A várispánságok.
A várispánságok.
A főesperességi kerületek a vármegyék keretein belül léptek életbe, a miből következik, hogy a temesközi vármegyei intézményeknek már a főesperességek előtt kellett létrejönniök. Szent-István nagy alapításai között minden tekintetben legnevezetesebb a várispánságok (később vármegyék) intézménye, melynek Nagy Károly császár államszervezete volt a mintaképe.
A várispánságok a honfoglaláskor meghódolt szláv és egyéb (avar) népek fővajdáinak hatóságából bontakoztak ki. Szent-lstván államalkotásáig a fővajda volt parancsolója annak a vidéknek, melyet ő és nemzetsége megszállott, vagy mely a föllázadt törzsfők legyőzése után a győztes hatalomra háramlott. Szent-István a vajdák helyébe a maga királyi tisztviselőit állította és székhelyet rendelt nekik a leigázott bolgárok, szlávok vagy avar népek grádjaiban, gyűrűiben, földváraiban; vagy pedig ásatott és emeltetett nekik ilyen földvárakat ott, a hol még nem voltak. Minden régi lakos egy-egy ilyen várbirtok területén és minden rajta élő, ősszabadból (nemesből) bármi okon szolgai állapotba jutott vagy pedig nem ősszabad eredetű magyar, a behelyezett királyi főtisztviselő hatósága alá tartozott, ki a király nevében főbirájuk, közigazgatási főnökük, a királyi várbirtokok kezelője és a királyt megillető jövedelmek sáfára volt. S mivel az alája tartozó nép az ország számos vidékén s különösen a Temes-közben szláv volt: a király tisztviselőjét a ,,zsupán” szláv szóval ispánnak, az általa kormányzott területet pedig a szláv „megyáról” megyének nevezték el. A vérbeli magyarságtól lakott területeken a maga nemei és ágai kötelékében, nemzetségi tisztviselőinek igazgatása alatt élt a nép. Ha fölebbvalóinak ítéletével nem volt megelégedve, a királyhoz fordult igazságért. A magyarságot a honvédelem kötelezettsége kapcsolta össze a várispánsági szervezettel. Az ország védelmére az ősszabad magyar nép épp úgy 253kötelezve volt, mint a várispánsági alattvaló. A király parancsára a várispán a csapatvezér, a ki körül a szomszéd ősszabad magyarok is csoportosulni tartoznak. Országvédelmi tekintetben tehát a várispán hatalma túlterjeszkedett a királyi várbirtok határain s megszabott kerülettel bírt.
A várispánságok élére Szent-István a magyar nemzetségek és ágak főembereit, sok esetben a saját törzséből való ágak és nemzetségek fejeit állította; várispánjai mellé tisztviselőkül a szláv előkelőségeken kívül olyan alkalmas ősszabad magyarokat nevezett ki, a kik a várbirtokból számukra kihasított földek haszonélvezetéért önként kiváltak nemzetségeik kötelékéből. Ezekből a „törzsökös jobbágyokból”, a ,,szent király szabadjaiból” lettek később, mikor a várszerkezet már megerősödött, a fegyveres várjobbágyság arisztokratái. A törzsszerkezet lassú lazulásával alakult ki Szent-István uralkodása végeig 45 várispánság, melyeknek lakott területe a mai anyaország és Erdély közel háromnegyed részének felel meg. Ez alkotta egy egész századon át a közigazgatásilag és honvédelmileg egyformán jól megalapozott magyar királyságot.*
Károlyi Árpád: id. m., 268. 1.
Hogy a Szent-István alatt megalakult 45 várispánság között volt a temesi várispánság is, a következők bizonyítják:
