Ajtony pártütése.
Ajtony pártütése.
Hosszú tűréssel és bölcs mérséklettel nézte Szent-István két évtizeden túl a marosvári törzsfő ellenséges magaviseletét. Végre is úgy alakultak a viszony ok, hogy Ajtony a fejlődés feltartózhatatlan folyamatát nem tudta többé sem daczos gőggel, sem elbizakodott ármánykodással, sem fegyveres ellentállással megakadályozni. 248A Szent-Gellért Életíratában fönnmaradt hagyomány beszédesen adja elő a hatalmas főember bukásának történetét.* E kútfő és az újabb történetkutatás szerint az erdélyi hadjárat és Gyula fejedelem legyőzetése után 1002-ben vagy 1003-ban Erdélyből Ajtony udvarába menekült Gyulának egy unokaöcscse, az új renddel elégedetlen Csanád vezér is. Ez Szent-István anyja nővérének és az erdélyi Dobokának volt a fia. Gyula leverésével meg volt törve és vagyonából ki volt forgatva Gyulának egész családja: mind a Dobokák, mind a Csanádok. Csanádnak a csatából menekült jelentékeny hadcsapat, szintén a marosvári dinasztánál keresett oltalmat. Ajtony, hadainak nagy számában bizakodva, évről évre lazábbá tette a köteléket, mely őt és népét a királyi koronához kapcsolta. 1015 táján, nyiltan szakított Szent-Istvánnal. Független fejedelemmé tette magát. A királyi hajóktól, melyek Erdély sóaknáiból sót szállítottak le a Maroson a Tiszára, vámot harácsolt. Ez egyjelentésű volt a király elleni pártütéssel. Ezért Szent-István már 1015-ben nyiltan ellenségének nevezte Ajtonyt és harczra készült ellene; de ez más elfoglaltsága és a marosi tartománynak az ország szívétől való nagy távolsága miatt évekig késett. Ezalatt II. Vazul görög császár 1019-ben véres ütközetben legyőzvén a bolgárokat, az aldunai Bulgáriát elfoglalta s uralmát Belgrádon túl még a Szerémségre is kiterjesztette, úgy hogy Ajtony tartománya most a balparti alsó Duna mentében mindenütt érintkezett a tulsóparti görög császári területtel. Bolgárország a bizánczi császár csapásai alatt összeroskadván, nem nyujthatott többé támasztékot a marosvári uralkodónak. Ajtony elment tehát Viddinbe és, bár bolgár főúri szokás szerint továbbra is hét feleséget tartott, a görög császár főtisztjeivel megalkudva, görög szertartás szerint megkeresztelkedett. Így szövetségese lett a bizánczi udvarnak, mely ígéretet tett neki, hogy Szent-István ellen segíteni fogja tartománya megtartásában. Ajtony a szövetség megerősítésére görög szerzetes papokat hozott tartományába. Marosvárosában monostort építtetett Keresztelő Szt. János tiszteletére, apátot helyezvén bele a görög egyház törvénye szerint.
Az „Acta Sancti Gerardi“ czím alatt gróf Batthyány Ignácz erdélyi püspöktől 1790-ben Gyulafehérváron kiadott és Karácsonyi János „Szent-Gellért csanádi püspök élete és művei“ czimű jeles munkájában 1887-ben magyarul is újra közrebocsátott és feldolgozott kútfőnk keletkezésére és történeti értékére vonatkozólag utalok itt egyszerűen Pauler Gyula értekezésére (Századok, 1888. 57–65. 1.) és Borovszky Samu észrevételeire (Csanád vármegye története, I. k. 8–13. l.), úgyszintén Büdinger kritikájára (Oesterreichs Geschichte 424–425. l.), a kik minden kétséget kizárólag kimutatták, hogy Szt.-Gellértnek ez az életírata a XIV. század közepén keletkezett, a XI. századig visszanyúló hagyomány felhasználásával.
Ajtony hatalma a görög szövetség révén megnövekedett. Palotáját a királyi udvarral versenyző fénynyel és pompával díszítette föl. Istállóiban kitünő paripákat tartott és gulyákat táplált a folyók mellékein. A magyar királylyal egyenrangúnak tartotta magát. „István királynak legkevésbé sem adja vala meg a tiszteletet, bizakodva vitézeinek és nemeseinek sokaságában, kik fölött uralkodását gyakorolja.”
Csanád csakhamar előkelő állásra emelkedett Ajtony udvarában. Ajtony, hogy minél erősebb kötelékkel fűzze magához, megtette őt hadainak vezérévé. De viszont gyanakodott is rá és nem bízott benne. Tekintélyes állásában tiszteletnek örvendett ugyan, de irigyei sem hiányoztak, kik őt kémekkel vették körül. Ezek vádat koholtak ellene Ajtonynál; de hogy mi volt a vád: Szt.-Gellért életirata nem mondja. Csanád nemsokára csalhatatlan jelekből meggyőződött, hogy a kényúr életére tör. Elhatározta, hát magát, hogy titkon otthagyja Marosvárt. Egyenesen Esztergomba ment István király elé, ki engedékeny szívvel fogadta a bűnbánó rokont s csakhamar meg is kereszteltette. Miután Csanád hűségének ismételt próbáit adta s a keresztény hitben is eléggé megerősödött, őszinte bátorsággal tájékoztatta a királyt a marosvári tartomány viszonyairól s Ajtony hadainak erejéről. Egyre biztatta Szent-Istvánt, hogy a hűtlen népfőnök leigázására indítson háborút.
