II. Ulászló.
II. Ulászló.
A királyválasztás öt részre szakította a nemzetet. Jelöltek voltak: Mátyás király nagyreményű fia, a 20 éves Corvin János, Ulászló cseh király, ennek öcscse Albert lengyel berczeg, Miksa római király, osztrák herczeg s végre az uralkodni vágyó Beatrix özvegy királyné. Végre július 15-én Szt. György egyházában a cseh királyt választották, Magyarország királyává, ki II. Ulászló néven lépett Szent-István trónjára, kötelezvén magát, hogy az ország szabadságait megtartja és Mátyás özvegyét feleségül veszi. Corvin János a szenvedett kudarcz után pártja főbb embereivel a pécsi püspök székhelyére, onnan magára hagyatva Szlavóniába vonult. II. Ulászló koronázása szept. 18-án Székesfejérvárott ment végbe. Kormánya egészen olyan volt, a milyennek lenni azok kívánták, kiknek trónra emeltetését köszönheté. Léhaság, az ország ügyei iránt közömbösség, tehetetlenség és gondatlanság jellemzik uralkodását.
A magyar főurak az 1492-ki országgyűlésen lemondtak a kötelezettségről, hogy a sereget az ország határain túl is kövessék. Fölkelés csak a legvégső szükségben volt alkalmazható. Az ország rendes védőerejét csak a király zsoldosai, az erdélyi vajda, a székelyek comese, a horvátországi bán és a temesi főispán bandériumai alkották, melyek királyi zsoldban részesültek. A király a rendektől adót nem nyervén, nagyobb erőt a törökök ellen nem igen fejthetett ki, annál kevésbé, mert Ujlaky Lőrincz, Szapolyai István és az erdélyi lázadók leküzdésére is folyton fegyverben kellett tartania a királyi hadakat. Drágfi vajda és a vén Kinizsi, kit egy szélhüdés már szólásától is megfosztott, legfőbb támaszai valának a koronának azokban a nehéz napokban, midőn a nemzet szerteszét bomolva, az ország engesztelhetetlen ellenségeinek, a törököknek úgyszólván a torkában ült. Ulászló 1494 jan. 28-án országbiróvá nevezte ki ugyan Kinizsit, de a harczedzett hősnek még arra sem volt ideje, hogy új méltóságát elfoglalja. 10.000 emberrel a Duna balpartján Szendrő átellenében táborozott, a befagyott Dunán átment Szerbiába s Ali basa két várát vette be, temérdek kincset és sok foglyot vive magával. Zsákmányul 315esett Ali háremje s magánkincstára is, többi között László király ezüst gyertyatartói, melyeket Nagyvárad megrablásakor raboltak el a törökök. A török foglyok száma oly nagy volt, hogy a temesvári vásáron egy nőt négy, egy leányt 18 ezüstpénzért, az elhajtott gulyák közül öt ökröt egy aranyért lehetett vásárolni.*
Hammer Purgstall: I., 643. 1. – Meynert, IV., 751. 1.
Azonban az ozmánok szenvedett vereségeik ellenére sem maradtak nyugton. Még az évben megrohanták Nándorfejérvárt és már hét zászlót tűztek a falakra, midőn Kinizsi Temesvárról elősietett s a várat fölmentette. A veszedelem hírére 1494 szept. közepén Ulászló is eljött Nagyszebenből zsoldos seregével Temesvárra. Kinizsi eléje ment a vármegye határáig s Lugoson ünnepélyesen fogadta. A király egész hónapot töltvén Temesvárott, innen Becskereken és Becsén át Zentára utazott, hol okt. 21-én megpihent és Bács vármegyén keresztül Péterváradra ment. Okt. 24-től nov. 13-áig tartózkodott Péterváradon, a honnan arra a hírre, hogy a törökök Szerb- és Bolgárországot fedezetlenül hagyták, 14.000 emberből álló sereggel, Kinizsi és Drágfi Bertalan erdélyi vajda kíséretében, Nándorfejérvárra vonult. Átküldve seregét a Száván, ő maga visszament Péterváradra s csakhamar Bécsbe távozott. A zsoldos sereg Szerbiában rablással és kicsapongással tölté idejét. A vezérek szelleme a zsoldért és zsákmányért szolgáló fegyelmezetlen népet nem volt képes megfékezni és a Feketehegyen túl táborozó Ali ellen indítani. Kinizsi még Szendrő ostromlását akarta megkísérleni, azonban halálos lázba esett és szándékát nem hajthatta végre. Szentdemeter mezővárosban, a Száva balpartján végezte be mozgalmas életét 1494 nov. 24-én. Halála után Ulászló Som Józsát, Kinizsi győzelmeinek társát, nevezte ki Temes vármegye főispánjává s a déli végek főkapitányává, 100 arany értékű paripával ajándékozván meg őt.
Az 1495. évi országgyűlés eloszlatása után Ulászló másodszor látogatta meg Délmagyarországot és nov. első napjait Temesvárott tölté, a hol országos ítélőszéket is tartott. Beriszló Bertalan auránai perjel volt a fővádlott. Az ítélőszék lázadásban, a törökökkel való czimboraságban, pénzhamisításban, rablásban és tisztességes nőkön elkövetett erőszakban talált, őt bűnösnek és halálra ítélte. A király, egyházi méltóságát tekintve, büntetését a temesvári vár tömlöczében töltendő élethossziglani fogságra változtatta.* A másik megrázó temesvári tragédiának hőse Ernust Zsigmond pécsi püspök volt, Lukács csanádi püspöknek a királyi tárnokságban utóda. Őt is az állam meglopásával vádolták s e bűntényt rá is bizonyították. Az ítélőszék 400.000 arany pénzbirságra és kárpótlásra ítélte. Ulászló 280.000 aranyra enyhíté a büntetést, mely összegnek lefizetéseig Temesvárott fogva tartotta. Dombai alkincstárnok szintén sikkasztott. Az elidegenített összegeket visszafizetni nem tudván, ugyancsak Temesvárott lakolt élethossziglani fogsággal.*
Fessler szerint éjjel a Dunába (?) fullasztották. VI., 103. 1.
U. o.
De ezek a szigorú megtorlások nem segítettek már a bajokon. Magyarország halálos válsága óriás léptekkel közeledett a nemzet felé. Kínos előérzet szállta meg a jó hazafiak lelkét. Keresztülvitték az 1498-iki budai országgyűlésen, hogy a csanádi püspök a törökök ellen 100 lovast, Csanád, Torontál és Temes vármegyék minden 24 ház után egy-egy huszárt tartoznak kiállítani.* Az a szövetség, melyet Ulászló Lajos franczia, Henrik angol, Albert lengyel királyokkal és a velenczei köztársasággal a törökök ellen kötött, valósággal semmisnek tekinthető, mert egyedül csak Velencze járult évenként a hadi költségekhez 100.000 aranynyal a többiek pedig semmivel. Egyelőre szerencse volt az országra nézve, hogy ilyen készületlenség mellett a törökök figyelme Ázsia felé irányult. Csak 1502-ben volt egy kisebb török vállalkozás Jajcza ellen. Corvin János herczeg, Som Józsa temesi főispán és az erdélyi vajda Horomnál átkeltek a Dunán és a velük egyesült nándorfejérvári parancsnok szerb hadaival visszaszorították az ellenséget. 1503-ban három évi fegyverszünet következett.
Horváth M.: I., 424. 1. – Fessler VI., 264. 1. – Meynert, IV., 280. 1.
Az 1504-iki országgyűlés elé terjesztett állami költségvetésből megtudjuk, hogy a temesmegyei főispán évi fizetése 7000 forint készpénzből és 1000 forintot érő sóból állott. Fizetés dolgában a nádor után sor szerint a temesi főispán volt, a negyedik, tekintettel Temes vármegyének a törököktől állandóan veszélyeztetett helyzetére. Azonkívül kapott a temesi főispán, az ország déli végeinek főkapitányaként, a király külön jóváhagyásával, 100 lovas fenntartására, 2400 frtot készpénzben 316és 1000 frt ára sót, a mozsarak épentartására 100 frtot. 267 huszár kapott Temesvárott fejenként: 3, összesen 801 forintot, posztóban 2 frtjával 334, sóban 534 frtot. A két temesvári várnagynak járt 88 lovas tartására készpénzben 264, posztóban 176, sóban szintén 176 frt.*
Preyer: Monogr. der k. Freist. Temesvár. 17–18. 11. – Böhm L.: Délm. k. tört. I., 179. l.
1504 nov. 12-én meghalt Corvin János, 35 éves korában. Hitvese Frangepán Beatrix volt, kitől fia Kristóf és leánya Erzsébet született. Mind a két gyermek rövid időn elhalt. Az özvegy Frangepán Beatrixet György brandenburgi őrgróf vette nőül, ki ezen az úton a Hunyadi-család egykori óriási javainak birtokába jutott.*
Wenzel G.: II. Ulászló Házasélete. (Századok, 1877. évf.).
Ezidőszerint a majdani trónöröklés kérdésének középpontjában a Szapolyai-család és párthívei állottak. Szapolyai István neje, Hedvig tescheni herczegnő, egy nagyravágyó és cselszövő asszony, midőn 1499-ben özvegységre jutott, azon törte magát, hogy elhunyt férje érdemeiért és roppant gazdagsága segítségével a trón magaslatára emelje idősbik fiát, Jánost. Ennek az asszonynak kezében futottak össze az ország minden zugára kiterjedő cselszövények szálai. Sikerült elérnie, hogy az 1505-iki rákosi országgyűlésen ünnepélyes okirat formájában kimondták a rendek, miszerint Magyarország trónjáról ezentul minden idegen kizáratik. Különben Szapolyai János trónrajutását rövid idő mulva meghiusítá Ulászló fiának, Lajosnak a születése. Mindamellett Szapolyai Istvánné és barátai nem szüntek meg tervezgetéseikkel. A trónörökös gyengeségéből azt következtették, hogy életbenmaradása kétséges s ennélfogva csak úgy biztosíthatná Ulászló leánygyermeke, Anna részére a koronát, ha őt Szapolyai Jánosnak eljegyezné, kik azután együtt követnék a trónon Ulászlót. Ez a tervük is dugába dőlt. Ulászló Annát I. Miksa császár unokájával, Ferdinánd herczeggel, Lajost pedig Ferdinánd nővérével, Máriával jegyezte el. Azonban Szapolyai János, ki időközben erdélyi vajdává neveztetett ki, nem állt el nagyravágyó czéljaitól. 1510-ben és 1513-ban kétízben eredménytelenül kérte meg a királyleány kezét.
Bakócz Tamás bibornok, esztergomi érsek, ekkor Rómában tartózkodott. Kieszközölte X. Leo pápánál, hogy Magyarországon a II. Bajazid megbuktatása után 1512-ben szultánná lett vérszomjas Szelim ellen keresztes háborút hirdethessen. A pápa is jelentékeny segélyt ajánlott fel e czélra. Azonban ez a keresztes háború nagy szerencsétlenséget rejtett méhében Magyarországra nézve. E pillanatban nem is volt rá ok; mert mire Bakócz 1514 márcz. havában Rómából visszatért, Szelim három éves békét kötött Magyarországgal. De Bakócz, ki már konstantinápolyi patriarchának írta magát és arról álmodozott, hogy az Aja Sophiában czelebrálni fog, a béke ellenére sem akart felhagyni a keresztes hadjárat tervével. Felolvastatta a fölkelésre szólító pápai bullát az országtanácsban s javasolta, hogy a pápa búcsúengedélye alapján önkéntesek toboroztassanak fegyver alá. Vezérről majd, ő fog gondoskodni. Ez a vezér Dósa (Székely) György volt.
