II. Lajos.
II. Lajos.
II. Ulászló már nem érte meg a magyar nemzet bukását. 1516 márcz. 13-án, II. Lajos életének 61-ik évében megszünt élni. Utána fia, a 10 éves II. Lajos ült a királyi székbe. Szapolyai János pártja a II. Ulászló halálát követő országgyűlésen tiltakozott Brandenburgi György gyámsága ellen, mert az 1508-ki törvény kizárta a kiskorú királynak idegen gyámra bizatását. A párt tehát azt óhajtotta, hogy Lajos kiskorúságának idejére Szapolyai János országkormányzóvá választassék. Ellenben az udvari párt, gyámolítva Miksa császár és a lengyel király követeitől, meghiúsította a vajda törekvéseit s a kormányt az országtanácsra bízván, Szapolyait Perényi Imre mellé koronaőrré választotta. Az országtanácsba az 1518. évi országgyűlés megválasztotta az esztergomi és kalocsai érsekeket, a pécsi és erdélyi püspököket, Ujlaky Lőrincz herczeget és Báthory István temesi főispánt, a nemesség közül pedig 15 tanácsost.
321Mondhatatlan zavar és pártvillongások közepette szomorúan tapasztalta a nemzet, hogy a növekedő király egyénisége nem nyujt a jövőre reményt erőteljesebb kormány iránt, mely a hazát a mind fenyegetőbbé fajuló török veszedelemtől megmenteni képes volna. A kéjvadászó Brandenburgi György szüntelen mulatságokkal, játékokkal, tánczvigalmakkal és egyéb kéjelgésekkel annyira megrontotta az egyébként tehetséges és jóhajlamú királyi gyermeket, hogy nemcsak elszokott a munkától és komoly foglalkozástól, de a nemzet s haza szeretetétől és az országos ügyek intézésétől is elidegenült.
Midőn Báthory Istvánt az 1519-ki országgyűlés nádorrá választotta s a helyére lépett Ujlaky Miklós temesi főispán s erdélyi vajda országbiróvá lett, a temesi főispánná s Nándorfejérvár parancsnokává kinevezett Perényi Péter kétségbeejtő állapotban vette át Temes vármegye igazgatását. A temesi területen ez időben semmi haderő sem volt, várai nem voltak fölszerelve s élelemmel ellátva, a Duna mentén fekvő erősségek pedig a legelhanyagoltabb állapotban valának. Az a 20.000 arany, a mit még 1515-ben Bernát egri kanonok Báthory Istvánnak a végből kézbesített, hogy a temesvármegyei és dunaparti várakat jó karba helyezze,* elfogyott a pórlázadás elnyomásának költségeire. A magyar nagyok külső segély, különösen Károly császár, a pápa és a lengyel király támogatásában bizakodva, könnyelmű gondatlanságnak engedték át magukat, a hadak szervezését elmulasztották, sőt annyira mentek, hogy midőn 1520 vége felé Szelim szultán meghalt és utóda, a harczias I. Szulejmán vette kezébe a hódító hadviselés ügyét a szultán követét, ki Budán Lajos királytól hűsége jeléül évi adót követelt, nemcsak megcsúfolták és bántalmazták, de börtönre is vetették. Erre a porta azonnal megkezdte az ellenségeskedést. Mindjárt kezdetben több szerbiai vár, többi között a Logodi Simontól hősiesen védelmezett Sabácz is a törökök hatalmába került.
Fessler V., 909. 1.
Ezalatt Lajos király Mária főherczegnővel, Ferdinánd főherczeg pedig Anna magyar királyi herczegnővel a kötött szerződés szerint házasságra léptek. Szulejmán pedig megtette készületeit a hadjáratra s mintegy 200.000-nyi sereggel megindult a Duna felé s Nándorfejérvár alá vezette táborát. Míg a szultán a vár bekerítésével foglalkozott, Mehmed-Hydet basát 40.000 emberrel átküldé a Dunán, hogy a Nándorfejérvár felszabadítására netán érkező magyar sereget visszaszorítsa. Mehmed Pancsovánál és Horomnál kelt át a temesi területre, de nagy meglepetésére ellentállásra sehol sem talált; mi több, hadi készületeknek és fegyverkezésnek nyomát sem látta, hanem mindenütt félénk, ijedt néppel találkozott.* Akadály nélkül terült szét a török Temes vármegye messzeterjedő síkságán és Ujpécs előtt tábort ütött. Miután a törökök a vidéket kifosztották, Mehmed visszaparancsolta őket a szultán táborába.
Griselini I., 60.
Nándorfejérvár minden oldalról bekerítve és lövöldöztetve, minthogy sem élelemmel, sem ágyúkkal ellátva nem volt s parancsnoka, Héderváry Ferencz is lelkiismeretlenül elhagyta, végre Móre Mihály árulása következtében, 1521 aug. 29-én az őrség szabad elvonulásának föltétele mellett megadta magát. Szulejmán, adott szava ellenére, az őrséget utólsó emberig felkonczoltatta. A várműveket 21.000 oláhval helyreállíttatván s Bali bég parancsnoksága alatt 3000 janicsárt hagyván a vár védelmére, visszatért Stambulba. Balibég pedig felhasználta a dunai végszélek védtelenségét újabb betörésre, 1522-ben akadály nélkül átkelt a Dunán, rabolva vonult át a temesi területen s Ujpécset ismét bekerítette. Az igénytelen váracs most is tartotta magát. Balibég nem is sokat vesződött vele. Czélja inkább az volt, hogy a szerzett zsákmányból Nándorfejérvár őrségét ellássa. Temérdek marhát elhajtott, több falut felgyújtatott s a védtelen lakosság között mindenütt rémületet keltve, 1500 keresztény fogolylyal visszatért Nándorfejérvárra.
Mindez azonban csak gyászos előhírnöke volt a következő szerencsétlenségnek. Az 1523-ki budai országgyűlés 13. t.-czikke a bandériumokat és királyi hadakat Temes vármegyébe, mint az ország legveszélyeztetettebb részébe rendelte ugyan, hogy a megyét a törökök betöréseitől megóvják, azonban az ország végzete e csekély erő által többé már nem volt elhárítható.
