A millennáris banderium.

Teljes szövegű keresés

A millennáris banderium.
Alapvető és maradandó alkotásokon nyugvó főispánkodásának van egy országos, sőt históriai jelentőségű mozzanata is, mely az ezredéves nemzeti ünnep megülésével állott kapcsolatban, az az indítvány t. i., hogy a vármegyék díszlovas bandériumokkal képviseltessék magukat, a mi azután végbe is ment Budapesten, az 1986. év június hó 8-án. Ennek az országos díszbandérium szervezésének pompás eszméje Dókus Gyulától, akkor a vármegye főjegyzőjétől eredt.
Az ekkor újra vezér-vármegyévé lett Zemplénnek, az egész országból egybesereglett 82 zászlóaljnyi lovasbandériuma élén díszbandéristái voltak, Dókus főjegyző vezetése, úgyszintén id. Meczner Gyula és Thuránszky László zászlótartók mellett: Barthos József, ifj. Barthos Tivadar, Bernáth Aladár, Dessewffy Miklós, Dombay Kálmán, gróf Hadik Béla, Horváth József, Kovács Gábor dr., ifj. Meczner Gyula, Nagy Barna, Nemes Sándor, Pilissy László, báró ’Sennyey István, Szemere Gáspár, Thuránszky Tihamér, báró Waldbott Ödön, ifj. gróf Wolkenstein Osvald és Zalay Andor. A zempléni lovas-bandériumnak nagyszabású képét két ifjú festőművész, Boruth Andor és Löschinger Hugó festették meg, a mely kép 1000  cm nagyságban a vármegye székházának nagytermét díszíti.
Zemplén vármegye külön, fényes házi-ünnepét az 1896. évi május hó 19-én tartott az ezredéves nemzeti ünnep alkalmából, a mikor is a nagyszabású ünnepi beszédet Dókus főjegyző mondotta. Ezt a történelmi momentumot tetézte Zemplén vármegye közönsége abbeli jogerős határozatával, hogy az „1896”-ot tisztviselőinek szolgálatába három évet számító becscsel ruházta föl és saját áldozatkészségéből javította tisztviselőinek és segédhivatali alkalmazottainak évi fizetésöket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem