ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A VEGYES HÁZASSÁGOK SÉRELMÉRŐL Pozsony, 1840. január 20. | Deák Ferenc munkái

ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A VEGYES HÁZASSÁGOK SÉRELMÉRŐL
Pozsony, 1840. január 20.

Azon panaszok, melyeket Bihar és Gömör megyéknek érdemes követei1 a nagyváradi és rozsnyói püspökök2 ellen most előnkbe adtak, fontosak, és a törvényhozás figyelmét méltán magokra vonják. Nem pártnak, nem vallásfelekezetnek kérdése ez, hanem a nemzeté, melynek kötelessége mindazt, ami a törvények iránti tiszteletet, a polgárok békés nyugodalmát s a népnek erkölcsiségét tárgyazza, komoly figyelemmel kísérni, s nekünk, a nemzet képviselőinek indulat és keserűség nélkül, de azon komoly méltósággal kell 242e tárgyról tanácskoznunk, melyet annak gyengédsége és fontossága megkíván. Feszült figyelemmel olvastam én is azon körleveleket s egyéb irományokat, melyeket e tárgyra nézve a panaszló megyék érdemes követei kerületileg elhatározott közleírás útján velünk közlöttek. Meleg érzéssel, de keserűség és elfogultság nélkül vizsgáltam meg minden sort, jót és rosszat hasonló figyelemre méltatva, mert célom az volt, hogy véleményem a tárgy felett részrehajlás nélküli lehessen, s nyíltan megvallom, fájdalmasan hatott reám azoknak tartalma. Nem szavak, nem egyes kifejezések, hanem a felállított s oktatásképpen előadott elvek azok, mikről szólni akarok, s ezekre is egyedül a törvényhozás szempontjából teendem észrevételeimet. Körleveleikben s nyilvános oktatásaikban arra tanítják híveiket az említett főpásztorok, hogy a vegyes házasságok3 a lélekre nézve veszedelmesek, hogy azokat a római katolikus anyaszentegyház soha helybe nem hagyta, s azoktól mindig idegen volt, s most is idegenkedik, azokat ellenzi, kárhoztatja; hogy a vegyes házasságokat római katolikus papnak megáldani sem szabad, hacsak a gyermekek neveléséről reverzálisok4 nem adatnak, s az ilyen megáldások eddig is visszaélések valának. Nem akarok én ezen tanítás felett teológiai fejtegetésekbe bocsátkozni, mert azok tisztem, hivatásom körébe nem tartoznak, s jelesen tanácskozásunk tárgyai nem lehetnek. De ha polgári törvényhozás szempontjából tekintem is azt, olyannak találom, mit a vallásosságnak és erkölcsiségnek megrázkódtatása, a polgárok nyugalmának megzavarása s a törvények szentsége veszélyeztetése nélkül a státus némán el nem nézhet. Minden politikai súlyosabb hiba századokon keresztül s gyakran századok múlva bosszulja meg magát iszonyú következéseiben. Ilyen politikai hibának tartom én azt, hogy polgári törvényhozások legnagyobb része a vallások közt polgári különböztetéseket is állított fel, s egyiknek a másik felett kedvezve, gyakran egyiket a másikért üldözve, s hol tiltva, hol parancsolva, sokkal mélyebben avatkozott a vallások feletti rendelkezésbe, mint ezt a polgári társaság közérdeke megkívánta. Alig van nemzet a világon, mely ezen hibának súlyos és többnyire véres következéseit sok viszontagságok hosszú során keresztül ne érezte volna. Mindezek hihetőleg onnan eredtek, hogy a legtöbb polgári társaságoknál többet vagy kevesebbet teokrácia5 volt első kezdetben az uralkodás formája. De már a hiba megtörtént, s nincs egyéb hátra, mint annak fájdalmas következéseit enyhíteni, s a rosszat, károsat javítni. Nem a vallást kell a státusnak védelmezni. Az isteni vallás védelemre nem szorul. Hanem a tiszta vallásosságot kell emelni s terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének s ezáltal a nemzet boldogságának legerősb támasza. A vallást tekintve, két súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot: egyik a fanatizmus, a másik a vallástalanság. 243A fanatizmus borzasztóan hibás felfogása a vallás szelíd lelkének s tiszta tanításának, merthogy a hitet terjessze, a szeretetet gyilkolja meg. Jaj annak a nemzetnek, melynél a nép tömegét vagy a hatalmasok kebelét fanatizmus foglalta el; dúlva van ott a nemzet boldogsága, gyűlölség a jelszó, s az üldözők léptein vérnyomok támadnak. A népnek vallástalansága pedig lassan, de halálosan maró féreg, mely a polgári társaság erkölcsi életének gyökerén rágódik, földúlja mindazon erős, de szelíd köteleket, melyek által a vallás az erkölcsiséghez kapcsolja a népet; megfosztja a polgári társaságot a törvények szentségének titkos, de legbiztosabb őrétől: a tiszta s nem egyedül formákban mutatkozó, hanem a szívben gyökerezett vallásnak s lelkiisméretnek intő szavától. De szívünkbe öntötte a Mindenható legszebb áldását, a szelíd szeretetnek meleg érzését, s ez a vezércsillag, mely a két örvény között biztosan vezeti a jó embert. Aki az emberek kebelében a szelíd szeretetnek szent érzését elnyomni vagy gyengítni akarja, átkot szór az emberiségre, s átok kíséri emlékezetét. Krisztus isteni vallásának legszentebb alapja a szeretet, s kinek kebelében Isten és emberek iránt lángoló forró szeretet nem lakik, az Krisztusnak isteni vallását csak külső formákban gyakorolja, de szíve vallást nem ismer. A vallás tiszteletet parancsol a törvények iránt, s aki e tiszteletet példájával s oktatásával sérti vagy gyengíti, az nem az isteni vallás szelíd értelmében cselekszik. A vallás csak a lelkiisméret felett uralkodik, a vallás csak a bűnt kárhoztatja, s amire kimondja kárhoztató ítéletét, azt bűnnek tartja. Midőn tehát a nagyváradi és rozsnyói püspökök egyházi rendeleteikben és körleveleikben a vegyes házasságokról a vallás nevében szigorúan s kárhoztatólag szólnak, más alakban csak azt tanítják, hogy azokat a vallás bűnnek tartja. Törvényeink pedig, különösen az 1791:26.6 a vegyes házasságokat nem csak nem tiltják, sőt határozottan pártolják, mert azt rendelik, hogy azok soha semmi szín alatt ne gátoltassanak, s azt parancsolják, hogy római katolikus plébánusok előtt köttessenek. Fél század folyt már le ezen törvény alkotása

deak-001-004-009-0011 Beöthy Ödön bihari és Szentmiklósy Viktor gömöri követek.

deak-001-004-009-0022 Lajcsák Ferenc (1772–1843) nagyváradi és Scitovszky János (1785–1866) rozsnyói püspök.

deak-001-004-009-0033 Olyan házasságok, ahol a házastársak egyike katolikus, a másik pedig valamely más vallásfelekezet tagja.

deak-001-004-009-0044 Nyilatkozatok, amelyekben a vegyes házasságra lépő egyik szülő beleegyezik abba, hogy gyermekeik a másik vallását kövessék.

deak-001-004-009-0055 Olyan uralmi rendszer, amelyben a legfőbb hatalom a papság vagy az egyházi hatalommal is rendelkező király kezében van, és amelyben az állami és egyházi intézmények teljesen egymásba olvadnak.

deak-001-004-009-0066 Az 1790:26. tc. elismerte a protestánsok szabad vallásgyakorlatát és a vegyes házasságokat, csupán annyit kötött ki, ha a vegyes házasságban az apa katolikus, akkor minden gyermeket, ha az anya, akkor pedig csak a lányokat kell katolikus vallásban nevelni.

óta, s fél századig a vegyes házasságokat vallásunk papjai és főpásztorai nem kárhoztatták, sőt azokat magok megáldották, diszpenzációkkal7 s egyéb hozzájárulásukkal magok elősegítették. Sem oskolákban, sem az egyházi nyilvános oktatásokban közönségesen nem taníttatott, hogy vallásunk a vegyes házasságokat ellenzi s kárhoztatja. S ezen fél század alatt számos polgárok, meg lévén győződve, hogy amit a törvény pártol, az bűn nem lehet, tiszta lélekkel vegyes házasságokat kötöttek, s íme, fél század múlva fellép hazánkban is két főpásztor, s azt, mit polgári törvényeink határozottan pártolnak, a vallás nevében kárhoztatva, bűnnek bélyegét nyomja törvényink rendeletére, felzavarja sok ezer háznépnek lelki nyugodalmát, kétkedésnek, aggodalomnak, 244sőt gyűlölségnek magvait szórja el hívei között. A római katolikus vallásnak új dogmái8 nem támadhatnak, mert fő elve: dogmáinak változhatatlansága, s ami ezelőtt dogma nem volt, az dogma most sem lehet. Ha tehát dogma volna az, mit e két főpásztor a vegyes házasságokról tanít, akkor borzasztó vétek volt a magyar egyházi rendtől arról fél századig hallgatni, s hallgatása, sőt hozzájárulása által eszközölni azt, mit mármost bűn gyanánt kárhoztat. Ha pedig ez nem dogma, hanem kétség és vitatás alatt lévő teológiai9 kérdés, akkor iszonyú volt vitatási buzgóságból annyi szeretetet, nyugalmat és boldogságot feldúlni. Minő lelkiállapotba helyezték ezen főpásztorok körleveleik által vegyes házasságban élő híveiket? Azok, kik vallásos buzgósággal hiszik a főpásztor szavát, elborzadnak attól, hogy éltöknek azon szakaszát, melyet boldognak és ártatlannak véltek, bűnben töltötték el; iszonyodva tekintenek házastársukra, kivel addig az élet gondjait s örömeit híven osztva, nyugalomban s szeretetben éltek, s ártatlan gyermekeiket bűn magzatinak, bűn tanúinak fogják nézni; keserű átkokat szórnak a törvényre, mely a bűnt pártolta, s átkozni fogják azon egyházat, mely őket a vallás ágozatira oly rosszul tanította, s azon egyházi férfiat, ki házasságukat megáldotta. S miután a természet legszentebb kötelei széttépetnek, s miután a szeretet és a törvény iránti tisztelet keblükben úgy meggyilkoltatott, a vélt bűntől még visszalépniök, házastársukat elhagyniok s a házassági öszveköttetést fölbontaniok sem lehet, s a bűnnek nyomasztó érzetével kénytelenek lesznek a bűnt folytatni; mert hogy azt akarják, azt merjék ezen főpásztorok tanácsolni, hogy minden vegyes házasság most azonnal felbomoljék, azt szíveikről, szelíd érzéseikről hinni nem fogom. Azon hívek ellenben, kik a főpásztorok ezen tanításán kételkednek, vagy azt éppen nem hiszik, idegenkedni fognak azon egyháztól, mely ma már bűn gyanánt kárhoztatja, mit azelőtt fél századon keresztül megengedett, sőt hozzájárulásával előmozdított; idegenkednek azon főpaptól, ki polgári törvényeink szentségét a vallás nevében lealacsonyítja, ki minden polgárok felett, kik vegyes házasságokban élnek, s kik közt számos nagytekintetű s jeles és erkölcsös férfiak vagynak, mindazon egyháziak felett, kik eddig a vegyes házasságokat megáldották, s öntársai felett, kik vele még eddig egy értelemben nem voltak, egyszóval az egész magyar anyaszentegyház felett, melyet visszaéléssel vádol, szeretet és kímélés nélkül eltöri a kárhoztatás pálcáját. Ezen idegenkedés meghűti a vallásos érzéseket, s így az említett körlevelek szeretet és kímélés nélkül kárhoztatva, törvényt és törvény iránti tiszteletet megrontva, sok polgárnak lelki nyugalmát felzavarva, sok háznépnél a szelíd szeretet köteleit eltépve: áldás helyett átkot hoznak híveikre, mert egyrészről a fanatizmusnak őrjöngő vad lelkét költik fel, másrészről 245a vallástalanság magvait szórják el. Meg vagyok én győződve, hogy az említett főpásztorok a vallásos buzgóságnak helytelen hevében felejték minden oldalról megfontolni rendeleteiknek s tanításaiknak erkölcsi következéseit, mert ha ezt tették volna, ugyanazon vallás, melynek nevében cselekedtek, ugyanazon vallás, mely úgy hiszem, szíveikben él, isteni alapítójának szelíd példájával több szeretetre, több kímélő tartózkodásra intette volna őket. Polgári tekintetben különös figyelmet érdemel az, hogy az 1790:26. cikknek azon rendeletét, miszerint a vegyes házasságokat soha semmi szín alatt gátolni nem szabad, s azoknak a római katolikus plébánusok előtt kell mindig köttetni, a törvény alkotásától fogva maga az egyházi rend is hazánkban mind ez ideig oly értelemben teljesítette, hogy az egyházi áldást a vegyes házasságokra is elmondotta: s most mégis az említett két főpásztor a törvényt önkényesen tettleg és egyoldalúlag ellenkezőképpen magyarázva, tiltják papjaiknak a vegyes házasságok megáldását, holott azt tagadni csakugyan nem lehet, hogy ezen tilalom által a törvény rendelete sikeretlen leend, mert az áldás megtagadása is a buzgó népre nézve súlyos gátot foglal magában. Fájdalmas valóban, midőn a polgári törvények iránti tiszteletet oly férfiak csökkentik, kik polgári állásuknál fogva is kötelesek volnának a törvények buzgó s hatalmas őrei lenni; fájdalmas, midőn azon hatalom, mely a világi fényt, tekintetet s nagyobb hatást a státustól nyerte, hivatalos befolyásával törekedik a polgári törvények rendeletét a vallás parancsolatival egyenes ellenkezésbe behozni. Hazánkban a fejedelemnek úgy is mint apostoli királynak placetumi10 joga van, s az ő királyi engedelme nélkül a római szentszéknek rendeleteit sem szabad az országban kihirdetni, és íme most mégis két főpásztor a törvény ellen, a törvény értelmében eddig követett gyakorlat ellen, önhatalmával hirdet és rendelkezik a vegyes házasságokról. A polgári törvényeket tiszteletben tartani s azoknak engedelmeskedni az egyházi rend is köteles, s annak sincsen hatalmában a törvény értelmét önkényesen magyarázgatni. Aki hivatalának törvény szabta kötelességeit ön lelki meggyőződésével megegyeztetni nem tudja, mondjon le inkább arról; de hivatalának hatalmát a törvény sérelmére s a törvények iránti tisztelet csorbítására használnia nem szabad, s ha ezt cselekedné, a státusnak szoros kötelessége a félrelépőt a törvény korláti közé utasítani. A felhozott tekintetekből tehát sérelmeseknek, sőt erkölcsi következéseikre nézve felette károsoknak is tartván az említett főpásztorok egyházi rendeleteit s felhozott körleveleit, azok iránt fölírás útján orvoslást eszközölni szükségesnek látom. De büntetést, kivált a közállomány elleni feltámadásnak büntetését, melyet némely érdemes követek megemlítettek, fölírásunkban kérni jónak nem vélném. Higgyük inkább azt, 246hogy az említett főpásztoroknak menthetetlen lépései vallási buzgalom helytelen hevéből származtak, de közállomány elleni támadás vétke szándékuk tisztaságától távol volt. Higgyük inkább a súlyos hibát, s ne keressünk szántszándékos vétket. Közállomány elleni támadásnak iszonyú vádjával csak félve s felette vigyázva kell előállani. Hiszen most is azért folynak még sajgó keblünk fájdalmának keserű könnyei, hogy rokonink, barátink, polgártársaink ellen azon iszonyú vád alap nélkül oly pazar kézzel szóratott11 . Nem büntetést kívánok tehát most sürgetni, hanem azt óhajtom, hogy fölírásunkban panaszainkat előadván, sérelmeinket kifejtvén, őfelségét kérjük meg, méltóztassék törvényeinknek a vegyes házasságokról szóló rendeletét teljes kiterjedésben szorosan megtartatni, s az említett főpásztoroknak törvényt sértő rendeleteit úgy is mint apostoli fejedelem legfőbb hatalmával megsemmisíteni, s őket szigorúan odautasítani, hogy a törvényeknek s a törvények iránti tiszteletnek sérelmével kiadott körleveleiket visszavegyék, s ezáltal a polgárok megzavart lelki nyugalmát helyreállítsák, jövendőre pedig a törvénynek minden efféle tettleges, egyoldalú s önkényes magyarázatától tartózkodjanak. Én tehát felírásra éspedig ily értelemben felírásra szavazok.

deak-001-004-009-0077 Felmentésekkel.

deak-001-004-009-0088 Bizonyítás nélküli, ám minden hívő számára kötelező erejű hittételei.

deak-001-004-009-0099 Hittudományi.

deak-001-004-009-01010 Királyi jóváhagyása, tetszvényjoga; a pápa rendeletei és intézkedései csak királyi jóváhagyással nyertek érvényt.

deak-001-004-009-01111 Utalás a Wesselényi, Kossuth, az országgyűlési ifjak és más ellenzéki vezetők elleni hűtlenségi és felségsértési vádakra.

Országgyűlési Tudósítás 1839/1840. 69. sz. 629–634. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 418–423. p.