Újabb kiváltságok.
Újabb kiváltságok.
A királyi kormány, mintha eddigi mulasztásait jóvá akarta volna tenni, folyton figyelemmel van Szatmár érdekei iránt. 1608-ban II. Mátyás megerősítette a város szabadságleveleit, a mi már egy lépés volt a szabad királyi városi jelleg megnyerése felé. Nem ment ez bizonyos áldozatok nélkül; a prudens és circumspectus polgárok értették, hogy hol kell a kereken egy kis kenéssel segíteni. Az 1610. évi jegyzőkönyv szerint a kanczellárnak, Lépes Bálintnak adtak 226 frtot, Kosár István expeditornak 48 frtot; ők maguk költöttek 205 frtot.
Nagy pénz volt ez abban az időben, mikor a tanács a piaczi árakat a következőleg állapította meg: egy font kolbász 5 pénz, sertéshús 4, marhahús, juhhús 1 1/2, kecskehús l, faggyú 8 pénz. Egy ökörbőr 3 frt, tehéné 2 frt. A gyűjtő, arató és kapás napi bére 10, a kaszásé 20 pénz. Az említett összeg tehát a mai árak szerint átlag húszszor annyi értéket képvisel.21)
21) Városi levéltár: Protoc. Polit. pag. 61.
Volt is szüksége a két városnak állandóan a kormány hathatós védelmére, mert a szomszéd törvényhatóságok, különösen Szatmár vármegye, folyton panaszkodtak ellenök, hogy szökevény jobbágyaikat befogadják.22)
22) 1596. évi 40. t-c. 1613. évi 36. t.-c.
Annyit elértek, hogy törvénybe iktatták sérelmeik orvoslását, de azt végrehajtani aligha sikerült. Ezért azon iparkodtak, hogy a két várost közigazgatásilag bekebelezzék a vármegyébe. A kormány látszólag hajtott is szavukra, de csupán oly szöveggel engedte kívánságukat a törvénykönyvbe beczikkelyeztetni, hogy a polgárok számára kibúvó ajtó maradjon. Az 1609. évi 37. törvényczikk ugyanis igy szól: „Szatmár én Németi városok legyenek alávetve a vármegyei törvényhatóságnak, ha ez kiváltságaik állandó használatával nem áll ellentétben.”
A következő évben Szatmáron időzik a nádorispán és a polgárokat nem csekély jótéteményekben részesíti. Egyrészt örök joggal visszaadja nekik a várbeli udvarbírák által elfoglalt ama szántóföldeket, melyek a Gyűlvészi út mentében délre, a Vargacsere mellett, Erdőkert nevű rétekre fordulnak, továbbá ama réteket, melyek a zsadányi határ, Oláh Péter és N. Révai István birtokai szomszédságában terülnek el. Ezenkívül, mivel a várhoz tartozó némely falvak birtokjoga időközben elkallódott s nincs a királynak elegendő jobbágya, kikkel a vár földjeit míveltesse, átadja a polgároknak mindazon birtokokat, melyek Pálfalva felől a Szent Egyed erdejétől a Homoródig, illetőleg Madarászig nyúlnak, de oly kikötéssel, hogy e földek terményeiből, mint hűséges jobbágyokhoz illik, tizedet fizessenek a várnak.23)
23) Városi levélt. Act. 1610.Fasc. 2. Nr. 170.
A polgárok is iparkodnak a jót jóval viszonozni. Még ugyanazon 1610. évben 150 forintot adnak ajándékba, hogy a várbeli katonaság a zsoldját megkaphassa. De hivatalos czímökhöz illő bölcseséggel és körültekintéssel nyugtató írást vesznek a nádortól, hogy ez az ajándék nem fog évi adóvá válni.24)
24) U. o. Act. 1610. Fasc. 1. Nr. 16.
Bocskay István.
Mihály vajda.
I. Rákóczy György.
Szatmár vára 1672-ben.
Thurzó nádort nem éppen elődeink tizedrangu ügyei hozták Szatmárra, hanem sokkal fontosabb országos érdekek. Erdélyben ugyanis, Rákóczy Zsigmond rövid uralkodása után, Ecsedvár urát, Báthory Gábort, választották meg fejedelemmé, egy óriás erejű, vitéz, de romlott szívű embert, kinél nagyobb zsarnoka nem volt Erdélynek. II. Mátyás nem tűrhette, hogy ez a fejedelem a katholikus főurakat az ellene való összeesküvés gyanúja miatt halomra öldösteti, a katholikus papokat országából kikergeti és Radul, vagy más néven Sorbán havasalföldi vajdát székéből elűzi. Ekkor ugyan a béke színleg létre jött, de nehány hónap mulva ismét kiújult a háború Báthory Gábor makacssága miatt. Brassó fellázadt 207a zsarnok ellen s ennek falai alatt iparkodtak egyesülni délről Radul vajda és éjszakról Mátyás hadvezére, Forgách. A király részéről Szatmár lett a hadiműveletek kiindulási pontja s elképzelhetjük, hogy vidékének sokat kellett szenvednie Báthory pusztításaitól. Erdélyből akkor menekült az itteni várba egy jezsuita s jó ideig ez gondozta a Szamos- és Felső-Tisza vidékén elszórt katholikusokat, mert máshol sehol sem volt lelkipásztoruk.25)
25) Katona; Historia Critica, XXIX. k. 322. lap.
1611 julius 11-én írja Dóczy (az okmánytár szerint Soci) szatmári várparancsnok a Kálmánd alatti táborból, hogy egy hírnök jelentése szerint Brassó elpártolt Báthorytól s a polgárok Imreffyt, a fejedelem tanácsosát, halállal fenyegetik. Irja továbbá, hogy Radul vajda oly közel van táborával Szebenhez, hogy Báthorynak, ki Forgách gróf előnyomulásáról is értesült, vissza kellett vonulnia.26) Az ütközet a haditerv szerint csakugyan Brassó alatt ment végbe, a fejedelemre nézve oly szerencsétlen eredménynyel, hogy egész serege szétszóratott. De Báthory ismét összeszedte hadseregét s megverte Radult és Forgáchot27); Báthory most újra teljes dühvel folytatta Brassó ostromát. 1612 márczius 9-én jelentik a királynak Szatmárról, hogy Báthory az ostrom alatt elfogott egy magyart, egy lengyelt és egy szatmári puskamívest. Miután őket kihallgatta, a magyart holtra botoztatta, a lengyelt egy magas templom tornyára akaszttatta, a puskamívest pedig ágyúból lövette ki.28)
26) Brüsseli Okmánytár, 1611. év.
27)
28) Brüsseli okmánytár: 1612. év.
