A szatmári tizenkét pont.
A szatmári tizenkét pont.
Az általuk összeállított reformtervek alkotják a szatmári híres tizenkét pontot, mely csakhamar meghódít minden igaz hazafit és a mely 1848. évi törvényalkotásainknak is egyik alapja volt. E pontok a következők: l. Az ősiség eltörlése. 2. A telekkönyvek behozatala s ezzel együtt a hitel emelése. 3. Az úrbéri terhek megváltása. 4. A nemtelenek feltétlen birtoklási képessége. 5. Ugyanazok alkalmazhatósága bármely hivatalra. 6. A papság és az összes nemesség adózása a megyék szükségeire, az úgynevezett házi pénztárba. 7. A czéhintézmény és mindenféle egyedárúság eltörlése. Mindenki kötelezettsége, hogy útivámot fizessen. 8. Az iskolák szaporítása. 9. A czenzúra eltörlése. 10. A városokban a jogok egyenlő kiterjesztése minden egyes polgárra. 11. Az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztása az egész vonalon. 12. Általános választójog a népképviselet behozatalával.
E pontok Szatmár vármegyének örök időkre legnagyobb dicsőségéűl szolgálnak, mert a mi jeleseink állították ezeket először össze s fogalmazták meg szabatosan mindenki előtt megérthetőleg. Még azt az ártatlan cselt is elkövették, hogy törvényidézetekkel iparkodtak bizonyítgatni, hogy ezek mind benfoglaltatnak Verbőczyben és a magyar ember ősi jussait alkotják. – Ők tudták, kikhez beszélnek, s hogy azokkal miként kell bánni.
Ezek a kiváló emberek megérdemlik, hogy itt névszerint is megörökítsük őket. Az állandó választmány elnöke: Darvay Ferencz másodalispán. Tagjai az egyházi rendből: Linczy József nagyprépost, Lázár János kanonok, Grinaeus Alajos „közoktató”, később egyetemi tanár, Hajós Nagy András károlyi lelkész. A nemesség köréből: Becsky Károly, Beszterczey Ferencz, Botka Lajos és Imre, Eötvös Mihály, Flekl Károly, Horváth Antal, Kovács Lajos, Mándy Péter, Nagy Elek, Nagy Ignácz, Rába István, Somogyi Antal, Ujfalussy Miklós és hivatalból a szolgabírák. Szatmárról: Sztanaczky András, Breyer Lajos és Farkas János. Jegyzők: Vállyi Lajos és Riskó Ignácz. Mind a nemzetért, szabadságért és alkotmányos újjászületésért lelkesülő férfiak voltak ezek. Az egész ország visszhangzott a szatmári tizenkét pont által keltett örömzajtól és minden szabadelvű törvényhatóság zászlajára iratta azokat.
Az öröm nem tartott sokáig. Uray Bálint és Kende Zsigmond az 1841. évi deczember 6-ára hírdetett közgyűlésre becsődítették a kisnemesség ezreit. A jelszó ez volt: „Nem fizetünk adót!” Mert csupán ezt tudta megérteni a műveletlen 515tömeg. A gyűlés kezdetén Szerdahelyi Pál első alispán előadta, hogy mind a kormánybiztost, mind a vármegyei nemességet körlevéllel hívta meg s annak köszönhető, hogy ily szép számmal jelentek meg. Felteszi a kérdést, hogy a kormányhatóság rendeleteit akarják-e előbb meghallgatni, vagy pedig az előző gyűlés jegyzőkönyvét hitelesíteni? A többség nagy lármával az utóbbit követelte. Két napos szóharcz után, mely alatt a liberális vezérférfiak hasztalan iparkodtak reformterveiket megértetni, a közgyűlés többsége a következő határozatot hozta: „Törvénytelenséget követett el a tisztikar, midőn a tizenkét pontot elfogadta. Mert ily fontos ügyben, mely az egész alkotmány felforgatására készül s a nemesi szabadság ellen merényletet tervez, nem hívták föl az egész nemesség figyelmét. Elrendelik, hogy ezentúl, ha a nemesség megadóztatásáról lesz szó, azt körlevélben előre kell jelezni. Most pedig a 799. számu pontot ezennel megsemmisítik.”
Az izgatottság már oly fokra hágott, hogy a liberálisok életüket féltették. Ezért a gyűlés negyedik napján Darvay Ferencz másodalispán a saját és számosak aláírásával ellátott lapot nyújtott át az elnöknek, melyben kérte, szólítsa fel Uray Bálint kir. tanácsost, hogy az általa becsődített köznemességet küldje haza, vagy pedig elnöki hatalmánál fogva függeszsze fel az ülést. Szerdahelyi Pál erre kijelentette, hogy az utóbbit nem teheti, hanem Urayt figyelmezteti, hogy hagyjon fel az izgatással, mert különben őt teszi felelőssé az előálló törvénytelenségekért. Uray azonban tiltakozott a meggyanúsítás ellen. Szerinte a köznemesség szolgabíróválasztásra gyűlt be; ő nem tehet arról, hogy a királyi biztos távolléte miatt a közgyűlés nem gyakorolhatja ez alkotmányos jogát. Különben is szintén körözött aláírási ív alapján megállapíttatni kéri, hogy a gyűlésben teljes csend és nyugalom uralkodik, tehát a tanácskozást mi sem akadályozza. A köznemesség fenyegetéseire az elnök Uray indítványát határozattá emeli és ez értelemben vezetteti be a jegyzőkönyvbe.
Volt is a köznemességnek oka, a miért a liberálisok ellen így fenekedett. Mert az előző napon Becsky József főszolgabíró egyes rakonczátlankodó atyafiakat fegyveres hajdúkkal kísértetett ki a gyűlésteremből. Ennek megtorlására a következő határozatot iktatták a jegyzőkönyvbe: „Mivel a tegnapi napon Becsky József főszolgabíró a vármegye felfegyverzett cselédeit kivont karddal a gyűlésterembe rendelte, hogy onnan némelyeket kivezettessen, követelik, hogy a nemesi szabadságon esett ezen hallatlan sérelemért bűnhödjék meg Becsky.” Az elnök azzal csendesítette le őket, hogy mind a teremben, mind az azon kívül történtek megvizsgálására bizottságot küldött ki.
Említésre méltó végzést csupán a nyelvújítás dolgában hozott ez a gyűlés. Bereg vármegye átíratára ugyanis, hogy pártolja a törvényhatóság a hónapok új magyar elnevezését (Télelő stb.), ezt felelte: A vármegye tudja, hogy a nyelv ápolása a törvényhatóság feladataiba tartozik. Azonban, bár ő maga is ez új elnevezéseket használja, az a véleménye, hogy szavakat rákényszeríteni senkire se lehet; „győzzön a jobb!”
Az ország nagy megbotránkozással fogadta Szatmár vármegye konzervativ pártjának viselkedését. Ennek legméltóbb kifejezést Csanád vármegye adott. „Mélyen fájlalja, – úgymond átíratában, – hogy Szatmár, mely a nemzetet a tizenkét ponttal megajándékozta, azt nyomban el is vetette”.
