Báthory Zsigmond.
Báthory Zsigmond.
Midőn Báthory Zsigmond Erdély kormányát átvette, szakított elődei politikájával s 1595 január 28-án Rudolffal véd- és daczszövetséget kötött. Ugy látszik, ekkor biztosította Rudolf király Báthory Zsigmondot arról, hogy ha az Erdélyhez tartozó részeket visszafoglalja, azok az ő birtokába mennek át.
Báthory Zsigmond még az 1594. év folyamán szövetséget kötött a moldva- és oláhországi vajdákkal, melynek hatása alatt a Marostól délre eső területen lakó ráczok és oláhok is mozgolódni kezdtek. Palatics György bán e mozgalmat tőle 399telhetőleg szította s neki köszönhető, hogy Tódor nevű vladika vezérlete alatt egy küldöttséget menesztettek Báthory Zsigmondhoz, a mely a törökök ellen küzdelmükben az erdélyi fejedelem segélyét kérte. Báthory a küldöttséget legnagyobb előzékenységgel fogadván, az ő biztató szavainak hatása alatt a temesvári vilajetben lakó szerbek legnagyobb lelkesedéssel fogtak hozzá, hogy a török igát lerázzák. 1594 tavaszán 1500 szerb s oláh ragadott fegyvert, a kiket Tódor vladika és Dóczián vezettek s a kikhez még a rettegett szerb Lugasi János, Majócz Péter és bizonyos Jankó nevű főnök csatlakozott.
E felkelő csapat a törököket Pancsovától Horomig (Ujpalánka) terjedő területen mindenünnen elűzte, még Verseczre is benyomúlt, mire a temesvári beglerbég ellenük indúlt, de a szerbek visszaverték. Ekkor a szerb felkelők már néhány ezer emberre szaporodtak, Nagybecskereket támadták meg, hol jelentékeny számú szerb és török lakott; a becskereki bég még idejekorán megszökött a várőrséggel együtt, mire a szerbek a várat elfoglalták és az ott maradt török lakosságot legyilkolták.
Innen azután a Becskerek környékén lakó szerbekkel egyesülve pusztítva járták be az egész környéket. A temesvári beglerbég négyízben indúlt ellenük, de mindannyiszor visszaverték. Mivel azonban a szerb felkelők tudták, hogy magukra hagyatva nem sokáig bírják a küzdelmet a törökökkel; küldöttséget menesztettek Báthory Zsigmondhoz, megkínálták a despota méltósággal s tőle mint Ráczország fejedelmétől, segélyt kértek. Báthory Zsigmond a fővezérségre Székely Mózest szemelte ki, a ki az erdélyi segédcsapatokkal útnak is indúlt, hogy a ráczoknak segélyt vigyen, de időközben a rácz vezérek között egyenetlenségek támadtak; midőn erről Székely Mózes értesült, hadaival megállapodott Erdély határán s habár a szerbek vezérei 1594 junius 13-án levelet intéztek hozzá, a melyben a segélyt megsürgetik. Székely Mózes nem merte a török haragját magára vonni és nem mozdúlt. A magukra hagyott szerbek erre Verseczet vették ostrom alá, melynek parancsnoka, az óriási erejéről híres Halabur Jankul nevű szerbet párviadalra szólította, melyben Jankul a török agát megölte s fejét győzelmi jelül magával vitte a szerbek táborába. Mivel azonban a temesvári basa nagyobb sereg élén Versecz felmentésére sietett, a szerbek elszéledtek. Hasan, temesvári basa, innen Becskerek alá érkezett, melyet a szerb felkelők ép akkor akartak elhagyni, de a lakosság kérésére ott maradtak s a magyar hajdúkkal és az oláhokkal egyesülve, felvették a küzdelmet a többszörös túlerő ellen. A felkelők Szent Mihály nevével kezdték meg a támadást a törökök ellen, a kik már az első támadásra színleg hátrálni kezdtek; nemsokára azonban ismét állást foglaltak és iszonyú ágyúzással fogadták az utánuk nyomulókat. A magyarok most oldalra kanyarodtak, hogy hátba támadják a törököket. A szerbek azonban a hajduk oldalfordulatát futásnak magyarázták, minek következtében megzavarodtak. Ezt felhasználva, a törökök a szerbekre vetették magukat, a kik futásban kerestek menedéket, de a törökök legnagyobb részüket lekaszabolták. A magyarok és a szerbek közül alig háromszázan menekültek meg. Ez a nap megsemmisítette a felkelők minden reményét; a törökök pedig az egész környéken talált népet kiirtották. (Borovszky S. I. 218. Millenn. Történet, V. 514–516.)
A következő évben (1595.) a háború már tavaszszal vette kezdetét a temesvári vilajetben, melynek visszafoglalására Báthory Zsigmond Borbély Györgyöt szemelte ki. Borbély György, miután május 27-én elfoglalta a karánsebesi kapitányságot, azonnal a támadáshoz fogott. Még julius havában elfoglalta Bogsánt, majd Verseczet, augusztus havában Facsádot (Facsét), majd Lippát, szeptember 16-án Boros-Jenőt és október 22. után Csanád vára is az erdélyiek birtokába került, a kik ezzel megvetették lábukat a mai Torontál vármegye területén.
Az 1596. év tavaszán, míg a rendek a pozsonyi országgyűlésen tanácskoztak, a »nagy szemöldökű« Szulejmán, az új temesvári basa, a Győr környékén telelő tatárokat a Körös-Marosközére hívta, hogy a vidéket teljesen elpusztítsák. De ez csak előjátéka volt a megkezdett küzdelemnek, melyet a törökök az elveszett várak visszafoglalása érdekében indítottak.
A temesvári basa körülvette Lippát, mivel azonban közben Buday György felgyújtotta Temesvár külvárosait, a basa sietve elvonult Lippa alól. Rövid idő multán Báthory Zsigmond hadi tanácsot tartott Lippa alatt; ekkor Borbély György első sorban Csanád és Becskerek visszavételét sürgette, erre azonban nem kerülhetett sor, mert Báthory egy ideig Temesvárt ostromolta, majd Lippát 400Szelestey János őrizetére bízva, hazatért Erdélybe. Alig hagyta el Lippát, Szelestey még julius havában válogatott csapattal, melyben skótok is voltak, megtámadta Csanádot, de nem birta bevenni, bár nagy zsákmányt szerzett a környékről. Mikor azonban a zsákmánynyal hazafelé indult, a temesvári basa váratlanul rajta ütött. E támadás teljesen zavarba hozta a visszavonulókat, sokan közülök, mint Petky Farkas fogságba estek, mások elestek, a ki meg tudott menekülni, mint Szelestey, Lippára futott.
A csanádi kudarcz után a fejedelem Szelestey helyébe Borbély Györgyöt nevezte ki parancsnokká.
1597 szeptember havában a fejedelem Jósika István kanczellárját küldte Temesvár ostromára. Midőn erről Borbély György értesült, be sem várva az erdélyi sereg megérkezését, a lippai katonák egy részével elfoglalta a csanádi palánkot. A császári biztosok ekkor parancsnokot is helyeztek beléje, Lugosi Ferencz személyében, de ez 1598 nyarán Szaturdsi Mehemet szerdár közeledtére kivonult a várból, melybe a törökök újból befészkelték magukat.
Temesvár ostroma ismét sikertelen maradt, mire Báthori Zsigmond elkedvetlenedve, 1598 április 10-én lemondott az erdélyi fejedelemségről, s ezzel Erdély és a részek védelme Rudolf király biztosaira nehezedett.
