Matolay Etele alispán.
Matolay Etele alispán.
Hogy az ősi magyar alkotmánynak volt rendületlen híve, megmutatta még vármegyei aljegyző korában, mikor egyik tiszttársával (ifj. Nyomárkay Józseffel) együtt a vármegyeháza erkélyéről felolvasta a népnek Kossuth debreczeni nyilatkozatát. A világosi fegyverletétel után, az első ideiglenes tisztikarban a terebesi járás főszolgabírája volt. Köztudomású, hogy az akkori osztrák hatalom előtt kompromittált hazafiak és üldözött honvédek javára használta föl szolgabírói tevékenységét. Gróf Andrássy Károly özvegyének, Szapáry Etelka grófnőnek, terebesi kastélya volt főmenedékhelye akkor, a Zemplénben is bujdosott honvédeknek. A nemes grófné, az ő „kedves főszolgabírája” révén eszközölte ki jórészt a bujdosóknak külföldre szólott útleveleit és mentette ki okkal-móddal az osztrák ármádiákba történendő besoroztatás veszedelméből mindazokat a volt honvédtiszteket, a kik Terebesen járultak a császári sorozó-bizottság elé. Így mentette ki a többek között Matolay Etelét is, a Mészáros Lázár tábornoknak volt százados-segédtisztjét. 510(„Zemplén” 1900 január 20-iki száma). És ne feledjük, hogy a mikor Terebesen gróf Andrássyné és Dókus főszolgabíró a levert szabadságharcz honvédeit mentették, nemcsak a saját életüket, de még sokkal többet: családjaik jövőjét is koczkára tették. A nemzeti elnyomatás kezdetén (1850), midőn érvényesülni kezdett az „Unbedingte Unterwerfung”, Dókus József visszavonult a közpályáról és kiterjedt gazdálkodásának, kiváltképp pedig mintaszerű szőlei mívelésének, kitűnő borai termesztésének szentelé tevékenységét. Az 1860–61. évi alkotmányos rövid élet alatt a megyei törvényszéknek vezető bírája (mint akkor nevezték: ülnöke) volt. Mikor a Schmerling-féle provizórium behozatalának alkalmával újra felfüggesztetett az alkotmány, Dókus ismét a magánéletbe vonult vissza. Mikor gróf Sztáray Viktor jött főispánnak Zemplénbe: váltig ostromolta Dókust, hogy vállalja el az első alispánságot. Mikor már megunta ostromoltatását, avval menekült, hogy a Matolay Etele másod-alispánságához kötötte magát. „Leszek első alispán” úgymond, „ha Matolay elfogadja a másod-alispánságot.” Jól tudta, a mit később Sztáray is megtudott, hogy Matolay a föltételt nem vállalja. (U. o.) Ily történeti, élő reminiszczencziák közrehatása alatt választotta meg a vármegye Matolay Etelét, akkor az Andrássy család jogi tanácsosát, eben az állásában Kossuth Lajos utódát, alispánná az 1875. évi június hó 1-én, 158 szótöbbbséggel Wiczmándy Ödön volt, (mert az 1892. év folyamán hivatalából kilépett) főjegyzővel szemben. Az akkor új (az 1902. év folyamán nyugalomba vonulót) alispán, székfoglaló beszédében vallotta, hogy mindenkor a törvény lesz előtte az elhatározó irány, melyet hivatali tevékenységében követni fog „és az irott és kétségtelen törvény ellenében nem teszek semmit”, vallotta tovább „akár felettem, akár körülöttem kívánnák azt.” (Jk. 128. l.) Pártpolitikai hitvallásának ágazatai pedig egyezők, úgymond, az iránynyal, „melyet pártvezérem, a ki most a belügyminiszteri széken ül (Tisza Kálmán) jelölt ki.” Társadalmi kérdésekben szabadelvűség, alispáni bírói ítélkezéseiben „nem tekintve a feleknek, se egyéni viszonyaikat, se politikai pártállásukat” legjobb belátása és meggyőződése fogja vezérelni „minden részrehajlás nélkül.” Hozzátesszük mi: hivatali hitvallását megtartott mindvégig. És ez az ő páratlan nagy népszerűségének egyszerű magyarázata. Ezért vették körül avval a rendületlen nagy szeretettel, vármegyei bizottság, tisztikar és nagyközönség, a mely nagy szeretet ma is környékezi. Azt írja ő maga Dókus József főispánról és önmagáról: „viszonyom vele a lehető legkellemesebb volt” hivatalos téren is. (Zemplén id. sz.) És ez a viszony a vármegye közönségére kihatott eredményeiben üdvös volt, a „közjónak minden irányában való előmozdítását” szolgálta, teljes odaadással és önzetlenséggel. Az alatt a hét teljes év alatt, mely Dókus József főispán és Matolay Etele alispán együttes szolgálatideje Zemplénben, mondhatjuk, hogy vállvetett munkásságukat ismerve, ismét két alispánja volt a vármegyének, mert az alispánból lett főispánnak, a mint maga vallotta ünnepiesen, csak czíme lett más, de czéljaik közösek maradtak és a főispánnak vármegyéje iránt érzett tisztelete és őszinte ragaszkodása legkevésbbé sem változott. (Zemplén id. sz.)
