Szatmár ostroma 1604-ben.
Szatmár ostroma 1604-ben.
E hadi eseményt Szamosközy oly közvetetlenséggel írja le az akkori darabos magyarsággal, a hogy itt szóról-szóra közöljük.13) „Szatmárt kezdték ostromolni14) Januárii péntek nap, jó hajnalban.Ostromlották penig leginkább az két bástyát, kik jobb kéz felől vannak, hogy az várból kijönnének, az víz vagy az malmok felől, az mely felől az németek temetése vagyon. Tartott az ostrom három óráig szüntelen. Készítettenek volt lajtrákat is, elegendőket, de hatnál vagy hétnél feljebb in usum nem adhibeálták bennek. Azokot is penig csak olyan helyen nyújtották be az árkon, ahol az jeget jegelték, vékelték volt az várbeliek. Mentek által bennek ezeken is. Az sánczot szinte az árok hátán vitték hosszan elő és abból az árok ódalára ásták ki magokot, tágas és harintokon való vermekben, hogy onnat belől lövéssel hozzájok ne férhessenek, és ugy vötték el az lövő lyukakot, hogy ekképpen az ostromon való földnépét őriznék onnét, az mennyiből lehetne. Innét oda be iszonyú sűrű lövéseket cselekedtek és az jegeléstől is arceálták űket elannyira, hogy ezután nem jegelhettek. Az árokban való vizet az vár alól elvötték volt, de sehol annyira el nem vehették, hogy az mellyét embernek fel nem érte volna. De annak is, mindhogy befagyott volt, mindenütt hátán mentenek. De legfeljebb, mivelhogy harántok vagyon Szakmárnak felfont palánkja és meg nem volt tapasztva, iszonyúképen hágták azt turmatim, csoportonként és inkább mind azon mentek fel derék ostromra. Oly pertinácziával – azt mondja az barát, ki ezeket beszéllette, – hogy az benn való szállott várakban forgott fűemberek, németek és vallonok, azt mondták, hogy életekben vakmerőbb népet, ki halálával úgy ne gondoljon, nem láttanak. Az nagy sűrű nép egymásra hullott alá, ki lövés, ki kű, ki gerenda, ki tüzes szerszám miatt, melynek sokasága volt az várban. Ha egyszersmind egy renden huszonötiglen valót lesepertek is bennek, azon szempillantásban mindjárást annyi állott helyében. Az belől való nagy lövéseknek iszonyu voltát ebből arányozhatni, hogy öt bástyája vagyon 201Szakmárnak, kik közül mindenikében volt hat vagy legalább öt ágyú sűrű seregbontókkal, tüzes csuprokkal, kalácsokkal, felhalmazott kőrakásokkal együtt, mely követ az asszonynépek hordottak fel. Ezek németek, ráczok és vallonok feleségi voltanak. Mind ennyi machinákkal egyaránt impetálták őket és minden szerszámot ugyan reájok szórtanak. Szemével nézte ezt barát Joannes Baptista, hogy kettőnek vetették közölök az lángoló tüzes kalácsot nyakokban, kik mindazonáltal az sűrűsíg közt jűtön-jöttenek fel az palánkra, mintha semmi sem lett volna nyakokban. Végre elégtenek és halva estek le nagy későre. Az belsők között egy olasznak emberséges forgolódását csudáltatják, kinek Bartholomaeus Caporal volt a neve. (Neve: Bartholomaeus Gabell de Modillla, ex officio caporal, olasz, patria Mutinensis.) Ez felette inkább serénkedett. Az mely bástyát neki assignáltak volt, azt nem tágíttatta; felette igen lűtte és vágta őket. Utoljára az halabárddal vert sokat által bennek az palánkon és ugyan egymásra deturbálta őket. Az kapitán is, Joachimus Beck, szakadathatatlan volt az bástyárúl és nemkülönben vívott, mint akármint gregarius miles. Intette egynehányszor Bartholomaeus Caporal, hogy recedáljon, ne tegyen halálával nagyobb veszedelmet, ha mi esik rajta, de semmi intést nem fogadott. Végre találják az nyakát lőni balfelül, és úgy mint az nyakának harmadrészén ment által az golyóbis, az gégéjét mindazonáltal meg nem sértette. Még ezután vítt két óráig, azután találták lőni jobb felül az ódalát, úgy mint egy arasznéra az hóna aljátul alámérvén, az vékonyánál ment által az golyóbis; ezzel az sebbel elesvén az kapitán, megfutamodtak volt mindannyian és ugyanakkor meg vötték volna az várat, hanem Caporal ugrott elő egy halabárddal és hármat is vert által bennek. Ezután lábánál fogva vonatta el az kapitánt az bástyárul, hogy inkább ne iszonyodjanak. Az kapitányon való seb mindazonáltal halálos nem volt, mert intrisecus viscera et vitalia non fuerunt laesa.”
13) Szamosközy Tört. Maradványai: IV. k. 75. lap.
14) Történelmi Tár, 1893. évf. Gyulaffi Lestár történeti maradványai, 134. lap. Bethlen: Hist. Transsylv. VI. k. 226. és 229. lap. Istvánffy: XXXIV. k. 506. lap.
Ily nehéz harczok között folyt az ostrom négy álló hónapig. De végre is az éhségtől kényszerítve, Beck Joachim szabad elvonulás feltétele alatt feladta a várat. És bár maga a fejedelem öcscse, Bocskay Miklós őrködött, hogy semmi bántódásuk ne essék, egy vad hajdu, Szénási Mátyás, még sem bírt önmagán uralkodni, hanem előkapva fegyverét, lelőtte a kapitány nejének hajadon hugát. A többiek a lengyel határ mentében menekültek éjszak felé. Azonban czéljukat kevesen érték el, mert Szénási emberei utánuk eredtek s nagy részüket leöldösték. De később keservesen kellett bűnhödniök hitszegésük és kegyetlenségükért, mert, mint Gyulaffi Lestár följegyzi, „a fejedelem vasban jártatja Szénásit, az alatta valók pedig bujdosásban vannak”.15)
15) Bethlen: Hist. Transsylv. VI. k. 399. lap.
A kortársakra mély benyomást tett Szatmár elfoglalása. Tanúskodik róla Szamosközy verse:
Szathmár, dividuis quam Samus ambit aquis
Incassum Stephano fortuna sinistra repugnat.
Incassum Stephano fortuna sinistra repugnat.
(Magyarul)
Küzdhet jó Szatmár folyó szigetébe bezárva,
Bocskay fegyvere hajh, győz és béveszi azt.
Bocskay fegyvere hajh, győz és béveszi azt.
A megszállás alkalmával a két város polgársága hathatósan támogatta az ostromlókat. Mint egy későbbi tanácsjegyzőkönyvből kiviláglik, Fűsűs András volt a vezérök. Meg is jutalmazta őt vitézségéért maga a város közönsége, mert 1606-ban neki adta a császárpárti Német András házát. A jó Fűsűs azonban húsz forinttal kárpótolta a Német Mátyás feleségét a saját jószántából, hogy ne „sóhajtson”.16) A mi nem lehetett csekély összeg, tekintve, hogy azon időtájban Diószegi András a várostól egy gazos rétet egy forinton vett meg.17)
16) Tanácsjegyzőkönyv 1606.
17) Városi levélt. Protoc. Polit. 1613. pag. 97.
Bocskay is méltányolta Szatmár érdemeit, mert – a mit eddig királyaitól elérni nem tudott, – 1606-ban meghívta a várost a Kassán tartandó országgyűlésre.18) Ugyanebben az évben kötötték meg a bécsi és a zsitvatoroki békét. Az utóbbiban a törökkel, az előbbiben Bocskayval egyezkedett Rudolf király. A békepontok szerint Bocskay az erdélyi fejedelemséggel, a Részekkel, Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyékkel együtt, Szatmár urává is lett. De nem sokáig örvendhetett küzdelmei sikerének, mert még ugyanazon évi deczember 29-én meghalt és Szatmár ismét visszaszállott a királyra. Bocskay Miklós azonban nem akarta azt oly könnyen átengedni, mert remélte, hogy a hajduk vezére, 202Homonnai támogatni fogja. Azonban Forgách és Thurzó összegyűjtvén Kassán a rendeket, komolyan figyelmeztették, hogyha felségsértés bűnébe nem akar esni, rögtön adja át a királyi biztosoknak a várat. Bocskay Miklós erre engedelmeskedett19). Hasonló figyelmeztetés jött a rendektől a szatmári polgárokhoz: „Már mindnyájan egy Urnak, a magyarországi koronás Királynak fejeket meghajtották és már minden Végházak, Várak, Városok eő Felsége számára resignáltattak az eggy Szatmáron, és a Városonn kívül; azért is Bornemisza Miklóst Pethy Zsigmondot, Petheő Istvánt küldötték el, hogy Szatmár is egy koronás király alá hajtsa fejét.” Engedtek a szatmáriak az atyafiságos intelemnek, annyival is inkább, mert az átvételre kiküldött bizottság azzal biztatta őket, hogy közbenjárásukra őfelsége a várost szabaddá teszi, az országgyűlésre királyi levéllel meghívja. Addig is azon szabadalmakat adták nekik, hogy az eddigi öt hónap helyett teljes félesztendeig legyen korcsmáltatási joguk és hogy nem lesznek kötelesek a második vagy harmadik vármegyéből a várba búzát fuvarozni.20)
18) Városi levéltár: Protoc. Magistr. ad annum 1605. Actor. 1606. Fasc. 6. Nr. 420.
19) Bethlen: Hist. Transsylv. VI. 511. Istvánffy: XXXIV. 521. lap. Történelmi Tár, 1899. évf. 279. lap.
20) Városi levéltár: Act. 1607. Fasc. I. Nr. 15. és Fasc. 4. Nr. 399.
