Dósa-féle lázadás.
Dósa-féle lázadás.
Így kezdődött a Dósa-féle parasztlázadás, melynek gyászos végjelenetei Délmagyarország területén, Temes vármegyében és Temesvár városában játszódtak le.
A köznép seregestül tódult a népszerű vezér keresztes zászlaja alá. De csupa gyülevész nép, tőrökkel, kaszákkal, vasvillákkal és rendes fegyverekkel is ellátott marhahajcsárok, pásztorok, szabad hajdúk, falusi papok, tanítók, diákok, földmívesek, iparosok és mindenféle jobbágyok vegyest. Külföldről érkezett keresztesek szintén jelentékeny számban voltak. Voltak a nemesek közül is, kik mindjárt kezdetben fölvették a keresztet. Egy-két hónap alatt a Rákoson és a megyék székhelyein egybegyűlt összes csapatok létszáma megközelítette a százezret.
A béketörésről korán értesült szultán nem akarta a keresztesek támadását bevárni s már május első felében betört Dalmátországba. Ennek következtében a kormány május 15-én meghagyta Dósának, hogy seregével induljon Dalmácziába a törökök ellen. Ám azonban a bekövetkezett váratlan események egészen más irányba terelték a kurucz hadjáratot. A keresztesekhez csatlakozott németországi önkéntesek útján híre terjedt Dósa táborában azon parasztlázadásnak, mely az előbbeni és a mostani évben Németország parasztnépét a herczegek és az ottani nemesség ellen fegyverre szólította. Morvaországból és az éjszaknyugati vármegyékből huszita testvérek is voltak Dósa keresztes csapataiban, a kik alattomban ámították a népet, hogy szabadítsa fel magát az adófizetéstől és a jobbágyi terhektől. Minthogy pedig a tavaszi munkák idején nagyon érezhető lett a magyar 319földesurak birtokain a muukáskéz hiánya, a nemesség saját érdekei védelmében erőszakos rendszabályokkal, helyenként kegyetlen és méltánytalan szigor alkalmazásával kezdte visszaterelgetni alattvalóit a mezei munkákhoz. Erre a felbújtott keresztesek lázongani kezdtek. Mészáros Lőrincz czeglédi plebános, ki egymaga 2000-nél több embert vezetett Dósa zászlai alá, arra szólította fel Dósát, hogy első sorban a birtokos nemességen álljon bosszút. Mikor pedig május 14-én rendelet érkezett, hogy a keresztesek Dalmátországba vonuljanak, Mészáros heves beszédet intézett a sereghez a nemesség ellen. Ettől fogva Dósa nem látta már többé érdekében állónak, hogy csillapítsa a felháborodott áradatot. A keresztesek, éppen vasárnap lévén, legott nagy tömegekben nyomultak Buda és Pest külvárosaiba s ott a nemesek lakásait gyujtogatni, az urakat pedig öldökölni kezdték.
Bethlen Gábor. (Az Orsz. Képtárból.)
Gróf Dampierre Henrik. (A „Heldenbuch”-ból.)
Bocskay István.(Az Orsz. Képtárból.)
Mohamed Köprili. (Az Orsz. Képtárból.)
I. Lipót. (Az Orsz. Képtárból.)
Ez volt az 1514. évi pórlázadás kezdete, mely azután gyors egymásutánban írtózatos társadalmi és politikai felfordulássá fajult. A vidék is forrongott. A parasztok mindenfelé föllázadtak uraik ellen, agyonverték, nyársba húzták, darabokra vagdalták az elfogott nemeseket és gazdagokat, fölégették a nemesi kúriákat, raboltak és pusztítottak, a hová csak eljuthattak.
Ekkor a király Báthory István temesi főispánt nevezte ki a királyi hadak fővezérévé a féktelenkedések elnyomására. E végből tekintélyes sereget is adott rendelkezésére. Erre Dósa május 26–27-én Czeglédről fenyegető kiáltványt bocsájtott közre egész Magyarországhoz, melyben a keresztesek fejedelmének czímezvén magát, a keresztes vállalattól tökéletesen függetlenül népfölkelést szervezett.
Június 2-án elindult Czeglédről Tiszavárkony felé, hol a Tiszán egymáshoz lánczolt hordókból hidat rögtönözvén, átment a folyón és Varsányon, Mezőtúron, Szarvason át Békésre ért, hol a várat Gyulával együtt hatalmába kerítette. Innen Balog István kapitányt 2000 emberrel előre küldé, hogy Csanád vidékén gázlót keressen a Maroson. Balog június 10-én elfoglalta ugyan a csanádi révet, azonban a Báthory István és Csáki Miklós csanádi püspök vezetése alatt álló délvidéki nemesek csapatjai kétszer egymásután megtámadták Balogot, seregét megverték, a futamodókat pedig a Marosba szorították. E győzelem után a nemesség Nagylaknál tábort ütött s hegedű és bodzasípok hangjánál vígan tölté az éjtszakát. Ezalatt Dósa Gyula felől a nemesek táborának közelébe férkőzött s magához csatolván Balog vert csapatait, június 11-én éjtszaka Nagylak és Csanád között foglalt állást. A nagylaki földesúrnak, Jaksich Péternek felesége huszita nő levén, számos huszita családot telepített Nagylakra. A parasztokkal rokonszenvező husziták Nagylak többi parasztságával Dósához szegődtek. Eképpen megerősödve, Dósa június 12-én virradó hajnalban rátört a nemesek táborára. A bőven élvezett szerémi bor miatt még ágyban fekvő Báthory s a vele volt többi urak alig tudtak menekülni. Báthorynak sikerült végre mégis összeszedni seregét s elfogadta az ütközetet. Kezdetben meg is szalasztotta a kereszteseket, de azoknak túlszámától Csáki püspök hadosztályával együtt megveretett. Báthory és Csáki Csanád várába menekültek és elzárkóztak. Dósa ekkor a falaktól nem védett várost levágott fákkal, rőzsével és szalmával rakatta körül, hogy lángba borítsa. Csáki féltve az egyházi épületeket s a lakosság házait, éjnek idején csolnakba ült, hogy a Maroson fölfelé a még kevéssé veszélyeztetett aradi hegyekbe meneküljön. Azonban nehány kurucz észrevette a püspök szándékát s utána evezvén, elfogták. Keményen megkötözve még azon éjjel Dósa elé vezették. Csákin kívül Dóczi György, Ravazdi Péter és sok más nemes is fogságba esett. Báthory egy nádasban rejtvén el magát, megmenekült és váltott lovakon sebesen vágtatva, a gondjaira bízott Temesvárra futott.
A foglyokat Dósa törvényszék elé állíttatta és egynek sem kegyelmezett. Csáki püspököt a hóhérok által előbb vasbuzogánynyal megtöretvén, fejjel lefordítva, karóba húzatá, még pedig, a hagyomány szerint, teljes főpapi ornátusban, melyből a nagyértékű gyémánt és arany díszt előbb kitördeltette s azonkívül a Csákinál talált 60.000 forintot is elvette. Ravazdi Péter keresztre feszíttetett, Dóczi és Torpai Miklós szintén vad kegyetlenséggel végeztettek ki. A kipróbált becsületességű hazafit, Telegdi István kincstartót, ki a pusztítások hírére Budáról délvidéki birtokaira sietett és a kuruczok fogságába esett, Dósa magas oszlophoz kötteté s nyilakkal és puskákkal czélbalövetett rá.
Ulászló egymásután szólította fölkelésre az összes nemességet. Budáról gyorsfutár ment Erdélybe Szapolyai János vajdához, a hadgyűjtés haladéktalan megkezdése végett. Őt tette Ulászló a királyi had vezérévé. A vármegyei nemességet 320Temesvárra rendelte, Báthory István zászlai alá. Ezalatt Dósa, magához vonva a Bácskából Mészáros Lőrincz és Nagy Antal seregeit, kapitányai által elfoglaltatta a Maros mellett Világost, Solymost és Lippát, Erdélyben pedig, Szapolyai lekötése végett, föllázította a parasztságot. Eképpen fölkészülve, nagyszámú seregével Csanád alól Temesvár felé indult, a hol Báthoryval együtt a Jaksichok, Szokoliak és Temes vármegye birtokos nemességéből igen sokan feleségestől s gyermekestől a várba zárkóztak. Június 15-én érkezett a pórhad Temesvár közelébe s az újpécsi vagy újléczi síkon ütötte föl táborát. Innen, az erdőségtől fedezve, a mai Gyárváros felől, kerekes ágyúiból lövetni kezdte a várat. A várost védő Begát (Kis-Temest) az odább déli irányban folyó Nagy-Temesbe akarta elvezetni. Báthory észrevevén a veszélyt, a várőrség egy részével kirohant Dósának csatornát ásó munkásaira és meghiusította ugyan a Bega levezetését, de nem akadályozhatta meg, hogy Dósa a Bega vizét, a várat körülvevő mocsarakba lecsapolja s a vár bástyáit nagyobb ágyúkkal egészen közelről lövesse.
Báthory helyzete mind aggasztóbbá lett. A várban annyira fogytán volt az élelem, hogy az őrség már lóhússal kezdett táplálkozni. Báthory sürgette Szapolyait, hogy a királyi hadakkal siessen Temesvár fölmentésére. Minthogy Várdai Ferencz püspök és az akkor éppen Erdélyben tartózkodó Werbőczy István itélőmester is sürgették kötelessége teljesítésére János vajdát és ők maguk is segítő csapatokkal gyarapították a királyi sereget, a vajda végre Hunyad és Szörény határán a Vaskapunál összpontosítván seregét, megerőltető menetek után a Temes mentén július 14-én vagy 15-én Temesvár alá érkezett és a kurucz táborral szemközt foglalt állást. Csatarendbe állította dandárait s dobszóval és trombitaharsogással közeledett a keresztesek felé. Dósa 40.000 főnyi seregét vitte harczba, mely sokáig kétesen folyt. Végre a küzdelem a királyi hadak javára dőlt el. A keresztesek rendetlen futásnak eredtek. Dósa meg akarta állítani a menekülőket, de a vitéz Petrovics Péter sebes vágtatva utólérte s lándzsájával oldalát megsértvén, lováról lefordította s elfogta. Egyidejűleg került fogságba a kurucz vezér testvéröcscse Gergely is. A fő nélkül maradt kuruczok üldözése vad mészárlássá fajult. Sokan vesztek el, sokakat megcsonkítottak és számosan a Begába fúltak. A vérszemet kapott nemesség senkinek sem kegyelmezett. Még a tábort követő nőket és gyermekeket is felkonczolták vagy bilincsbe verték.
A teljes győzelem után a fölkelők főbbjeit, élükön Dósa Györgygyel, Szapolyai elé vezették. Dósa a maga részére nem kért kegyelmet, de kérte Szapolyait, legyen méltányos testvére, Gergely iránt, kit ő kényszerített a hadjáratban való részvételre. Szapolyai a hadi törvényszék elé állította őket, mely gyorsan akart igazságot szolgáltatni. Az ítélet kegyetlen halálra szólt. A kivégzés július 20-ika táján Temesvárott történt. Először Dósa Gergelyt fejezték le, Dósa Györgyöt pedig megtüzesített vasszékre ültették s izzó vaskoronát tettek a fejére, tüzes kormánypálczát adtak a kezébe. Teste fölnégyeltetvén, Budán, Pesten, Székesfejérvárott és Váradon bitóra függesztetett, feje pedig Szegedre küldetett Pálfi Balázs főbirónak, ki Dósának rokona volt.
A parasztfölkelés leverése után néhány hétig még folyt a testvérharcz Magyarországon, melynek több száz nemes és 40, mások szerint 70 ezer paraszt esett áldozatul. De még ennyi áldozattal sem elégedett meg a megsértett nemesség. Az országgyűlésen, melyet a király még az évben Budára összehívott, az egész parasztosztályra súlyos büntetéseket szabtak. Az általános elkeseredésben, mely a köznépet e rendszabályok alkalmazása miatt elfogta, rejlik egyik főoka a következő szomorú eseményeknek, melyek Magyarországot rabigába görnyesztették.
