Egyházi szervezet.
Egyházi szervezet.
Az egyházmegye kormányzatának tervszerűsége és a hívek szaporodása megkívánta, hogy a püspök oldalán a nyugateurópai latin egyház kánonjai szerint káptalan szerveztessék és az egyházmegye kerületekre osztatván, azok élén főesperesek álljanak. Mind a két intézmény Gellért püspök főpásztori gondoskodásának köszöni alapítását, noha keletkezésük idejét nem lehet pontosan megjelölni. Gellért apostoli működésének első éveiben valószínűleg az a tíz benedekrendi szerzetes alkotta az egyházmegye káptalanát, kiket magával hozott Marosvárosába. A kanonokok akkoriban – Chrodegang metzi püspök szabályai szerint – szerzetesi életmódot éltek. Igy jött létre Szt. György monostorában, 1030 táján, Gellért püspök első káptalana. Tagjait a Walther mestertől vezetett káptalani iskolából pótolták. Szent-Gellért életírata szerint az iskolának 30 tanítványa elvégezvén tanulmányait, a püspök fölszentelte őket és egyiket-másikat kanonokká nevezte ki. A püspök és káptalan javadalmazása szintén az első magyar király adományozásából ered és Gellért püspökségének idejére esik. Az életírat szerint a „marosvári görög barátoknak azon város egyharmada szolgál vala”. A görög barátoknak Oroszlánosra áthelyezésével, minthogy ott bizonyára új javadalmazásban részesültek, összes marosvári javaik az életbeléptetett latin egyháznak jutottak. Az egyházi javaknak és alapítványoknak épsége ellen vétőket Szent-István és utódainak törvényei szigorúan büntették. El sem gondolható tehát, hogy a marosvári püspökség és káptalan javadalmait Gellért utódai eltékozolták vagy elvesztették volna. Hogy ezt nem tették, okiratok és emlékek is bizonyítják. A püspöki és káptalani birtoknak évszázadokon át fennmaradása kitűnik a következőkből: Csanád városának volt az 1561. évi adóösszeírás szerint 44 portája. Ez mind „Capituli Chanadiensis.”* Ehhez kap Marczali Dózsa püspök 1421 aug. 12-én 10 portát (decem sessiones jobagionales in Chanadiensi civitate existentes, ad curiam episcopalem spectantes). Kapja pedig új adomány czímén, vagyis ezek a porták már régi idők óta az övéi voltak.* 1427 ápr. 13-án a csanádi káptalan, mint földesúr, végrendelkezési joggal ruházza fel jobbágyait (ad supplicationem civium et jobagionum nostrorum de Chanadino).* 1459 okt. 11-én Hangácsi Albert püspök jelenti a pápának, hogy egész Csanád városa a káptalané.* Azért tehát a marosvári püspökség káptalanát és a marosvári püspökséget maga az alapító, Szent-István király javadalmazta.
Borovszky: Csanád várm. tört. I. k., 12. l.
Dl. 11. 118.
Szepesi káptl. levt. Misc. scrin. 9. fasc. 10. pro 1.
Fejér: Cod. Dipl.
A sokszor említett életirat a Szt. Gellért kíséretében Marosvárra érkezett benedekrendi szerzetesek és a püspök köré gyülekezett papok közül hetet emel ki, kik oly buzgón hirdették Isten igéjét, „hogy általuk lőn az egész egyházmegye a szent ige hirdetésével megöntözve, kik főesperességeket (archidiaconatus) viselvén, a városokban és falvakban egyházakat építenek vala”.* Mikor a püspök első kánoni látogatását végzi egyházmegyéjében, a hét főesperes már hivatalban van. „Midőn a püspök a barátokkal együtt kiment megyéjét látogatni, a hét barát a püspöknél elébb megy vala, hirdetve az igét és keresztelve a népet minden helységben, a hová ő jövendő vala, kik által az Úrnak töméntelen sok hívő lőn megnyerve.”* A marosvári egyház megalakulásakor tehát hét főesperességgel találkozunk. A főesperesek tagjai voltak a káptalannak. Élükön állt a székesegyházi főesperes, rendszerint prépost. Az egyes főesperesek joghatósága csak a saját kerületükre terjedt ki. Gellért püspökségében a politikai vagyis a várispánsági beosztás szerint kerekíttettek ki a főesperességek. Így a székesegyházi főesperesség, melynek alkotórészei 252a maroselvi és a csanád-délvidéki területek a Maroson túl és a Maroson innen. Azután voltak: az aradi, kevei, sebesi, krassói és temesi főesperességek.* Minthogy Szt. Gellért életiratának legendája a főesperesek nevét valószínűleg abban a sorrendben közli, a mint az egyes főesperességek egymásután következtek, majdnem biztosra vehető, kiket állított Gellért az egyes főesperességek élére. A zalavári Albert volt talán az első székesegyházi, a pannonhalmi Henrik az első aradi, a zalavári Konrád az első maroselvi, a bakonybéli Krátó az első kevei, az ugyanonnan való László az első sebesi, a pécsváradi István az első krassói és a pannonhalmi Fülőp az első temesi főesperes.
Szabó Károly: Emlékiratok a magyar kereszténység első századából, XI–XII. fejezet.
U. o.
Tüzetes történetüket lásd: Szentkláray: A főesperességek és esperességek történeti fejlődése a Csanádi egyházmegyében. (Plebániák története I. k. 1–180. 11.)
A temesi főesperesség volt a csanádi egyházmegye legterjedelmesebb és legnépesebb főesperessége. Nagyjában a régi Temes vármegye területét foglalta magában, mely keleten az utóbb elenyészett Sebes, éjszakon Arad és Csanád, nyugaton és délen Keve s részben Krassó vármegyével volt határos. Természetes határai: délen a Moravicza víze és a Berzava középfolyása, keleten a Kizdia-patak alsó szakasza és a Temes egy része, éjszakon a Simánd- és Vinga-patakok. A temesi főesperesség magában foglalta a XIV. században keletkezett Torontál vármegye keleti járásainak területét is, továbbá a mai Temes vármegye egész középső területét, kivéve Duboznál egy kis darab földet, mely már a krassói főesperességhez tartozott. A temesi főesperesség határait pontosan tűzte ki Karácsonyi János jeles történetírónk. Szerinte a határvonal egyenletes irányban Ivándtól (Ivánda) Hetényig, Hetényen felül pedig Peterdig (Klári és Peterda) húzódott. Itt Zsombolya és Peterd között érintkezett utoljára a torontáli főesperesség határával. Innen elhajolt a temesi határvonalon Kenéz felé s folytatódott tovább Temes vármegye határvonalain Arad, Krassó és az alsó Duna felé. Adatok híján nem mutatható ki, hogy Szent-István életében és a várispánságok, illetőleg a főesperességek kialakulásakor hány község állott fenn Temes vármegyében. A fennemlített monostori községeken kívül csak a következő Árpádkori helységeket találjuk okiratos emlékeinkben Temes vármegyéről följegyezve: Baranca, Belan, Bisztra, Csávás, Csene, Fejéregyház, Feketefő, Gyad (temesvári várföld), Hódos, Horom, Jenő, Kalanda, Kalántelek, Kevevár, Mező-Somlyó, Mouruch, Nádasd, Ursova, Peel, Poklosi, Pony, Popd (felerészben temesvári várföld), Réti (temesvári várföld), Ság, Széchén, Szent-Péter, Temesvár, Vaja., Vinga, Wolter, (kevevári várföld). Vajmi, csekély szám még akkor is, ha föltesszük, hogy itt messze földön lakatlan pusztaságok és rengeteg erdők terültek el s hogy a legelők után járó lovas magyar nép nem kedvelte a falvakat.
