ELSŐ VÁLASZFELIRATI JAVASLAT Pest, 1866. február 8.
340ELSŐ VÁLASZFELIRATI JAVASLAT
Pest, 1866. február 8.
Pest, 1866. február 8.
Fölséges Császár és Király!
Hódoló tisztelettel mondunk őszinte köszönetet Fölségednek azon atyai szavakért, melyekkel a jelen országgyűlést megnyitni kegyeskedett. Tanúsítják e szavak is Fölséged alkotmányos hajlamát, melynél fogva nem egyedül saját fejedelmi hatalmával akar intézkedni népeinek sorsa felett, hanem országainak boldogítására intézett magas törekvéseiben magokat a népeket is meghívja mint tényezőket az együttműködésre.
Hálaérzettel ismerjük el Fölségednek fejedelmi bölcsességét, mellyel az évek óta reánk nehezedett zsibbasztó helyzetnek véget akar vetni. Fölséged összehívta országgyűlésünket, hogy a nemzet ismét gyakorolhassa törvényhozási alkotmányos jogát, s működhessék a király és haza közös érdekében. Fölséged a jogvesztésnek bizalmat ölő, káros elméletét határozottan elvetette, s azzal ellentétben a pragmatica sanctiót mint közösen elismert jogalapot választotta kiindulási pontul. Fölséged kegyelmesen biztosított minket aziránt is, hogy a magyar koronának teljes épségét fenn fogja sértetlenül tartani. Így tette Fölséged lehetővé azt, hogy menekülve legnyomasztóbb aggodalmainktól, nyugodtabb lélekkel s a kedvező siker reményével kezdhetünk súlyos bajaink orvoslásához.
Mélyen érezzük mi fontos feladatunk rendkívüli nehézségeit. Tudjuk, hogy vannak oly válságos időszakok a nemzetek életében, melyek nemcsak az egyes honpolgárok sorsára, hanem a nemzet egész jövőjére, sőt néha lételére is véglegesen elhatározó befolyással bírnak. Lehet, hogy ily időszaknak küszöbén állunk jelenleg is.
Ama lényeges átalakulás után, melyen Magyarország alkotmánya 1848-ban keresztülment, nyugodtabb viszonyok között is nehézséggel járt volna az egymástól eltérő érdekeknek méltányos kiegyenlítése. Csöndes idők valának szükségesek az átalakulás megszilárdítására, csöndes idők folytán lehetett volna biztosan ítélni az új rendszer minden részeinek életrevalóságáról. De a rögtön bekövetkezett szomorú események igen korán megzavarták alkotmányos működésünket, s lehetlenné tették az elkezdett munka befejezését, a hibák orvoslását s a hiányok célszerű pótlását.
Élő törvény hiányait az élet mutatja ki. Csak az életből merített tapasztalás vezethet biztosan azon eszközökhöz, melyekkel a bajt orvosolni lehet. Nekünk erre a sors időt nem engedett, az átalakulás békés fejlődése gátolva lőn, 341s tizenhét év ki lett szakasztva a nemzet alkotmányos életéből. Az idő haladott, a viszonyok bonyolódtak, s mi tétlenségre valánk kárhoztatva; tétlenségre éppen akkor, midőn az alkotmányos tevékenység leginkább szükséges volt. Amit e tizenhét év alatt fokonkint pótolni s javítani könnyű lett volna, mindazt most egyszerre, kivált azok után, amik időközben történtek, helyrehozni sokkal, igen sokkal nehezebb leend.
De a legmagasabb trónbeszéd sok akadályt elhárított, s ezáltal visszaadta nekünk a bizalmat és azon reményt, hogy Fölséged bölcsessége s alkotmányos érzelmei támogatni fognak minket a nehéz munkában. Mi polgári kötelességünk érzetében igyekezni fogunk, hogy a király alkotmányos akarata s a nemzet jogos kívánatai teljes összhangzásban s egyesülten valósulhassanak.
Midőn Fölséged legmagasabb trónbeszédében a pragmatica sanctiót mint közösen elismert jogalapot választotta kiindulási pontul, annak nemcsak egyik részére fordította legmagasabb figyelmét, hanem kegyelmesen elismerte egyszersmind azt is, hogy az említett alaptörvény Magyarországnak és az ahhoz kapcsolt részeknek közjogi s belkormányzati önállóságát biztosította. És ezen önállóságnak törvényes és okszerű korlátozását egyedül abban találja Fölséged, „hogy ugyanazon pragmatica sanctio a Fölséged uralkodóházának kormányzása alatti országok feloszthatlan és elválhatlan együttmaradását s ezáltal azok összességének nagyhatalmi állását állandóan megállapította”.
A sanctio pragmatica megkötésénél egyik fő cél a fejedelem részéről az volt, hogy a fiág magszakadásának esetére biztosítsa a trónöröklést nőági utódainak is; a nemzet részéről pedig az volt, hogy ez esetre a kijelölt leányágban magának már előre új királyi házat válasszon, s így a szabad választásnak gyakran veszélyes mozgalmait elkerülje. De mind a fejedelemnek, mind a nemzetnek törekvése egyszersmind oda is volt irányozva, hogy a megállapított trónöröklés rendje szerint egy közös uralkodó alatt álló s feloszthatlanul és elválhatlanul együtt birtoklandó országok és tartományok együttes erővel könnyebben és biztosabban ellenállhassanak minden külső és belső ellenségnek. Ezen közös biztonság volt tehát a sanctio pragmaticának másik fő célja.
És ez idő teljesen igazolta az előrelátást. Mert ha akkor a pragmatica sanctio meg nem állapíttatik, ha Magyarország azt 1723-ban el nem fogadja, azon országok és tartományok, melyek azóta egy uralkodó alatt egymást védve a legnagyobb veszélyek között is fenn tudták magokat tartani, sőt növekedtek erőben és hatalomban, a Habsburg-ház fiágának tizenhét év múlva bekövetkezett magszakadtával, valószínűleg több fejedelem uralma alá kerülve már régen szétbomlottak volna.
Nekünk tehát, kik szorosan ragaszkodunk a pragmatica sanctio minden 342pontjaihoz, lehetetlen akarnunk, hogy annak egyik fő célja, a közös biztonság elérhetlen legyen; lehetetlen akarnunk, hogy azon támasz, melyet e biztonság érdekében egymásnak nyújtunk s egymástól várunk, megszűnjék erős lenni.
De van az említett fő célok mellett még egy alapeszme a pragmatica sanctióban, mely hasonlóan fontos és lényeges, s amelyet mellőzni vagy amazoktól elválasztani nem lehet, és ez a pragmatica sanctio elfogadásához kötött ama föltétel, hogy Magyarország közjogi és belkormányzati önállása sértetlenül fenntartassék. Miután tehát Fölséged trónbeszédében a sanctio pragmaticának ezen lényeges alapeszméjét is kegyelmesen elismerte, és így a pragmatica sanctiót egész terjedelmében s minden részeiben fönn akarja tartani, tisztelettel s a legnagyobb készséggel fogadjuk el mi is ezen közösen elismert jogalapot kiindulási pontul, s minden javaslatainknál folytonos figyelemben tartandjuk az abban megállapított viszonyos jogokat és kötelezettségeket.
Közel másfél század folyt le a pragmatica sanctio megkötése óta, és ez idő folytán a legveszélyesebb harcok között is meg volt védve a birodalom anélkül, hogy evégett Magyarország önállását és törvényes függetlenségét meg kellett volna rontani. Tudjuk, hogy az európai államok hatalmi viszonyai sokat változtak azóta, de még e változások sem teszik lehetlenné, hogy egyrészről a birodalom biztonsága, másrészről alkotmányos önállásunk egymás mellett fennállhassanak. Meg vagyunk győződve, hogy e két eszme nem áll egymással ellentétben, s nem leend szükséges azoknak egyikét a másikért feláldozni. Feladatunk az, hogy mindkettőt összhangzásba hozva mindkettőt együtt fenntartsuk. Mert a pragmatica sanctio közjogi viszonyainkra nézve ünnepélyes alapszerződés, de egyszersmind legerősebb kapocs, mely a Fölséged uralkodása alatti összes országokat a közös uralkodónak személye és a közös védelem eszméje által összetartja. A pragmatica sanctiót tehát felbontani vagy bármely részében megbontani jogilag helytelen volna, politikailag pedig veszélyes lehetne.
Fölséged országgyűlésünk első feladatául tűzte ki „a birodalom egyéb országaival közös ügyek tárgyalásának és kezelésének elhatározását”, s kijelenté legmagasabb trónbeszédében, hogy „a közös ügyek létezése már a pragmatica sanctióban találja ugyan alapját, de azok kezelésének módjára nézve a lényegileg változott viszonyok lényeges változást igényelnek”, különösen annálfogva, mert Fölséged „alkotmányos jogokkal ruházta föl többi országait is; a közös ügyek kezelésénél tehát ezeknek alkotmányszerű befolyása sem mellőzhető”.
Elismerjük mi, hogy léteznek oly viszonyok, melyek Magyarországot a Fölséged uralkodása alatt álló többi országokkal közösen érdeklik, s igyekezetünk 343oda lesz irányozva, hogy e viszonyok megállapítására s mikénti kezelésére nézve oly határozatok jöjjenek létre, melyek alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk veszélye nélkül a célnak megfeleljenek. Ugyanazért haladék nélkül hozzá is fogunk egy e tárgyra vonatkozó javaslatnak kidolgozásához.
Legtisztább örömet és teljes megnyugvást szerez nekünk Fölségednek azon bölcs és igazságos elhatározása, hogy minden országait és tartományait alkotmányos úton akarja kormányoztatni. A polgári szabadság oly kincs, mely nem fogy, nem gyengül azáltal, ha mások is polgári szabadságot nyernek; sőt a hasonló közjogi állapot gyakran közelebb hozza érzelmekben egymáshoz a népeket, elhárít sok idegenkedést, bizalmatlanságot és keserűséget. Mi Fölséged minden országainak alkotmányos szabadságát saját szabadságunk támaszának tekintjük; mert nem hihetjük, hogy azon országok népei oly alkotmányt kívánjanak, mely a mi századok óta fennállott s a pragmatica sanctióban is biztosított alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk fenntartását lehetetlenné tegye.
Figyelembe veendjük tehát, hogy Fölséged a magyar koronához nem tartozó országait is alkotmányos jogokkal ruházta fel, s valamint 1861. évi alázatos feliratunkban kimondottuk, érintkezni akarunk velök mint alkotmányos népekkel s mint önálló szabad nemzet más önálló szabad nemzettel a mi függetlenségünknek és az ő függetlenségöknek megóvása mellett.
Minők legyenek azon országok alkotmányos formái? Minő alapon rendeztessenek az ő egymás közötti viszonyaik? – ahhoz nekünk hozzászólanunk nem lehet, mert ezen ügy kizárólag őket és Fölségedet illeti, s mi abba joggal nem avatkozhatunk. Mi csak azon óhajtásunkat fejezhetjük ki, hogy a valóságos alkotmányosság hazánkban is, őnálok is minél előbb tettleg életbe lépjen, s ez esetben készek vagyunk, amint már 1861. évi alázatos feliratunkban kijelentettük, azt, amit tennünk szabad, s mit önállásunk és alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a törvény szabta kötelesség mértékén túl is, méltányosság alapján, politikai tekintetből megtenni, hogy azon súlyos terhek alatt, miket az abszolút rendszer eljárása összehalmozott, az ő jóllétök s azzal együtt a miénk is össze ne roskadjon, s a lefolyt nehéz idők káros következései róluk és rólunk elháríttassanak.
Méltóztatott Fölséged az 1860. évi október 20-án kelt diplomát és az 1861. évi február 26-án kiadott nyílt parancsot hozzánk leküldeni, s minket kegyelmesen felszólítani, hogy Fölséged „ezen határozmányait a méltányosság békülékeny szellemében tárgyaljuk, és ha az e részben felmerülő aggodalmak eloszlathatók nem lennének, egyedül oly módosítási javaslatot terjesszünk fel, mely Fölséged 344birodalmának életfeltételeivel összhangzásba hozható legyen”. Kijelentette továbbá Fölséged azon erős meggyőződését is, „miszerint az októberi diplomában körvonalozott közös ügyeknek közös alkotmányszerű kezelése a birodalom egységes létének és hatalmi állásának elutasíthatlan követelményévé vált, mely elől minden egyéb tekintetnek háttérbe kell vonulni”.
Igenis, Fölséges Urunk, a méltányosság békülékeny szellemében vettük fontolóra ezen két fejedelmi okiratot. Nem tagadjuk mi az októberi diplomának nagyszerű jelentőségét, amennyiben Fölséged azáltal biztosította ünnepélyesen népeit aziránt, hogy jövendőre alkotmányosan kíván felettök uralkodni. Ezen diploma alapköve lehet az átalános alkotmányosságnak Fölséged mindazon országaira nézve, melyek nem a magyar koronához tartoznak.
De a mi alkotmányunk nem az októberi diplomában vette kezdetét, egykorú az országunk lételével, s a nemzet életéből fejlődött ki. Magyarországban a királyi hatalomnak mindig tiszteletben tartott jogai az alkotmányon alapulnak. Az alkotmány fenntartásának biztosítása mellett választotta hajdan a magyar nemzet királyait, ily biztosítás mellett állapította meg önként és szabad akaratból a fölséges ausztriai háznak trónöröklési jogát mind a fiágra, mind – annak kihaltával – a nőágra nézve, s e biztosítást minden koronázás alkalmával megújították fejedelmeink királyi hitleveleikben.
Midőn Fölséged 1860-ban magát kegyelmesen arra határozta, hogy a kormányzat abszolút rendszeréről jövendőre lemondjon, bizton reménylettük, hogy jogilag fennálló, de tettleg felfüggesztett alkotmányunk ismét visszaállíttatik, s annak alapján fogja Fölséged a rendes törvényhozási úton eszközleni törvényeink egyik vagy másik részének netalán szükséges változtatását. Reményünk azonban nem valósult. Magyarországnak ünnepélyesen biztosított alkotmányos jogai mellőztettek, és az októberi diploma mindenekelőtt az egész birodalomnak oktrojált egy közös alkotmányt, mely miránk is kiterjesztetett. Ezen oktrojált közös alkotmányba lettek áttéve Magyarországnak azon lényeges jogai, melyeket a magyar nemzet ősi alkotmánya szerint saját hazájára nézve maga gyakorolt, s melyek a birodalomnak teljes biztonságával soha ellentétben nem állottak, sőt annak fenntartását mindig lényegesen előmozdították.
Miután azonban Fölséged ezen októberi diplomát nem oktrojálás által akarja hazánkra nézve érvényesíteni, hanem alkotmányos úton leendő „érett megfontolás, beható tárgyalás és elfogadás végett” közli azt országgyűlésünkkel, hallgatunk keletkezésének alkotmányunkkal ellenkező módjáról. De ami tartalmát illeti, azt érett megfontolás alá vettük, s teljesen meggyőződtünk, hogy 345„a közös ügyeknek azon körvonalozása”, melyet e diploma kijelöl, terjedelmére nézve sokban túlmegy a pragmatica sanctio határain, sokat elvon hazánk törvényhozásától, aminek elvonását a pragmatica sanctióban kimondott céloknak teljes biztosítása éppen nem igényli. Mivel pedig a mi kiindulási pontunk is az, melyet Fölséged mint közösen elismert jogalapot kiindulási pontul kitűzött, őszinte bizalommal jelentjük ki Fölséged előtt, hogy mi azon diploma szabályainak és elveinek elfogadása által alkotmányunk s alkotmányos önállásunk és törvényes függetlenségünk megsemmisítését vonnók magunkra. Bővebben és részletesen ki fogjuk fejteni okainkat és nézeteinket erre nézve azon javaslatunkban, melyet a közös viszonyok meghatározása és mikénti kezelése érdemében Fölségednek felterjesztendünk.
Az októberi diplomának alapján jött ugyan létre a február 26-i pátens, de messze túlterjeszkedett még annak határain is. Az egyes országoknak még azon jogait s külön érdekeit sem kímélte, melyek a közcélokkal és valóban közös érdekekkel nem állottak ellentétben. Inkább egybeolvasztásra, mint egyesítésre látszott irányozva; s emiatt nem valósulhatott Fölségednek azon atyai óhajtása, hogy „egyes országainak alkotmányos szabadsága, népeinek belső szövetkezése által tartósan biztosítva, szilárd alapokon fejlődhessék”. Nem valósulhatott, amit a sanctio pragmatica is kiemel, a kedélyek megnyugtatása és őszinte egyesülése. Négyévi tapasztalás végre tanúsította, hogy azon alkotmány, melyet a pátens tartalmaz, a népek megnyugvását sem eszközölte, s gyakorlatilag sem volt kivihető.
Irányunkban pedig ezen pátens még határozottabb s élesebb kifejezése volt a jogvesztés elméletének. Midőn Magyarország a sanctio pragmaticának elfogadása által lehetővé tette, hogy a fölséges uralkodóház alatt állott minden országok jövendőre is ugyanazon egy uralkodó alatt maradjanak, s egyesült erővel védjék meg és tartsák fenn közös biztonságukat, szándéka bizonyosan nem az volt, hogy ezen egyesülés valaha még beolvasztásra is vezethessen, sőt magában a pragmatica sanctióban is határozottan kiköttetett az ország alkotmányos önállásának és törvényes függetlenségének sértetlensége. Márpedig azon veszélyt, melyet az októberi diploma hozna reánk a közös ügyeknek a jog és szükség határain túl terjesztett körvonalozásával, még súlyosabbá tenné a február 26-i pátens elfogadása.
E pátens szerint számos közjogi tárgyak minden megszorítás nélkül, egész terjedelmökben oly közös törvényhozó testület köréhez tartoznak, melyben Magyarország képviselői csekélyebb számuknál fogva minden kérdésre nézve a többi országok képviselőinek nagy többségétől függtek volna, s ekképp azon érdekeink, melyeket ezelőtt hazánkra nézve saját törvényhozásunk intézett 346el, a többi országok érdekeinek lettek volna alárendelve. Kiterjedett volna ezen alárendeltség gyakran oly érdekekre is, melyek nem közös szempontból, hanem a többségben levő országok javáért határoztattak volna el a mi jogtalan károsításunkkal. Sőt miután a közösek gyanánt kijelölt nagy fontosságú tárgyak nagyobb vagy kisebb összeköttetésben állanak majd minden oly törvényhozási tárgyakkal, melyek az egyes országok törvényhozásának voltak fenntartva, gyakran merülhettek volna fel oly eltérések, sőt nehézségek is, melyek okot vagy ürügyet szolgáltattak volna a tekintélyesebb közös törvényhozásnak arra, hogy hatalmát terjessze, s idővel a törvényhozó hatalomnak legnagyobb részét magához vonja.
A kormányzatot illetőleg annak legfontosabb ágait a februári pátens Magyarországra nézve egy, a mi saját kormányunktól éppen nem függő tisztviselői testület kezébe adta, mely mellett a közigazgatás többi részeinek vezetése a magyar kormányt illette. Tehát ugyanazon területen, ugyanazon honpolgárok felett két egymástól mindenben különböző közigazgatási hatalmat állított fel. Lehet-e alkotmányos államban ily kétféle közigazgatást képzelni végtelen súrlódások és folytonos zavar nélkül? S nem alapos-e azon aggodalom, hogy végre vagy megakadna a közigazgatás, vagy a gyöngébbet az erősebb magába olvasztaná? Alkotmányunknak és önálló belkormányzatunknak ily megsemmisítését elfogadni legszentebb polgári kötelességünk tiltja.
Meg vagyunk mi győződve, hogy Fölségednek atyai szívén feküsznek Magyarország érdekei. Szívünkön hordjuk mi is ez érdekeket, mert hiszen azokhoz van kötve hazánk boldogsága. De azon ingatlan hitben élünk, hogy Magyarországnak helyesen felfogott érdekei között egyik legfontosabb alkotmányos önállásunk megőrzése, melyet, valamint 1861-i alázatos feliratunkban is kifejtettük, szem elől tévesztenünk nem szabad.
Fölséged maga is azt óhajtja, hogy ez ügynek elintézése közegyetértésen alapuljon. De lehetne-e közegyetértést reményleni oly megállapodásban, mely amidőn egyik országnak alkotmányos szabadságot ad, a másik országot fosztja meg századok óta fennállott s annyiszor ünnepélyesen biztosított alkotmányától? Tudná-e ez feledni a jogvesztést, s tudna-e jó lélekkel örülni amaz ily módon nyert alkotmányának?
Engedje tehát Fölséged, hogy követhessük inkább a legmagasabb trónbeszédnek azon útmutatását, mely az októberi diplomára és februári pátensre vonatkozólag minket arra utasít, hogy ha az e részben fölmerülő aggodalmak eloszlathatók nem lennének, „egyedül oly módosítási javaslatot terjesszünk Fölséged elébe, mely birodalmának életföltételeivel összhangzásba leend hozható”. Kimondottuk már 1861-i feliratunkban is, hogy a birodalom fennállását kockáztatni 347nem akarjuk. Most is távol van ily szándék tőlünk, s miután meggyőződésünk szerint az októberi diplomát és februári pátenst a mi hazánk életföltételeivel nem lehetne összhangzásba hozni, fogunk igyekezni, hogy oly javaslatot terjesszünk Fölséged elé, mely alkotmányos önállásunkat is megóvja, s a birodalom életföltételeinek is megfeleljen.
Méltóztatott Fölséged kegyelmesen kijelenteni legmagasabb trónbeszédében, hogy „a fentebbi kérdések elintézésével szoros összefüggésben, sőt válhatlan kapcsolatban áll az 1848. évi törvények azon részének átvizsgálása, illetőleg módosítása, mely a fejedelmi jogok hatályára és a kormányzat hatáskörére vonatkozik”.
Előadtuk mi Fölségednek már 1861-i második alázatos feliratunkban is, „hogy vannak az 1848-i törvények rendeletei között egyes pontok, melyeket a nép jogainak sértetlen fenntartása mellett mi magunk is óhajtunk célszerűbben átalakítani és határozottabban kifejteni”. Kijelentettük azt is, hogy „ha Fölséged kívánja a törvények bármi részben megváltoztatását, a kiegészített országgyűlés mindazon javaslatokat, miket erre vonatkozólag Fölséged felelős magyar minisztériuma előadand, tüstént tanácskozás alá veendi, s megállapodását Fölséged elé fogja terjeszteni”. Készeknek nyilatkozunk tehát most is arra, hogy – amennyiben valamely törvénynek a törvényhozás rendes útján leendő megváltoztatása szükséges leend – aziránt alkotmányunk alapelveivel összhangzó javaslatunkat fel fogjuk annak idején Fölségednek terjeszteni.
Buzgó óhajtása a magyar nemzetnek, hogy Szent István koronáját mielőbb örökös királyának fejére tehesse, s amit tizenhét év folytán súlyos események gátoltak, az végre teljesedésbe mehessen. Nem csupán ünnepélyes szertartás ez honunkban, hanem szükséges kiegészítése az alkotmánynak, legszebb, legszelídebb és mégis legerősebb kapocs, mely a nemzetet királyához köti. Mindaddig, míg ez meg nem történik, minden megállapodásaink csak javaslatok maradnak, melyeket egyedül a koronás király szentesítése fog törvény erejére emelhetni. Reményeink addig, bármily kecsegtetők legyenek is, bizonytalan remények, melyeket egyedül a koronázott király valósíthat. Politikai életünk jelenleg még kétes és ingatag, s annak ingatagságát csak Fölséged szüntetheti meg alkotmányunk tettleges visszaállításával s ezt befejező megkoronáztatásával. Hallgassa meg tehát Fölséged e kérelmünket, s tegye lehetővé buzgó óhajtásunk minél előbbi teljesedését.
Tisztelettel fogjuk mi venni és tárgyalni mindazokat, miket Fölséged mint koronás királyunk az ország szellemi és anyagi érdekeit illetőleg velünk majd alkotmányos úton közölni méltóztatik.
Sőt amennyiben ez érdekekre nézve új törvények alkotását vagy a már 348létezőknek módosítását sürgetőleg szükségesnek tartjuk, a több időt igénylő előmunkálatokhoz mielőbb hozzáfogunk, s megállapodásainkat Fölségednek annak idejében fel fogjuk alázatosan terjeszteni.
Mélyen érezzük mi, hogy szellemi érdekeink tekintetében is még sokat kell pótolni és javítani törvényhozásunknak. Igyekezni fogunk, hogy e részben is teljesíthessük, amit a haza közjava kíván, és polgári kötelességünk parancsol. Működéseinkben az alkotmány alapelveiből kiindulva irányadónak fogjuk mindenkor tekinteni az igazságot és méltányosságot a hon polgárainak minden osztályai iránt vallás- és nyelvkülönbség nélkül. Tekintetbe veendjük különösen azt is, mit már 1861-i alázatos feliratunkban is kimondottunk: „hogy a mindinkább fejlődő nemzetiségi érzet figyelmet igényel, s nem lehet azt a múlt időknek és régibb törvényeknek mértékével mérni. Nem fogjuk feledni, hogy Magyarország nem magyar ajkú lakosai szintúgy Magyarország polgárai, s mi őszinte készséggel akarjuk mindazt, amit e részben az ő érdekeik és a haza közérdeke megkíván, törvény által biztosítani”. Mi a különböző nemzetiségek érdekeire vonatkozó törvények alkotásában is az igazság és testvériség elveit követendjük.
De különösen anyagi érdekeink azok, melyekre nézve a sok viszontagságos idők miatt aggasztólag elmaradtunk. Nehéz munka leend leküzdeni ezen elmaradás nyomasztó következményeit, de mi nem fogunk visszarettenni e nehéz munkától, mert életkérdés az nemzetünkre nézve. Politikai helyzetünk javulása elő fogja segíteni anyagi érdekeinket is, valamint anyagi helyzetünk emelkedése lényeges támasza leend politikai állásunknak. Szabad legyen reménylenünk, hogy Fölséged bölcsessége és atyai gondoskodása egyikben úgy, mint másikban elősegítendi ernyedetlen törekvéseinket. Szellemi fejlődésünk és anyagi haladásunk semmi tekintetben nem áll ellentétben a magyar koronához nem tartozó országok valódi és jogos érdekeivel, sőt midőn az nekünk erőt és súlyt kölcsönöz, neveli azoknak súlyát és erejét is, midőn bennünket emel, az egészet emeli.
Őszinte hálánkat nyilvánítjuk Fölségednek azért is, hogy Horvát- és Tótország gyűlését kegyelmesen fölszólítani méltóztatott, hogy gondoskodjék eleve afelől, miszerint jelen országgyűlésünkön kellőleg képviselve legyen. Úgy tekintjük mi ezt, mint a magyar korona épségének fenntartására s országgyűlésünk kiegészítésére irányzott legmagasabb fejedelmi szándék tanúságát. Mi ezen országok mint alkotmányos társaink irányában most is azon nézetben vagyunk, melyet már 1861-i alázatos feliratunkban Fölséged előtt kijelentettünk. Újra ismételjük tehát, hogy „ha Horvátország mint ország akar részt venni törvényhozásunkban, ha előbb tisztába akar jőni velünk azon 349föltételekre nézve, melyek mellett közjogi állását Magyarországgal kész összekötni, ha ezek iránt úgy akar velünk érintkezni, mint nemzet nemzettel, mi azt sem fogjuk visszautasítani”. Őszinte bizalommal nyújtunk neki testvéri kezet, csak országunknak s a magyar koronának épsége és alkotmányos önállása fenntartassék.
De tiszteletteljes köszönetünk mellett azon aggodalmunkat sem hallgathatjuk el, hogy midőn a legmagasabb trónbeszéd Horvát- és Tótországról szól, Dalmáciát sehol meg sem említi. Ezen ország Horvát- és Tótországgal együtt a magyar koronához tartozik, s midőn Fölséged kiindulási pontul tűzte ki a pragmatica sanctiót, mely határozottan kimondja, hogy a magyar korona országait nem lehet egymástól elválasztani, nem fogja bizonyosan akarni, hogy a magyar koronának annyiszor ünnepélyesen biztosított épsége még továbbra is csorbítva legyen.
A horvát országgyűlésnek 1861-i határozatait, melyeket Fölséged velünk közleni méltóztatott, akkor véljük legcélszerűbben tárgyalhatóknak, ha majd azon országoknak képviselőivel vagy a kiegyenlítés végett kiküldött megbízottjaival együtt tanácskozhatunk, s e tárgyat az ő hozzájárulásukkal intézhetjük el.
Köszönetünket fejezzük ki Fölségednek azon fejedelmi gondoskodásaért is, mellyel a Magyar- és Erdélyország egyesüléséből folyó viszonyoknak végleges elintézését szívén hordja. Megvetették e viszonyoknak alapját azon törvények, melyek 1848-ban Magyar- és Erdélyország egyesítéséről e két ország közös egyetértésével hozattak, s királyi jóváhagyás által ünnepélyesen szentesíttettek. De sok van még e részben elintézendő, s mi nem hozzuk kétségbe, hogy minden részről megnyugtató, igazságos és méltányos megállapodás eszközlésére komoly megfontolás és előrelátás leend szükséges. Minket az ezek fölötti tanácskozásokban testvéri szeretet érzelmei fognak vezetni, alapja reményünknek azon bizalom, hogy tőlünk senki sem kíván olyasmit, ami veszélyeztethetné alkotmányunk alapelveit.
Horvátországnak és Erdélynek országgyűlésünkre lett meghívása elhárított egy súlyos akadályt, mely 1861-ben leginkább gátolta törvényhozási működésünket. Engedje Fölséged kérnünk és reménylenünk azt is, hogy országunk kiegészítő részének, Fiumének, valamint azon testületeknek is, melyeket az 1847/48-i 5. törvénycikk a magyar országgyűlés alkatrészeihez számít, országgyűlésünkön leendő képviseltetését Fölséged királyi hatalmával eszközölni fogja.
Azon honfitársainkra nézve, kik politikai vádak folytán lettek elítélve, tisztelettel, őszinte bizalommal újítjuk meg Fölséged előtt már 1861-ben is fölterjesztett kérelmünket, s kiterjesztjük azt a közelebb lefolyt évek alatt hasonlóul 350elítélt vagy vád alatt levő honfitársainkra is. Hallgassa meg Fölséged kérelmünket, s erősítse meg ezáltal is a nemzet azon bizalmát, hogy az újabb korszak, melyet Fölséged alkotmányos érzelmeitől oly bizton várunk, eltörli a múltnak szomorú maradványait, s enyhíti a keblek vérző sebeit.
Tudjuk s őszinte hálaérzettel ismerjük el, hogy Fölséged atyai szándéka eloszlatni azon aggodalmakat, elhárítni azon akadályokat, melyek függő közjogi kérdéseink elintézését eddig gátolták. Múltat és jelent összehasonlítva örömmel látjuk, hogy a kiindulási pont, cél és eszközök e kettőben lényegesen különbözők. A múlt végtelen aggodalmakkal sújtott, a jelen egy szebb jövő reményével kecsegtet.
Megnyitotta Fölséged működésünknek az alkotmányos tért, s mi e téren örömmel teljesítendjük polgári kötelességeinket. Törekvéseinknek azonban csak úgy lehet sikere, ha törvényhozási működéseinkben azon erős hit kíséri lépteinket, hogy amit a király és nemzet együtt megállapítottak, azt csak a király és nemzet egyesült akarata változtathatja meg. E hitnek pedig egyedül az elvileg is elismert, tettleg is életbe léptetett jogfolytonosság lehet alapja.
Fölséged nem akar abszolút fejedelmi hatalommal nekünk új alkotmányt oktrojálni, s mi, kiket a magyar alkotmánynak jogilag fönnálló alaptörvényei kötnek, ily oktrojált alkotmány szabad és önkéntes elfogadására nem is volnánk feljogosítva. Fölséged a pragmatica sanctióból kiindulva szólít föl bennünket, hogy alkotmányos úton módosítsuk, ami törvényeinkben hibás, pótoljuk, ami hiányos. De az ország most is folytonosan abszolút kormányzat alatt áll. Alkotmányunk, melynek alapján kellene gyakorolnunk a törvényhozási jogot, lényeges részeiben még most is fel van függesztve. Szentesített törvényeink, melyekre nézve Fölséged maga is kegyelmesen elismeri, hogy alaki törvényességök kifogás alá nem eshetik, tettleg nem létezőknek tekintetnek; ellenben oly rendeletek, melyek alaptörvényeink mellőzésével, sőt azok ellenére adattak ki, s a hon polgárainak legszentebb érdekeit sértik, sőt az egyes vallásfelekezeteknek benső nyugalmát is folyvást zavarják, most is nagy részben fenntartatnak; parlamenti kormányunk, felelős minisztereink nincsenek; a köztörvényhatóságok, megyék, kerületek, városok alkotmányos állásukat még most sem nyerték vissza, s a közigazgatás minden ágaiban abszolút rendszer uralkodik. Két egymástól független tisztviselői testület viszi hazánk területén a közigazgatást, melyeknek egyike sem alkotmányos, sőt egyike még azonfelül idegen is, amennyiben a magyar kormányhatalomtól semmi függésben nincsen.
Jogfolytonosságot kérünk tehát Fölségedtől törvényeink értelmében, különösen 351parlamenti kormányt, felelős minisztériumot és a köztörvényhatóságok alkotmányos helyreállítását. Mi csak a törvény teljesítését kívánjuk, mert a nem teljesített törvény holt betű, jogfolytonosság nélkül az alkotmány nem él. Nem kérünk mi politikai lehetetlenséget, nem szándékunk a birodalom biztonságát veszélyeztetni vagy fejedelmünk törvényes jogait csorbítani, s méltányolni fogjuk mindig a társországok jogos igényeit. Nagy fontosságú közérdekeknek tekintjük mi is ezeket, de meg vagyunk győződve, hogy a felelős magyar miniszterek kinevezése és a köztörvényhatóságoknak alkotmányos helyreállítása e nagy fontosságú közérdekekkel nincs ellentétben.
Tudjuk, hogy azok után, mik tizenhét év óta befolyásunk nélkül történtek, az átmeneti korszaknak sok nehézségei lesznek; tudjuk, hogy a közigazgatás több ágainak tettleges átvétele és rendezése hosszabb időt igényel, s talán némi bonyodalmakkal is jár, melyeknek tisztába hozatala nagy óvatosságot fog kívánni. De még e tekintetek sem teszik múlhatlanul szükségessé az abszolút rendszernek további fenntartását, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy alkotmányunk tettleg éljen azalatt is, míg az egyes törvények módosítása fölött tanácskozunk.
Átmeneti korszakban a felelős minisztériumnak eljárása sem lehet mindenben oly szorosan szabályszerű, mint a soha meg nem zavart s félbe nem szakasztott alkotmányos élet rendes folyamában. Országgyűlésünk ezt mindig figyelembe veendi, s a felelős magyar minisztériumnak mint parlamenti kormánynak eljárását mindazokra nézve, mik a kiegyenlítésnek alkotmányos úton eszközlését, a közigazgatásnak átvételét s időközben vezetését illetik, szigorúság helyett méltányos elnézéssel fogja megítélni, sőt az e célokra intézett őszinte törekvést lehetőleg támogatni is kész leend.
El lesznek ily módon háríthatók a netalán fölmerülő nehézségek, s el fognak bizonyosan háríttatni, ha e részben az országgyűlésnek buzgó igyekezetét Fölségednek királyi hatalma is kegyelmesen támogatja. Alkotmányunk ily lényeges részének visszaállítása emelni fogja a nemzet bizalmát, s megszünteti azon aggodalmat, mely az óhajtott sikert leginkább gátolhatná. A felelős minisztérium bírni fogja kineveztetésénél fogva Fölséged bizalmát, bírni fogja mint parlamenti kormány az országét is. E kettős bizalom alapján tehát folytonosan érintkezve mindkét résszel, közreműködése által könnyíteni fogja az országgyűlési egyezkedések menetét, felvilágosításaival sok kétséget előlegesen eloszlathat, s az eltérő véleményeket közelebb hozhatja egymáshoz. Sőt hivatalos állásánál fogva gyakrabban érintkezvén Fölséged többi országainak államférfiaival előmozdíthatja e részben is sok nehéz kérdésnek kiegyenlítését.
352Ha ellenben Fölséged e jogos és méltányos kérelmünket nem teljesítené, s az abszolút kormányzati rendszert ezentúl is fönntartva megtagadná tőlünk a parlamenti kormány és felelős minisztérium visszaállítását, súlyos aggodalom fogná el ismét kebleinket, s ingatag reményünk nehezítené lelki nyugalmunk megőrzését, melyre pedig az elénk tűzött nehéz kérdések megoldásánál oly nagy szükségünk van. Jelen országgyűlésünk összehívatott a pragmatica sanctio által is biztosított alkotmány alapján. Feladata módosítani törvényeink némely lényeges pontjait, megkoronázni Magyarország királyát, s a haza boldogabb jövőjét megalapítani. Vegye kegyelmesen tekintetbe Fölséged, minő helyzet lenne az, ha az ország ugyanakkor, midőn képviselői által ezen alkotmányos jogot gyakorolja, minden egyebekben alkotmányon kívül állana!
A parlamenti kormány s felelős minisztérium mellett másik lényeges kelléke alkotmányunknak a megyék, kerületek és városok hatósági törvényes önkormányzata. S e kettő válhatlan kapcsolatban áll egymással.
Magyarország minden institutióit az önkormányzat eszméje lengi át, a közigazgatás támogatására ez egyesíti a legjobb erőket, ez nyújt nyilvánossága által a visszaélések ellen legbiztosabb ellenőrséget, ez korlátolja a tisztviselői hatalom jogtalan túlterjeszkedését. Alkotmányos életünk folytán ez óvta meg hazánkat a bürokratikus rendszertől, mely az ország institutióival, nyilvános életével, szokásaival egyenes ellentétben áll.
Míg vissza nem állíttatik a köztörvényhatóságoknak azon önkormányzata, melyet az alkotmány kijelölt, addig a nép alkotmányos működése nem lehet segélyére a közigazgatásnak. Nyilvánosság hiányában az ellenőrködés is hiányos lesz, s ezalatt a tisztviselők iránti bizalom szenved leginkább, a közigazgatás pedig más úton annyi költségkíméléssel célszerűen alig lesz rendezhető. A köztörvényhatóságok önkormányzata egyik fő része az ország belkormányzati önállóságának, melyet pedig Fölséged is méltóztatott kegyelmesen elismerni.
Őszintén óhajtja mindenki, hogy a fönnforgó fontos kérdések közmegnyugvással egyenlíttessenek ki. De közmegnyugvást célszerű változtatásokra nézve is csak úgy lehet biztosan reményleni, ha a tárgy és helyzet ismerete által érlelődnek az eszmék a nép körében is, ezt pedig semmi sem eszközli könnyebben, s az elfogultságot és az ismeretlentőli alaptalan félelmet semmi sem győzi le hamarabb, mint a nyilvános eszmecsere. Amit e részben a sajtó tehet, az inkább csak elméleti, s mindenesetre kisebb körre van szorítva; 353midőn ellenben azon nyilvánosság, mely a köztörvényhatóságok alkotmányos életével párosul, gyakorlati téren hozza össze különböző vidékekről az embereket, s az eszmecsere által tisztult fogalmak messze elágazva hatnak ki a népnek alsóbb rétegeire is. Meg vagyunk tehát győződve, hogy azon közmegnyugvást, mely nélkül a kiegyenlítés áldást hozó alig lehet, semmi jobban elősegíteni nem fogja, mint a köztörvényhatóságok alkotmányos önkormányzatának visszaállítása.
Nem is tartunk mi attól, hogy a köztörvényhatóságok ezen visszaállításából, habár ideiglenesen is, lényeges nehézségek származzanak az állam kormányzatára, mert meg vagyunk győződve, hogy az országgyűlés időközben is kész leend megadni Fölséged felelős magyar minisztériumának azon hatalmat és segédeszközöket, melyek ily nehézségek elhárítására szükségesek lesznek.
Bizton reméljük ezeknél fogva, hogy Fölséged kegyelmesen teljesítendi e kérelmünket, melyet alaptörvényeink rendelete, a közigazgatás érdekei és politikai célszerűség egyaránt támogatnak.
Íme, föltártuk őszinte bizalommal érzelmeinket és óhajtásainkat Fölséged előtt. Tiszteletünk, szeretetünk és ingatlan hűségünk legszentebb tárgyai e földön: a Haza és Király, s e kettőnek egyesült érdeke fő célja törekvéseinknek. Alkotmányunk alapja a törvény, zárköve a királyi hatalom, s e kettőnek hódolni legfőbb polgári kötelesség. Csak akkor volna e kötelesség nyomasztó, ha egyrészről a törvény, másrészről a király akarata állandó és ki nem egyenlíthető ellentétbe jönnének egymással. De azon kegyesség, mellyel Fölséged hű magyar népéhez szólott, s azon alkotmányos érzelmek, melyeket Fölséged legmagasabb trónbeszédében ismételve kifejezett, biztos reményt nyújtanak, hogy a néha fölmerülő véleménykülönbségek mellett sem fogunk soha ily ki nem egyenlíthető kínos helyzetbe jutni. Fölséged nem fog tőlünk oly áldozatot követelni, melyet a pragmatica sanctióban kitűzött közös cél múlhatlanul nem igényel; mi pedig e célnak biztosítására mindent híven teljesítendünk, amit kötelességünk parancsol, és hazánk közjava kíván.
Fölséged bölcsessége atyai kegyességgel fogja méltányolni szoros ragaszkodásunkat alkotmányunkhoz, mely a mi szabadságunknak is, Fölséged trónjának is legerősebb támasza. Bizonyítják a történelem lapjai, hogy azon nemzeteknél volt mindig a legbiztosabb a trón, melyek legszilárdabb hűséggel védték alkotmányos törvényeiket.
Legyen meggyőződve Fölséged, hogy ragaszkodásunk ősi alkotmányunkhoz 354s ragaszkodásunk Fölséged királyi házához, melyet nemzetünk az alkotmány alapján önkényt és szabadon emelt Magyarország trónjára, ugyanazon egy forrásból ered: a kegyeletnek legtisztább forrásából.
Kik egyébiránt mély tisztelettel vagyunk
Pesten 1866. évi február 24. napján
Császári Királyi Fölségednek
legalázatosabb szolgái
Magyarországnak országgyűlésileg egybegyűlt képviselői
Pesten 1866. évi február 24. napján
Császári Királyi Fölségednek
legalázatosabb szolgái
Magyarországnak országgyűlésileg egybegyűlt képviselői
Képviselőházi irományok 1865–1868. 12. sz. 1. köt. 33–41. p. Közli Kónyi Manó 3. köt. 545–561. p.
