnepélyesen ígéri, hogy az ország jogait, szabadságát s törvényeit szentül megtartja és másokkal is megtartatja. E három közjogi alapelv ellenében miként nyughatnánk meg abban, hogy alkotmányunk, melyet állami alapszerződés, szentesített törvények és királyi hitlevelek ünnepélyesen biztosítottak, s melyet soha csak egy óráig sem volt jogos megszüntetni, hadd szüneteljen tovább mindaddig, míg annak lényeges részét át nem alakítjuk! (Igaz!)

356Ha vissza nem állíttatik az alkotmány, minek alapján adja ki a király a koronázási oklevelet? Az új megállapodások még nem lesznek törvények, mert azokat csak koronázás után lehet szentesíteni, a régi törvények pedig fel vannak függesztve, és tettleg nem élnek. Minő jogokat biztosít hát az inaugurale diploma2 a nemzetnek? Azokat-e, amelyek föl lettek függesztve és vissza nem állítva? Vagy azokat, melyek koronázás után adatnak? (Úgy van!)

deak-002-004-007-0022 Koronázási hitlevél.

Valóban visszás helyzet ez, melyből kimenekülni csak a törvények rendeleteinek teljesítése által lehet, s meg vagyok győződve, hogy a kimenekülés halogatása a bajt nem enyhítni, sőt növelni fogja.

Nem fogom fel azoknak nézetét, kik azt mondják, hogy miután a jogfolytonosság el van ismerve, nyugodjunk meg abban, s ne kívánjunk többet. A jog, mely nem érvényesíthető, aligha többet ér az üres szónál, (Úgy van!) s nem hiszem, hogy sok ember találkozzék, aki beérje azzal, hogy valamely tényleges jogát elismerték, de tettleg azzal élni nem engedik. (Helyes!) Akit elzártak, nem sokat nyer vele, hogy a szabadsághozi jogát elismerik, de szabadon nem eresztik. (Helyes! Derültség.) Akit vagyonától megfosztottak, aligha meg fog nyugodni, ha jogát azon vagyonhoz elismerik, de tulajdonát vissza nem adják. (Úgy van!)

A jognak elismerése által csak az ok vagy ürügy van elhárítva, melynél fogva a tettleges életbe léptetés meggátoltatott, de nincs megszüntetve a joggal viszonyos kötelezettség, mely az elismerés után még erősebb. (Helyes!)

Azt fogja talán valaki mondani, hogy mindezek csak magánviszonyokra vonatkozó észrevételek, melyek az állami viszonyoktól különböznek. Igenis, különböznek, amennyiben egy egész nemzet szabadságáról, törvényes jogairól van itt szó.

Azt is mondhatja talán valaki, hogy a tettleges jogfolytonosságnak megtagadása nem tagadása a jognak; de bocsánat, a jogfolytonosság megtagadása nem egyéb, mint a jognak folytonos tagadása! (Helyes! Igaz!)

Egyébiránt az általunk követelt jogfolytonosság nem elv, hanem azon kétségtelen elveknek, melyeket őfölsége is elismert, legszorosabb logikai következménye. (Úgy van!) Alkotmányos elv az, hogy a törvényhozás rendes útján alkotott törvényeket csak a törvényhozás rendes útján lehet ismét megváltoztatni. (Helyes!) Alkotmányos elv az, hogy a törvények megtartandók, míg azokat a törvényhozás meg nem változtatja. Miután pedig Magyarország törvényei a törvényhozás rendes útján lettek alkotva, s azokat az alkotmányos törvényhozó hatalom eddig meg nem változtatta, egyszerű, világos és szoros következtetés az, hogy meg kell azokat tartani. (Úgy van!) És ez a tettleges jogfolytonosság. (Élénk helyeslés.)

357De nem ereszkedem mindezen, részint itt megemlített, részint talán még előhozható okoskodások bővebb részletezésébe, hanem átmegyek arra, hogy maga őfölsége a trónbeszédben nem ily játékszerű okoskodásokat hozott fel a jogfolytonosság ellen, hanem egy nagy fontosságút, egy igen súlyosat. Megjegyezte már Komárom városa érdemes képviselője3 , hogy őfölsége nem mondja, hogy elvben elismeri a jogfolytonosságot. Hiszem, hogy azok, akik a trónbeszéd készítésére befolytak, nem szorultak szofizmára, hanem használták a legnagyobb, a legsúlyosabb argumentumot, a lehetetlenséget.

deak-002-004-007-0033 Ghyczy Kálmán február 16-i beszédében támogatta Deák felirati javaslatát.

Ezen szó, uraim, lehetetlenség, igen nagy szó, kivált mikor egy nemzet egész alkotmányos létének ellenében állíttatik fel. Ami valóban lehetetlen, azt létrehozni sem ész, sem erő nem képes. A lehetetlenség oly hatalom halandó életünkben, mint a hitregéknek fátuma, melyet még ama pogány istenek sem valának képesek megtörni. De a közéletben gyakran lehetetlennek látszik az is, ami felette nehéz; gyakran lehetővé vált, amit lehetetlennek mondottak. A lehetlenség előtt hátrálni lennénk kénytelenek. Felirati javaslatunkban is kimondottuk, hogy mi politikai lehetetlenséget nem kívánunk. (Úgy van!) De ha az, mi röviden lehetetlenségnek mondatik, csak súlyos nehézségekből áll, oly nagy fontosságú közérdek miatt, minő a nemzet alkotmányos élete, készek vagyunk mindent megtenni, ami hatalmunkban és szabadságunkban áll, e nehézségek elhárítására.

Elismertük mi felirati javaslatunkban a helyzet nehézségeit. Kimondottuk, hogy nem szándékunk a birodalom biztonságát veszélyeztetni, vagy fejedelmünk törvényes jogait csorbítani. Kimondottuk, hogy méltányolni fogjuk mindig a társországok jogos igényeit. Nem hoztuk kétségbe, hogy ezen átmenet bonyodalmakkal jár, melyeknek tisztába hozatala nagy óvatosságot fog kívánni, s készeknek nyilatkoztunk elnézésre is a felelősség elvének szigorú alkalmazása helyett. Tettük mindezt, hogy alkotmányunk helyreállítását elérhessük; tettük azon őszinte szándékkal, hogy a kiegyenlítést előmozdítsuk. (Helyeslés.) És íme, gúnyra találtunk (Úgy van!) azoknál, kik oly gyakran opportunitást4 emlegetnek; nevetségessé akarták tenni azon felelősséget, melynek irányában szigorúság helyett méltányos elnézést ígértünk, csakhogy könnyítsük az átmenetet, s ennek folytán a kiegyenlítést. Íme, tisztelt ház, most akartunk a jog szigorától eltérni opportunitási tekintetből – és kik vetik ezt szemünkre? Nem azok, kik a jogot veszik kizárólagosan tekintetbe, hanem azok, kik a jog mellett, sőt talán a felett az opportunitást emlegetik leginkább. (Úgy van!)

deak-002-004-007-0044 Időszerűséget, célszerűséget.

A nemzet bizalommal járul őfölségéhez, mert bizalomra lett felszólítva. A nemzet aggódik, s bizalommal mondja fejedelméhez: Uram, legszentebb 358közjogi elvünk van veszélyben, a jogfolytonosság elve, mely nélkül nincs alkotmányunk; mentsd meg ez elvet, ismerd el tettleg a jogfolytonosságot, állítsd vissza az alkotmányt! Erre őfölsége csak megelőzőleg szólott, és saját polgártársaink, saját képviselőtársaink máris azt mondják: Nem lehet ezt kérni, e kérést ki kell hagyni, mert ha bevesszük, kockáztatjuk a sikert, mert a visszaállítás lehetetlen.

Vajon, kérdem, ki mutat több bizalmat a fejedelemhez? Az-e, ki azt mondja: Uram, nyugtass meg; minden lehetetlen nem lehet, teljesítsd a nemzet kérelmét! A bizalom ezen szavának ki akarja útját állani? Azok, kik opportunitást emlegetnek, (Helyeslés) azok, kik előre kimondják az ítéletet, a lehetlenség ítéletét, csak azért, mert a fejedelem kimondta; de a fejedelem egész átalánosságban szólott, nem mondta, hogy semmit sem lehet visszaállítani az alkotmányból, nem mondta, hogy semmi részét az alkotmánynak tettleg el nem ismerheti, mindezt ő nem mondta, hanem kimondják azok, kik a trónbeszédre hivatkoznak opportunitásból. (Helyes! Úgy van!)

Nem lehet, uraim, hogy az annyiszor emlegetett opportunitásra nézve ki ne mondjam nézeteimet, hisz úgy látszik, hogy minden mozgalmas, nehezebb, komolyabb időknek megvannak jelszavai, s úgy látszik, hogy ezen országgyűlés jelszava az opportunitás.

Uraim, az opportunitás igen fontos érv ott, hol törvény alkotásáról van szó, legfőbb tekintet akkor, midőn új törvényt kell alkotni, mert akkor nem szükséges kérdésbe venni, törvényes-e ezen törvény, mert amint a törvényhozás rendes útján megalkottatik, azonnal törvényes, mert törvény (Helyeslés); ott azt kell tekintetbe venni, vajon opportun-e az alkotandó törvény, vagy nem, megfelel-e a nemzet kívánalmának, az állam szükségének, előbbre viszi-e a nemzet felvirágzását, egyszóval alkalmatos-e arra, hogy a nemzet politikai életét támogassa és továbbra kifejtse. De midőn már meghozott törvény meg- vagy meg nem tartásáról van szó, az opportunitással igen, de igen nagyon kényesen kell bánni. (Helyeslés.)

Azt tapasztaltam, hogy sokan az opportunitás szót akkor használják a már meghozott törvények meg nem tartására nézve, ha a törvény nem szól mellettök, tehát ellentétbe teszik a pozitív, fennálló törvénnyel, sőt a jelen esetben egy jogilag fennálló alkotmánnyal. (Helyeslés.)

Íme, a világ egyik legelső szabad népe, a hajdani Róma állami virágzásának korszakában felállította a diktatúrát mint elvet. Ez nem volt egyéb, mint az opportunitás eszköze, midőn az állami, a polgári szabadságot meg kellett menteni. A törvény fölfüggesztetett, és diktátor kezébe adatott. De kérem, uraim, ez csak hat hónapra történhetett, továbbra nem. Oly opportunitás, 359mely tizenhét évig tart, s melynél még azután is azt tanácsolják nekünk, hogy tartsuk meg és fogadjuk el továbbra is, (Zajos helyeslés és taps) az ily opportunitás célszerű nem lehet, mert hogy az opportunitás célszerű legyen, szükséges, hogy tovább ne tartson, mint ameddig a cél, az ország, az állam megmentése múlhatlanul megkívánja (Éljenzés); szükséges, hogy az a jogokat el ne törülje, hanem hogy annak megszüntével azonnal ismét életbe lépjenek a jogok. Oly opportunitás, mely mindezekre nem vigyáz, éppen nem opportunitás, hanem – saját nevén nevezve – abszolutizmus. (Úgy van!)

Az opportunitást szemben a törvénnyel igen nehéz megvédeni. A „quid juris”5 látszik a törvény szövegéből, mutatja azt a gyakorlat, s érti rendesen minden ember – kivált közdolgokban. A „quid consilii”6 rendesen a politika mezején tapogatózás. Igen nehéz nagyon gyakran megítélni, hogy mi a valóságos „quid consilii”; igen nehéz azért, mert annak minden tényezőjét, kivált korunkban, igen nehéz ismerni.

deak-002-004-007-0055 Mi jogos.

deak-002-004-007-0066 Mi tanácsos.

Példát hozok fel:

1847-ben összejött a pozsonyi országgyűlés, tanácskozott Magyarország közügyeiről – éppen nem magának a constitutiónak alapelveiről, hanem tanácskozott az adminisztráció kérdéséről. Alakultak pártok, különfélék voltak a nézetek, a legelőbbre látó politikus is Magyarországban legfeljebb csak azon kombinált volna, vajon egyiknek lesz-e többsége, vagy a másiknak, és ha így vagy úgy dől el a dolog, mennyi kárt, mennyi hasznot tesz a közigazgatásnak. (Derültség.) Azonban százmértföldnyire megtiltanak egy lakomát7 ; Franciaország fegyvert fog, forradalom lesz – és két hónap múlva az egész magyar alkotmány át van alakítva másként, éspedig úgy, ahogy előbb el sem kezdék még, róla nem is álmodtak. Tehát az opportunitást oly körülmények idézték elő, melyek az ember előtt tudva nem lehettek.

deak-002-004-007-0077 A francia liberális és demokrata ellenzék 1847 nyarától reformbankettek szervezésével igyekezett népszerűsíteni a politikai reformok ügyét. Az 1848. február 22-ére tervezett összejövetelt betiltotta a kormány. Másnap a párizsi nép barikádokat emelt, s kitört a párizsi forradalom.

És hogy mennyire téved az opportunitási politika, arra ismét példákat hozok fel: Szomorú események voltak az 1848-iak. A harc bevégeztetett. A nyugalom helyreállt. Nem volt, ki őfölsége fegyveres erejének ellen tudott vagy ellen mert volna állani. Az a kérdés forgott fenn, mi történjék. A jog Magyarország irányában azt parancsolta volna, állíttassék helyre a magyar alkotmány, és ha valamelyik része hiányos, vagy őfölségének nem tetszik, mert más kifogása van ellene, változtassék meg. Előállottak az opportunitás emberei, és azt mondták: „Nem, uram! Igaz, hogy jogilag úgy kellene történnie, de a quid consilii parancsolja, hogy alakíts ezen birodalomból egy nagy központosított, egységes birodalmat.”

Őfölsége hallgatott az opportunitás politikusaira. Tíz esztendeig folyt ezen opportunitási politika, minő sikerrel, azt tudjuk. Számos államadósság 360és seregeink vitézsége dacára is egy provincia elvesztése lett az ára. Hiszi-e valaki, hogy azon urak eltalálták az opportunitási politikát? Hiszi-e valaki, hogy az jobb volt, hasznosabb volt mind őfölségére, mind a birodalomra nézve, mint lett volna a jog politikája? Őfölsége maga is belátta, sőt mondhatni, érezte, hogy ezen politika, melyet az opportunitás akkori emberei tanácsoltak, nem vezethet célhoz. Elmondta, hogy ő más útra akar térni, hogy nem akar abszolút uralkodni, hanem ad constitutiót. Előálltak ismét az opportunitás emberei, nem azok, de mások (Derültség); de mindenesetre az opportunitás emberei: „Uram, a jog azt kívánja, hogy az 1848-i törvényeket állítsd helyre, és azon állapotot, melyet azon törvények megállapítottak, azonban ez nem lesz opportunus, tegyünk másként, visszamehetünk talán a régire, eltörülhetnők egy részét az 1848-i törvényeknek.”

Arra csinálták az októberi diplomát, mely az opportunitás munkája, s némely országoknak talán hasznos is lehetett, de Magyarországra nézve nem volt áldásos.

Ez volt második lépése az opportunitásnak.

Őfelsége látta, hogy az októberi diploma nem elégíti ki népeit. Előállott az opportunitás egy harmadik embere, és megcsinálta a februáriusi pátenst. Azt mondta: „Szépen, csendesen elérjük mindazt, mit milliókkal és nem tudom mennyi fegyveres katonával nem tudtunk elérni, a szabadság pajzsa, vagyis inkább a szabadság álarca alatt.” (Zajos helyeslés.)

A következmény megmutatta, hogy az opportunitás ezen embere is hibázott.

Őfelsége felfüggesztette az opportunitási politika ezen szüleményét is. És most hazánkhoz és átalában népeihez fordul. Ne csodálkozzanak az opportunitás emberei, ha ennyi csalódásaink után egy kissé óvatosak vagyunk minden tartózkodás nélkül rálépni azon politika ösvényére, melyet ők tanácsolnak. Meg tudunk mi alkudni a körülményekkel, és azt hiszem, meg is fogunk alkudni mindenkor, midőn az ország közjava azt kívánja, és úgy történhetik meg, hogy alkotmányunk felforgatását ne vonja maga után. (Zajos helyeslés.)

Előhozzák például őseinket. Áldás hamvaikra! Ők megtartották a hazát! De talán még több része volt hazánk megtartásában annak, hogy a törvényhez ragaszkodtak, mint annak, hogy az opportunitás politikáját űzték. Higgyék el, uraim, ha nagyon könnyen állottak volna az opportunitás politikájára, lehet, hogy az ország most gazdagabb volna, de magyar bizonnyal nem volna. (Zajos helyeslés és taps.)

Hivatkoznak különösen Magyarország nagy I. Leopold királyára és az Aranybulla ismert záradékára. Engedjék meg, hogy én is ebből az esetből, melyet ők említettek, vonjak párhuzamot a mostani viszonyokra.

361Az Aranybulla záradékában, mint tudja a tisztelt ház, az foglaltatott, hogy a törvények és szabadság ellen kiadott rendeletek ellenében ellenállást fejthessen ki minden egyes főúr vagy nemes, vagyis röviden: az ellenállási szabadság.

Ezen szabadságot használták is őseink több-kevesebb szerencsével nem egy alkalommal, de bizony a tapasztalás azt mutatta, hogy valami nagyon hasznos ezen szabadság használata nem volt az országra nézve.

I. Leopold alatt bekövetkezett azon katasztrófa, melyben Magyarország alkotmányos jogai és alkotmányos szabadsága eltörültettek vagy legalább felfüggesztettek annyira, hogy a német rend harcias nagymesterét, Ampringen Jánost8 nevezte ki őfelsége, az akkori uralkodó Magyarország kormányzójává. Súlyosan szenvedett a nemzet, súlyosan annál inkább, mivel azt még vérpadok és üldözések is kísérték. Sikerült végre őfelségét felvilágosítani a magyar államférfiaknak, kik között igen nagyon fő helyet foglalt el – áldás emlékére – Széchenyi Pál, a kalocsai érsek9 . Őfelsége végre meggyőződött, hogy azért, mert egy összeesküvés okot adott a felfüggesztésre, melynek folytán az összeesküvés tagjai bűnhödtek, az egész nemzet alkotmányát felfüggeszteni nem lehet; visszaállította az alkotmányt minden kivétel, minden föltétel nélkül – pedig volt az alkotmánynak akkor egy pontja, a szabad ellenállás joga, mely semmi monarchiában, semmi alkotmányban, semmi jól rendezett államban meg nem állhat. (Helyeslés.)

deak-002-004-007-0088 Ampringen, Johann Caspar (1619–1684), 1664-től a német lovagrend nagymestere, 1673–1679 között Magyarország kormányzója.

deak-002-004-007-0099 Széchenyi Pál (1642–1710) csak 1696-ban lett kalocsai érsek; Széchenyi György (1592–1695) 1644-től pécsi, 1653-tól veszprémi, majd 1658-tól győri püspök. 1678-tól kalocsai érsek, 1685-től pedig esztergomi érsek.

Mondta-e Leopold azt, hogy „visszaadom alkotmánytokat, de ezen pontot törüljétek előbb ki”? Pedig ha ezt mondta volna is, nem igazolná-e a história, legalább a dolog lényegére és érdemére nézve? De ő nem mondta, hanem visszaállította az alkotmányt föltétel nélkül teljes erejében, és csak hat esztendő múlva törültetett el azon záradék a nemzet és a fejedelem szabad akaratából.

Meghúzzam-e, uraim, a párhuzamot most magam, vagy azt mondjam-e, hogy húzza azt meg mindenki a maga belátása szerint? Hosszas nem akarok e részben lenni. (Felkiáltások: Halljuk!) Önökre bízom megítélni, hogy miképp áll most ehhez képest a dolog. Ha úgy áll-e, mint azok, kik folyton az opportunitás politikáját emlegetik, állani gondolják? Én azt hiszem, hogy az opportunitás politikájának az az ereje, mely neki tulajdoníttatik, nem oly túlságos, hanem mindenesetre olyan, hogy mi azt most követhetni nem fogjuk. Másrészről pedig azt hiszem, hogy ezen egész országgyűlés folyamában lesz elégséges alkalmunk bebizonyítani, hogy az opportunitás politikáját is tudjuk követni, ahol lehet, ahol kell és szabad. (Zajos helyeslés.)

Nem szólok, tisztelt ház, hosszasan a felelős minisztériumról mint elvről, 362nem szólok arról mint oly posztulátumról, mely nélkül a kiegyezkedést létesíthetni igen kevés ember hiszi e házban. Örömmel jegyzem meg, hogy még azon férfiak is, kik más tekintetben, az opportunitás szempontjából inkább, mint jogi szempontból tőlünk eltérnek, a felelős minisztériumot mint alapját a magyar közjognak jövőre éppoly melegen pártolják, mint mi, és talán nem hibázom, ha azt mondom, hogy e részben e házban szakadás, véleménykülönbség nincs. (Helyeslés.)

Megjegyezte tisztelt barátom, Somogy megye kaposkerületi követe, Somssich Pál, hogy még a felelős minisztérium, a parlamenti kormány sem azon institutio, mely mindenre nézve teljes biztosítékot nyújtana, és tökéletes volna; de azt mondta mégis, hogy a létezők közt az nyújt legtöbb biztosítékot, s hogy azért szükségesnek tartja. Tökéletesen osztom nézetét. Csak még egyet teszek hozzá: hogy a felelős minisztérium nemcsak a létezők közt legjobb biztosítéka a népek szabadságának, hanem egyszersmind villámhárítója a forradalomnak. Azt mondják talán, hogy hiszen voltak forradalmak ott is, hol felelős minisztériumok léteztek. Igenis, de csak akkor, mikor azon felelős miniszterek megfeledkeztek állásukról, mikor túlmentek a határon, mikor dacoltak a törvénnyel és a nemzet akaratával, szóval mikor csak névleg voltak felelősek. (Helyeslés.) Hiszen a villámhárító is, ha megrozsdásodik, nem hárítja el a villámot. Az ügyes gazda kidobja a rozsdás villámhárítót, tesz helyébe újat, de nem fogja mondani, hogy a villámhárító alkalmatlan és helytelen. (Felkiáltások: Nagyon helyes! Éljen!)

Ami a minisztériumra vonatkozólag annak másik részét illeti, tudniillik azt, hogy most állíttassék-e helyre a minisztérium, minél előbb, amit mi kérünk, erre nézve szólottak már sokan, szólani fognak még többen, nem ereszkedem bővebben ki, csak azt mondom, hogy ha lett volna kétségem, Bartal György barátom előadása eloszlatta volna azt arra nézve, hogy most már szükséges volna és a kiegyenlítést nagyon előmozdítaná, ha volna felelős minisztérium. Miért? Ő előadásában igen sok fontos dolgot mondott, sok igazat is, sok olyant is, ami a tractatusok10 alapja lehetne, csak az a kár, hogy ezen szavak nem felelős miniszter szájából jöttek. (Derültség.) Azt mondják, hogy tractatus útján kell a dolgot őfelségével rendbe hozni. Igenis, de ezen tractatust könnyítené és előmozdítaná egy felelős minisztérium, ha az, őfölsége akaratát tudva, lépne közénk. Kérdem önöket, ezen sok vitatkozásnak nem maradt volna-e el fele, ha előre értesítve a felelős miniszter fölvilágosított volna arról, hogy mi tulajdonképpen erre vagy arra nézve őfölségének akarata. (Igaz!) Kérem önöket, nem maradt volna-e el éppen a vitáknak keserű fele? Hogy célt érjünk, bizalom kell. Bizalom felfelé, bizalom egymáshoz. Íme, uraim, 363mi a jogfolytonosságot fejtegettük a felirati javaslatban; nem tettünk oly pontot bele, mely megkötné a tanácskozások további folytatását; nem szólottunk a kiegyenlítésről oly modorban, hogy azt akárki a legrosszabb akarattal a kiegyenlítést megakadályozó lépésnek nézte volna. Láttuk, éreztük és tudjuk, hogy számosak a nehézségek; tudjuk, hogy sokat azon tizenhét évi közbejött események miatt nem lehet oly simán elintézni, mint rendes állapotban lehetne; és mi számot vetettünk magunkkal. Nem kis erőködésünkbe került minmagunkban kiküzdeni s kimondani e szót: elállunk inkább a törvény szigorától, elnézéssel leszünk a felelős minisztérium iránt, csak a kiegyenlítés lehető legyen, csak alkotmányunk visszaállíttassék. (Helyes!) Ezen javaslatunk csak úgy lehet gyakorlatilag jótékony, ha jóakarat környezi minden részről, ha minden kebelben azon szempontból talál visszhangra, amelyből téve van, ha minden ember igyekszik a hiányt, nehézséget pótolni, s előmozdítani a jó célt, és ha őfölsége, akit meg is kértünk, hatalmával támogatja ezt. Most először tértünk le a törvény szigorú útjáról, letértünk a közügy tekintetében, a kiegyenlítés érdekében, letértünk, hogy alkotmányunk helyreállítását eszközöljük – és íme, kik vetik ezt szemünkre? Talán azon rész, aki nem akarta, nem tartotta tanácsosnak bármiben s bármiért a szoros törvényességtől elállani? Nem, uraim, az a rész, amely a törvény helyett opportunitást emleget. (Hosszas éljenzés és taps.) Kérdem, uraim, kik tanúsítanak őfelsége iránt nagyobb bizalmat? Mi-e, kik hozzá fordulunk, kérve, hogy állítsa vissza alkotmányunkat, megmondva, hogy lehetetlent nem kérünk, tőle várva, hogy a törvénynek életet adjon, vagy azok, kik ennek szívesen útját állják? Senkinek szándékát gyanúsítani nem fogom, meg vagyok győződve, hogy ugyanazon jó szándékkal viseltetnek ők is, mint mi. Útjaink különbözők. Az övék, meglehet, rövidebb, de sokkal költségesebb; a mienk talán hosszabb, de nem áldoz fel semmit. (Helyeslés.)

deak-002-004-007-01010 Egyezkedések.

Azt mondják némelyek, hogy visszaállítása a felelős minisztériumnak, visszaállítása a megyéknek rendkívüli bonyodalmakkal járna. Nem tagadom, hanem azt kérdezem, hogy a legnagyobb nehézségek elegendők-e arra, hogy egy nemzet alkotmányának visszaállítását gátolják, vagy legalább elegendők-e arra, hogy a nemzet visszaijedjen a nehézségektől, és ne sürgesse a visszaállítást? Azt mondják, hogy az 1861-i megyék alakítása hibás volt. Miért volt hibás? Annak is talán az 1848-i törvények voltak okai? (Derültség.) Hibás volt azért, mert visszaállították a megyéket, de felelős minisztérium nélkül, meghagyták a megyékben a kétféle közigazgatási hatalmat, egymástól független, különálló tisztviselőket. Tehát azok, kik most azt mondják, hogy hibás volt az 1861-i megyék alkotása, nem azt következtetik belőle, hogy próbáljuk meg 364visszaállítani a megyéket, elkerülve a hibákat, melyek a bajt okozták, hanem egyszerűen azt mondják: tehát ne állítsuk vissza. (Éljenzés.) Nagyon örülnénk, ha valósulna, hogy őfölsége elhagyta a provizóriumot. Ígérte igenis őfölsége, hogy elhagyja a provizóriumot11 , és a törvényhozás terén el is hagyta, de hacsak tegnap nem érkezett a rendelet, a végrehajtás terén ma sem hagyta el. (Úgy van! Derültség.) Azt mondá egyik képviselőtársunk, hogy őfölsége három provizóriumon ment keresztül 1848 óta, és megunta azokat; bizonyossá teszem önöket, hogy mi is nagyon eluntuk. (Úgy van! Derültség.) A különbség csak az, hogy a provizóriumot nem mi kívántuk, mi csak tűrtük. Egyébiránt miért kellett őfölségének annyi provizóriumon keresztülmenni? Azért, mert a quid consilii hibás felfogását követte, és nem lépett az alkotmányosság ösvényére. (Helyes!)

deak-002-004-007-01111 Ideiglenes kormányzatot.

Most arra térek, mit indemnity billnek12 keresztelnek. Uraim, oly nevet adnak javaslatunknak, amely a felirati javaslatban elő nem fordul; összehasonlítják az európai közjoggal, kimutatják annak céltalanságát, s nemcsak nem támogatják a kebel jóakaratával, hanem a gúnynak, nevetségnek teszik ki, s elferdítik a felirati javaslat szavait. De mindez ne tartson vissza bennünket, forduljunk őfölségéhez; őfölsége nem fog kinevetni bennünket, hanem megteendi, amit lehet; lehetetlent pedig mi nem kívánunk. (Helyeslés. Úgy van! Igaz!)

deak-002-004-007-01212 A kormányt a felelősség alól átmeneti időtartamra felmentő országgyűlési felhatalmazás.

De hosszabbra nyúlt beszédem, mint szándékom vala. (Halljuk! Halljuk!)

Áttérek ismét a módosítványra, különösen annak e három szavára: „birodalmának hatalmi állása”. E három szó és az eszme, mely azokban foglaltatik, legalább így kifejezve, nem fordul elő a felirati javaslatban, s én, ki szerencsés valék az országos bizottság ülésében a felirati javaslatot indítványozni, kötelességemnek ismerem számot adni a nemzet képviselői és a nemzet előtt, hogy e szavakat, ámbár azokat a legmagasabb trónbeszéd említi, miért nem vettük fel a felirati javaslatba.

Kiindulási pontunk a sanctio pragmatica, melyet nemcsak a nemzet, hanem őfelsége is különösen elismert jogalapnak tekint. E kiindulási pontot szem előtt kell tartanunk, midőn oly tárgyakról szólunk, melyek a sanctio pragmaticából származnak. Ki van abban világosan és határozottan fejezve az elválhatlan és eloszthatlan birtoklás, s annak következtében a közös és kölcsönös védelem elve, de a hatalmi állás nem említtetik.

Tudom én azt, hogy a védelemhez hatalom kell, éspedig annál nagyobb hatalom, minél nagyobb a megvédendő tér, s minél hatalmasabbak azon szomszédok, kik ellen a védelem egyszer vagy másszor szükséges lehet. De inkább akartam mégis a pragmatica sanctióban kifejezett közös védelem és 365az ebből származó közös biztonság eszméjét venni fel a feliratba, mint oly kifejezést használni, mely sem a pragmatica sanctióban, sem törvényeinkben, sem országgyűlési iratainkban sehol elő nem fordul. (Úgy van! Igaz!)

De úgy hiszem, nincs is e szavakra szükség a feliratban, s azoknak kihagyása sem viszonyos kötelezettségeinkre, sem a birodalom állására legkisebb befolyással sincs. A közös és kölcsönös védelem kötelezettsége, melyet egymás irányában elvállaltunk, nincsen számhoz kötve, hanem mindkét részről a szövetkezett népek egész erejére kiterjed. E védelmi szövetkezés alapította meg a birodalmat, megvédte azt a legsúlyosabb veszélyek között, s növelte erejét és hatalmát. E védelmi szövetkezés, mely sohasem szólott hatalmi állásról, tette lehetővé, hogy Ausztria nagyhatalom lett; e szövetkezés, melyet őseink kötöttek, közös védelmi és önvédelmi volt, tehát inkább békére, mint harcra számítva, s mint a tények mutatják, mégsem következett az, hogy Ausztria nagyhatalmi állása, noha benne nem volt a pragmatica sanctióban, megcsonkíttatott, sőt az által igen növekedett.

III. Napóleon13 , midőn trónra lépett, Európa színe előtt ünnepélyesen kijelentette, hogy „a császárság a béke”. E kijelentés a béke politikájának kijelentése volt, de abból senki sem következtette, hogy Franciaország és annak császárja le akar mondani nagyhatalmi állásáról, mert a béke politikáját hirdeti.

deak-002-004-007-01313 Napóleon, III. (1808–1873), 1848 decemberétől köztársasági elnök, 1852–1870 között Franciaország császára.

Az tehát, hogy mi e feliratban úgy, mint őseink a pragmatica sanctióban, nem hatalmi állást emlegettünk, hanem a birodalom biztonságát s a közös s kölcsönös védelmet hozzuk fel, nem zárja ki, sőt inkább magában foglalja azon eszmét, hogy ha e közös biztonságot bárhonnan legkisebb veszély fenyegetné, az alkotmányos Magyarország sohasem fog hátramaradni törvény szabta legszentebb kötelességének teljesítésében, s a birodalom többi részeivel együtt erejének végső megfeszítéseig fogja védeni hazáját, királyát és fejedelmének birodalmát.

Helyesen jegyezték meg némely képviselőtársaink, hogy nem lehet a nagyhatalmi állást decretálni14 ; szavak erre nem elegendők, hanem más lényeges tényezők szükségesek. Spanyolország és az oszmán birodalom erejöknek teljében nagyhatalmak valának egykor, de most már nem azok, s nincs a világ összes szótáraiban olyan szó, mely nekik a nagyhatalmi állást visszaszerezné. Poroszország nem volt nagyhatalom, s azzá lett szó nélkül, de tettleg, azon tényezők közreműködése által, melyek fokról fokra növelék erejét és hatalmát. Egyike ezeknek bizonyosan azon egyetértés, mely a múlt időkben a porosz nemzet és annak eszélyes, bölcs kormánya közt az évek hosszú során át fennállott. Azon viszály, mely ott utóbbi időkben a kormány és nép közt 366felmerült, minő hatással lesz jövőre az ország nagyhatalmi állására? Attól függ, mily hosszú időre fog terjedni, és minő mérvet vesz. Én azt hiszem, hogy azért, ha mi egypár szóval többet vagy kevesebbet teszünk a felirati javaslatba, a birodalom nagyhatalmi állása megvan és meglesz, ha bele nem tesszük is; ha pedig beletesszük, s ama tényezők közbe nem jönnek, nem fogjuk azzal megtartani a birodalom nagyhatalmi állását. A népek ragaszkodása az, ami ezt tettleg megszilárdítja, és ha egybeolvasztási törekvések helyett egyetértés fog előtérbe lépni; ha az állam takarékos és gondos gazdálkodás által könnyít a polgár terhein; ha tért nyit a polgárok szorgalmának, hogy erejöket maguk számára fejlesszék, ekkor az erő nagyobbá, a nagyhatalom még nagyobb hatalommá lesz, akár szólunk róla, akár nem. (Úgy van! Helyes!) Nem tevém bele e néhány szót azért, mert azt hivém, hogy őfelsége, midőn azt trónbeszédében megemlíté, nem azért említé meg, hogy azt a felirati javaslatban mi is megemlítsük, hanem mint valóságos consectariumát15 azon kapcsolatnak és közös védelemnek, mely a sanctio pragmatica által kitűzetett. Ha nem terjed többre a két szónak értelme, mint arra, mi a pragmatica sanctióban úgyis megvan, akkor fölösleges említenünk; ha pedig többre is terjed, ha mást foglal magában, akkor csak úgy hozzávetőleg, mellesleg, tüzetes tárgyalás nélkül hozzászólni úgysem lehet. (Helyeslés.)

deak-002-004-007-01414 Elrendelni.

deak-002-004-007-01515 Következményét.

Megalakult e hatalmi állás, a pragmatica sanctio alapján fenntartatott, és fennáll anélkül, hogy azt a pragmatica sanctio és a magyar törvények és országos iratok említnék; fenn fog az állani továbbra, ha nem beszélünk is róla, míg elleneink, ha most érintenők meg, amiről eddig nem szólottunk, de amit tettleg támogattunk, azt mondanák, hogy arról szólanak némely emberek legtöbbet, amivel nem bírnak, és demonstrációnak tekintenék azt. Demonstrációra pedig szükség nincs, ami megvan, azt nem kell szóval demonstrálni. (Helyeslés.)

A trónbeszédben is meg van említve, és a kiegyenlítési kísérlet alkalmából is annyiszor előhozzák a birodalmi egységet. Ha azt kérdik tőlem, akarja-e ön a birodalom egységét, vagy nem, kénytelen vagyok erre azon kérdéssel felelni, mit ért ön a birodalom egysége alatt. Mert van olyan egysége a birodalomnak, amelyet igenis akarok, van olyan is, amelyet semmi áron nem akarok. Elleneink – vagy inkább ne is nevezzük őket elleneinknek, mert meglehet, hogy nem lesznek azokká az osztrák államférfiak – ez alatt a birodalmi egység alatt, vonatkozva a birodalom új szervezetére vagy alakjára, azt értik, hogy mindenekelőtt alakítani kell egy nagy egységes birodalmat, és ami ennek autonómiájából fennmarad, azt osszák ki az egyes népek közt kisebb-nagyobb mértékben. Ilyen egységet mi nem fogadhatunk el. Az én felfogásom 367szerint nem szabad elhagynunk azon alapot, amelyen a birodalom – hogy úgy mondjam – kezdetben alakult, és melyen eddig fennállott. (Helyes! Igaz!)

Magyarország önállóan, függetlenül, szabad akaratból választotta meg az uralkodóházat, és emelte a magyar trónra. Szabad akaratból mondá, hogy Magyarország és annak koronaországai ugyanazon uralkodó alatt, ugyanazon öröködési rend szerint elválaszthatatlan és feloszthatatlan birtokában lesznek, tehát közösen és kölcsönösen védelmezik egymást. Ezen ünnepélyes szerződés most is fennáll, s annak jogerejét minden eddigi fejedelmeink s legközelebb őfelsége is elismerte Magyarország, ideértve a társországokat is, mint önálló, független, szabad nemzet kötötte e szerződést, s kimondotta, hogy mindaddig, de csak addig, míg az általa megválasztott uralkodóház ki nem hal, Magyarország koronája ugyanazon fejedelmet illesse, ki a megállapított örökösödési rend szerint a többi országoknak és tartományoknak is fejedelme. Kimondotta továbbá mindezen országokra nézve az együttes és viszonyos, elválhatlan és eloszthatlan birtoklást, melyből származik a közös és kölcsönös védelem kötelezettsége. De emellett határozottan fenntartotta alkotmányos önállását és törvényes függetlenségét.

E szerződés úgy lépett életbe, mint kötve volt. Magyarország híven teljesítette mindenkor szerződésileg elvállalt kötelezettségeit, s fenntartotta mindig önállását. Így volt ez 1849-ig, mikor fegyver ereje változtatta meg az állapotot, megszüntette az alkotmányt mind itt, mind a Lajtán túl.

Magyarországban senki sem uralkodott, csak a magyar király, senki sem kormányzott, csak a magyar kormány, semmi tisztviselő sem működött, csak aki a magyar kormánytól függött. Magyarországban nem állíttatott újonc másképp, mint az országgyűlés beleegyezésével, éspedig az állítás szükségének előleges megtudása után. Magyarországban nem volt direkt adó, csak az, melyet minden más befolyás kizárásával egyedül és egyenesen a magyar országgyűlés szavazott meg; nem volt indirekt adó, csak melyet a magyar törvényhozás megállapított. Magyarország nem ismert el semmi államadósságot, azokhoz soha nem járult sem beleegyezésével, sem a kamatoknak vagy tőkének fizetésével, kivévén az úrbéri váltságból származó föld-tehermentesítési kötvényeket. Magyarországot a többi tartományoktól vámsorompó választotta el, mely osztrák részről Magyarországra nézve elég súlyos volt.

Mindezeket nem azért hozom fel, mintha vissza akarnám követelni azt, ami volt; tudom, hogy az minden tekintetben lehetetlen. De felhozom mint kétségtelen bizonyságát annak, hogy Magyarországnak a pragmatica sanctióban határozottan kikötött alkotmányos önállása tettleg is mindig fenntartatott.

368Ha tehát ezek így állanak, mi által vannak jogosítva az osztrák államférfiak arra, hogy Magyarországot mintegy a magokénak tekintsék? Társuk igenis vagyunk, de rendelkezésök alá magunkat sohasem bocsátottuk. Velök és mellettök készek vagyunk állani, de alattok nem.

Az én fogalmam szerint tehát egészen másképp kell történni annak, mit ők a birodalom alakulásának neveznek. Egymástól függetlenek vagyunk, s ők is, mi is függünk a közös uralkodótól. Rendezze tehát mindenik magát egymástól függetlenül saját fejedelmének hozzájárulásával, s amiben ezen, egyébként különálló országoknak a közös cél, a közös érdekek tekintetéből egymással érintkezniök kell, az képezi a valósággal közös viszonyokat, vagy, mint nevezni szokták, a közös ügyeket, melyeknek meghatározása és kezelésök módjának megállapítása teendi a közöttünk és közöttök szükséges kiegyenlítésnek tárgyát.

Egyszóval nézetem szerint az ő autonómiájok és a mi autonómiánk annyiban, de csak annyiban lesz korlátozandó, amennyiben azt a közös cél megkívánja, mely közös célt mi sem fogjuk szem elől téveszteni.

Ha szabad hasonlatossággal élnem, úgy tekintem én a birodalmat s annak különálló, de egy célra egyesült országait, mint egy ívnek két erős oszlopát, biztosan nyugszik azokon az ív, melynek tetején a trón áll; de ha valaki azt hinné, hogy az ívnek nagyobb biztonságáért az egyik oszlopot közelebb kell tolni a másikhoz, s megkísérlené e fonák számítású működést, kísérletével az ívet döntené romba.

Őszintén óhajtjuk mi a kiegyenlítést, mert e visszás helyzet a mi erőnket is, az övéket is fölemészti. A két fél alkotmányos önállásának fenntartása mellett is oly erős a kapcsolat, mely a sanctio pragmaticában megállapíttatott, oly számosak és fontosak egymással találkozó érdekeink, hogy ezek elegendő ösztönül szolgálnak, miszerint egymást támogassuk, és egymásnak útjába soha ne álljunk. Szívesen közelítünk mi a kiegyenlítés ösvényen feléjök, de a magunk lábán akarunk oda jutni. Elmegyünk azon határokig, amelyekig mennünk szabad, s amelyeken túllépni árulás volna hazánk ellen. Ha ezek után is meghiúsulnának a kiegyenlítési remények, akkor azok lesznek okai, kik tőlünk többet kívántak, mint amit tennünk lehet. (Élénk helyeslés.) Egyébiránt ne csodálkozzanak elleneink túl a Lajtán azon, hogy idegenkedést látnak Magyarországban aziránt, hogy szorosabban egyesüljünk, mint ahogy a szükség múlhatlanul megkívánja.

A régi görögök hitregéje azt beszéli, hogy Herkules Antaeussal, a Föld fiával sok ideig küzdött, s őt többször földhöz sújtotta. De Antaeus a Föld fia levén, mindig új erővel kelt fel, mert újabb erőt kapott anyjától, a Földtől. 369Végre Herkules felkapta ellenét a földről, s a levegőben magához szorítván, ölelésével fojtotta meg. (Tetszés.)

Három század óta küzdöttek a magyar nemzettel Ausztriának államférfiai, gyakran földhöz sújtották azt, de anyjától, a hazától mindig újabb erőt kapott a nemzet, s meg nem tört elszántsága, és kész volt az újabb küzdelemre. (Zajos taps.) Végre a februári pátens emberei Herkules fogását akarták megkísérleni, s azon biztos alapról fel akarták kapni a levegőbe, hogy magukhoz szorítva, ölelésökkel megfojthassák. (Élénk tetszés.) De a nemzet óvatos volt, nem hagyta el a biztos alapot, s védte magát az ölelő karok ellen, míg utoljára is a fejedelem bölcsessége vetett véget a gonosz küzdelemnek.

Tanulság e hitrege nekünk is, hogy el ne hagyjuk biztos alapunkat, a törvényt, s hogy őrizkedjünk oly szorító öleléstől, mely minket fölemelve a törvények alapjáról a levegőben akar megfojtani. (Tetszés.) De tanulság ellenfeleinknek is. Herkules Antaeus megfojtásával bebizonyította ugyan, hogy ő erősebb volt, mint az, de ezáltal erősebb nem lett, mint volt. Pedig ha küzdelem helyett a két erő közös célra egyesülhetett volna, ketten együtt sokkal több jót végezhettek volna, mint a győztes maga. (Tetszés.)

Nem kívánnám a tisztelt ház figyelmét tovább fárasztani, de a helyzet konstatálására engedjék meg, hogy őszintén kijelenthessem nézeteimet. (Zajos felkiáltások: Halljuk!) Meg volt említve, hogy ha most felelős minisztérium adatik nekünk, és a kiegyenlítés nem sikerül, mi fog akkor történni. Engedjék meg, hogy felelet helyett én is egy kérdést intézzek. (Halljuk!) Ha nem adnak most felelős minisztériumot nekünk, és a kiegyenlítés nem sikerül, mi fog akkor történni? Ez az okoskodás, hogy valóban megtörténhetik, miszerint ha most visszaállítják az alkotmányosságot, bekövetkezhetik azon idő, midőn az egyezség nem sikerül, s azt akkor ismét fel kell függeszteni, ez az okoskodás különös, mert az ergója16 az, hogy tehát jobb lesz azt éppen vissza nem állítani. (Tetszés.) Az mondatott, hogy akkor megtörténhetik, hogy őfelsége ez országgyűlést feloszlatván, új országgyűlést hív össze, és akkor a kormány minden erejét meg fogja feszíteni egy más véleményű, más nézetű országgyűlés összealkotására. Ha a fejedelem a ház véleménye ellenében a nemzetre hivatkozik törvényes úton, s a nemzetnek más lesz a véleménye, meghajlom e vélemény előtt. (Helyeslés.) A nemzet tehet a maga jogaival, a maga állásával, ami neki tetszik; én csak azt tehetem, ami szabad (Tetszés); a nemzet rendelkezhetik életemmel, vagyonommal és minden tehetségemmel, de meggyőződésemmel nem. (Élénk, viharos tetszés.) Ha a nemzetnek más 370lesz a nézete, más lesz a határozata, én, egyes polgár vagyok és maradok – ha egyedül is – meggyőződésem mellett. (Zajos tetszés.) Azt mondják, hogy oly eszközöket fog a kormány használni – nem tudom, minőket. Engedjék meg, uraim, nem bók, nem hízelgés az, ami őszintén mondatja velem, hogy őfelsége nem fogja megengedni, hogy más, mint becsületes eszközök használtassanak. (Zajos taps.)

deak-002-004-007-01616 Következtetése.

Meglehet, vannak emberek, ha nem is e hazában, máshol levő elleneink között, kik látván a nyomort ezen országban, látván anyagi súlyos bajainkat és ezekből eredő szenvedéseinket, tán készek volnának a nyomorral is szövetkezni az ország törvényeinek és alkotmányának ellenére. (Úgy van!)

De van-e valaki közöttünk, aki ne érezné e nyomasztó bajok súlyát? Ki sokat, igen sokat áldozni kész ne volna, hogy a hazát a bajoktól megmenthesse? De magát a hazát és annak lételét, országunk alkotmányos fennállását egy rövid, múlékony enyhülésért veszélybe nem dönthetjük. Érzi a nép minden osztálya a nyomort, s minden reményét a kiegyenlítésbe veti, mindent attól vár, éspedig rögtön, haladék nélkül. Tartozunk magunknak, tartozunk az országnak azzal, hogy kimondjuk nyíltan az igazságot. Igenis, a célszerű kiegyenlítés, mely az ország önállását meg nem szünteti, fogja gátolni a nyomasztó bajok növekedését, s eszközöket nyújthat anyagi helyzetünk fokonkinti javulására. De ne várja senki, hogy az érezhető javulás rögtön bekövetkezzék, idő kell ahhoz, kedvező szerencse és sok türelem. Sokat, mindent készek vagyunk tenni e célra, mit hazánk veszélye nélkül tehetünk; s ámbár tudjuk, hogy még a célszerű kiegyenlítés sem képes azonnal jóvátenni, mit annyi évek szenvedése megrontott, nem leszünk akadékoskodók a kiegyenlítés eszközlésében, s elmegyünk annak rögös ösvényén, ameddig hazánk önállásának kockáztatása nélkül mennünk lehet és szabad.

De aki bármi célból ámítani akarná a népet, hogy bajainak súlyától már meg volna mentve, ha megtörtént volna a kiegyenlítés; aki a honpolgárokat arra ösztönözné, hogy ily kecsegtetések fejében akárminő kiegyenlítést igyekezzenek előmozdítani, könnyen csalódhatnék számításában.

Ézsau, midőn éhes volt, eladta jogait egy tál lencséért, az ígért lencsét megkapta, és mégis testvérháború lett a vége. Az ámítók nem volnának képesek az ígért javulást egyhamar eszközölni. A nép, mely lemondana jogairól, hogy az ígért kedvezményeket megkapja, reményeiben csalatva, mit tenne és mit mondana? Veszélyes játék volna ez, és igazságtalan, és éppen azért nem félek tőle, mert a fejedelem nem akarhat olyast, mi az államra nézve veszélyes s a nép irányában igazságtalan.

371De nem fárasztom tovább a tisztelt ház türelmét, csak egyszerűen jelentem ki, hogy el nem fogadva e két módosítványt, e pontokra nézve is a felirat mellett maradok. (Zajos és szűnni nem akaró éljenzés. Szavazzunk! Szavazzunk!)

Képviselőházi napló 1865–1868. 1. köt. 290–299. p. Közli Kónyi Manó 3. köt. 578–597. p.