Temesmegye alakulása.
Temesmegye alakulása.
1. A Szent-Gellért életiratában említett főesperességek szervezésekor fönt kellett állniok ama várispánságoknak vagy vármegyéknek is, melyeknek a XIII. században már okiratos emlékét bírjuk s melyektől a főesperességek elnevezésüket nyerték. Hartviknál Szent-István életiratában olvassuk: „post hec prouincias in decem partitus episcopatus”. Ha áll is az, hogy Hartvik legrégibb kézirata másolat és hogy sok toldás van benne: azért az mégis megmaradt eredeti szerkezetében és lényeges tartalmára nézve. Az interpolácziókat a kritika már mind kimutatta. Az idézett helyről senkisem mondotta még, hogy becsúsztatás. Minthogy pedig Hartvik műve eredeti alakjában a XI. századból való: tanuskodását I. István király korára nézve autentikusnak kell elfogadnunk.* Egykorúságát bizonyítja a „provincia” elnevezés is, a hogyan a vármegyéket a XI. század végén és a XII. században nevezték. Ez a kútfő kifejezetten említi a Gellért püspök alapította temesi főesperességet, következésképpen ugyanakkor, sőt már előbb, Temes vármegyének is fönn kellett már állania.
Marczali: A magyar történet kútfői az Árpádok korában. 29. I.
2. Erre mutatnak az idézett életirat ama helyei, hogy jöttek Gellérthez Marosvárra, „nemesek és nem nemesek, gazdagok és szegények, kérve a Háromság nevében a keresztvízet; sokat a király ispánjai vezettek oda”. Ezekben a sorokban két mozzanat figyelemreméltó: hogy Gellért püspökségének területéről ,,nemesek” is járultak a főpap elé és hogy a király „ispánjai” is megjelentek. Az ősalapítású vármegyék kutatója,, Botka Tivadar, vezérelvül állította fel, hogy az olyan földterület, a hol nemesek is laktak, megye volt. Azonképpen a nemesi birtokok és azoknak minden nemei a megyék keretébe tartoznak.* Gellért csak a saját püspökségében gyakorolhatván egyházi jurisdictiót, a hozzájárult nemesek, az ő püspöksége területéről valók voltak. Már ez is föltételezi a püspökségben a vármegyék fönnállását. Az a körülmény pedig, hogy „a király ispánjai” járultak a püspök elé, arra mutat, hogy a marosvári püspök területén nem egy, hanem több vármegye állott fenn a király ispánjainak igazgatása alatt.
A vármegyék alakulásáról. (Századok: 1871. évf. V. f.)
3. Vezérelv továbbá az is, hogy a vármegyéket ott szervezte a nagy király, hol a municzipális és hadi életnek kellékei és tényezői feltalálhatók valának. Erre legalkalmasabb hely volt a Tisza–Duna–-Maros és Erdély közötti terület, hol a szláv lakosság saját nemzeti intézményét látta a zsupánságokban vagyis a várispánságokban. Megfelelt ez az igazgatási forma a régi törzsi vagy nemzetségi szervezethez szokott ősszabad magyar lakosságnak is. Továbbá már a honfoglalók találtak itt nagy számban a vajdák népeinek gyülekezési helyül szolgáló földvárakat és más erődítményeket; mert ezeken az ellenséges támadásoknak kitett szélső végeken már maga a földrajzi fekvés is nélkülözhetetlen szükségletté tette a várszerkezetet és a hadiélet követelte egyéb kellékeket. A föld termékenysége és természeti gazdagsága nemcsak a várkatonaság eltartását, de a szabad és adományos birtokú családok állandóságát is biztosította.
4. Végre a várispánsági intézmény eredetének sajátossága szintén arra utal, hogy a Temes közén ősalapítású vármegyéket keressünk. A király allódiumai 254voltak mindazok az ellenségtől elfoglalt területek, melyeket ő magának és családjának megtartott. A marosvári nemzetségfő eleste után Szent-István a tulajdonába került birtokokat, a mennyiben egyházaknak vagy magánosoknak nem adományozta, uradalmakra osztotta fel, mint másutt. Azok élére főnököket állított, hogy kezeljék és jövedelmeztessék e birtokokat. A „caput bonorum” rendszerint megerősített hely, vár volt és maga a „dominium” a vár megyéje, azaz a vármegye.* A dolog természete hozta magával, hogy a természeti határoktól oly szabályosan kikerekített vidéken, a minő Délmagyarországon a Tisza–Duna és Marosköz, mely hozzá még ugyanattól a legyőzöttől és ugyanabban az időben került a király birtokába, nem lassú egymásutánban, hanem egyszerre történjék a királyi földek rendezése. Midőn Szent István az ő győzedelmes vezérének és rokonának, Csanádnak jutalmul a királyi birtokból jelentékeny részt átengedett, bizonyára gondoskodott azoknak a területeknek kellő ellátásáról is, melyek itt a győzelmes fegyverek jogán a király kezére szálltak át. Mert nem tehető föl, hogy a Délvidéken éppen csak Csanád vármegyét szervezte, a többi területet pedig, mely a fenyegetett alsódunai határvonalon feküdt, szervezetlenül hagyta volna.
Pauler Gyula: Szent-István és alkotmánya.
Minden körülmény tehát azt bizonyítja, hogy Temes vármegye Szent-István alkotása s hogy a temesi várispánság Csanád vármegyével és a csanádi püspökség szervezésével egyidőben, Marosvár elfoglalása után, azaz 1030 táján alakult meg.
Temes vármegye megalakulásától kezdve csaknem kétszáz esztendőn át nem maradt ugyan ránk okiratos bizonyítéka a temesi főispánoknak, de lehetséges, hogy a XIII. századig Csanád vezér leszármazó ivadéka gyakorolta a délmagyarországi vármegyékben az igazgatás hatalmát, akár öröklött apai jogon, akár királyi megbízásból. Az sem lehetetlen, hogy a besenyők és kunok főemberei ragadták magukhoz a délvidéki vármegyék kormányzatát. Sőt megtörténhetett az is, hogy a vonatkozó XI–XII. századi oklevelek elkallódtak. Ha a temesi kormányzó comesekről az első két században nem történik említés, az még nem bizonyítja, hogy akkor temesi főispánok nem is voltak. Hiszen a legtöbb vármegyében ugyanezzel az esettel találkozunk.
Szent István uralkodását a Temes közén tehát három nagyfontosságú esemény domborítja ki: Glád tartományának az anyaországhoz kapcsolása, a csanádi püspökség felállítása s Temes vármegye megalakulása.
