Ajtony leverése.
Ajtony leverése.
Szent-István 1028 táján a „bolgárölő” II. Vazul császár halála után készült fel e hadjáratra. A keleti császárság trónján VIII. Konstantin leánya, Zoë ült, ki az uralkodást erélytelen férjére, Romanus Argirosra bízta. Ettől a marosvári főúr semmiféle támogatást sem remélhetett. Szent-Istvánnak sietnie kellett, mert II. Konrád, Németország fiatal uralkodója, fegyveres készülődésekkel foglalkozott Magyarország ellen. A magyar sereg indulásakor legfontosabb kérdés volt: ki legyen a királyi hadak fővezére? Szent-István a nemzet nagyjainak tanácsát kérte, a kik egyhangúan Csanádot ajánlották, ki – mint Ajtonynak egykori hadnagya – mindenkinél jobban ismerte a vidéket, hol az ütközetet megvívni és a sereget, melylyel megküzdenie kellett. Őt bízta meg tehát a király a fővezérlettel.
249István nagy sereget adott a Csanád keze alá, s megindultak a Tisza felé. Csanád Keneznánál; azaz Rév-Kanizsánál (a mai Török-Kanizsa) vezette át hadait a Tiszán és Szőreghen s Oroszlánoson túl, a mai Csanád, Pordány, Béb, Szentmiklós és Besenyő között elterülő sikságon, vagyis a Kökényér és Harangod közötti mezőségen állította csatarendbe seregét. Az egyik szárny a Kökényérre, a másik a Harangodra támaszkodott, míg a középtábor Kanizsánál a Tiszára feküdt és az ottani átjárót őrizte. Ajtony Marosvárából délnek szállva, a Harangod mögött, a nagyőszi síkon, vagyis a folyó balparti vidékén sánczolta el magát. Szintén csatarendben várta az ütközetet. Mind a két sereg legnagyobb részben lovasokból állott. Az első összecsapás, mely körülbelül a mai Óbesenyő táján volt, Csanádra nézve határozott vereséggel végződött, bár mind a két részről sokan hullottak el. Délig állott a harcz, mikor Csanád serege nem bírván a túlerővel, visszavonult a kökényéri bokrokig és Kanizsáig. Maga Csanád a mai Oroszlánosra húzódott táborkarával. Egy magas dombon (a mostani vasúti állomás közelében) töltötte az éjszakát. Imádsággal fordult Istenhez, hogy segítse meg vállalatában és megfogadta, hogy ha erőt vesz ellenségén, pihenő helyén monostort épít Szt. György tiszteletére. Ezután elnyomta az álom. Alvás közben oroszlán jelent meg előtte, mely őt arra serkentette, hogy ne aludjék tovább, hanem éjjeli támadásra induljon és győzelmet fog aratni. Fölébredve, összehívta kapitányait s elmondta nekik csodálatos álmát, kik az oroszlán képében Szt.-György látogatását hitték s dicsőítették Istent.
Ezek után Csanád az éj leple alatt rendbe hozta csapatait és rohamot intézett Ajtony tábora ellen, mely a nagyőszi mezőn pihent és könnyelmű gondatlanságból még éjjeli őrséget sem állított. Csanád váratlan rohama készületlenül találta Ajtony seregét. Az emberek fejöket vesztve, egymásra rontottak és irgalmatlanul mészárolták egymást. A rend végkép felbomlott. A rövid, de irtózatos tusában maga Ajtony is elesett. Csanád maga ölte meg és fejét a diadal jeléül Szent-Istvánnak küldé. Seregének megmaradt romja pedig meghódolt a győztes Csanádnak. Az ütközetben Csanád seregéből sok keresztény harczos lelte halálát. Ezeknek tetemeit Csanád szekerekre rakatván, Marosvárába szállíttatta s a Keresztelő Szt. János monostorának czintermébe temettette. A monostor görög barátjait meghagyta abban az állapotban, melyben találta. Majd maga mellé vette a monostor apátját sehány baráttal és kirándult velük arra a helyre, hol álmában az oroszlánt látta. Megjelölte a halmot, hogy fogadását, melyet Szt.-Györgynek tett, teljesíthesse. Csanád egyideig még Marosvárában maradt, hogy a behódolt tartomány birtokát a király számára biztosítsa. Azután visszatért a királyhoz, ki nagy ünnepélylyel fogadta. Dícséretekkel halmozta el, s ekként szólt hozzá: „Ez naptól fogva azt a várost nem Marosvárnak, hanem Csanád városának hívják, azért hogy ellenségemet belőle kiölted. Azon vármegye ispánja leszesz s azt a magad nevéről fogod nevezni. Csanád vármegyének hívják nemzedékről nemzedékre.”*
Karácsonyi: Szent-Gellért élete, 88–97. 1 – Borovszky: Csanád várm. tört., 9–14. 1. – Ortvay: Az Ajtony- és Csanád-nemzetségek birtokviszonyai Délmagyarországon. (Századok, 1891. évf. IV. f.)
„Ime – jegyzi meg Borovszky – az élénk képzeletű monda, melyet bátran tarthatunk a Csanád-nemzetség őse, Csanád vezér epopoeiájának, a mint századok múlva kialakult. Feltűnően érzik rajta az egyház hatása, hogy a pogány ellenséget a kereszténység bajnoka Szt.-György segítségével veri le s győzelme emlékére monostor alapítására tesz fogadalmant.”*
Id. m. 14. I.
