Az 1878. évi tisztikar.
Az 1878. évi tisztikar.
Zemplén vármegyének tisztikara, mondjuk hogy az 1867. évtől fokozatosan és alkotmányosan újjászervezett vármegyének, már harmadízben reaktivált és a mai számhoz mérten kis gárdája ezekből állott 1878-ban: a központban: Matolay Etele alispán, Wiczmándy Ödön főjegyző, Füzy Kálmán, I., Farkas Dezső, II. aljegyzők, Vékey Gedeon tiszti ügyész, (az alapítványi ügyészszé kinevezett Barthos Tivadar helyére választották 1874-ben; a Vékey utóda 1876–1903 Mizsák István), Csiszár Gábor házi pénztárnok, Kossuth Gusztáv számvevő, Chyzer Kornél dr. főorvos, Geőcze Tamás levéltárnok (április hó végeig), Szilvássy József (május hó 1-től.) Bodeczky Ede allevéltárnok; – az árvaszéknél elnök márczius végéig Spillenberg Gábor, utóda Héricz Márton, ülnökök Albert Pál, Payzsoss Andor és Karsa Ferencz, jegyző Kálnásy Sándor, pénztárnok Bárczy József, ellenőr Klein Tivadar, – a járásokban szolgabírák Dókus Gyula az újhelyi, Füzesséry György a varannai, Füzesséry Gyula a sztropkai, Füzesséry Tamás a nagymihályi, Izsépy Kálmán a szinnai, Szenczy László a tokaji, Újfalussy Mihály a homonnai, Zábráczky Miklós a szerencsi járásokban; szolgabírói segédek: Bencsik István, Debreczenyi Ferencz, Fejérváry Miklós, Haraszthy Miklós, 511Kossuth Elek, Mattyasovszky Albert, Mándy István, Oláh István, Séra István, Törseök Gyula és Urbán Ferencz. – Járás-orvosdoktorok: Frieder Zsigmond, Grünfeld Vilmos, Horváth Géza, Löcherer Lőrincz, Obláth Mór, Paczauer Mór, Raisz Gedeon, Szepesi Arnold, Székely Alajos és Thomán Dávid. – Csendbiztosai voltak Zemplén vármegyének s mint olyanok a „legutolsó pristaldus”-ok is: Darcsinszky Gyula, Gyarmathy Jenő, Kormány Mihály, Láczay Gyula, Okruczky Antal, Pálkuthy Endre, Rettegh Bertalan, Safranovics Ferencz, Szent-Mihályi Lajos és Újfalusy János. Ők tizen, 20 lovaspandur és 32 gyalogpandur élén voltak legutoljára Zemplén vármegyének „közbiztonsági személyzete.” Egy csendbiztos fizetése 600 forint, egy lovaspanduré 300 forint, egy gyalogpanduré 180 forint lévén: került az intézmény egy év alatt – ruházaton és fegyverzeten kívül – 35,520 koronába.
Dókus főispánsága alatt választotta meg (1876 szeptember 26.) Zemplén vármegye az ő közigazgatási bizottságának legelső tagjait, a kik névszerint: Bessenyey Gábor, Éwa András, Gräfl József, Matavovszky János (a német világban magyar érzelmű megyefőnök), Nyomárkay Hugó, Orosz Sándor, Péchy Ferencz, Prámer Alajos (római katholikus plébános, 1848–49-ben szabadságharczos), Vladár Kristóf és Zsolnay Endre voltak. Közös érdemük mindannyioknak, hogy ők, mint a zempléni „öregek tanácsa”, az alkotmányos haladást előmozdították, bénító ellenzéssel nem hátráltatták. „Szenvedély és mellékérdek nélkül, tiszta meggyőződésük szolgálatában állottak”, mint állott legelső elnökük is, Dókus József. (Jk. 1875. 87. sz.) És a hatósági ügykörükhöz utasított közdolgokban, ügybuzgóságot és igazságszeretetet tanúsítottak.
Ez időre esett Deák Ferencz halála. Az elhúnyta fölött érzett közös nagy fájdalmát avval enyhítette a vármegye, hogy „az uralkodónak és a királyasszonynak a nemzet gyászában osztozott kegyességükért” tartozó hálájokat jegyzőkönyvbe örökítették.
Stefániához és Rudolf trónörökös ő fenségeikhez (1880), mint ő felségeikhez is, hódító föliratokat intéztek. – Zemplén vármegye közönségét Dókus főispánsága alatt érte legelőször az öröm, hogy koronás királyát, mikor átutazott (1880 szeptember 19) a vármegyén, Újhely vasúti pályaudvarán üdvözölhette. (Mint császárt még 1851-ben látta). A gróf Széchenyi István emlékszobrának leleplezése alkalmával tartott országos ünnepen az a nagy kitüntetés érte Zemplén díszküldöttségét, hogy azt gróf Andrássy Gyula külügyminiszter vezette. (1880). A mit mégis a legfájdalmasabb volt látni itthon: az az Amerikába való tömeges népvándorlás, mely ellen nyakra-főre intézte föliratait a kormányhoz a vármegye, de a baj nem gyógyult, sőt később már a szoczialistaságba készült átcsapni. Ott fent erősebb megyekormányzatot sürgettek, később követeltek is Zemplén részére. Dókus József lemondott „sine ira et studio” és tagja lett újra az „öregek tanácsá”-nak, vagyis az ú. n. közigazgatási bizottságnak. Vármegyéjét megnagyobbodva adta át utódának, a Sárosból Zemplénbe átkebelezett Bukócz, Dricsna, Sandal, Sztaskócz, az Ungból átjött Izbugya és az Abaújból ide csatolt Bányácska, Biste, Kázmér, Mátyásháza, Mikóháza, a két Regmecz és Vily községekkel. Zemplénből csak Bőcs helységet engedte átmenni (1882) Borsodhoz.
